Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-09 / 233. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 9 SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT 15 Ha nincs korong, ököllel is megy. A cseh Petr Buzek (balról) és az orosz Jurij Buzajev már csak egymást püföli, a jégkorong teljesen hi­degen hagyta őket az Atlanta-Detroit NHL-mérkőzésen. (TA SR-felvétel) RÖVIDEN Csoportgyőztes a szlovák válogatott Sumgait. Győzelemmel fejezte be szereplését Szlovákia 21 éven aluliakból álló utánpótlás labdarúgó-válogatottja a jövő évi Euró­pa-bajnokság 7. selejtező csoportjában. Tegnap idegenben 3:0 (1:0) arányban nyert Azerbajdzsán ellen. Góljait Babnič (34. -11­esből), Kisel (70.) és Mészáros (90.) lőtte. A vendégcsapatban vé­gigjátszott Lérant Péter, az első félidőben Németh Szilárd is pá­lyára lépett. Ezzel a győzelmükkel Radolský edző védencei cso­portelsőként jutottak az Eb nyolcaddöntőjébe. (S1TA) Dušan Galis Nikóziában befejezte Nikózia. Dušan Galis befejezte tevékenységét a ciprusi Omonia Nicosiánál. Lemondása azért is váratlan, mert mindössze három hete folyik a bajnokság a szigetországban. Döntését csütörtökön közölte a játékosokkal, s távozásának okaként a labdarúgók gyen­ge teljesítményét hozta fel. A szlovák edző ebben az évben már harmadik helyen fejezte be idő előtt tevékenységét: előbb a szlo­vák válogatott éléről távozott, mert elfogadhatatlan volt számára a szövetség új elnöke, majd áprilisban a szuperligás Trnava kis­padjáról is felállt. (SITA) Kétmillió dollár a doppingellenes harcra Monte Carlo. Tizennégy projektajánlatot kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a doppingtesztek további kutatására. Erre a célra kétmillió dollárt szánnak. Az orvosi bizottság a hónap végéig dönti el, kire bízzák a kutatás végzését. Olyan teszteket kívánnak kifejleszteni, hogy megbízhatóan kimutatható legyen a szervezet­ben az erythropoietin (EPO) és a szintetikus növekedési hormon (hGH). (TASR) Tovább erősítik a pilótafülke oldalát Párizs. A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságon induló új csapatoknak a jövőben 48 millió dollárt kell letétbe helyezniük a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA). A FIA Motorsport Vi­lágtanácsa párizsi ülésén arról is határozott, hogy a jövőben szigo­rítják a biztonsági előírásokat: a pilótafülke oldalát tovább erősí­tik, különösen a versenyző fejének magasságában. Döntés szüle­tett az üzemanyagról is: 2000. január l-jétől már csak extratiszta benzint tankolhatnak az autók, és az úgynevezett fekete doboz használata a teszteken is kötelező. (MTI) Berlin csábítja a FIBA-t Berlin. A berlini sporttanács mindent elkövet azért, hogy a Nem­zetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) székhelye a német főváros­ban legyen. Ingrid Stahmer, a testület tagja elmondta, hogy Berlin néhány éven belül szeretne a sportvilág központjává válni. - Ösz­szesen 60 millió márkáért egy olyan sportnegyedet alakítanánk ki, ahol egymás mellett kapnának helyet a nemzetközi szövetségek székházai - hangoztatta Stahmer. A