Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-21 / 243. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 21 KOMMENTÁR Romák és csehek KOKES JÁNOS A tények sokszor túlmutatnak önmagukon. Néha az egyszerű dolgok is magasabb, sőt szimbolikus értelmet kapnak. Ezt megérteni nem könnyű, de mindig sajnálatos dolog. Sőt, olykor komoly, nagyon sú­lyos hiba. Szerintem ez történt az észak-csehországi Ústi nad Labemben is. A tények egyszerűek: néhány városszéli családi ház la­kója két évvel ezelőtt bepanaszolta a polgármesteri hivatalban az utca másik oldalán, a lakbért nem fizetőknek fenntartott panelházakban lakó szomszédait: szemtelenek, rendetlenséget csinálnak a környé­ken, késő éjszakáig zajosak, hogy aludni sem lehet tőlük. A város ve­zetése megvitatta a dolgot, s úgy döntött, az eddigi egyszerű vaskerí­tés helyett hangszigetelő betonfalat emel, hogy a veszekedő felek kö­zött végre nyugalom legyen. Az ügy azonban bonyolultabb: tekintet­tel arra, hogy a családi házakban csehek, míg a panelblokkokban ro­mák laknak, a fal a politikában azonnal etnikumokat, fajokat elvá­lasztó fal lett, holott eredetileg csak a „rendes" és a „rendetlenkedő" polgárokat kívánta egymástól elválasztani. A fal tehát rövidesen túl­nőtt önmagán, s függetlenül a tényektől és az eredeti elképzelésektől, a nemzeti intolerancia, a rasszizmus, a fajgyűlölet jelképe lett, leg­alábbis a nemzetközi sajtóban, a nemzetközi politikai fórumokon. S aki egy kicsit is jártas a nemzetközi politikában, s eszébe jut Bosznia és Koszovó, az bizonyára tudatosítja, hogy mit jelent ez az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Csehországnak. Ott az embereket - le­gyenek azok akár romák, akár csehek - egymástól elválasztó falak tarthatatlanok, elképzelhetetlenek. Bár legyünk objektívek, azért ott is akadnak, például Észak-Írországban. A politika azonban nem min­dig a tényekről szól. Igen gyakran inkább azok vetületéről. Ezért volt hiba, hgy az Ústí nad Labem-i vezetés nem volt hajlandó az időköz­ben az eredetitől teljesen más dimenziókat kapott probléma, vita ru­galmasabb, másfajta megoldására. A cseh politikusok többsége hiába hangsúlyozza, hogy nem rasszista, hanem szociális problémáról van szó, szavuknak a világban alig van foganatjuk. Az eredetileg helyi probléma ugyanis a körülmények egybeesése folytán nemzetközi po­litikai problémává vált, amelyet ennek következtében már másként kell megítélni, s más megoldást kell találni rá. Számomra az is kétség­telen, hogy biztosítani kell valami módon a családi házakban lakók nyugalmát is. Viszont az kiderült, hogy a falépítés erre nem megol­dás. Meggyőződésem: Ústí nad Labemnek, s egész Csehországnak is ma az az érdeke, hogy a jó szándékkal, de politikailag nem eléggé kö­vetkezetesen, átgondoltan felépített falnak el kellene tűnnie a város­széli utcáról, mégpedig úgy, hogy másféleképpen szavatolják a csalá­di házak lakóinak a nyugalmát. Mert ahhoz meg nekik van joguk. A szerző prágai munkatársunk JEGYZET Beismerő szökés? MADI GÉZA Talán jelentős előrelépés történt az ifj. Michal Kováé-ügy kivizsgá­lásában. A hatóságok újabb vád­emelésijavaslattal készültek el: ebben az esetben három olyan személyről van szó, aki 1995 au­gusztusában „közvetlenül részt vett" a volt államfő fiának elhur­colásában. Azzal gyanúsítják őket, hogy szentgyörgyi otthoná­ból távozva elállták ifj. Kováč au­tójának útját, kiráncigálták a gép­kocsiból, és közben nem bántak vele kesztyűs kézzel. Tehát ők vé­gezték el az úgynevezett piszkos fizikai munkát, utána „továbbad­ták" áldozatukat egy másik cso­portnak, majd felszívódtak. Ám állítólag nem tartoztak az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat állo­mányába, csupán közvetlen irá­nyítójuk, a már korábban vizsgá­lati fogságba vett Michal H. volt a SZISZ ügynöke. Hasonlóan azon­ban, mint a Kováč fiú elrablása után, most is eltűntek: még az­előtt megléptek, hogy a rendőr­ség bekísérhette volna őket. Or­szágos körözést adtak ki ellenük, mire két gyanúsított rövid időn belül önként jelentkezett. Csupán a harmadik rejtőzködik rendíthe­tetlenül. De Michal H.