Új Szó, 1999. szeptember (52. évfolyam, 201-225. szám)
1999-09-10 / 209. szám, péntek
14 Tévé és Rádió ÚJ SZÓ 1999. SZEPTEMBER 10. Osztrák-magyar „vegyesvállalat? Pozsony. Információink szerint nincs kizárva, hogy a szerdai magyar válogatott két tagja Aursztriába folytatja pályafutását. Elképzelhető, hogy az 1. FC Kaiserslautern védője, Hrutka János, valamint a Vasas támadója, Thomas Sowunmi a Wüstenrot Salzburg játékosa lesz - így az osztrák élcsapat amolyan osztrák-magyar „vegyesvállalat" lenne, hiszen Salzburgban légióskodik már Sáfár Szabolcs, Lipcsei Péter és Korsós Attila is. (sr) Rajt az ökölvívó Interligában Pozsony. Ma a Bohemex Opava-SKB Bratislava mérkőzéssel elkezdődik az ökölvívó Interliga 1999/2000-es idénye. A mostani bajnokságban három szlovák és négy cseh együttes küzd a pontokért. A tavalyi küzdelemsorozatot az SKP Sever Ústí nad Labem gárdája nyerte, s most is a legnagyobb esélyese a küzdelemsorozatnak. Alaposan megerősödött a Gaži Brno és a Beck Box Club Praha, amely hazai találkozóit a Lucernában bonyolítja le. A nyitófordulóban szombaton a címvédő Ústí a Bukóza Vranovot fogadja, a brünniek pedig az ŠKB Dubnica gárdájával mérik össze erejüket. (SITA) Csehországi tornák törlése Prága. Anyagi okok miatt nem rendezik meg a 975 ezer dollár összdíjazású ostravai férfi tenisztornát, amely október 18-án kezdődött volna. Az egyik cseh napilap értesülése szerint az ATP-verseny főszervezője, a Teleaxis cég pénzügyi problémái miatt nem rendezik meg a tavaly az amerikai Andre Agassi győzelmével zárult viadalt. A cseh teniszrajongókat az is elkeserítheti, hogy a 180 ezer dolláros női tornát (október 25-31.) szintén törölték a versenynaptárból. (ČTK) Négymillió dollár a győztesnek Dubai. Minden idők legnagyobb pénzdíját, 6 millió amerikai dollárt osztanak szét a március 25-én, az Egyesült Arab Emírségekben sorra kerülő dubai lovas Világ Kupaversenyen. A győztes négylábú tulajdonosa 3,6 millió dollárt kap. A már korábban is tetemes pénzdíj egymillió dollárral növekedik az ideihez képest, a bajnok 600 ezerrel kap többet. A lovak 2 kilométert futnak. Tavaly Almutawakel, a rendező ország egyik leggazdagabb családja, az el-Maktum família versenylova győzött. (MTI) Quirotnak leánya született Havanna. A kubai Ana Fidelia Quirot, aki 800 méteres síkfutásban két világbajnoki aranyérmet is szerzett, most egy újabb címmel büszkélkedhet: édesanya lett. A 36 éves atlétanő a kislányát Carla Fidelia de la Caridad névre keresztelte. Quirot 1993-ban életveszélyes égési sérüléseket szenvedett és testének 30 százaléka megégett. Az akkor terhes sportolónőnél a sérülések miatt megindították a szülést, de a világra jött csecsemő nyolc nap múlva neurológiai problémák miatt életét vesztette. (MTI) LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZÖK Bukarestben nem bírt egymással a román és a portugál labarúgó-válogatott. Figo (jobbról) lőtte a vendégek egyenlítő gólját. Mellette Filipescu. (ČTK-felv.) Bicskei Bertalan szövetségi kapitánya kiemelte védencei hozzáállását Négyen továbbjutottak Budapest. A selejtezők október 9-én és 10-én sorra kerülő utolsó fordulója előtt Norvégia, Svédország, Spanyolország és Csehország már biztos résztvevője a két házigazda mellett a 2000ben Belgium és Hollandia közös rendezésében sorra kerülő labdarúgó Európabajnokság döntőjének. MTI-KOMMENTÁR A magyar válogatott 3:0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, de az már korábban kiderült, hogy a 7. csoportból csak a román és a portugál együttes reménykedhet a továbbjutásban. - Nem a mutatott játékot, hanem a labdarúgók hozzáállását emelném ki - értékelte BICSKEI BERTALAN szövetségi kapitány a magyar válogatott szerdai teljesítményét. A kapitány szerint a múlt szombati, Liechtenstein elleni 0:0 után az volt a legfontosabb, hogy a csalódott magyar szurkolók újra harcos, fegyelmezett és mindenáron győzni akaró magyar együttest lássanak. Bicskei csalódott volt, hogy mindössze kétezren látogattak ki az Üllői úti stadionba, de hozzátette: bízik benne, hogy akik a televízión keresztül végignézték a találkozót, azok a legközelebbi hazai összecsapáson ismét a helyszínen szurkolnak Illéséknek. A gólt szerző és két találatot előkészítő EGRESSY GÁBOR elmondta: nagyon örül, hogy a Liechtenstein elleni gyenge produkció után sikerült bizonyítania. Az MTK csatára kihangsúlyozta: rendkívül fontos volt számára, hogy Bicskei bízott benne a vaduzi rossz játéka után is. THOMAS SOWUNMI góllal ünnepelte, hogy először lépett kezdőként pályára a magyar válogatottban: - Hihetetlenül boldog vagyok. Csak azt sajnálom, hogy a sérülésem miatt nem játszhattam végig a mérkőzést - nyilatkozta a Vasas támadójátékosa. AZ I. CSOPORTBAN hatalmas meglepetés született, hiszen Dánia 3:2-re legyőzte az olaszokat Nápolyban, és így mindkét válogatottnak 14 pontja van az utolsó kör előtt. A félidőben még 2:l-re vezető itáliaiak elkönnyelműsködték a második félidőt, ezért a csoportelsőség csak a Fehéroroszország-Olaszország találkozón dől el, mivel a dánoknak nincs több mérkőzésük. NORVÉGIA a története során először jutott be az Eb döntőjébe, miután Solksjaerék 4:0-ra elgázolták a szlovéneket Oslóban. A norvég válogatott a 2. csoport további eredményeitől függetlenül már tagja a 16-os mezőnynek. A 3. CSOPORTBAN a németek lépéselőnybe kerültek a Moldovában l:l-et elért Törökországgal szemben, hiszen 4:0-ra győztek Észak-Írország legjobbjai ellen Dortmundban. A címvédő Németországnak 18 pontja van, míg a törököknek a pontvesztés miatt csak 16. Az utolsó fordulóban a két csapat egymás ellen mérkőzik Németországban. A