Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)
1999-10-05 / 229. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 5. SPORT Ľ Pontokban nagy a különbség a DAC és az Inter között, de a pályán ez nem igen mutatkozott meg Miért botladoznak a katonák? Pozsony. így van ez már a szép és csillogó nevű labdarúgó Szuperligában: elmegy a listavezető a sereghajtó otthonába, és örül, hogy szerzett egy pontot. Magyarázat akad bőven. De ki hiszi el? TOMI VINCE Az Inter csütörtökön továbbjutott az UEFA Kupában, örüljünk neki, az ínséges időszakban nagy sikere ez a szlovákiai futballnak. Három nappal később Dunaszerdahelyen csak az önbizalma jelezte, hogy listavezető a mi kis háztáji bajnokságunkban, ahol már hagyományosan csupán pontkülönbségek vannak az együttesek között a táblázaton. Nincsenek igazi futballmércével mérhető élcsapatok, csak élen állók, olyanok, akik a tabella felsőbb régióiban tanyáznak. Mindebből az derül ki, hogy nagyjából mindenkinek egyforma a futball művészete. Futballművészet? Ez egy kicsit túlzás. Milyen futballtudás az, ha az ún. gyengébb ellenfél határozott, lelkes játékkal ellensúlyozni tudja? Szinte semmilyen. Az Inter lassan már túltesz a Rezeskorszak fémjelezte kassai FC játékosvásárlási politikáján: akit az edző kiszemel, azt megveszik neki, de az óhajtott nagycsapat sehol. Az összetákolt, menet közben alakulgató DAC egyszerűen több mint méltó ellenfele volt a csaknem kizárólag válogatottakból álló riválisának. Ne, ne mondjuk azt, hogy a sárga-feketék fáradtan álltak ki a meccsre. Alibinek nem rossz. Ahogy Ladislav Petráš, az Inter másodedzője is jelezte a mérkőzés utáni sajtóértekezleten, nem az erőnléttel volt baj, védencei nem tudták érvényre juttatni egyéni képességeiket. De miért? A hazaiak határozott, rámenős, letámadásos játéka miatt? Valószínű. De akkor milyenek azok az egyéni képességek? Milyen összetevői vannak? Tipikusan szlovák? Kétszer sem mondjuk. Ezek pedig, tudjuk, nincsenek kellő nívón, így könnyen semlegesíthetőek például határozottsággal. így volt ez Dunaszerdahelyen is. A vendégek alig-alig vezettek összefüggő akciót, szikra nélküli, szertelen volt az összjátékuk, sem egyénileg, sem csapatjátékban nem tudtak produkálni semmi váratlant, semmi meglepőt, a DAC ellentámadásainál, a szöglet- és pontrúgásainál pedig annyira féltek, hogy mindnyájan hátrahúzódtak, nehogy gólt kapjanak, s megszakadjon a sorozatuk; utoljára az első fordulóban, július 24-én kaptak ki saját pályájukon 3:2-re a Ružomberoktól, azóta a következő eredményeket érték el: Petržalka 0:1 (i), Trnava 0:0 (o), Slovan 0:0 (i), FC Košice 2:1 (o), Prievidza 1:3 CO, Žilina 2:0 (o), Prešov 0:3 (i), B. Bystrica 3:0 (o), DAC 0:0 (i). Botladozva futballoznak a besztercebányai katonák. Már kisült, hogy miért. A sportnapilap szerint újra és egyre jobban szeretik az alkoholt. Ezt az edzőjük is igazolta. Ittak és reggelig mulattak az Ajax elleni első UEFA Kupa-meccs után - ki is kaptak otthon