-nak már nem kell egyedül ülnie a vizsgála­tiban, már társai is vannak. Bár csak kisebb halak, de talán meg­éljük, hogy hamarosan nagyob­bak is fennakadnak a hálón. Pél­dául olyanok, mint Michal H., aki az egykori titkosszolgálati igazga­tóhelyettes, Jaroslav Svéchota második kihallgatása óta élvezi a rendőrség vendégszeretetét. Mint ismeretes, Svečhota akkor kitálalt: részletesen beszélt az emberrablásról, és leírta a tette­seket. Szóval lényegében min­dent elmondott. Aztán egy inter­júban elárulta, hogy az ügy „szel­lemi atyja" Vladimír Mečiar volt. Ezzel már a kelleténél is többet mondott. A három szökevény jobban tette volna, ha nem fut el, hanem rögtön engedi magát be­kísérni. Ugyanis senki sem kény­szeríthető arra, hogy vallomást tegyen. A szökésben eltöltött né­hány óra azonban szinte egyenlő a bűncselekmény beismerésével. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: MadiGéza (58238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma ­(58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Hona - mellékletek­(58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P.O. BOX49,82488 Bratislava26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@voxnova.sk - Ne értsen félre, hölgyem, ön tetszik nekem, de sajnos szegény vagyok, mint az egészségügy (Peter Gossányi) TALLÓZÓ SME Az oktatásügyi minisztérium taka­rékossági megfontolásból a nagy fogyasztású Audi és BMW típusú gépkocsijait a főiskoláknak aján­dékozta. Arra a kérdésre, hogy az iskolák miből fogják finanszírozni az autók tartását, ha ez a tárcának is gondot okozott, Milan Ftáčnik csak annyit mondott, igényt tartot­tak rájuk. A minisztérium az el­ajándékozott autók helyett ez év áprilisában öt Mazda típusú gép­kocsit vásárolt, csaknem három­millió korona értékben. Ftáčnik szerint ez az összeg egyik járási vagy kerületi hivatal gondjait sem oldotta volna meg. A Mazdákkal a két államtitkár, a hivatalvezető és a miniszter irodájának igazgatója jár, egy pedig a garázsban áll. Ftáčnik szerint az államtitkárok­nak ennyi luxus kijár. Sőt törvény adta joguk van a szolgálati autóra, mely leginkább a hivatal és szállás­helyük között szállítja őket. Musarraf nem értett egyet Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnökkel, aki engedett a washingtoni nyomásnak. Atom és fundamentalizmus A független Pakisztán létre­jötte óta (1947) már a negye­dik katonai hatalomátvételre került sor, amikor a hadsereg a miniszterelnök, Navaz Sarif és az általa leváltott főpa­rancsnok, Pervez Musarraf konfliktusában az utóbbi ol­dalára állt. ONDREJCSÁK RÓBERT Kettőjük viszálykodásának legfon­tosabb oka a nyári kasmíri esemé­nyekben keresendő. A nyár elején Pakisztán - állítólag csak erkölcsi és diplomáciai - támogatását élvező muzulmán fegyveresek hatoltak be a tartomány indiai ellenőrzés alatt álló részébe. Kasmír miatt a két dél­ázsiai rivális már több háborút ví­vott, és mivel az indiai hadsereg eb­ben az esetben is felvette a harcot a betolakodókkal, a háború veszélye ismét fennállt. Az egész világ meg­rémült, hiszen 1998 óta mindkét or­szág rendelkezik atomfegyverekkel, s a konfliktus könnyen túlléphetett volna a régió határain. Mivel az ösz­szecsapásokban India volt a védeke­ző fél, mert az ő területére hatoltak be a fegyveresek, a konfliktus kiter­jesztésének kulcsa Pakisztán kezé­ben volt. Ha az iszlamabadi vezetés nyíltan vállalja a „muzulmán testvé­rek" támogatását, és megsegítésük­re katonailag is közbelép, az újabb háború kitörése visszafordíthatat­lan lett volna. Ezért óriási nemzet­közi nyomás nehezedett Pakisztán­ra, különösen az USA részéről. Mindez kisebbfajta fordulattal ér fel az amerikai diplomáciában, hiszen Pakisztán a hidegháború alatt Wa­shington egyik legfontosabb ázsiai szövetségese volt, ennek