Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-08 / 207. szám, szerda
14 SPORT ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 8. Az iglóiak feladták? Pozsony. Már nincs veretlen csapat a második vonalban, a sztropkóik Bártfán, a licsérdiek odahaza szenvedtek vereséget. Továbbra is biztosan menetel a listavezető Puchov. SZABÓ ZOLTÁN Négy fordulót követően nyertek a rimaszombatiak, Piszárék a garamszentkeresztiek ellen sem remekeltek, de rászolgáltak a győzelemre. A gömöriek kapuját a Szencről igazolt Vrábel védte, a vendégek nem tették különösebben próbára a hálóőrt. „Az első félidőben fáradtan mozogtunk, ennek ellenére fölényben futballoztunk. Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltunk, s ennek meg is lett az eredménye. Sajnos, ezúttal is sok helyzetet elpuskáztak a csatárok. Legközelebb a Slovan B otthonában lépünk pályára, ha nem akarunk leszakadni, pontot, illetve pontokat kell szereznünk" - mondta Vladimír Rusnák, a rimaszombati csapat vezetőedzője. Az éllovas Púchov a papírformának megfelelően nyert az érsekújvári FKM ellen. „Az eredmény csalóka, mert a szünet után mi voltunk aktívabbak, ám lehetőségeinA NIKÉ irodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk SZERDA, SZEPTEMBER 8. Labdarúgó Eb-selejtezők: 39. Olaszország-Dánia 1,35-3,5-5,70-2,3; 40. Svájc-Fehéroroszország 1.2-4,0-8,0-0-3,0; 41. Görögország-Albánia 1,3-3,5-6,5-0-2,6; 42. Grúzia-Lettország 2,4-2,8-2,41.3-1,3; 43. Norvégia-Szlovénia 1.4-3,2-5,3-1,05-2,1; 44. Németország-Észak-Írország 1,1-5,010,0-0-3,8; 45. Moldávia-Törökország 4,1-3,4-1,5-1,9-1,1; 46. Izland-Ukrajna 2,9-2,8-2,0-1,451,2; 47. Örményország-Franciaország 9,0-4,5-1,15-3,4-0; 48. Andorra-Oroszország 8,0-7,0-1,054.5-0; 49. Luxemburg-Svédország 9,0-4,5-1,15-3,4-0; 50. Lengyelország-Anglia 3,4-2,8-1,8-1,551,15; 51. Izrael-San Marino 1,0110,0-16,0-0-8,0; 52. Spanyolország-Ciprus 1,06-7,0-13,0-0-5,0; 53. Szlovákia-Lichtenstein 1,048,5-15,0-0-5,5; 54. Magyarország-Azerbajdzsán 1,25-4,0-7,00-2,8; 55. Románia-Portugália 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 56. Málta-Írország 8,0-4,0-1,2-3,0-0; 57. Macedónia-Jugoszlávia 3,5-2,81,75-1,55-1,1; 58. Feröer-szigeket kihagytuk. Egygólos hazai vezetésnél az egyik puhói védő szabálytalakodott a tizenhatoson belül, azonban játékvezető továbbot intett. A hajrában aztán a védelmi hibákért gólokkal fizettünk" - jelentette ki Meszlényi Tibor, a vendégek mestere. Több szuperligás játékos lépett pályára az Inter és a Slovan tartalékcsapatában, nem csoda, hogy mindkét együttes sikeresen szerepelt. A Bernádyval, Soboňával, Kriss-sel, Martin Jančulával és Mészárossal megerősített égszínkékeknek nem okozott gondot a lévaiak két vállra fektetése. Az Inter B Pöstyénben gyűjtötte be a három pontot, a sárga-feketék egyik legjobbjának Homyák Zsolt bizonyult. Továbbra sem megy a vágsellyeieknek, vendéglátóként kikaptak a Podbrezovától. Az egykor a DACot is megjárt Gajan vitte a prímet, mesterhármásával alakult ki a végeredmény. Takács András, a Duslo edzője: „A látottak alapján nem érdemeltünk ilyen nagyarányú vereséget. A mérkőzés jelentős részében mi irányítottunk, ám a gyors kontrákra építő ellenfél szinte valamennyi támadása rendkívül veszélyesnek bizonyult." Hét felvonást követően egyre jobban kirajzolódnak az erőviszotek-Lítvánia 3,4-3,0-1,7-1,6-1,15; 59. Észtország-Skócia 3,2-3,0-1,81,55-1,2; 60. Csehország-BoszniaHercegovina 1,2-4,0-8,0-0-3,0. Barátságos labdarúgó-mérkőzések: 61. Brazília-Argentína 1,553,0-4,2-1,1-1,8; 62. Uruguay-Venezuela 1,15-4,5-9,0-0-3,4. PÉNTEK, SZEPTEMBER 10. Német jégkorongliga: 88. Capitals-München Barons 1,5-4,5-3,01,25-1,95; 89. Nürnberg-Mannheim 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55; 90. Schwenningen-Revier Lowen 1,35-4,9-3,6-1,15-2,3; 91. Moskitos Essen-Augsburg 1,8-4,0-2,41,35-1,6; 92. Köln-Krefeld 1,44,5-3,5-1,15-2,15; 93. Hannover-Eisbären 1,8-4,0-2,4-1,351,6; 94. Rosenheim-Kassel 1,854,0-2,3-1,35-1,55. Labdarúgó Mars Szuperliga: 95. Nitra-Prievidza 1,45-3,2-4,8-1,12,0. Cseh fociliga: 96. Jablonec-Bohemians 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55. Labdarúgó PNB: 97. Kispest-Vác 1.5-3,0-4,5-1,05-1,9. Labdarúgó Bundesliga L: 98. Bielefeld-Wolfsburg 2,3-2,8-2,5-1,31,35; 99. Rostock-Ulm 1,65-3,03.6-1,1-1,65. nyok, egyelőre a puhói és a nyitranováki együttes viszi a prímet, mellettük feltétlenül számolni kell a feljutáséit vívott csatában a dévényi, a rimaszombati és a báltfai gárdával is. A tabella alján a pont nélkül álló iglóiak helyzete megpecsételődni látszik (a bajnokság végén tízen búcsúznak!). A komoly anyagi gondokkal küzdő újonctól nyáron nyolc kulcsember távozott, helyükre ifjúsági korú futballisták kerültek. Nem titkolják a vezetők, hogy ők már a III. ligára készülnek és az idegenbeli találkozóinkra úgy kalapozzák össze a pénzt. Ilyen körülmények között könnyen megtörténhet, hogy a keletiek nem tudják majd befejezni a bajnokságot. De nemcsak nekik vannak ilyen problémáik, rajtuk kívül a vágsellyeiek, a pöstyéniek és a bártfaiak is hasonló cipőben járnak. GÓLLISTA - 6 gólos: Varadín (Devín), Knoflíček (Bardejov); 5 gólos: Piszár (Rim. Sobota), Cérnák (Nováky); 4 gólos: Maruniak (Nováky), Klejch (Senica), Gajan (Podbrezová), Lembakoali (Púchov); 3 gólos: Guzan (Lokomotíva), Szolotruk (Ličartovce), D. Nemec (Podbrezová), Pagor (Bardejov), Koša (Stropkov), Kriss (Slovan B). Labdarúgó Bundesliga II.: 100. Mannheim-Karlsruhe 2,3-2,8-2,51,3-1,35; 101. TeBe Berlin-St. Pauli 1,5-3,0-4,5-1,05-1,9; 102. Kick. Offenbach-Hannover 2,52,8-2,3-1,35-1,3. Osztrák futball-liga: 103. Sturm Graz-LASK 1,25-4,0-7,0-0-2,8. Holland fociliga: 104. Ajax-Feyenoord 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 105. Alkmaar-Roda Kerkrade 2,2-2,82,6-1,25-1,35. Portugál labdarúgóliga: 107. Boavista P.-Belenenses 1,25-4,0-7,00-2,8. Török fociliga: 108. Antalya-Trabzon 2,5-2,8-2,3-1,35-1,3. Dán futballbajnokság: 109. Aalborg-Lyngby 1,4-3,2-5,3-1,052,1. SZOMBAT, SZEPTEMBER 11. Labdarúgó Mars Szuperliga: 120. B. Bystrica-Trenčín 2,1-2,8-2,71,25-1,4; 121. DAC-Prešov 2,02,8-2,9-1,2-1,45; 122. Inter-Žilina 1.4-3,2-5,3-1,05-2,1; 123. Dubnica-FC Košice 3,2-2,8-1,9-1,5-1,2; 124. Senec-Slovan 2,9-2,8-2,01,45-1,2; 125. Humenné-Trnava 3.5-2,8-1,75-1,55-1,1; 126. Ružomberok-Petržalka 1,55-3,04,2-1,1-1,8. A NIKÉ 37. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Lesz jégkorong a képernyőn Pozsony. E héten aláírják a bajnoki jégkorongmérkőzések közvetítéséről szóló szerződést, miután megegyezett az élvonalbeli klubok társulása és a Szlovák Televízió. Az első közvetésre szeptember 23-án kerül sor, amikor a Zvolen-L. Mikuláš mérkőzést sugározza a tévé, s rendszerint csütörtöki napon lesz bajnoki jégkorong a képernyőn. Ezen kívül hetente a Sportvisszhangok című műsorban tíz percet szentelnek az előző hét extraliga-mérkőzéseinek. Közvetíthet élvonalbeli találkozókat a Markíza is, de arról meg kell egyeznie a Szlovák Televízióval. Az SZTV műsorára tűzte a Slovan valamennyi hazai Euroliga-összecsapását. (SITA) Jana Novotna visszavonul New York. A tavalyi wimbledoni győztes Jana Novotná bejelentette, hogy az idény végén - tizenhárom év profi tenisz után - visszavonul. A 30 éves, egyszeres Grand Slam-torna-győztes cseh játékos elmondása szerint már tavalyi nagy sikere után is gondolkodott a befejezésen, amihez idei komolyabb sérülése is hozzájárul. Pályafutása során 23 egyéni és 73 párosbeli tornaelsőséget szerzett, és ezek révén őszesen mintegy 11 millió dollárt keresett. A jelenleg zajló US Opentől a 3. fordulóban búcsúzott el, miután nyolcadik kiemeltként vereséget szenvedett a német Anke Hubertől. (MTI) Hazai pályán nem játszhatnak München. Három jugoszláv kosárlabdacsapat visszalépett az európai kupaküzdelmektől: a Korac Kupában érdekelt Beopetrol Beograd és a Spartak Subotica, valamint a Hemofarm Vrsac (Ronchetti Kupa) azzal indokolta döntését, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezi számukra az első körben a hazai pályán történő mérkőzésrendezést. A FIBA megítélése szerint a vendégcsapatok nem lennének teljes biztonságban a jugoszláviai légiközlekedés jelenlegi körülményei között. A versenyben maradt együttesek külföldön fogadják ellenfeleiket, három Magyarországon. (MTI) Szuper szobatársa Ed Belfour Vail. Szuper Levente, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnokánál, a Dallas Starsnál edzőtáborozó magyar kapus a világ egyik legjobbjának tartott Ed Belfourral lakik közös szobában. A 19 éves magyar játékos az MTI-nek elmondta: a klub valamennyi sztárja megérkezett a Colorado állambeli Vailben zajló közös felkészülésre. - Saját bőrömön tapasztalom, hogy mennyivel gyorsabb a játék, mint a világ más részein, pedig még csak az első néhány edzésen vagyunk túl - nyilatkozta Szuper. - Úgy érzem, egyáltalán nem lógok ki a sorból. Örömmel mondhatom, hogy olyan klasszisok, mint Mike Modano vagy Brett Hull lövései is védhetőek. (MTI) Vízilabda-Eb: Szlovákia-Románia meccs a 9. helyért A java még hátravan ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Hétfőn este befejeződtek a csoportküzdelmek a Firenzében zajló férfi vízilabda Európabajnokságon. A címvédő magyarok ellenfele a mai negyeddöntő mérkőzésen a közepes játékerőt képviselő Németország lesz. Mivel a szlovák válogatott csak egy győzelmet aratott a kontinensviadalon (Szlovénia 8:7), s csoportjában utolsó előtti lett, így „csak" a 9. helyért játszhat - Romániával. Amennyiben a Sydneyben sorra kerülő Világ Kupán európai csapat végez az első, illetve a második helyen, a helyosztó