a DACtól; ittak a kupavisszavágót követően is - kikaptak a Nitrától. A 10. FORDULÓ MÉRLEGE Hazaiak-vendégek: 4-1-3 - 8:7 (összesen: 47-14-19127:77); sárga lap: 27 (összesen: 357); piros lap: KarásekB. Bystrica, Sovič - Humenné (összesen 21, ebből 17 a vendégeknek); tizenegyesek: 3 (összesen 24, ebből 17 a hazaiak javára); nézők: 25 ezer (összesen 289 ezer); góllista - 7 gólos: Urblík József (Prievidza), 6 gólos: Németh Szilárd (Inter), Hýravý (Ružomberok), 5 gólos: Faktor (B. Bystrica), Medveď (Petržalka), Mintái (Žilina), Ljubarszkij (FC Košice). RÖVIDEN Dunaszerdahelyi diadal az Urpín alatt Besztercebánya. Harmincnyolc négytagú csapat részvételével rendezték a Szlovákia Nagydíjáért kiírt nemzetközi diák sakktornát, melyet - mind a hét mérkőzésén győzve - fölényesen a dunaszerdahelyi együttes (Mészáros, Bebiak, Both, Obdržálková) nyert meg. Ráadásul Bebiak kivételével mindhárom csapattag tábláján a legjobbnak bizonyult. Az élmezőny: 1. Dunaszerdahely 23; 2. BEAC Budapest 20,5; 3. Banská Bystrica 20,5 pont. (jmk) Jégkorong-Eb: bronzérem 33 év után! Augsburg. Az egykori NDK jégkorongozói 33 év késéssel vehették át Európa-bajnoki bronzérmüket, melyet 1966-ban Ljubljanában nyertek. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) egy kiadványt készít, melyben az eddigi világ- és Európa-bajnokságok szerepelnek. Az eredmények összeírásánál kiderült, hogy 1966-ban rosszul számolták ki a végeredményt és az NDK helyett Svédországot sorolták be a harmadik helyre. (MTI) Forma-1: Schumacher elárulta a Ferrarit? Róma. A hétfői olasz lapok egyöntetűen elítélik Michael Schumachert, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Ferrari német pilótáját, amiért nem vállalja a részvételt az idei sorozatból hátralévő két futamon. A legkeményebben az II Messagero fogalmaz: „Schumi becsapta a Ferrarit. Rajongóinak száma jelentősen csökkent. Schumacher inkább kiszolgáltatja a családját egy rablóbandának, csak ne kelljen Irvine-t a világbajnoki címhez segítenie." (MTI) Balla Béla (jobbra) kapura tör a DAC-lnter szuperligás labdarúgó-mérkőzésen, amely nem kis meglepetésre gól nélküli eredménnyel zárult (Örzsik Ödön felvétele) Ma (17.30) a jégkorong Euroligában: Vsetín-Slovan Bokros fél a csehektől Már „lealkoholozták" magukat a táblázat tizenkettedik helyére. Valamikor valaki azt mondta a Csehországban légióskodó orosz futballistákról: ha egy van belőlük a csapatban, az nagyon jó, ha kettő, az alkohol. Valahogy így állnak ezzel a katonák is. Belőlük azonban sok van. ÚJ SZÓ-ELÖZETES Pozsony. Ma játsszák a jégkorong Euroliga A- és C-csoportjában a 2. forduló mérkőzéseit. Az előbbiben cseh-szlovák rangadóra kerül sor: a Vsetín a Dadák Téli Stadionban a Slovant fogadja. A pozsonyiak vasárnapi főpróbája nem a legjobbra sikeredett, hiszen hazai jégen csak 4:4-re játszottak a sereghajtó kassaiakkal; a cseh bajnok viszont 3: l-re nyert az újonc Ha vírov otthonában. Jozef Pardavý egy gólt ütött, s talán tőle