Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-14 / 237. szám, csütörtök

16 GAzdaság ÉS fOgyasZtóK - HiRDeTÉS ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 14. A kérdés: lesz-e, lehet-e, lehetne-e magyar színészosztály a pozsonyi színművészeti főiskolán? Hiányzik az átgondolt rendszer Beszélgetés Gál Tamás színművészeti főiskolással Szárnyalások és pokoljárások Egy ideje a színészi pálya vonzásában él. Nemcsak vers- és prózamondó versenyek résztvevője, olykor győztese is volt, hanem az amatőr színjátszáson keresztül egy fél évadon át a komáromi Jókai Színház stúdiósa is volt. Amikor tavaly felvették a pozsonyi főiskolára, már népművelőként és amatőr színpadi rendezőként dolgozott. Öt hónapot töltöttem Komáromban mint segédszínész. Úgy jöttem el, hogy akkor belsőleg feladtam mindent, mondván: belőlem nem lesz színész, mert én ezt nem tudom folytatni. Vásárúton a művelődési házban egy évig gyerekekkel foglalkoztam, ezért sem volt ez az egy év fölösleges, mert folyamatosan együtt éltem a színházzal. Helyi szinten színjátszó csoportot vezettem, s ott nem lehet mellébeszélni. Mindenben felkészültnek kellett lennem, hiszen ha a gyerek kérdez, akkor pontosan és igaz módon kell válaszolnom. Rá voltam kényszerítve a maximális odafigyelésre. Többet fejlődtem, mint a színházban öt hónap alatt. Tulajdonképpen az is az én hibám volt, hogy ott nem fejlődtem, mert sok dologra figyeltem, csak éppen a színházra nem. Több volt a buli, mint a munka. Ennek ellenére az egyike lettél azoknak, akikért azon szakmabeliek, akik megismertek mint versmondót, őszintén aggódtak és egyben szurkoltak is neked, hogy bekerülj a főiskolára. Amikor híre ment, hogy sikerült a felvételi vizsgád, sokan örültek. Mi keltette fel irántad ezt a szimpátiát? Ezt igazából nem tudtam, de szerintem ez annak köszönhető, hogy rengeteg barátom van, s nem volt időm a szakmában eltöltött röpke fél év alatt elromlani. Mert ez a veszély fennállt, hiszen bekerültem egy öntörvényű közegbe, éretlenül, kialakulatlanul, s ez a közeg engem is bedarált volna, mint sok más fiatal pályatársamat. Több mint tíz éve mondok verset, s valószínűleg akik • ismernek, ugyan olyannak láttak, mint a kamaszos indulattal teli középiskolás diákot. Amikor beszélgetünk, már a második évfolyamba jársz. Úgy tartják, hogy aki az elsőt kibírta, az már színész lesz, hacsak nem veszti el a józan eszét. Hogy látod te ezt? Az én esetem megint csak különleges, mert feltételesen kezdhettem el a második osztályt is. Az osztályfőnököm már tizedik alkalommal fenyegetett meg, hogy kivág, ha végre már nem tanulok meg rendesen szlovákul. Amikor odamentem, csak minimális alapdolgokat tudtam szlovákul. Ki ez a tanár? Mankovecky úr, aki a nyelvtanulásomat szeretné meggyorsítani. Igazából azonban nagy-nagy jóindulattal terelget a szakmában. Vizsgáimat letettem, nagyobb gondom nincsen, szabályosan vagyok a második évfolyamban, csak hát csallóköziként volt mit bepótolni a szlovák nyelvből. Évente egy-két színészhallgató jut be. Idén hármat vettek fel elsőbe. Mutatkozik-e lehetősége annak, hogy a magyar diákok összeálljanak, s közösen létrehozzatok valamit? Mostanában született meg az ötlet, hogy egy új társulatot kellene alapítani. Minden színháztól független csoportot. Ezt értsem úgy, hogy létrehoztok egy alternatív jellegű csoportot, vagy önálló színház alapításán töritek a fejeteket? Nem, nem, szó sincs erről, szó sincs alternatív színházról vagy ellenszínházról. Arról van szó, hogy mindannyian szeretnénk valamit csinálni. Mi tízen, akik most a főiskolán tanulunk, barátok is vagyunk, így szeretnénk közösen létrehozni valamit. Ha nincs szó valami ellen való szervezkedésről, akkor értsem úgy, hogy helyeslitek a meglévő szlovákiai magyar színházi állapotokat, s ebbe akartok beilleszkedni, csak éppen friss és új szemlélettel? Végtelenül nehéz kérdés ez, mert nem akarjuk magunkat függetlenül