Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)
1999-10-09 / 233. szám, szombat
12 PANORÁMA ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 9. NAPTÁR Október 9 ^.GONDOLAT Hiába, csak az ismert ösvényeken pihen meg az ember! Justh Zsigmond NÉVNAP Dénes Görög eredetű név, az ókorban e név viselőit Dionüsziosz, a szőlő és a bor istenének kegyelmébe ajánlották. A Dionýzok is ma ünnepelnek. MAI É VFO R D U LÓI N K 295 éve született Pozsonyban Segner János András matematikus, orvos, egytemi tanár. Igazi polihisztor volt, Pozsonyban és Debrecenben orvosként dolgozott, a jénai, a hallei és a híres göttingai egyetemen pedig a fizika professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a merev testek és a folyadékok mechanikájának kutatásában; ő vezette be például a felületi feszültség fogalmát, s megszerkesztette a reakciós turbinák ősét, a róla elnevezett Segner-kereket. Remek matematikus is volt; ő bizonyította be a Descartes-féle előszabályt. Mellesleg pedig ő alapította a hallei csillagvizsgálót. A magyar matematika első nemzetközi hírű művelőjeként őrzi emlékét, számos külföldi tudós társaság tagja volt, II. Frigyes porosz király és többször kitüntette. 105 éve hunyt el Justh Zsigmond író. Arisztokrata családban született, jelentős földbirtokaik voltak, így külföldön tanult, jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott, de Reviczky Gyula biztatására szépirodalommal kezdett foglalkozni. Első elbeszélései 1887-ben jelentek meg, korai művei francia hatás alatt születtek. Hazatérése után érdeklődése a népélet felé fordult, témáit gyakran választotta a falu világából. Legjelentősebb könyve a Gányó Julcsa és A puszta könyve, legértékesebb alkotása azonban kultúrhistóriai jelentőségű naplója és levelei. Fiatalon hunyt el, alig múlt 30 éves. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves John Entwistle brit rockzenész, a Who együttes basszusgitárosa. 30 éves Dariusz Gesior lengyel labdarúgó. 50 éves Kulcsár Ferenc költő. 40 éves Michael Paré amerikai színész. 45 éves Varga József labdarúgó. NAPI VICC Fiatal pár ül az őszi napsütésben a ligeti padon, mellettük ücsörög egy vénasszony. A kislány egy idő után panaszkodni kezd: - Annyit gépeltem ma, hogy sajog a csuklóm a fájdalomtól. A fiú puszilgatja a beteg kacsót, mire a lány felkiált: - Hát ez csodálatos! Teljesen megszűnt a fájdalom. Kár, hogy még a fejem is fáj. A fiú lágyan csókolgatni kezdi a homlokát, az arcát, a leányzó pedig áradozni kezd: - Te egy csodadoktor vagy! A fejfájásom is megszűnt, most már kitűnően érzem magam. Az öregasszony egy ideig gyanakodva figyeli őket, majd megszólal: Mondja, fiatalember! Aranyeret is gyógyít? MTI-PANORAMA Bécs. „Ritkán nevettünk ilyen jót". Ez a címe Johannes Kunz legújabb könyvének, amelyben az író viccekben és anekdotákban beszéli el a XX. század történelmének legfontosabb eseményeit. Kunz, aki éveken át volt Bruno Kreisky egykori osztrák kancellár szóvivője, majd az osztrák tévé tájékoztatási intendánsaként dolgozott, hangyaszorgalommal gyűjtötte a vicceket, anekdotákat és aforizmákat, hogy tükröt tartson velük az egész évszázad társadalmi fejlődése elé. Ízelítő a „szereposztásból": Ferenc József császár és király, Adolf Hitler, Sztálin, Konrád Adenauer, Arthur Schnitzler, Albert Einstein, Leonard Bernstein, Louis Armstrong, Bill Clinton. A kötet borítólapján Fritz Muliar ezekkel a szavakkal jellemzi annak tartalmát: „Amit Johannes Kunz elmesél, az jól olvasható, tréfásan tálalt és stílusa van... A poénok csak úgy röpködnek a szövegben, sziporkázik a szellemesség és villámgyorsak a pengeváltások", íme, néhány példa: - Két zsidó közül - akik a második világháborúból ismerik egymást az egyik