tartanak a legjobban a kékek. Ernest Bokroš vezetőedző: „Sajnos, folytatódik a vergődésünk az Extraligában, úgyahogy csak az első ötösünk teljesítményével vagyok elégedett. Az igazat megvallva, nagyon félek a vsetíni találkozótól." Ján Tabara, a csehek vezetőedzője: „Nagyon meglepett a Slovan gyenge szereplése a bajnokságban, de biztos, hogy ellenünk más felfogásban hokizik majd és sokkal jobb teljesítményt nyújt. Az oroszországi vereséget követően feltétlenül nyernünk kell, ha versenyben akarunk maradni a továbbjutásért." A nyitófordulóban a Slovan az Ondrej Nepela Téli Stadionbban csak 3:2 arányban győzte le az osztrák Villach gárdáját, a Vsetín pedig 5:2-re kikapott a címvédő orosz Magnyitogorszk otthonában. A mai műsor, A-CSOPORT -17.30: Slovnaft Vsetín-Slovan Bratislava (élőben közvetíti az SZTV 2 és a CST 2), 20.00: Villach VSV-Metallurg Magnyitogorszk; C-CSOPORT - 19.00: MoDo Hockey-Adler Mannheim, Valerengen IF-TPS Turku, (zsi) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK A NIKÉ 41.JÁTÉKHETENEK MŰSORA • A labdarúgó PNB 8. fordulójának zárómérkőzésén: MTK-Haladás 2:2 (1:0), góllövők: Kenesei (17. - 11-esből), Fehér (84.), ill. Nagy Cs. (64.), Bodor (78.). • A legfrissebb tenisz-világranglisták-ATP: 1. Agassi 4470, 2. Kafelnyikov 3819, 3. Sampras 3544, 4. Martin 2669, 5. Kuerten 2497, 6. Henman 2300; WTA: 1. Hingis 5620, 2. Davenport 5014, 3. V. Williams 3991 4. S. Williams 3144, 5. Szeles 2880, 6. Pierce 2628. • A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Michael Schumacher tegnap délután kicsúszott a mugellói tesztpályán és a gumifalnak csapódott. A baleset során az autó összetört, de Schumacher sértetlenül hagyta el a járművet. • Férjhez ment Katja Seizinger. A háromszoros olimpiai bajnok német alpesi síelőnő esküvőjét szűk családi körben a Bodeni-tó egyik szigetén tartották. Társát egy ejtőernyős-tanfolyamon ismerte meg. • A KENŐ 10 hétfői nyerőszámai: 11, 13, 14, 19, 25, 28, 36, 39, 45, 49, 52, 53, 57, 58, 60, 62, 64, 71, 76, 79. ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Léva - A 10 . fordulóból: Čajvada-Dačov Lom 2:0, Op. N. 11. V. Blh 9 2 1 6 18:27 7 3. Dlhá Ves 9 6 2 1 22:10 20 kov-lpel'skv Sokolec 3:0, RybníkVes-Veľká Čalomija 3:1, Leseni12. Muráň 9 1 3 5 10:22 6 4 Vlachovo 9 4 4 1 24:20 16 Horné Semerovce 4:2, Starý Tece-8ušince 2:1. 13. Rim. Seč 9 1 0 8 6:54 3 5. Kovstav 9 4 2 3 16:9 14 kov-Kozárovce 1:2, Šarovce-Nový 1. Vinica 9 8 0 1 29:10 24 14. Čerenčany 9 0 2 7 11:29 2 6. Dedinky 9 3 2 4 22:15 11 Tekov 6:0, Kalinčiakovo-Veľké Koz2. Op. N. Ves 9 6 1 2 18:12 19 7. Dobšina 9 3 2 4 11:25 11 málovce 0:3, Lok-lur nad Hronom 3. Lesen ice 9 5 2 2 21:10 17 Losonc: Hrnčiarska Ves-Breznička 8. Plešivec 9 3 1 5 15:12 10 2:1, Veľké Túrovce-Veľký Ďúr 0:0, 4. Čebovce 9 4 2 3 13:7 14 5:1, Biskupice-Santrio 3:1, Ute9. Reidová 9 3 1 5 16:18 10 Plavé Vozokany-Čaka 0:3; a 11. 