mindkét együttese részt vehet a májusi, hannoveri olimpiai selejtező tornán. Egyes csapatok igencsak komolytalanul pólóztak hétfőn este: a már csoportgyőztes olimpiai és világbajnok spanyolok kezdték a betlizést, akik „átengedték" a két pontot a románoknak (10:8), majd ezt követően az oroszok „besegítettek" a németeknek (7:6). Végül papírforma-eredmény (Olaszország-Szlovénia 9:7) zárta a csoportmérkőzéseket. Az A-CSOPORT végeredménye: 1. Magyarország 5 4 1 0 46:25 9 2. Horvátország 5 4 0 1 40:30 8 Miért nem szerepel Ronaldo 3. Olaszország 5 3 1 1 35:32 7 4. Görögország 5 2 0 3 32:32 4 5. Szlovákia 5 1 0 4 29:43 2 6. Szlovénia 5 0 0 5 26:46 0 A B-CSOPORT végeredménye: 1. Spanyolország 5 4 0 1 44:33 8 2. Oroszország 5 3 0 2 37:35 6 3. Jugoszlávia 5 2 1 2 36:33 5 4. Németország 5 2 1 2 26:29 5 5. Románia 5 1 1 3 29:32 3 6. Hollandia 5 1 1 3 33:43 3 A mai negyeddöntő párosítása 16.30: Olaszország-Óroszország; 17.45: Horvátország-Jugoszlávia; 20.15: Spanyolország-Görögország; 21.30: Magyarország-Németország (élőben közvetíti a műholdas MTV 2). Szintén ma bonyolítják le a helyosztókat - a 11. helyért, 14.00: Hollandia-Szlovénia; a 9. helyért, 15.15: Szlovákia-Románia. Az olaszországi Pratóban folyó női Eb-n is befejeződtek a csoportküzdelmek, a magyar lányok 10:4-re verték a spanyolokat, s pontveszteség nélkül, az első helyről jutottak a holnapi elődöntőbe (18.15), ahol a mai Olaszország-Spanyolország osztályozó (17.00) győztesével mérkőznek. A hollandok pedig az orosz-görög meccs nyertesével játszanak a fináléba jutásért. (zsi) neve a szavazólistán? Futballgála januárban MTI-INFORMÁCIÓ Budapest. A 21. század első nagyszabású labdarúgó-eseménye lesz a 2000. január 4-én Rotenburg/ Fuldában megrendezésre kerülő Világfutball Gála. A németországi eseményen díjazzák az 1999-es év legjobb játékvezetőjét, edzőjét, kapusát, góliövőjét és csapatát. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) arról tájékoztatta az MTIt, hogy rendezvényén megválasztják az évszázad legjobb kapusát, illetve férfi és női mezőnyjátékosát. Ez utóbbi "versennyel" kapcsolatos érdekesség, hogy a szavazás jelenlegi állása szerint az aktív játékosok közül a német Lothar Mattha:us a legjobb, a 38 éves müncheni labdarúgó a 15. helyen áll az örökös legjobbak versenyében. Az idén az évszázad afrikai játékosává választott libériai George Weah (32 éves) egyelőre a 26. helyet foglalja el. Érdekesség, hogy más aktív labdarúgó nincs a legjobb hetvenben. Az IFFI IS összeállításából kiderült, hogy a 22 éves brazil Ronaldót tavaly nem jelölték Dél-Amerika legjobbjai közé, ezért neve nem szerepel a szavazólistán. Ennek egyik oka, hogy Ronaldo teljesítményét nem látták meggyőzőnek a bírák, másrészt a csatár profi pályafutásának időtartama még nem érte el a minimális követelményként szereplő tíz évet. Vajon mit gondolt ki Kevin Keegan a lengyelek ellen az angol labdarúgóválogatott varsói Eb-selejtezőjére? (TA SR-felvétel) II. labdarúgóliga: a DAC-ot is megjárt Gajan mesterhármasa döntött Vágsellyén 4T jaMM,- • ifi® , . • i „ , • • '. , •• ', ', • .. ' - . - A dévényiek négy gólnak örülhettek az iglóiak elleni II. ligás találkozón. (Eugen Vojtíšek felvétele)