Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-26 / 247. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 26. TÉMA: A RÁKMEGELŐZÉS G] Beszélgetés Štefan Korecal a Nemzeti Onkológiai Intézet igazgatójával a gyógyítás humanizálásának szükségéről Javulnak a túlélés esélyei Az ország elhagyása után a rendszerváltásig az Egyesült Államokban élt és dolgozott, majd 1990-ben pályázati nyertesként a pozsonyi Onko­lógiai Intézet igazgatója lett. Kilencvenháromban Viliam Soboňa DSZM-es egészség­ügyi miniszter menesztette, ám a Moravčík -kormány ide­je alatt (1994) újra megpá­lyázta az igazgatói posztot. INTERJÚ Amikor 1995 végén a szintén DSZM-es Ľubomír Javorský egészségügyi miniszter is levál­totta, a brünni Masaryk Onkoló­giai Intézet igazgatóhelyettese lett. Kapcsolatát Szlovákiával mégsem szakította meg, az egyik egészségbiztosító számára onkológiai megelőző programot dolgozott ki. A választásokat követően újra visz­szutértem eredeti munkahelyem­re, de előbb - már harmadszor ­részt kellett vennem a pályázaton. Úgy gondoltam, hogy amíg be nem fejezem a megkezdett munkát, nem mehetek el. A fejlett országok tapasztalataiból kiindulva 1990­től szorgalmaztam a regionális on­kológiai központok létesítését. A betegek érdekei mellett az orvosi szempontokat is figyelembe vet­tem. Mert amíg a beteg egy eldu­gott községből végre eljutott a megfelelő intézetbe, különféle or­vosok különböző szinten agyon vizsgálták. Az idő a beteg érdekei ellen dolgozott. Mire végre felke­rült Pozsonyba, gyakran nem lehe­tett rajta segíteni. Ezen kívül pedig elszakadt szeretteitől, akik - főleg ha idős betegről volt szó - még lá­togatni sem tudták. Vagyis: nem volt elég, hogy valaki beteg lett, még azzal is „büntettük", hogy ki­szakítottuk megszokott közegéből. Ezért tartom fontosnak a betegek régión belüli ellátását, ami ráadá­sul még olcsóbb is. Hangsúlyozni szeretném: ma már a daganatos betegek jelentős hányada járóbe­teg-rendelés keretében kezelhető. Vagyis egyáltalán nem kell befe­küdnie a kórházba? Természetesen egyszer igen, de miután alaposan kivizsgálták, be­állították gyógyszerezését, - s nin­csenek egyéb panaszai - nem szük­séges elszakadnia családjától. A kemoterápiás kezelés ambulánsan történik, a lakóhelyhez tartozó on­kológiai rendelőben. Ami ugyan­csak költségmegtakarítást ered­ményez, illetve növeli a kezelés hatékonyságát, és nem vitás, hu­mánusabb is. Tevékenységébe háromszor be­leszólt a politika. Hogyan áll ter­vei megvalósításával? Örömmel közölhetem, hogy az on­kológiai rendelők és központok hálózata kiépült, nincs akadálya a minőségi betegellátásnak. Az egyes munkahelyek végre elfoglal hatták az őket megillető helyet. A régiókban dolgozó onkológusok szaktudása semmiben sem külön­bözik a fővárosiakétól. Somogyi Tibor felvétele szüntetése ellenére mégis sokan a fővárosi Nemzeti Onkológiai Intézetben akarnak gyógyulni. Valóban, s ennek több oka van. Lé­teznek bizonyos diagnosztikai és kezelési eljárások, amelyeket csak itt, illetve a nagy intézetekben vé­geznek. Főleg a súlyosabb dagana­tos megbetegedések esetében, mert ezek kezelése bonyolultabb és drá­gább. Megértem a betegek gondol­kodását is: „ha Pozsonyban képesek harcba szállni a súlyos rákfajtával, az enyhébb lefolyásúval is sikere­sebben boldogulnak", ezért ide utaltatják be magukat, holott az or­szág valamennyi központjában a gyógyeljárás szinte egyforma. A ná­lunk kezelt betegek további ellátása már rendszerint a lakóhelyéhez kö­zeli köpontban folytatódik. Nem azért vállalják az otthonuk­tól való elszakadást is, mert a nemzeti intézet felszerelése jobb, mint a vidéki központoké? Kezdettől fogva ügyelünk a régiók­ban működő központok megfelelő műszaki felszereltségére. Más kérdés a gyógyszerek hozzáférhetősége. A kórházak pénzhiánya miatt való­ban gondot jelent, hiszen a gyógyí­tás súlyos milliókba kerül, s az egészségügyi intézetek költségveté­se hiányos. Tudatosítva