Chicagóban él, a másik pedig Moszkvában. Amikor viszontlátják egymást, az amerikai érdeklődik, hogyan megy sora háborús bajtársának és három fivérének. A Moszkvában élő ezt feleli: „Építem a szocializmust". Fivéreinek egyike Varsóban, a másik pedig Bukarestben építi a szocializmust". A harmadik kivándorolt Izraelba. Talán ő is a szocializmus építi? „Megőrültél? A saját hazájában?!" - hangzik a válasz. - A Bundestagban két óra hosszat szünetel az áramszolgáltatás. Következmények: három képviselő két órára bennszorult a liftben. És Helmut Kohl két óra hosszat állt a mozgólépcsőn. - Manhattan és Harlem között színes bőrű férfi utazik a metrón és héber nyelvű újságot olvas. Egy férfi néhány percig figyeli, majd hirtelen így szól hozzá: „Önnek minden bizonnyal nem elegendő, hogy fekete". Nem derült ki, hogy kinek ért meg több mint hatszázezer dollárt Nincs drágább fénykép MTI-HIR New York. A világ legdrágább fényképe a Ford Művek detroiti üzemét ábrázolja, és 1927-ben készült. A Sotheby's aukciós ház New Yorki árverésén több mint hatszázezer dollárért kelt el Charles Sheeler amerikai fotós felvétele, és ezzel vált a világ legdrágább fotójává közölte csütörtökön az árverési cég képviselője. A francia AFP hírügynökség jelentése szerint egy San Francisco-i galéria bocsátotta árverésre a felvételt. Az nem derül ki a jelentésből, hogy kinek ért meg ekkora összeStrasbourgban kínos magyarázkodásra kényszerülnek Nagy fogások Téves földrengés MTI-HÍR Párizs. Az amúgy igen jó nevű strasbourgi földrengéskutató és -jelző intézet csütörtökön eléggé kínos magyarázkodásra kényszerült, miután előző nap a La Manche-csatorna térségében a Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengést mutatott ki, riasztva a régió hatóságait. Mint utóbb kiderült, Cherbourg közelében a tengerben a prefektúra rendeletére a „szokásos", évenkénti muníciómegsemmisítést végezték el, ily módon szabadulva meg a második világháborúból visszamaradt, s azóta is folyamatosan feltárt lőszerektől, de ezúttal megfeledkeztek arról, hogy előzetesen értesítsék a földrengéskutatókat. A kelet-franciaországi Strasbourgban levő tudományos intézet szakemberei szerint „normális esetben jól meg tudják különböztetni a földrengést egy robbantástól, főként ha az utóbbi víz alatt történt, hiszen az így keltett A „robbantók" elfelejtették értesíteni a földrengéskutatókat. rezgéshullámok más természetűek", ám ezúttal nem volt számukra egyértelmű az esemény. A cherbourgi „robbantók" szerint rutinszámba megy, hogy évente így szabadulnak meg néhány ezer lövedéktől, tény azonban - ismerték el -, hogy a mostani detonáció lényegesen erősebb volt a vártnál. Marihuánát csempésztek Brüsszel. Két tonna marihuanát foglaltak le csütörtökön az antwerpeni hatóságok egy Ghánából érkezett hajó rakományának átvizsgálása során. A kábítószert kukorica és cukor közé keverve, két egytonnás csomagban találták meg a kikötő hatóságai. A vámhatóságoknak később sikerült letartóztatniuk a feltételezett kereskedőket is. A csomagért hárman jelentkeztek: egy helyi és két holland férfi. Mexikóban közben hat tonna marihuánát foglalt le a rendőrség. A kábítószer egy citromot szállító pótkocsis teherautóban volt elrejtve. A szövetségi rendőrség a Sonora államban végrehajtott rutinellenőrzés során bukkant rá a szállítmányra, melynek értékét félmillió dollárra becsülik. A gépkocsi vezetőjét letartóztatták. (MTI) Mi lehet a talajvesztettség, az elkeseredettség oka? Az amerikai férfiak megcsalatása Steve Fossett, az ismert amerikai kalandor és Richard Branson, az ugyancsak jól ismert brit multimilliomos október végén vitorláshajón szelik át az óceánt, azzal a céllal, hogy megdöntsék az eddigi világrekordot (6 nap, 