meghatározni egyik színházunktól sem. Lázadásról nincs szó, mert szeretnénk kapcsolatot tartani mind Kassával, mind Komárommal, de a tíz ember közül egy sincs, aki oda menne mint leszerződött színész. Odavinnénk darabokat, produkciókat, amelyeket a saját világunkból kiindulva valósítanánk meg, de nemcsak ott, hanem színházon kívül is dolgoznánk. Szerinted van erre bennetek elegendő akarat, kitartás, eltökéltség? Most mi a nagyobb kockázat, ha valaki fiatalon leragad Komáromban vagy Kassán, és évek múltán teljesen elszürkül, vagy az, ha maga megpróbál egy eddig nem létezőt kitalálni? Nagy közhely, hogy egy szál deszkán is lehet színházat csinálni, de aki ezt kitalálta, az se gondolhatta komolyan, hiszen pénz nélkül ez a művészet alig művelhető. így be kell majd tagozódnotok, nemde? Nem igaz, hogy nem lehet pénzt szerezni, főleg olyan dolgokra lehet, amelyek átgondoltak, bizonyíthatóan eredményt hoznak. Ha jól belegondolok, akkor létezik olyan fiatal rendező, díszlettervező, dramaturg és a színészek, akik erre vállalkozni akarnak. Egy-két év és összeáll az a csapat. Köztük olyanok is vannak, akik már nevet szereztek, hiszen például Benkő Géza, aki színészként már ismert, bizonyára szívesen állna közénk. Szóba került-e már, hogy a tehetséges fiatalok sorát úgy is kibővítse a pozsonyi színművészeti főiskola, hogy akár magyar osztályt is indítana egy-egy évben? Tudomásom szerint igen, de mivel színházaink nélkül ez nem fog menni, s ezek az intézmények a saját maguk túlélésével foglalkoznak, aligha sikerülhet. Aligha az iskolán és a tanárainkon múlik ez, mert ők nagyon toleránsak. Ilyenek Zuzana Kronerová tanárnő, Nvota és Spišák tanár urak. Szerintem a politikusainknak és a színházaink vezetőinek kellene ezért lobbyzniuk. Benkő Géza (a képen a Tóték című dráma komáromi előadásában) társaival együtt szívesen fogna össze, hogy változtassanak valamin (Dömötör Ede felvétele) Egyre nagyobb azoknak a felelősen gondolkodó szlovákiai magyar értelmiségieknek a száma, akik pontosan látják, hogy kultúránk a politika fogságában vergődik. JEGYZET Nemcsak a jelenlegi kormányzatot megelőző nacionalista alapállásból irányított kulturális tárca tevékenykednének következményeire értendő ez, hanem a mostani demokratikus koalíció egyezkedései nyomán kialakuló felemás gyakorlatra is. Ez elsősorban a költségvetésből kieszközölt pénzek elosztásában követhetetlen szempontokban és a nem létező fejlődési, illetve fejlesztési rendszer hiányában jelentkezik. A kettő végeredményében öszszefügg. Pénzelosztási szempontokat akkor lehet igazán érvényesíteni, ha léteznek a szlovákiai magyar kultúra fejlesztésének kívánt irányai. Márpedig ezek bizonyíthatóan hiányoznak. Még akkor is, ha szeretjük hangoztatni: szűnjön meg az állami irányítás befolyásoló szerepe. Igen, de az állam akkor is jelen lesz, ha mással nem, akkor a demokratikusan elosztható pénzek mennyiségének a megszabásával. Ami nem kevés beleszólást jelent. Egyike a tisztázatlan jövőjű kulturális szegmenseknek a szlovákiai magyar színházkultúra. A szerkezeti állapot anomáliáit (nincs bábszínházunk, nincs gyerekszínházunk) kellene legelőször megszüntetni. Ehhez azonban mindenekelőtt az állami támogatást mellőzni nem tudó két színházunk művészeti utánpótlás-nevelésének kérdését kellene megoldani. Képzett színészek, rendezők nélkül nincs gyarapodás. Közvetlenül a rendszerváltás után történtek ugyan kísérletek Emlékezetes rendezései voltak a kassai ipariskola X Kisszínpadával, nyert Jókai Napokat rendezőként, nyert Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyt, felejthetetlenül játszotta a komáromi Hegedűs a háztetőn-ben a kis szabócskát, vagy Fülöp herceget a kassai Yvonne, a burgundi hercegnő-ben. Ha van igazi színpadi és színházi tehetségünk, akkor ő feltétlenül az. Úgy tudom, hogy az alapítója, formálója, szellemi és lelki erjesztője vagy annak a főiskoláscsapatnak, amely