világbajnok francia válogatott óriási harcot vív az Eb-döntőbe jutásért a 4. csoportban. A világbajnokok kínkeservesen 3:2-re nyertek Örményország ellen idegen-ben, de 18 ponttal így is csak harmadikok az Izlandon l:0-ra nyerő 19 pontos Ukrajna és az ugyancsak 18 pontos Oroszország mögött. Az utolsó körben a franciák Izlandot fogadják, míg az élen álló utódállamok egymással játszanak. Nagy bajban vannak az angolok, mivel csak 0:0-ás döntetlent értek el Varsóban Lengyelország ellen. AZ 5. CSOPORTBAN a Luxemburgban l:0-ra győztes Svédország már első. A második hely sorsa már nem az angolokon múlik, hiszen amíg a velük egyformán 13 pontos lengyelek Svédországban játszanak az utolsó fordulóban, addig az összes találkozójukon túljutott angolok a karosszékből szurkolhatnak - Larssonéknak. A 6. CSOPORTBAN Spanyolország ezúttal is elkényeztette szurkolóit: 8:0-ra söpörte el a ciprusi válogatottat és 18 ponttal már biztos első. A második helyre még a 13 pontos Izrael és a 12 pontos Ciprus pályázik. Csak az utolsó fordulóban dől el, hogy a 8. csoportból ki jut egyenes ágon az Eb-döntőbe. A 16 pontos jugoszlávok 4:2-re győztek Skopjében Macedónia ellen, így ismét az élre kerültek, az utolsó találkozójukat a 14 pontos Horvátország ellen játsszák. A csoportban 15 ponttal második helyen álló Írország Macedóniába utazik a második helyet jelentő győzelem reményében. A 9. CSOPORT a selejtezők legsimább küzdelmeit hozta. A fantasztikus, 9 győzelemmel százszázalékos sorozatot produkált csehek már korábban megszerezték az elsőséget, de a második helyért nagy csata dúl. A még két mérkőzést játszó skótok 12, az észtek és a litvánok 11-11 ponttal állnak Csehország mögött. A NIKÉ 37. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A NIKÉ irodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk SZOMBAT, SZEPTEMBER 11 • Angol labdarúgó Premier League: 185. Chelsea-Newcastle 1,4-3,25.3-1,05-2,1; 186. Coventry-Leeds 2,5-2,8-2,3-1,35-1,3; 187. Liverpool-Manchester Utd. 2,4-2,82.4-1,3-1,3; 188. Middlersbrough-Southampton 1,75-2,8-3,51,1-1,6; 189. Sheffield W.-Everton 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35; 190. Sunderland-Leicester 2,2-2,8-2,61,25-1,35; 191. West Ham-Watford 1,65-3,0-3,6-1,1-1,65; 192. Wimledon-Derby 2,2-2,8-2,61,25-1,35. Angol II. labdarúgóliga 193. Birmingham-West Bromwich 1,8-2,83,4-1,15-1,55; 194. BlackburnTranmere 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 195. Charlton-Bolton 1,8-2,8-3,41,15-1,55; 196. Grimsby-Walsall 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 197. Manchester City-Crystal Palace 1,7-2,83,6-1,1-1,6, 198. Norwich-Crewe 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 199. Port Vale-Fulham 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3; 200. Portsmouth-Ipswich 