tanács azért a FIBA-t kereste meg először, mert ez a nemzetközi szövetség nem rendelkezik önálló épülettel, hanem csak kihelyezett irodái vannak. (MTI) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA A 155. TIPOS BINGO (41. já­tékhét) nyerőszámai és nyere­ményei a következők. NÉGY SAROK: 25, 67, 9, 42,13, 53, 14,51,57, 1,43, 69, 58,62,6, 49, 74, 68, 44, 54, 10, 8, 33, 48, 41, 73, 27, 36. NYERE­MENY: 104 korona (4847 nyer­tes). DIAGONÁLIS (ÁTLÓS) SZÁMOK: 30, 2, 32, 60, 35, 31, 75, 66. NYEREMÉNY: 5782 ko­rona (44 nyertes). TIPOS BINGO: 37,11,4, 16, 72, 71, 19,46, 63,17, 55, 56, 7,5,64, 47,40,59, 45, 52,21,20. Tizenkilenc(l) szerencsés tip­pelőnek sikerült kitöltenie ezekből a számokból a 25-ös já­tékmezőt. Nyereményük, egyenként: 22 317 korona. A következő, 42. játékhétre át­vitt, felhalmozott JACKPOT­nyeremény: 2 673 378 korona. AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 8030 és 2706. Akinek ez a négy számjegy megegyezik a 41. já­tékhét szelvényszámának utol­só négy számjegyével, részt ve­het a jövő heti, 156. TIPOS BINGO televíziós játékban. Eze­ken a (pozsonyi) telefonszámo­kon kell jelentkezni szerda (ok­tóber 13.) estig, kizárólag mun­kanapokon (8.00-19.00): 07/5479 1572 és 07/5479 1574. (TXT) TV-MUSOROK MTV 1 TV 2 MARKÍZA SZTV 1 5.45 Agrárvilág 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! Evan­gélikus ifjúsági műsor 8.05-10.00 Te jössz! Tizen túliak délelőttje 10.00 Hol-mi? 10.35 Égi palota. Svéd tévéfilm 12.05 A Cigánybáró Münchenben. Riportfilm 12.40 Visszatérés Édenbe. Ausztrál sor., 14. 13.30 Körző. Közép-európai kulturális magazin 14.00 Háló. Ri­port-dokumentumfilm 14.30 Del­ta 15.05 Zenebutik - Zenehíd 6.00 Gyökereink. Kisebbségi ma­gazin 6.30 Könyvek könyve. Biblia gyermekeknek 7.00 Tv2 matiné. Tenyérbe zárt mesék; Bölcs törpék a világ körül; Blinky Bili 9.00 Car­ton Network. Pöttöm kalandok; Dexter laboratóriuma; Pindúr pandúrok; A bolygó kapitánya; Boci és Pipi 11.00 Partitévé 14.30 Csillagközi szökevények. Am. sci­fi kalandfilmsorozat, 5. 15.30 Sabrina, a tini boszorkány, 5. 6.05 Dallas III., 20. 7.00 Kakaó. Rajzfilmsororzatok 8.30 Kakaó plusz 9.15 Kakaó-automata 9.30 Felkészülve az életre? II., 3. 10.00 Power kapitány és az új világrend, 9. 10.30 Robin Hood legújabb ka­landjai, 22. 11.30 Super DEKA 12.30 Szupersport 13.30 A Föld 14.00 Az élsport kulisszatitkai 14.30 Scooby Doo, 12. 15.00 Meghökkentő mesék 15.30 Le­győzni a vízeséseket, 11. 8.50 Vándorzenészek 9.30 Az ál­mokköve II., 21. 9.55 Van itt Yeti? Vetélkedő 10.25 Ifjúsági vitamű­sor 10.55 Az ezüstcsikó, 23.11.20 Gyermekműsor 11.50 Ahogy még nem ismerjük. Mária Ďuričková 12.15 Energetikai magazin 12.30 Selyemút, 2. 13.20 Tévékalei­doszkóp 13.40 A nézők levelei 13.50 Féktelen Amazónia, 9. 14.20 Triangulum 15.10 Hor­gászmagazin 15.40 Szellemek, 5. 16.00 A Századunk műhelyéből 16.20 1100 év Európ közepén 16.55 Linda és a főtörzs Olasz tévéfilm 16.00 Jó barátok. Am. sorozat, 5. 16.30 Dawson és a haverok Amerikai filmsor., 5. 17.30 Herkules. Am. sorozat 16.15 Lakáskultúra 16.30 Susan II. Am. sorozat, 5. 17.00 Veronika II. Am. sor., 2. 17.30 Ezt ismerik? 16.10 Klipmánia 16.50 Ushiaia. Útifilm 17.35 Derült égből. Német vígjá­téksorozat, 21. 18.35 Lottó-show 19.00 Híradó 19.25 Portugália-Magyarország labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Luz Maria.Perui filmsorozat, 85. 18.00 Waikiki páros. Am. krimi, 7. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Murphy Brown VI., 4. 18.30 Esti mese 18.55 Főzök, főzöl, főzünk... 19.10 Századunk a sport tükré­ben. Dok.sorozat 19.30 Híradó, sporthírek 21.40 Rock Café. Exkluzív műsor Joe Cockerrel 22.30 Kenó-sorsolás 22.35 Könnyű altató. Am.film A menő narkónepper, John LeTour súlyos lelkiismereti válságba kerül. Valaha ő is kábítószerfüggő volt... SZTV 2 11.10 Élő körkép 11.40 Közép-szlovákiai régió 12.10 Fogathúzó kutyák történetei. Hosszú út a csúcsra. Dok.film 12.30 Spanyolnyelv-lecke 13.05 Francianyelv-lecke 13.35 Tv-ingatlanok 14.10 Élő körkép 14.40 Halláskárosultak tévéklubja 15.10 Roma nemzetiségi magazin 15.40 Sámson. Ifjúsági műsor 16.05 Anyajegy. Szl. tévéfilmsor., 4. 16.45 Japán felfedezése. Dok.sorozat 17.00 Turisztikai magazin 17.35 Szlovákia 18.00 Olympus 18.30 Régmúlt idők nyomában 19.00 900 másodperc könyvekről 19.15 Egyházi műsor 19.20 Kis bibliai történetek 19.30 Híradó, időjárás 19.52 Vers 20.00 Pozsonyi Zenei Ünnepségek '99 Záróhangverseny 21.00 Divatklub 21.30 Kalandozás az idő archívumá­ban. Kanadai dok.sorozat, 7. 22.00 Macskák a tetőn. Sp. filmsor., 8. 22.55 Woodstock '98 23.55 HK VSŽ Košice - HB Montpellier Bajnokok Ligája férfi kézilabda­mérkőzés, visszavágó 1.10 CST-híradó 1.35 Híradó RTL Klu b 6.30 Ünnepnaptár (ism.) 7.00 Kölyökklub 10.55 Csőrre töltve 11.30 Time Trax - Hajsza az időn át 12.25 Kedvenc 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Galla-mappa 14.40 Extralarge. 01. krimi, 1. 16.45 Kung-fu. Am. sorozat, 43. 17.35 SeaQuest DSV - A mélység biro­dalma. Amerikai sorozat 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.10 Paula és Paulina, 89. 20.00 Esti Showder Fábry Sándorral 21.30 Pusztító ököl. Am. akciófilm 23.20 Híradó 23.35 Életveszélyben 0.35 Beavis és Buttead. Am. rajzfilm MTV 2 6.00 Nemzetiségi magazinok 8.00 Derült égből. Ném. sorozat 9.00 Könnyed erkölcsök. Ang. film 10.30 Emily. Kanadai sorozat, 4. RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 8.00 1 létről hétre - publicisztikai maga­zin 11.30 Hazai tükör, riportműsor 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Rádiójáték 14.00 Hírek 14.05 Nevelők fóruma 14.35 Slágermúzeum 15.00 Iro­dalmi mozaik 15.30 Musicalok 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45-18.00 Hír­összefoglaló, sporthírek, műsorajánlat 20.00 Véres játék 2. Akciófilm 21.40 Hajszál híján. Akciófilm Carol szemtanúja, amint meggyilkolják a maffia ügyvédjét, ezért rejtőzköd­nie kell... 23.25 Y-akták. Kanadai sorozat 0.00 Az éjszaka ritmusa Amerikai erotikus film 11.30 Harry és még egy jómadár, 16. 12.00 Minden lében két kanál Angol filmsorozat 13.00 Thalassa - A tenger magazinja 13.30 Játék határok nélkül. Döntő 15.00 Rosszcsont kalandjai, 34. 