mindezt mi segítjük ki őket. Tudjuk, hogy mie­lőbb fel kell mérni a szükségleteket: egyes régiókban meg kell állapítani a betegek számát, illetve a rendelke­zésre álló anyagiakat, hogy a pénz­eszközöket valóban racionálisan oszthassuk el. Jövőre a központok már nem aszerint kapnak pénzt, ki mennyit bokszol ki magának, ha­nem a szükségletek alapján. A Pozsony-központúság meg- Hogyan? Hiszen a szükségletek nagyobbak, mint a rendelkezés­re álló anyagiak. A gyógyeljárások ésszerűsítésé­vel. Azzal, hogy egy bizonyos be­tegséget olyan szerekkel keze­lünk, melyek bevetése indokolt. Hiszen ha tudjuk, hogy a gyógy­szeres kezeléssel egy mellrákos nő életét meghosszabbítjuk, való­ban a lehető legjobbal, a legdrá­gábbal kell gyógyítani. Akkor kell megfontolni a drága szerek ada­golását, ha nincsenek tanulmá­nyok arról, valóban hatásos-e a kezelés. A kemoterápiát ne pszi­choterápiaként adjuk, mert nem segít. Ne kísérletezzünk, mert ak­kor nem jut pénz azokra, akik megmenthetők. A daganatos megbetegedések tekintetében mennyire tájéko­zott a lakosság? Szerencsére, egyre kevésbé tabu a rák. Abban a családban pedig, amelyben a betegség előfordul, nemcsak a rokonok, a barátok is megszerzik, gyűjtik az információ­kat. A tájékozott betegek gyakran a legdrágább gyógyszereket köve­telik. Ami anyagi terheket ró az ágazat­ra. Mert az orvosok érzelmeiktől vezérelve felírják nekik, holott tudják, nem segítenek. Nem köny­nyű ugyanis megtagadni bármit is. Az új orvosságok pedig tízszer drá­gábbak a régieknél. Az onkológusok elérhetősége a diagnosztizált betegek számát növeli. Ami nagyon jó. Mindezek ellenére sokan későn keresik a segítséget. Az előrehaldott betegség kezelése nemcsak nehezebb, de költsége­sebb is. És kevésbé hatékony. Éppen ezért volt szükség egy átfo­gó megelőzési program kidolgo­zására. Jeleneleg külföldi támog­tásról tárgyalunk. Filozófiánk az: most adjatok nekünk kölcsön, hogy öt év múlva, amikor esedé­kes lesz a visszafizetés, a „megta­karított anyagiakból" fedezhes­sük ar adósságot. Hiszen a meg­előzés eredménye: csökken nem­csak a súlyos betegek száma, ha­nem a kezelésükre fordított ösz­szeg is. Örvendetesnek tartom, hogy egyre több nő ügyel a meg­előzésre. De a műszeres kivizsgálásra gyakran hónapokig várniuk kell. Míg nem észlel rendellenességet, nem talál csomót a mellében, vár­hat. Ám a vélt vagy valós „lelet" vizsgálata nem tűr halasztást. Eb­ben az esetben szó sincs megelőző vizsgálatról, ez már diagnosztikai kategória. Igaz az is, hogy a vára­kozásnak gyakran anyagi oka van. Nincs pénz a műszerek üzemelte­tésére. Előfordul, hogy a daganatos be­teg a hagyományos orvoslás he­lyett az alternatív gyógymódo­kat választja. A pácienssel közölni kell túlélési esélyeit. Legalábbis azzal, aki tud­ni akarja. Kötelességem megmon­dani: betegsége súlyos, nem mon­dok le róla, ám meggyógyítani nem tudom. Erre jön valaki, aki felcsillantja a reményt. Emberileg érthető, ha hinni kezd benne. Rá­adásul a sarlatánok kezelése nem fájdalmas, nem hullik ki tőle a be­teg haja sem. Hogyan fogadja, ha a rákos be­teg a hagyományos orvoslás mellett él a másik lehetőséggel? Nem kifogásolom, bár akadnak onkológusok, akik sértődötten re­agálnak. Ha a beteg betarja a kúrá­kat és amellett vitaminokat, teákat fogyaszt, kinek árt vele? Állítom, hogy csak a bizonytalan orvos tart a konkurenciától. Nem titok, hogy néha nagy pén­zeket fizetnek a gyógyászoknak. Ha ehelyett a kórházakat támo­gatnák... Nemcsak a hazai egészségügyi in­tézeteknek van szükségük szpon­zorokra. Mi hálásak vagyunk az adományokért, hiszen ebből a be­tegellátás javulhat. A támogatás fejében, akár ellenszolgáltatásnak is nevezhetjük, szívesen elvégez­zük a szponzorcég alkalmazottai­nak rákszűrését. Többször hangsúlyozta, hogy ja­vul a daganatos betegek ellátá­sása. Betegesen optimista vagyok, ho­lott lassan harminc éve dolgozom a szakmában. A rákgyógyítás roha­mosan fejlődik, már tudományos megalapozottsággal gyógyíthatjuk a rászorulókat. Ha a megelőzési program keretében a kórt korai stádiumában csípjük el, többet te­hetünk majd a súlyos betegekért. Meggyőződésem: eljön az az idő, amikor úgy mint Európa és az USA egyes államaiban, a halálozási sta­tisztikák Szlovákiában is kedvező­en alakulnak. Az AVON a mellrák elleni küzdelmet 65 millió dollárral támogatja, a megelőzést szorgalmazza Edukációs program az életért TUDÓSÍTÁS A világ számos országában közis­mert Project Hope alapítvány 1991-ben kezdte meg tevékeny­ségét hazánkban is. Egészség­megőrző programjai nagy segít­séget jelentettek, jelentenek a pénzszűkében lévő ágazatnak. Tavaly, kizárólag az Avon Cosmetics Kft. anyagi támogatá­sával új tervezet született, mely­nek célja nemcsak a nők egész­ségtudatának emelése, s ezen be­lül annak elérése, hogy a mellrák kezdeti stádiumában forduljanak orvoshoz, hanem az is, hogy a képzett egészségügyi dolgozók segítsék a betegek életminőségé­nek javítását. Fizikai, de pszichoszociális rehabilitációval is. A Közép-Kelet-Európában alakult önsegélyező csoportok - Magya­rországon 9, Lengyelországban 8, Csehországban 6, Szlovákiában 4 - jelentősen hozzájárultak nem­csak a daganatos megbetegedés­ben szenvedő nők, hanem az egészséges népesség jobb tájékoz­tatásához is - Sokszor nem a tudatlanság, csu­pán a betegségtől való félelem mi­att keresik fel jelentős késéssel or­vosukat a nők - összegezte a ta­pasztalatokat Anna Slobodníková onkológus. - Ez is bizonyítja az erőteljesebb tájékoztatás, felvilá­gosítás szükségességét. Annak el­lenére, hogy az önvizsgálat - bár nem az egyedüli - nagyon hasznos megelőzési mód, még mindig ke­vesen alkalmazzák. Tény az is, hogy a nők zöme maga fedezi fel mellében a csomót. Az Avon a négy szlovákiai terveze­tet 1 793 000 koronával támogat­ja. ÖNVIZSGÁLATTAL FEL LEHET FEDEZNI A VÁLTOZÁST Az emlő daganatos megbetegedése a leggyakoribb rákfajta, Szlová­kiában évente 1 500 nőnél állapítják meg. A gyógyulási esély a mell rendszeres vizsgálatával növelhető, ugyanis minél kisebb a feltétele­zett daganat, annál jobbak a gyógyítás kilátásai. Már húszéves kor­tól havi rendszerességgel a menstruáció végeztével, a változó kor­ban és ezt követően a hónap első napján ajánlott a mellvizsgálat. A mellvizsgálatot tükör előtt kell végezni. Nem számít, hogy az egyik emlő valamivel nagyobb a másiknál, a bőr, a mellbimbó alak­jának, színének változásaira kell figyelni. Kezét lassan emelje a feje fölé. Követi ezt a mozgást a melle is? A mellbimbók egyenlő magasságba kerültek? Feküdjön le, a vizsgált oldalon kispárnával tá­massza meg a hátát. Ke­zét helyezze a feje alá. A másikkal - az ujjak pár­nás részével - körkörös finom mozdulatokkal ta­pogassa végig a mellét. A jobbal a bal emlőt, bal­lal pedig a jobbat. Akár az emlő szélétől a mell­bimbó felé, akár fordít­va, a mellbimbótól az emlő széléig halad, ügyeljen arra, nehogy ki­hagyjon egy részt. Végül vizsgálja meg a mell és a hónalj közötti részt, a kis csomókra is összponto­sítson. A hónalj vizsgálata az ujjak hegyével történik. Némi gyakorlat után felfedezhetők az apró, puha limfatikus mirigyek. (A testeseb­beknél erre nincs mód, a kitapintást a vastag zsírszövet gátolja). A limfatikus „csomók" méretének, illetve szilárdságának változásait figyelje. Amint rendellenességet tapasztal, nyomban keresse fel a szakorvost. A jóindulatú csomó vagy daganat is figyelmet és keze­lést igényel, ugyanis a tapasztalatok azt igazolják, hogy ezek idő­vel akár rosszindulatúvá is válhatnak. Fiatal nők esetében a menst­ruációs zavarok is szükségessé tehetik az emlő vizsgálatát, mert a mell, mint másodlagos nemi szerv, maga is reagál a hormonális változásokra. A rosszindulatú folyamat leggyakrabban a tej kiveze­tő járatainak elején és a tejmirigyek végkamráinál indul el. Ez az emlő viharsarka. Az oldal anyagát írta és szerkesztette: Péterfi Szonya

Next

/
Thumbnails
Contents