2,4-2,82,4-1,3-1,3; 201. Q. P. RangersSheffiled Utd. 1,8-3,0-3,2-1,2-1,55; 202. Swindon-Nottingham 2,4-2,82,4-1,3-1,3; 203. WolverhamptonHuddersfield 1,75-2,8-3,5-1,1-1,6. Skót futball-liga: 204. Dundee Utd-Hibernian 1,9-2,8-3,2-1,21,5; 205. Hearts-FC Dundee 1,82,8-3,4-1,15-1,55; 206. Gl. Rangers-Aberdeen 1,1-5,0-10,0-03,8; 207. St. Johnstone-Motherwell 1,9-2,8-3,2-1,2-1,5. Skót II. futball-liga: 208. Ayr-Airdrie 2,0-2,8-2,9-1,2-1,45; 209. Dunfermline-St. Mirren 2,0-2,8-2,91,2-1,45; 210. Falkirk-Livingston 1,8-2,8-3,4-1,15-1,55; 211. Gr. Morton-Raith rovers 1,9-2,8-3,21,2-1,5; 212. Inverness Cal.-Clydebank 2,3-2,8-2,5-1,3-1,35. Olasz labdarúgó A-liga: 213. Bari-Lazio 2,9-2,8-2,0-1,45-1,2; 214. Reggina-Fiorentina 2,5-2,8-2,31,35-1,3; 215. Udinese-Piacenza 1.6-3,0-3,8-1,1-1,7. Spanyol II. labdarúgóliga: 220. Eibar-Extremadura 2,7-2,8-2,1-1,41,25; 221. Elche-Getafe 2,1-2,82.7-1,25-1,4; 222. Toledo-Las Palmas 2,3-2,7-2,6-1,25-1,35. Svéd labdarúgóliga: 227. Helsingborg IF-Trelleborg 1,4-3,2-5,31,05-2,1; 228. IFK Göteborg-AIK Stockholm 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Norvég futballbajnokság: 229. Brann Bergen-Trondheim 2,7-2,82,1-1,4-1,25; 230. StrömsgodsetStabaek 2,4-2,8-2,4-1,3-1,3. Orosz labdarúgóliga: 234. Novorosszijszk-Rotor Volgograd 1,553,0-4,2-1,1-1,8. ÖSSZEÁLLÍTÁS 1. CSOPORT: Svájc-Fehéroroszország 2:0 (0:0), góllövő: Türkyilmaz (68., 86.); 12 500 néző. Olaszország-Dánia 2:3 (2:1), Fuser (10.), Vieri (34), ill. Jörgensen (39.-11esből), Schjönberg (57.), Tomasson (63.); kiállítva: Giannichedda (88.), ill, Wieghorst (81.), 40 ezer néző. 1. Olaszország 7 4 2 1 13:5 14 2. Dánia 8 4 2 2 11:8 14 3. Svájc 7 3 2 2 7:5 11 4. Wales ' 7 3 0 4 7:14 9 5. Fehéroroszor. 7 0 2 5 4:10 2 A zárófordulóban - október 9.: Fehéroroszország-Olaszország, Wales-Svájc. 2. CSOPORT: Grúzia-Lettország 2:2 (1:0), Arveladze (30.), Kavelasvili (52.), ill. Bleidelis (62.), Stepanovs (90.); 15 ezer néző. Norvégia-Szlovénia 4:0 (3:0), Istenie (15. - öngól), Iversen (17.), Solskjaer (30.), Leonhardsen (67.); kiállítva: Istenie (55.), 27 ezer néző. 1. Norvégia 9 7 1 1 19:8 22 2. Szlovénia 9 5 2 2 12:11 17 3. Lettország 9 3 4 2 12:10 13 4. Görögország 8 2 3 3 8:8 9 5. Grúzia 9 1 2 6 7:16 5 6. Albánia 8 0 4 4 6:11 4 3. CSOPORT: Moldávia-Törökország 1:1 (1:0), Epureanu (3.), ill. Tayfur (76.); 10 ezer néző. Németország-Észak-Írország 4:0 (4:0), Ziege (16., 33., és 45.), Bierhoff (2.); 41 ezer néző. 1. Németország 7 6 0 1 20:4 18 2. Tőrökország 7 5 11 15:6 16 3. Finnország 7 2 1 4 9:12 7 4. Észak-Írország 7 1 2 4 3:15 5 5. Moldávia 8 0 4 4 7:17 4 4. CSOPORT: Izland-Ukrajna 0:1 (0:1), Rebrov (43. - 11-esből); 8 ezer néző. Andorra-Oroszország 1:2 (1:1), Ruiz (39. - 11-esből), ill. Onopko (22. és 57.); 1000 néző. Örményország-Franciaország 2:3 (1:1), Mikaeljan (6.), Sahgeldjan (90. - 11-esből), ill. Djorkaeff (45. - 11-esből), Zidane (67.), Laslandes (74.); kiállítva: Dehu (89. - francia), 35 ezer néző. 1. Ukrajna 9 5 4 0 13:3 19 2. Oroszország 9 6 0 3 21:11 18 3. Franciaország 9 5 3 1 14:8 18 4. Izland 9 4 3 2 10:4 15 5. Örményország 9 1 2 6 5:15 5 6. Andorra 9 0 0 9 3:25 0 A zárófordulóban - október 9.: Franciaország-Izland, Oroszország-Ukrajna, Andorra-Örményország. 5. CSOPORT: Luxemburg-Svédország 0:1 (0:1), Alexandersson (39.); 4 ezer néző. Lengyelország-Anglia 0:0; kiállítva: Batty (84. - angol); 14 ezer néző. 1. Svédország 7 6 1 0 8:1 19 2. Anglia 8 3 4 1 14:4 13 3. Lengyelország 7 4 1 2 12:6 13 4 Bulgária 7 1 2 4 3:8 5 5 Luxemburg 7 0 0 7 2:20 0 A zárófordulóban - október 9.: Svédország-Lengyelország, Bulgária-Luxemburg. 6. CSOPORT: Izrael-San Marino 8:0 (3:0), Benayoun (25., 46, és 70.), Revivo (40., és 68.), Mizrahi (38.), Sivilia (84.), Abuksis (89.); 10 ezer néző. Spanyolország-Ciprus 8:0 (5:0), Urzaiz (20., 25., és 38.), Guerrero (33., 42., és 56.), Marztin (82.), Hierro (88.); 15 ezer néző. 1. Spanyolország 7 6 0 1 39:5 18 2. Izrael 7 4 1 2 25:6 13 3. Ciprus 7 4 0 3 11:18 12 4. Ausztria 7 3 13 16:19 10 5. San Marino 8 0 0 8 1:44 0 7. CSOPORT: Szlovákia-Liechtenstein 2:0 (1:0), Németh Sz. (4.), Karhan (56.); 3 ezer néző. Magyarország-Azerbajdzsán 3:0 (1:0), Sebők V. (28.), Egressy (51.), Sowunmi (55.); 1500 néző. Románia-Portugália 1:1 (1:1), Ilié (37.), il. Figo (45.); 24 ezer néző. 1. Románia 9 6 3 0 22:3 21 2. Portugália 9 6 2 1 29:4 20 3. Szlovákia 9 4 2 3 11:9 14 4. Magyarország 9 3 3 3 14:7 12 5. Azerbajdzsán 9 1 1 7 6:25 4 6. Liechtenstein 9 1 1 7 2:36 4 A zárófordulóban - október 9.: Azerbajdszán-Szlovákia, Liechtenstein-Románia; október 10.: Portugália-Magyarország. 8. CSOPORT: Málta-Írország 2:3 (0:2), Said (61.), Carabott (68. 1 l-esből), ill. Keane (13.), Breen (20.), Staunton (72.); 4 ezer néző. Macedónia-Jugoszlávi 2:4 (0:4, Sakiri (60.), Csirics (90.), ill. Milosevics (1.), Babunski (4. - öngól), Stankovics (14.), Drulovics (38.); 14 ezer néző. 1. Jugoszlávia 7 5 1 1 16:6 16 2. Írország 7 5 0 2 13:5 15 3. Horvátország 7 4 2 1 11:7 14 4. Macedónia 7 2 14 12:13 7 5. Málta 8 0 0 8 6:27 0 A záófordulóban - október 10.: Horvátország-Jugoszlávia, Macedónia-Írország. 9. CSOPORT: Csehország-Bosznia-Hercegovina 3:0 (1:0), Roller (25.), Berger (60. - 1 l-esből), Poborský (67.); 10 ezer néző. Észtország-Skócia 0:0; 4 ezer néző. Feröer-szigetek-Litvánia 0:1 (0:0), Ramelis (55.); 450 néző. 1. Csehország 9 9 0 0 24:5 27 2. Skócia 8 3 3 2 11:10 12 3. Észtország 9 3 2 4 14:13 11 4. Litvánia 9 3 2 4 8:13 11 5. Bosz.-Herc. 8 2 2 4 10:15 8 6. Feröer-szig. 9 0 3 6 4:15 3 (sr) A középhátvéd Sebők Vilmos szerezte az első gplt a MagyarországAzerbajdzsán mérkőzésen (ČTK-felv.)