természetes módon keresi az újat. Lesz-e ebből igazi művészeti lázadás? Nem lesz, de erőteljesen foglalkozunk a jövőnkkel. Olyan történelmi pillanatban kerültünk a pozsonyi színművészeti főiskolára, amikor bűn lenne nem összefogni azt a tíz színészhallgatót, egy dramaturgot és egy rendezőt. Különösen akkor, amikor ezek az emberek kiváló eredményeket érnek el. Nos, ha mi meg is csináljuk ezt a hőn áhított társulatot, akkor sem lázadást és kívülállást szeretnénk demonstrálni. Azt a színházi elképzelést, világlátást szeretnénk megmutatni, amelyek tagadhatatlanul összefűznek bennünket. Mi történik akkor, ha mindez eleve nem egyezik a két kőszínházunkban tenyésző állapotokkal, szemléletekkel? Ha nem fogadják ezt a törekvést kitörő örömmel, akkor lázadtok? Nem az lenne a célunk, hogy lázadjunk, hiszen mind a két helyen barátaink vannak, akikkel együtt tudnánk dolgozni. Tehát nem valamifajta „Veletek nem!" felkiáltással akarunk kivonulni, hanem megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyeken át egy az eddigitől merőben különböző szemlélettel csinálhata kérdés megoldására a színházi stúdiókon belül, de ezek a pénzhiány és a belső vezetési, illetve szervezési ambíciók hiánya miatt megszakadtak. Maradt tehát a főiskolai színész- és rendezőképzés Pozsonyban és egyedi esetekben Budapesten. A magyar nemzetiségű színészjelöltek pozsonyi képzésének gyakorlata a pártállam kulturális politikájának a változásai nyomán többször is átalakult. Voltak olyan diákok is, akik Prágában elsősorban a nánk színházat. Sajátos színházi gondolkodásunk van, mert más a munkamódszer, más a színészi alapozás. Nem mondom eleve, hogy jobb, mint amit láthat a néző, de elementárisán más. Ehhez mindenképpen másfa jta jelenlét kívántatik. Nem is szólva arról, hogyha mindezt a dinamikát intézményes keretek közé szorítanánk, akkor a nyakunkba szakadó gondok, üzemeltetés, adminisztráció, menedzsment stb. képtelenné tennének minket a totális munkára. Ezért is keresünk olyan embereket, akik látnak fantáziát bennünk, pénzt szereznek, s ha ez éppen a két seínház valamelyike lenne, akkor bizonyára visszaható erőként is működhetnénk. Belső műhelymunka folyna, amelynek eredményeit fesztiválokon is bemutatnánk. Saját ambícióid, rendezői világlátásod, a színházi gondolkodásmódod ebben milyen szerepet játszana? Mindenekelőtt egy társulatot szeretnék mindazokkal a gondolatokkal összefogni, amelyek bennem születnek. Fejlesztendő tudásommal nincs más célom, minthogy meghatározó erőre tegyek szert, amely elegendő lesz a társaság összetartásához. Idén harmadikos leszel, s ez azzal a feladattal is járhat, hogy nagyobb lélegzetű dolgot is kell rendezned. Erre lehetőség van, de nem vállaltam ilyen munkát. Nem sietek ezzel, mert éppen a felvetett gondolattal, a különválással kell alaposan foglalkoznom. Azért is vetettem ezt fel, mert az öt év alatt szeretném kiérlelni, s ha majd talán doktoranduszi tanulmányokat folytatok, az alatt is erre akarok összpontosítani. rendezői szakokon szereztek diplomát. Olyan időszak is létezett, amikor a sorozatosan Budapesten maradó fiatal színészeket látva, a csehszlovák állam beszüntette a magyarországi színészképzés engedélyezését. Hosszú vajúdás után a nyolcvanas évek közepén vették fel újra az első párost a pozsonyi Színművészeti Akadémia színész tanszakára. Azóta szerencsére minden esztendőben végez legalább két színész ebben az alma materben, s tíz Lehetséges az, hogy idővel kikristályosodik egy harmadik színház léte? Nem ez az elsődleges célunk, s a többi színészbarátom sem így gondolja az új utat. Nem zárkózunk el a színházak elől. Lehetnek vendégszereplések, vendégjátékok, közös produkciók. Létezik ennek egy nagyjából kialakult, körülírt koncepciója? Baráti beszélgetések szintjén mindenképpen, hiszen mindannyian, akik ezt majd létrehozzuk, évekre előre gondolkodunk. Aligha lesz csak akkor aktuális ezen gondolkodni, amikor