megfelelő­en az indiai-pakisztáni konfliktu­sokban az amerikaiak mindig az ő pártjukat fogták. Csakhogy ezúttal az USA számára fontosabb volt a ré­gió stabilitásának biztosítása, egy esetleges atomháború megakadá­lyozása, mint a hidegháborús szö­vetséges melletti kiállás egy olyan OLVASÓI LEVÉL Nyugdíj és reform Az eddigi nyugdíjrendszer csődje fenyegeti a kormányt. Ezért az kü­lönös módon akarja megreformál­ni! A változások egész sorát szándé­kozik végrehajtani. Például a „szo­ciális biztosítást" biztosításra átala­kítani, a nyugdíjkorhatárt a nőknél 60 éves korig kitolni. Tekintsünk most el attól, hogy ez a lépés er­kölcstelen, a kormány a társada­lommal szemben egyoldalúan jár el, amikor alapvető változásokat konfliktusban, amely leginkább presztízsből bontakozott volna ki. Az is elképzelhető, hogy ez a „he­lyezkedés" a minden valószínűség szerint kialakuló és egymással szemben álló Kína-Pakisztán és USA-India ázsiai tengelyének elő­szele. Mindenesetre az amerikai nyomás sikeres volt, aminek követ­keztében a pakisztáni vezetés meg­hátrált. A hadsereg vezetése viszont nem tudta „lenyelni a békát", és megalázkodásként, Amerikának va­ló behódolásként fogta fel a kor­mány lépését. Minden országban két embercsoport vagy politikai erő létezik: az egyik, mely egyetért a ha­talmon levők tetteivel, és a másik, amely ellenzi azokat. Pakisztán sem kivétel, ahol az utóbbiba tartoztak Musarraf generális és társai is. A két csoport közti konfliktus oka adott: a katonai vezetés nem értett egyet Navaz Sarif miniszterelnökkel, aki engedett a washingtoni nyomás­nak. Az országok, kultúrák, civilizá­ciók közti egyik lényeges különbség abban rejlik, hogyan tudják az ellen­téteket megoldani. A politikai pár­tok 18-19. századi keletkezésével kialakult a politikai verseny, amely­ben a politikai erők céljainak meg­valósíthatósága a választópolgárok akaratán múlik, békés úton. Itt is vannak kivételek, olyan országok ahol hagyományosan erősek a „hir­Minden országban két embercsoport vagy poli­tikai erő létezik. telen fordulatok" iránti tendenciák, például Spanyolországban és Latin­Amerikában is. A muzulmán civili­zációban viszont nincs hagyománya a politikai versenynek. így ha az uralmon levő rendszerhez képest megerősödnek a status quo-t ellen­őrző erők, bekövetkezik a többnyire erőszakos fordulat, mint ahogy az Pakisztánban most és előzőleg már három alkalommal megtörtént. A következő kérdés az új hatalom akar eszközölni. Igaz, az is erkölcs­telenség volna, ha hagyná össze­omlani. De a nyugdíjkorhatár eme­lése jó megoldás lehet? Jó lehetne akkor, ha korlátlan számú munka­helyek lennének az országban. Emelkedne az alkalmazotti lét­szám, s a Szociális Biztosítóba való befizetések is. Nem az eddigi gya­korlat szerint, amikor is a „maszek" munkáltató a munkavállaló szerző­désében (ha ugyan van ilyen) a lét­minimum magasságában meghatá­rozott bért tüntet fel, s a többit zsebből fizeti. Mert pillanatnyilag ez mindkét félnek előnyösebb. A munkáltatónak azért, mivel neki sem mindegy, mekkora összegből legitimitása. Az eddigi kormányfő és csapata legitimitását a viszonylag demokratikus választás útján „sze­rezte" egy viszonylag demokratikus rendszerben. A „viszonylag" szó két­szeri használata azért jogos, mert a pakisztáni demokráciának súlyos fogyatékosságai vannak (sajtósza­badság korlátozása, politikai fog­lyok), és abban sem lehet senki biz­tos, hogy a választások körül min­den rendben volt. Navaz Sarif elmé­letileg a nép akaratából lett az or­szág miniszterelnöke, tehát hatal­ma - elméletileg - törvényes. Ezzel szemben, mivel a pakisztáni alkot­mány nem ad módot katonai hata­lomátvételre, Pervez Musarraf tá­bornok uralma törvénytelen. Felté­telezhető azonban, hogy az új re­zsim megpróbálja igazolni hatal­mát. Mivel az alkotmányra nem tá­maszkodhat, más forrás után kell néznie. Pakisztán muzulmán or­szág, és a muzulmán kultúrában a politika és a vallás között