5. St. Plachtince 8 4 1 3 22:10 13 káč-Sušany 1:1, Lovinobaňa-České 10. N. Slaná 9 3 1 5 20:23 10 fordulóból: Čaka-Čajkov 1:1, Veľký 6. D. Lom 9 4 1 4 18:22 13 Brezovo 3:1, Podrečany-Cinobaňa 11. Stítnik 9 2 3 4 12:11 9 Ďúr-Plavé Vozokany 2:0, Jur nad 7. K. Kosihy 9 3 3 3 14:16 12 3:1, Panické Dravce-Vidiné 5:0, 12. K. Teplica 9 2 3 4 11:15 9 Hronom-Lok 3:1, Nový Tekov-Ka8. Záhorce 9 3 3 3 17:22 12 Rátka-Hrnčiarske Zalužany 3:0. 13. R. Bystré 9 2 1 6 13:30 8 linčiakovo 0:3, Kozárovce-Šarovce 9. Sklabina 9 3 2 4 22:12 11 1. Biskupice 9 6 2 1 27:8 20 14. V. Slaná 9 1 1 7 11:36 4 3:0. 10. SI. Ďarmoty 9 3 2 4 12:16 11 2. Cinobaňa 9 6 1 2 22:10 19 1. Čajkov 11 9 2 0 31:7 29 11. Závada 8 3 1 4 13:21 10 3. Hrnč. Zalužany 9 5 2 2 16:9 17 Tőketerebes: Trebišov B/Milhos2. Čaka 11 8 1 2 30:10 25 12. V. Čalomija 9 3 0 6 10:21 9 4. Pan. Dravce 9 5 2 2 19:12 17 tov-Somotor 1:3, Zatín-Michal 'any 3. Kozárovce 11 7 1 3 25:15 22 13. Kosihy n. L 9 1 3 5 8:20 6 5. Breznička 9 5 1 3 16:14 16 2:0. Borša•Bieľ 3:1, Streda 4. V. Kozmálovcel 1 7 0 4 33 18 21 14. Bušince 9 1 1 7 9:27 4 6. Lovinobaňa 9 4 2 3 11:10 14 N/B-Zemp. Hradište 2:2, 5. Starý Tekov 11 6 2 3 20:13 20 7. Č. Brezovo 9 4 0 5 16:11 12 Hraň-Zemp. Teplica 3:2, Novo6. V. Ďúr 11 6 1 4 17:15 19 Rimaszombat: Rimavské Janov8 Utekáč 9 3 3 3 12:12 12 sad-Upor 1:3, Kuzmice-Vojčice 7. Šárovce 11 5 3 3 28:13 18 ce-Gemer 1:2, VTJ Jelšava-Bátka 9 Pordrečany 9 3 3 3 13:15 12 1:1. 8. Jur n/Hr. 11 5 1 5 23:17 16 3:2, Ožďany-Klenovec 3:3, Lube10. Hrnč. Ves 9 3 1 5 12:18 10 1. Michaľany 9 6 1 2 30:11 19 9. Lok 11 5 1523:1816 ník-Revúčka 2:1, Veľké Teriakov11. Vidina 9 3 1 5 9:23 10 2. Hraň 9 6 1 2 16:11 19 10. V, Túrovce 11 4 2 5 18:31 14 ce-Muráň 4:0, Tachty-Rimavská 12, Santrio 9 2 3 4 8:15 9 3. Upor 9 6 0 3 31:14 18 11 Hor Semerovce11 4 1 6 18:22 13 Seč 7:0, Veľký Blh-Cerenčany 7:4. 13. Rátka 9 2 2 5 8:16 8 4. Somotor 9 6 0 3 16:11 18 12. Kalinčiakovo 11 4 0 7 20:23 12 i Jelšava 9 8 0 1 35:8 24 14. Sušany 9 0 1 8 5:21 1 5. Z. Hradište 9 5 1 3 14:15 16 13. N. Tekov 11 3 1 7 12:33 10 2. V. Teriakovce 9 8 0 1 26:8 24 6. Z. Teplica 9 4 2 3 18:13 14 14. PI. Vozokany 11 3 1 7 10:33 10 3. Lubeník 9 7 0 2 23:11 21 Rozsnyó: Nižná/Slaná-Vlachovo 7. Zatin 9 4 2 3 15:14 14 15. Ip. Sokolec 10 1 1 8 10:25 4 4. Revúcka 9 5 2 2 23:9 17 2:2, Kr. Podhradie-Dlhá Ves 2:0, 8 Borša 9 8 1 4 14:19 13 16. Rybník 10 10 99:35 3 5. Rim. Janovce 9 5 1 3 32:11 16 Kovstav Rožňava -Višná-Slaná 7:1, 9. Vojčice 9 2 5 2 13:14 11 16. Rybník 10 6. Gemer 9 5 1 3 24:13 16 Reidová-Dobšina 5:0, Lipov10. Streda N/B 9 2 4 3 17:20 10 Nagykürtös: Vinica-Kosihy riad 7. Bátka 9 4 2 3 24:19 14 nik-Plešivec 1:0, Kun. Teplica-De11. Novosad 9 2 2 5 18:20 8 Ipľom 1:0, K. Kosihy-Slovenské 8. Ožďany 9 3 3317:1912 dinky 3:2, Rožň. Bystré-Stítnik 2:2. 