15.30 Szívtipró gimi III. Ausztr. sorozat, 160. 16.15 Telesport. Tornász-vb 16.55 Popzenei válogatás 17.15 Hongkongi paróka Komédia két részben 19.40 Esti mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Malcolm. Ausztrál sorozat 21.55 Don Juan avagy: Don Juan ha nő lett volna. Fr.-ol. film DUNA TELEVÍZIÓ 7.50 Animációs filmek 9.15 Nyelvőrző (ism.) 9.30 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 9.45 Ami igaz, az igaz 10.05 Tarkabarka 11.05 A pókmajom hálója Brit ismeretterjesztő film 11.55 Vers 12.05 Lapozó, hírműsor 12.20 Élő egyház 12.35 Postabontás 12.50 Minoritates Mundi 13.20 Anziksz 13.40 Marco Polo. 01. film, 8/3. 15.00 Szigetvilág 15.55 Tudni akarom 16.10 Sustorgás a levegőben. Ism. film 17.10 Mese 18.00 Híradó 18.20 Tálentum 18.50 Orvosok - Dr Schwarz és dr. Martin, 4/3. 20.20 Próba és előadás 21.00 Híradó, sporthírek 21.40 Néhány nap velem. Fr. film 23.45 Híradó 23.50 Vers (ism.) 0.05 Hosszú álom. Brit film NOV A 7.30 Popeye a tengerész 8.20 A vilgűr őrei. Amerikai sci-fi sorozat, 13-14. 9.10 Afrika ege alatt. Kanadai kalandfilmsorozat, 26. 9.35 Tarzan. Amerikai sorozat, 28. 10.05 Ász. Nova-slágerlista 11.05 Randevú. Társkereső-show 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Nyaktiló. Politikusképző 13.00 Hivatásosak. Angol akciófilm­sorozat, 18. 13.55 Štefánie V. Német filmsor., 19. 14.50 A világ szafariai. Am. sorozat KOSSUT H 8.06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az éne­kem. Budai Ilona műsora 8.35 Kerek perec. Foná körkép Magyarországról 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék. Autósok magazinja 10.05 Szombat dél­előtt 12.00 Déli krónika 12.30 Szóra érdemes 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Rikkancs. Tallózás külföldi lapokban 14.05 Oxigén 14.55 Műsorajánlat 15.04 Irodalmi Újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Eló-futam 18.25 Szemle 20.00 Az öreg hölgy és a testőr Amerikai film 21.50 Jó barátok IV. Amerikai filmsorozat, 14. 22.15 Las Vegas végállomás Amerikai filmdráma 0.05 Forró drót. Amerikai erotikus sorozat 0.35 Kikötői patkány. Am. film 15.35 Életmódmagazin 15.55 A benzinkutasok botrányai Cseh krimifilm 17.25 Milagros-Vad angyal, 43. 18.15 Milady. Argentin sorozat, 56. 19.00 Vacsora 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Asteroid. Amerikai film, 2/1. 21.35 Hírek 21.40 Az ördög háromszöge. Am. film 23.34 Időjárás-jelentés 23.35 Meztelen hazugságok Amerikai erotikus film 1.10 Woodstock'99 CST 1 14.15 A lóverseny története. Dok.film 15.35 Változás az élet, 7. 16.25 Keresztül-kasul Ázsián. India 17.25 Piramis 18.05 Nevessünk 18.45 A nézők levelei 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Bakaiárok. A nézők történetei 21.15 Higgy neki, hisz zsaru Amerikai thriller 23.30 Buddy Faro. Am. sorozat, 12. 0.15 Egy éj az angyallal 1.30 Videoklipek PRIM A 14.20 Annamária. Ném. sor., 29. 15.20 Hal a szárazon. Cseh vígjáték 17.00 Titokzatos történetek, 81. 17.25 Egy egyszerű földönkívüli, 19. 18.00 Hercule Poirot. Ang. sor., 11. 19.00 Híradó 19.15 Főzőcske 19.45 Tom és Jerry 19.55 A törvény asszonya. Fr. krimi, 6. 21.40 Vidám show 22.25 A Mayflower kalandja. Am. film 0.00 Kopogó szellem. Kanadai hor­rorfilmsorozat, 1. ORF 1 12.35 Meego. Am. sorozat 13.00 Nick Freno. Am. sorozat 13.25 Bel-air hercege 13.50 Rendőr-akadémia 14.35 Sabrina, a tini boszorkány 14.55 Dawson és társai 15.40 Beverly Hills 90210 16.30 Melrose Place. Am. sorozat 17.15 Szerelmesek show-ja 18.05 Mr. Bean 18.35 Dokumentumfilm 19.00 Sport 20,15 Corrina, Corrina. Am. film 22.05 Rés a pajzson. Akciófilm 23.45 TC 2000. Am. sci-fi 19.05 Sportvilág 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája 20.04 Dallamkereső 21.04 Szent Jupát, segíts! A Rádiószínház Doku­mentumműhelye 21.48 Zene 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra. Ki ér­ti ezt? 23.04 Diszkotéka. Lemezbará­tok órája PETŐF I 6.35 Sportszombat 8.05 Hazai sláger­kívánságok 9.05 Premier 11.07 Sztár­20.00 Midsomeri gyilkosságok Angol bűnügyi film 21.50 A legjobb viccek és gegek Ismétő válogatás 22.35 Sporthíradó 22.50 Jóban és rosszban Amerikai thriller RTL 5.45 Gyerekeknek! 12.10 Áldott ez a ház 12.35 Moesha. Am. sorozat 13.05 Egyről a kettőre. Am. sorozat 13.30 Harmadik szikla a Naptól Amerikai sorozat 14.00 Bel-Air hercege 14.55 Ni csak, ki kalapál? 15.55 Beverly Hills, 90210 17.45 A popzenei csúcsai 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 20.15 Miliiomos kerestetik 22.30 Kari Dall-show 23.30 Verona világa 0.15 Ned és Stacey. Am. sorozat SAT 1 7.00 10.35 11.35 12.35 15.00 16.00 17.10 18.00 18.30 19.30 20.15 22.10 23.40 0.35 Gyerekeknek! Bosszúállók. Brit krimi Szívtipró gimi. Ausztrál sor. Mamikám édes. Am. filmdráma MacGyver. Am. sorozat Űrszekerek. Am. sci-fi Családi show Alf. Am. sorozat JAG. Am. sorozat így történt A koporsóvivő. Am. film A világ legviccesebb hírei Űrszekerek. Sci-fi A bundás Vénusz. Erot. film PRO 7 5.45 Rajzfilmsorozatok 11.15 Time Trax - Vissza a jövőbe 12.10 Libabőr. Am. sorozat 12.35 A Simpson család 13.05 Egy rém rendes család 13.35 Dharma és Greg. Am. sorozat 14.00 Roseanne. Am. sorozat 14.30 Családi ügyek. Am. sor. 15.00 Pacific Blue. Am. sorozat 16.00 Buffy, a vámpírölő. Am. sor. 18.00 Andreas Türck szerelmes törté­netei 19.00 Talk, talk, talk 19.30 Híradó 19.45 Galileo extra 20.15 Szabadnapos baba. Am. film 22.15 Rés a pajzson. Akciófilm EUROSPOR T 9.00 Superbike-vb 10.00 Országúti kerékpáros-vb 12.45 Gyorsasági motoros-vb 15.00 Tenisz 17.00 Rögbi-vk 21.45 Lósport 22.30 Labdarúgó Eb-selejtezők 0.30 Gyorsasági motoros-vb parádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Daráló. Folytatásos ifjúsági sorozat 13.45 Hang-dominó 14.00 Szív küldi... 15.08 Kedvenceink ked­vencei 16.00 ízes történetek 16.27 Em­berek és egyéb állatfajták... 16.55 Ha­toslottó-sorsolás 17.05 Operettparádé 18.02 Családban marad 19.03 Hogy volt! 20.00 Sportkoktél 21.04 Folklór­fórum 22.00 Világgége 23.15 Ennyi... 0.00-5.54 Éjfél után. A Rádiószínház éjszakája. Gogol: A revizor. Közvetítés a Magyar Színházból 5.03 Nótacsokor

Next

/
Thumbnails
Contents