már esetleg előttünk lesz a lehetőség. Ugyanakkor nem szeretném, ha ezt valakik szándékosan félremagyaráznák, hiszen mindkét színházban ez tetszhet akár istenkáromlásnak is, ami a dolgaiknak a szent tehénként történő kezeléséből adódik. Szerintem hozzá kell szokniuk, mert máskülönben nehéz áthidalni azt a nemzedéki szakadékot, ami elsősorban Komáromban létezik. Hiányoznak a fiatal, képzett színészek, s akik odaszerződtek, azok is elmentek. Segítene-e ezen a gondon, ha megváltozna a pozsonyi képzés szervezeti technikája? Olyan értelemben, hogy nem évfolyamonként elszórtan, hanem egy-egy magyar színészosztályt indítva, legalább kétévenként dramaturg- és rendezőszakosokat is felvéve folytatódna a képzés. Igazán nem tudom, melyik lenne jobb, mert a mostani gyakorlat szerint a magyar hallgatók szinte mindegyik színészosztályban tanulnak, így eléggé sokfajta színésztechnikát, színészetikát sajátítanak el, amelyek aztán a közös munkában megjelennek. A próbafolyamatok alatt év alatt egyetlen rendező is szerzett diplomát. A dolog viszont ennél sokkal bonyolultabb. Mivel a végzettek tudása, tehetsége szinte vitathatatlan, s a pozsonyi intézmény képzési gyakorlata sok tekintetben pozitív irányban eltér a budapestitől, igencsak sokan vannak olyanok, akik itteni diplomájukat Magyarországon kamatoztatják. Egzisztenciájuk akkor is biztosított, ha netán valamely vidéki színház társulatának második vonalába kerülnének. Ezzel szemben kollégáik itthon szüntelen anyagi gondokkal küzdenek, de nem kevésbé a politikai döntések nyomán kialakuló alkotói ellehetetlenüléssel. Igazából sem a Komáromi Jókai Színháznak, sem a Kassai Thália Színháznak nincs, a gazdasági bizonytalanság miatt nem is lehet koncepciója az önfejlesztésre, s ezen belül a színész-, rendező- és dramaturg-utánpótlás tudatos megszervezésére. Szinte véletlenszerűen alakult úgy, hogy ebben az időszakban végzett egy díszlet- és jelmeztervezőnk, végez dramaturgunk, van rendezőszakos hallgatónk, s egy szakaszban tíz színészjelölt tanul a pozsonyi főiskolán. Látva az aktív színészeink korát, s tudva az utánpótlás megoldatlanságáról, méltán merül fel az a kérdés, hogy mi lesz színházaink társulataival öt vagy tíz év múlva? Ezért kellene elérni, hogy legalább két egymás utáni esztendőben az eddiginél legalább kétszer-háromszor több magyar nemzetiségű hallgató kerüljön be a pozsonyi színművészeti főiskolára. Ehhez mindenekelőtt a színházaink vezetésének az összefogása és a politikai képviseletünk támogatása kell. Ismét hát jöhet a politika, amelynek bizonyíthatóan nincs távlati koncepciója a szlovákiai magyar kultúra fejlesztésére. „Egy társulatot szeretnék mindazokkal a gondolatokkal összefogni, amelyek bennem születnek." (Archív felvétel) akár egymást is tudnák erősíteni. Ha meg egy magyar osztály nyílna, mondjuk kétévenként, akkor kisebb lenne a szelektálási lehetőség. Most egy magyar hallgatónak igencsak nagy megmérettetései vannak, mire bejut a főiskolára, akkor viszont esedeg gyengébbek is bekerülnének. Az sem meggyőző ellenérv, hogy mind Erdélyben, mind a Vajdaságban, de Kárpátalján is egy-egy magyar színészosztály együtt tanul? Persze, könnyebb lenne, ha ezeket az osztályokat valamilyen módon a felvett dramaturg- vagy rendezőszakos hallgatók száma szerint alakítanák ki. Utánpótlásra szükség van és lesz akkor is, ha a mi csapatunk esetleg más utakra kényszerül, mert a színházaink színészhiány miatt nem szűnhetnek meg. Erről mindenképpen gondolkodni és gondoskodni kell. Az oldal anyagát írta: Dusza István A szlovákiai magyar színházi struktúra állóvizeit az utóbbi két évben Badin Ádám és Écsi Gyöngyi Meseszínháza mozgatta meg, amely individuális tehetségükre alapozott magánszínházként működik (Somogyi Tibor felvétele) Interjú Czajlik József rendező szakos főiskolai hallgatóval terveiről, ambícióiról és a pálya kacskaringóiról Színészként, rendezőként is bizonyított