nincs éles határvonal, kézenfekvő, hogy az új vezetés az iszlámmal magyarázza hatalmát. Ez azért is valószínűsíthe­tő, mert a muzulmán fundamenta­lizmus világszerte előretörőben van, és képes széles néprétegeket megszólítani. Ezért ha a katonai ve­zetés az iszlámra támaszkodna, a la­kosság jelentős részének támogatá­sát élvezné. Bár a volt miniszterel­nök asszony, Benazir Bhutto szerint Musarraf generális nem híve az isz­lám fundamentalizmusnak, a ve­szély mégis fennáll. A nemzetközi közösség ezért is aggódik, hiszen el­képzelhető, mekkora veszélyt jelen­tene a régió stabilitására, ha a 140 milliós ország a szélsőséges muzul­mán erők befolyása alá kerülne. Mi­vel a lakosság nagyon gyorsan, kö­rülbelül évi 2,5 %-kal növekszik, ez a szám csak emelkedni fog, annál is inkább, mert a következő pakisztáni demográfiai robbanás 2010 körül várható. Mivel a gazdasági növeke­dés nem képes lépést tartani a né­pesség növekedésével, egyre na­gyobb a szegény, elkeseredett em­bertömeg, amely az iszlám mozgal­fizeti a kötelező százalékokat, a munkavállalónak azért, mert így kevesebb a levonása. Lényegében itt van a kutya elásva, ami a szociá­lis biztosítást illeti, a táppénzek és a munkanélküli-segélyek folyósítá­sánál. A nyugdíjkorhatár kitolása azt eredményezi, hogy a munkahe­lyek idős emberekkel lesznek be­töltve, kevesebb lesz a nyugdíjas, de több lesz a fiatal munkanélküli. Lehetséges, hogy ez átmeneti meg­takarítás, mivel a munkanélküli-se­gély valamivel alacsonyabb, mint a nyugdíj. De tudatosítania kell min­denjózanul gondolkodó ember­nek, hogy a fiatalokkal szemben ez erkölcstelenség a javából. A nyug­makban talál vigasztalást kilátásta­lan helyzetére. Mindezt fokozza a pakisztáni atombomba, amely ön­magában is destabilizáló, hát még ha egy radikális kormány kaparintja meg. Az ország iszlamizálódásától való félelem a puccsra érkezett nagyhatalmi reakciókból is kiérez­hető. Sem a szomszéd örök rivális India, sem a régi szövetséges USA nem ítélte el egyértelműen a pucs­csot. Valószínűleg el szeretnék ke­rülni, hogy a hatalmon levő katonák nemzetközileg elszigetelve érezzék magukat, ami szintén az extrém felé fordíthatná őket. Az indiai minisz­terelnök, Behari Vadzspaji jelezte, „bármilyen intézménnyel" hajlandó tárgyalni, ezzel gyakorlatilag elis­Pekingnek egy a fontos: hogy Pakisztán India-el­lenes maradjon. merte az új vezetést. Ez persze nem azt jelenti, hogy Iszlámábád és Új­Delhi kapcsolata javulni fog, de egy ilyen horderejű esemény után már az is eredmény, ha nem romlik. Ez sem kell, hogy érvényes legyen, ha az új pakisztáni hatalom az ország lakosságának hagyományos India ellenességét meglovagolva igyek­szik megszilárdítani helyzetét. Pa­kisztán legközelebbi szövetségese, Kína nem csinál problémát abból, hogy demokratikus-e vagy sem az iszlamabadi vezetés. Pekingnek egyetlen dolog fontos: hogy Pakisz­tán továbbra is India-ellenes marad­jon. Ez a már említett lakossági han­gulat miatt sem forog veszélyben, ráadásul a hatalmon levő katonák többsége már harcolt is India ellen, így aztán Peking minden Pakisztán­ban hatalmon levő erővel különö­sebb probléma nélkül együttműkö­dik, a nemzetközi aggodalom vi­szont a már említett atomfegyverek és az iszlám fundamentalizmusá­nak veszélye miatt érthető. Az elkö­vetkező időszakban kiderül, jogo­sak voltak-e a félelmek. díjkorhatár felemelése maga után vonja majd a munkanélküliek szá­mának növekedését. Ez pedig a produktív korban levőket érinti. Őket egy életen át támogatni kell, előbb munkanélküli-segéllyel, majd pedig nyugdíjjal, holott soha semmilyen biztosítási díjat nem fi­zetne. Á nyugdíjkorhatárt így kel­lene hagyni, ahogy van, és lehető­vé tenni, hogy tovább dolgozzon, aki azt igényli. De azt be kell fejez­ni, hogy egy időben nyugdíjat is, munkabért is folyósítsanak valaki­nek. Viszont, ha valaki tovább dol­gozna, később magasabb nyugdí­jat kapna. Böhm András, Somorja

Next

/
Thumbnails
Contents