Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)

1999-09-09 / 208. szám, csütörtök

8 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ­HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 9. VK-832 Az Általános Hitelbank (VÚB) által nyújtott jelzálogkölcsönök hathatósan segítenek a lakáskérdés megoldásában. A pénzintézet 39 fiókja várja az ügyfeleket Rövidesen érezhetően csökkennek a kamatok Az új lakás, családi ház megvétele többnyire három forrásból valósítható meg: megtakarítások, lakás-taka­rékpénztárak kedvezmé­nyes kölcsönei és jelzálog­hitel révén. Ez utóbbi terü­leten az Általános Hitelbank (VÚB) Szlovákiában úttörő szerepet játszik. SIDÓ H ZOLTÁN A jelzáloghitel nyújtásának feltét­eleiről, a jelenlegi és a jövőbeni kedvezőbb kamatokról Szalay Já­nost, az Általános Hitelbank alel­nökét kérdeztük. jegyezni, hogy a törvényjavaslat ér­telmében a már felvett jelzáloghi­telek kamatjaira is vonatkozik az állami támogatás, természetesen a törvénymódosítás érvénybe lépé­sétől számítva. Ennél csupán a lakás-takarék­pénztárak hitelkamatai alacso­nyabbak. Ez relatív, ugyanis ha a lakás-taka­rékpénztárak valamennyi feltételét figyelembe vesszük, akkor velünk azonosak hitelkamataik nagysága. Ráadásul azt is figyelembe kell ven­ni, hogy az ügyfél milyen gyorsan jut a szükséges pénzforráshoz. Jel­zálogkölcsönünk előnye, hogy ru­galmasan, nagyon rövid idő alatt jut hozzá az ügyfél. A jogi oldalát leszámítva voltaképpen két fontos feltételnek kell csupán eleget ten­ni: garanciaként hazai ingatlannal kell rendelkezni, valamint a havi törlesztést lehetővé tevő bevételt kell felmutatni. E két tényező telje­sítése esetén, ha valaki a formalitá­sokat ügyesen intézi, akár 1 hóna­pon belül a szükséges hitelhez jut­hat. A jelzálogkölcsön intézésekor nem szükséges Pozsonyba utazni, országszerte összesen 39 fiókunk vátja az ügyfeleket, mindenütt jel­zálogkölcsönre szakosodott mun­katársaink igazítják el az érdeklő­dőket. Vajon azoknak is segítséget tud­nak nyújtani, akik csak most kez­denek építkezni, tehát még nem rendelkeznek ingatlannal? Ha az ügyfél nem tud a hitel nagy­ságának megfelelő értékű ingatlant felmutatni, akkor az ún. előjelzáloghitelt tudjuk ajánlani. Ebben az esetben fedezetként elfo­gadjuk egy harmadik személy va­gyontárggyal történő kezességét, határidős vagy egyéb bankbetétet, külföldi vagy hazai bank garanciá­ját. E hitelforrás kamata magánsze­mélyek számára 14,5 százalék, vál­lalkozók számára pedig 18,2 száza­lék, maximális futamideje pedig 4 év. Most készül a Szlovák Kezes­bankkal (Slovenská záručná ban­ka) közösen egy új program, mely­nek értelmében a kezesbank az elő­jelzáloghitelekért garanciát vállal. Téijünk vissza a hagyományos jelzáloghitelekhez. A két, fent említett legfontosabb feltétel tel­jesítése mellett még milyen krité­riumoknak kell megfelelni? A hitelhez folyamodó magánsze­mélynek állandó szlovákiai lak­hellyel kell rendelkeznie, a hitelt csak ingatlan vásárlására, ingadan felépítésére vagy meglévő ingatlan átépítésére, korszerűsítésére for­díthatja. Ennek fejében az ügyfél viszonylag gyorsan, elméletileg korlátlan nagyságú jelzálogköl­csönhözjuthat, ám gyakorlatilag a magánszemélyeknél egészen kivé­telesnek számítanak az 5 millió ko­rona feletti kölcsönök. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a jelzá­logkölcsön a vételárnak, vagy a házépítés esetleg lakásátalakítás költségvetésének legfeljebb 60 szá­zalékát érheti el. Vagyis aki mond­juk, 3 millió korona értékű ház épí­tésébe kezd, az legfeljebb 1,8 millió korona jelzálogkölcsönt kaphat. A törlesztés futamideje minimum 5 év, a felső határ magánszemélyek­nél 30 év, vállalkozóknál pedig 15 év, ám figyelembe vesszük az ügy­fél korát, vagyis azt, hogy még hány éve van a nyugdíjig. Összeg­zésül elmondható: hosszabb távon a jelzáloghitel lesz az ingadanszer­zéshez szükséges pénz előteremté­sének legbiztosabb formája, Nyu­gat-Európában és az Egyesült Álla­mokban ez már évtizedek óta be­vett gyakorlat. Ez a hitelfajta ná­lunk még nem teijedt el igazán, azonban bízunk benne, hogy a re­mélhetőleg már a közeljövőben csökkenő alacsonyabb kamatok okán is Szlovákiában szintén gyö­keret ereszt. Ezért az Általános Hi­telbank