13 óra, 3 perc). Harmincméteres hajójukkal a csütörtöki próbaút után New Yorkban kötöttek ki. (ČTK/AP) „Amit Johannes Kunz elmesél, az jól olvasható, tréfásan tálalt és stílusa van" Az a vicces huszadik század Washington. A férfiúi erő, a belső tartás, a családot, közösséget összefogni és irányítani tudó ember válságáról szól ma minden Amerikában. MTI-PANORÁMA Hírlapírók, törvényhozók, hittérítők, menedzserek ugyanazt a témát járják körbe: a második világháború után született nemzedék férfitagjainak talajvesztettségét. így vélekedik „Dermedten, avagy az amerikai férfi megcsalatása" című riportkötetében Susan Faludi, az amerikai kulturális elit egyik „fenegyerekének" számító magyar származású írónő, akit elkötelezett feministaként tartanak számon. A ma 40 éves Susan Faludi „Visszavágás, avagy hadüzenet nélküli háború az amerikai nő ellen" című riportkönyve 1992-ben hetek alatt bestseller lett. „A Visszavágásban azt akartam megírni, hogy a férfiak eltökéltséggel szegülnek szembe a feminizmussal. Mi lehet ennek az elkeseredettségnek az oka? Úgy éreztem, első könyvemben e legégetőbb kérdésnek nem jártam a végére" - mondja Faludi a Newsweek hasábjain. A 6 éven át tartó anyaggyűjtés során az írónő hónapokig látogatta egy pszichiátriai önsegítő csoport heti foglalkozásait, ahol házastársuk bántalmazása miatt büntetett férfiak próbáltak megszabadulni erőszakos indulataiktól. Ott értette meg: ha ezek a férfiak rászánják magukat arra, hogy megbánják bűneiket, ez csak fokozza frusztráltságérzetüket. Ők ugyanis épp a düh kirobbanásának pillanataiban érezték igazán férfinak magukat. A háború után született fiúknak John F. Kennedy a 60-as évek elején nemes küzdelmet ígért, kemény szembeszállást bármilyen ellenséggel. A fogékony kamaszok azt remélték, hogy saját életükben megismételhetik a második világháború csatáiban jeleskedő apáik magasztos tetteit. Vezetőik azonban Normandia helyett Vietnamba küldték a fiúkat, ahol az ellenség és a hősiesség fogalma jóval kevésbé volt egyértelmű, mint néhány évtizeddel korábban. Vietnamból hazatérve várt rájuk a hatalmassá terebélyesedő menedzser-középosztály állóvize. A nagyvállalatok biztos állást kínáltak, ám cserébe az egyetemet végzett, egykor talán alkotó gondolatokat dédelgető mai középvezető lényegében feladta, hogy rálásson a „Nagy Egész" alakítására. Közben az évek elrepültek fölötte. Szép háza, kocsija, szép felesége, még szebb barátnője van. Gyerekeinek szinte észrevétlenül továbbadja a feleslegesség érzetét - vélekedik Faludi. Abban a kultúrában, ahol a férfiasság alfája és ómegája a legtágabb értelemben vett környezet fölötti uralom gyakorlása volt, a 20. század végére valami a visszájára fordult. A tömegkommunikáció azt a benyomást kelti, hogy a férfiasság nem más, mint külsőség, amit pénzzel és jól adagolt agresszióval - esetleg plasztikai sebésznél, szükség esetén Viagrával - mindenki megszerezhet. Néhányan nem hajlandóak megelégedni ezzel a szereppel. Közülük kerülnek ki azok, akik éttermekben, iskolákban lövöldöznek, és irodaházakat robbantanak fel - véli get a szóban forgó fénykép. Eddig a szintén amerikai Alfred Stieglitz fotója viselte a „legdrágább fénykép" büszke címet: 1993-ban csaknem négyszázezer dollárt adtak érte, a Christie's aukciós ház egyik árverésén. Azon a felvételen Georgia O'Keefe, a híres festőnő keze látható. Laetitla Castát érte az a megtiszteltetés, hogy 2000-re „Marianne", a Francia Köztársaság jelképe legyen. A francia polgármesterek szövetsége 5 hölgy közül választotta ki a szép manökent. Róla mintázzák meg a városházakon levő Marianne-képeket és -szobrokat. Korábban Brigitte Bárdot, majd Catherine Deneuve testesítette meg „Marianne"-t. (TA SR/AP)