12. TV B Milhostov9 2 2 5 9:19 8 Ďarmoty 1:0, St . Plachtince-Sklabi9. Klenovec 9 3 1 5 16:21 10 1 Lipovnik 9 7 2 0 28:7 23 13. Kuzmice 9 1 2 6 5:21 5 na 3:0, Čebovce-Záhorce 1:1, Zá10. Tachty 9 2 2 5 18:32 8 2. Kr Pohradie 9 6 2 1 22:10 20 14. Bieľ 9 1 1 7 11 24 4 A NIKÉ-ben ezekre a mai meccsekre tippelhetünk: jégkorong Euroliga: 32. Villach-Magnyitogorszk 3,4-4,8-1,4-2,2-1,2; 33. VsetínSlovan 1,4-4,8-3,4-1,2-2,2; 34. MoDo-Mannheim 1,4-4,8-3,41,2-2,2; 35. Valerengen-TPS Turku 2,9-4,8-1,5-2,0-1,25. Cseh hokibajnokság: 36. Sparta-Pardubice 1,5-4,5-3,0-1,25-1,95. Német jégkorongliga: 37. Revier Löwen-Capitals 2,7-4,8-1,55-1,951,3; 38. Augsburg-Eisbáren 1,64,0-2,9-1,2-1,8. Svéd hokiliga: 44. Linköping-HV 71 2,4-4,0-1,8-1,61,35; 45. Brynás-Vásteras 1,7-4,02,7-1,3-1,7; 46. Djurgaarden-Lűlea 1,6-4,2-2,8-1,25-1,8. Finn hokibajnokság: 47. HámeenlinnaEspoo 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55; 48. Pelicans Lahti-Rauma 2,4-4,0-1,81,6-1,35; 49. Ässät Pori-Jyväskylä 1,6-4,5-2,7-1,25-1,85. Labdarúgó Eb-selejtező: 50. Skócia-BoszniaHercegovina 1,25-4,0-7,0-1,022,8. Portugál focibajnokság: 51. Santa Clara-Vit. Setubal 2,3-2,72,6-1,25-1,35. Labdarúgó Holland Kupa: 52. Sittard-Noordwijk 1,24,0-8,0-1,01-3,0. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 40. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei a következők. I. HÚZÁS -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3 nyertes á 68 177 korona; 3. díj: 22 nyertes á 11 621 korona; 4. díj: 1018 nyertes á 401 korona; 5. díj: 17 021 nyertes á 64 korona. A következő, 41. fogadóhétre (szerdai sorsolás) átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 7 773 011,50 korona. A II. HÚZÁS nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 35 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 1194 nyertes á 342 korona; 5. díj: 20 337 nyertes á 54 korona. Az e hétre (szerdai sorsolás) átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 6 968 715,50 korona. A LEHETŐSÉG 40. játékhetének nyereményelosztása - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 61 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 615 nyertes á 100 korona. A következő hétre (szerdai sorsolás) átvitt JACKPOT-nyeremény: 800 865 korona. A MATES 40. fogadóhetének nyereményei- 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 69 nyertes á 1404 korona; 3. díj: 2164 nyertes á 100 korona. A következő, 41. fogadóhétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 597 459,50 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 39. játékhetének nyereményei. Öttalálatos szelvény nem volt. Az e héten várható nyereményösszeg: 125 millió forint. A négyesekre egyenként 937 747, a hármasokra 14 345, a kettesekre 698 Ft-ot fizetnek. A JOKER-játékban, az első nyerőosztályban nyereményt elért szelvényt nem találtak. Ezen a héten a várható nyereményösszeg: 40 mii lió forint. A magyar HATOSLOTTÓ 39. játékhetének nyereményei. Hattalálatos szelvény nem volt. A következő héten várható nyereményösszeg: 120 millió forint. Egy darab 5 + 1 találatos szelvény volt, a nyereményösszeg: 26 092 760 forint. Az ötösökre 112 779, a négyesekre 2456, a hármasokra pedig 486 forintot fizetnek. (TXT)