szükségesnek tartja a jelzá­loghitelek szerepének népszerűsí­tését. Jelzáloghitel segítségével csinosabbá tehetjük házunkat, lakásunkat A jelzáloghitel nálunk több évti­zedes kényszerszünet után nem­régiben tért vissza a pénzügyi szolgáltatások családjába. A hi­telbank mióta nyújt jelzáloghite­leket és milyen feltételek mel­lett? Bankunk 1997-ben kapta meg a szükséges engedélyt, a jelzáloghi­telek folyósítása pedig 1998-ban kezdődött el. Jelenleg magánsze­mélyek számára 13,5 százalékos, vállalkozók esetében pedig 17,2 százalékos a kamat. Eddig össze­sen több mint 250 millió korona ér­tékben nyújtottuk a hitel e formá­ját, túlnyomórészt magánszemé­lyeknek. Bár Szlovákiában már több bankház is rendelkezik az eh­hez szükséges engedéllyel, mégis a jelzáloghitelek terén egyértelműen piacvezetők vagyunk. Közismert, milyen magasak a hi­telkamatok, mégis úgy gondo­lom, hogy a magánszemélyek számára még az egyébként ala­csonynak számító 13,5 százalé­Szalay János, az Általános Hitelbank alelnöke: „Ha valaki a formalitáso­kat ügyesen intézi, akár 1 hónapon belül a szükséges hitelhez juthat." kos kamat sem hangzik túl csábí­tóan. Nem várható e téren kedve­ző változás? De igen, ám ehhez az állam segítsé­ge is szükséges. Ahhoz, hogy ala­csony kamatú hiteleket nyújtsunk, nekünk is kedvező áron kell hozzá­jutnunk a szükséges pénzforrások­hoz, ugyanis kereskedelmi bank lé­vén a piac szabályainak kell enge­delmeskednünk. A parlament ép­pen most tárgyalja azt a törvény­módosítást, amelynek köszönhető­en lehetővé válna a jelzáloghitelek kamatainak állami támogatása. Az eddig kiszivárgott információk mintegy 6 százalékos támogatásról szólnak, ennek ellenére nem volna nagyon reális 7,5 százalékos hitel­kamatban reménykedni. Józan mérlegelés eredményeként ha nem változnak jelentősebben a feltéte­lek a pénz- és tőkepiacon, akkor mintegy 8-10 százalék közötti hi­telkamat várható, feltehetően jövő­re, ami a jelenlegi viszonyok isme­retében az egyik legkedvezőbbnek számítana. Fontosnak tartom meg­Az IRB rendkívüli közgyűlése - 9 milliárdos veszteség A B. O. F. Szlovákia legrégibb lízingcsoportja Kisebb lesz az alaptőke SITA-HIR Pozsony. A Beruházási és Fejlesz­tési Bank (IRB) rendkívüli közgyű­lésén a részvényesek a bank alap­tőkéjének csökkentéséről döntöt­tek. A bank 8,1954 milliárd koro­nával csökkentette alaptőkéjét, ami így jelenleg 504,6 millió koro­nát tesz ki. A csökkentésre azután került sor, hogy júliusban 5,7 milli­árddal 8,7 milliárd koronára emel­ték a bank alaptőkéjét. A jelenlegi csökkentéssel a bank veszteségei­nek egy részét fedezik, amelyek összesített értéke eléri a 9 milliárd koronát. A bank szerkezet-átalakí­tásában a következő lépés egy újabb alaptőkeemelés lehet, ezt azonban csak a pénzügyi tárca ga­ranciavállalása után tudják végre­hajtani. A restrukturalizáció részét képezi a bank szövetkezeti lakás­építésre és a mohi atomerőmű be­fejezésére nyújtott hiteleinek a Konszolidációs Bankra való átru­házása. Az átruházást a jegybank augusztusban hagyta jóvá. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Emelik az alaptőkét Garanciavállalások Pozsony. A kassai Priemyselná banka Rt. rendkí­vüli közgyűlésén az alaptőkeemelésről született döntés. A részvényesek az alaptőkét 598 milllió koroná­val 2,011 milliárd koronára emelték. A részvényjegyzésen a bank eddigi részvényesei ve­hetnek részt. A bank újabb közgyűlését szeptember 14-én tartják, ahol megválasztják a felügyelőtanács és az igazga­tótanács új tagjait. (SITA) Pozsony. Az állam 1991-től idén júliusig 11,7 milliárd ko­ronát fizetett ki állami hitelga­rancia-vállalás keretében. Míg tavaly 2,1 milliárd koronát fi­zettek ki, idén csak az első hét hónapban 2,7 milliárdos hitel­garanciát voltak kénytelenek téríteni. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter szerint a legnagyobb összegeket jövőre, 2001-ben, 2005-ben és 2006­ban leszünk kénytelenek térí­teni. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. szeptember 9-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 44,101 Magyar forint (100) 17,293 Angol font 66,953 Német márka 22,548 Cseh korona 1,2 Olasz líra (1000) 22,776 Francia frank 6,723 Osztrák schilling 3,205 Japán jen (100) 37,502 Spanyol peseta (100) 26,505 Kanadai dollár 27,969 Svájci frank 27,563 Lengyel zloty 10,142 USA-dollár 41,618 Szerteágazó kapcsolat, tartós nyereség Az EZ-Elektrosystémy komoly osztalékot fizet Sikeres privatizáció után terjeszkedés ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Szlovákia legrégebben működő lízingcsoportja, a B. O. F. 1999 első félévét 1,099 milliárd ko­ronás forgalom mellett 48,6 millió korona adózás előtti nyereséggel zárta - közölte Miloš Randák vezér­igazgató. A csoport alaptőkéjét nemrégiben 80 millió koronáról 100 millió koronára emelték. A cso­portba tartozó lízingcégek működé­si területe az egész országot lefedi, hiszen Pozsonyon kívül Dunaszer­dahelyen (Proxima Leasing), Zsol­nán (B. O. F. Žilina), Losoncon (B. O. F. Lučenec), Besztercebányán (Leasing Rt.), Kassán (Východoslo­venská leasingová Rt.) és Nagy­mihályon (ZEFIN) tevékenykednek. Az univerzális lízingcég az elmúlt 9 évben mintegy 20 ezer ügyfél igé­nyeit elégítette ki, tevékenységi kö­re elsősorban közlekedési eszközök (56 százalék), gépek és berendezé­sek (34 százalék), valamint számí­tógépek és irodai berendezések (7 százalék) lízingelésére szorítkozik. A B. O. F. egyetlen bankhoz sem kö­tődik kizárólagosan, ellenben több pénzintézettel ápol szoros kapcsola­tot, például a Poľnobankával, Posta­bankkal, Istrobankával és a Szlovák Takarékpénztárral, (shz) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Az idén 50 éves EZ­Elektrosystémy Bratislava Rt., amely erősáramú berendezések, mérőeszközök, automatizált rend­szerek megtervezésében és kivite­lezésében teljes szolgáltatást nyújt, részvényeseinek figyelemre méltóan magas osztalékot fizet. Minden 1000 koronás névértékű részvény után 1996-ban 800, 1997-ben és 1998-ban 1000-1000 korona osztalékot fizetetett. Az 1995-ben 140 millió koronáért a munkavállalók által magánosított EZ-Elektrosystémy a magas oszta­lékot a jó gazdasági eredményei­nek köszönheti - derült ki Ra­domír Vajanskýnak, a cég vezér­igazgatójának szavaiból. A napja­inkban országszerte mintegy 1100 főt foglalkoztató vállalat tavaly 2,1 milliárd korona forgalmat köny­velt el, 1999 elsó hat hónapjában 1,081 milliárd koronás forgalom mellett 64,5 millió korona volt az adózás előtti nyereség, a tervek szerint az év végén 75-80 millió korona lesz a nettó profit. A szoros külföldi ksapcsolatokkal rendelke­ző cég a közelmúltban megszerez­te az ISO 9001:1994 minőségi bi­zonylatot is. (só) Brünni Gépipari Vásár - a hétfőtől péntekig tartó seregszemlén száz szlovákiai kiállító vesz részt Jelentős változások a vásárvárosban ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Hétfőn nyitja meg kapuit a 41. brünni nemzetközi gépipari vásár (BW), melynek központi té­mája a műanyagok és az ezzel ösz­szefüggő feldolgozói technológiák lesznek. Az idei seregszemlére száz szlovákiai vállalat jelentkezett, ez­zel Szlovákia Németország után a második legjelentősebb kiállítónak számít. A múlt év nyarától a BW többségi tulajdonosa a Messe Düsseldorf (a részvényeik 95 százalékát birtokol­ja). A német tulajdonosok már na­gyon készülnek az EU-bővítésre ­terveik szerint Brünnt Kelet-Közép­Európa legnagyobb, legjelentősebb vásárvárosává fejlesztik. Mint azt a BW vezetői tegnap elmondták: az idén 1 milliárd koronás beruházást hajtanak végre a vásárvárosban ­egyebek között új pavilont, kong­resszusi központot építenek. A BW­nek több csehországi vállalatban voltak érdekeltségei. Mivel ezek közvetlenül nem függtek össze fő tevékenységével, ezeket pénzzé tet­ték, s a nyert összeget beruházták, beruházzák. Tervek szerint a BW új részvénytársasággá transzformáló­dik, amelynek 66 százalékos tulaj­donosai a düsseldorfiak lesznek, a részvények 34 százalékát viszont Brünn városa kapná. Elképzeléseik szerint Morvaország fővárosa ugyan mindössze 340 millió koro­nával szállna be az új társaságba, ami a részvények 10 százalékának felel meg, ám ezért a részvények 34 százalékát kapná meg. Végérvényes döntés még nincsen. A hétfőn kezdődő szakvásáron több mint 2,5 ezer kiállító vesz részt, egy­harmaduk külföldi, (gyor) A brünni vásárváros. Idén jelentős beruházásokat hajtanak végre (Jaroslav Rektor felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents