Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-31 / 201. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 27. SPOR T 31 SZAZD Citerások találkozója Százdon A százdi citerazenekar szervezé­sében ez év november 6-án (szombaton) Százdon (Lévai já­rás) tartják a szlovákiai magyar citerazenekarok és szólisták első országos találkozóját és verse­nyét. A távoli határidőt tekintve még bőven van idő a jelentkezésre. A művészi teljesítményt szakmai zsűri értékeli majd Széles András vezetésével. Részvételi szándékát eddig tizen­hét zenekar, illetve szólista jelez­te, a további érdeklődők szep­tember végéig a következő címen jelentkezhetnek: Ifj. Borka László, 935 85 Sazdice 98, pošta Demandice. Telefon: 0812/74 93 191. (korp) Vasárnap került sor a női lovaglás Európa-bajnokságára Pozsonyban. (TA SR) Az új újság tulajdonosa egy német érdekeltségű nemzetközi kiadói konszern, a Verlagsgruppe Passau Hetilap helyett napilap lesz Hamarosan megszűnik a Rozsnyón kiadott Zora Gemera című járási hetilap. ROZSNYÓ Az újság szerkesztősége október 1­jétől egy új, szlovák nyelvű regioná­lis napilapot fog szerkeszteni, amely Gemerský denník címmel jelenik majd meg - tájékoztatta lapunkat a Zora Gemera jelenlegi és az új lap leendő főszerkesztője, Mgr. Juraj Kováč. Elmondta, az új újság tulaj­donosa egy német érdekeltségű nemzetközi kiadói konszern, a Verlagsgruppe Passau, amely Cseh­és Morvaországban már az összes regionális hetilapot felvásárolta. A vállalat hasonló célokra törekszik Lengyelországban és Magyarorszá­gon, s a tavalyi parlamenti választá­sok óta Szlovákiában is. A konszern Vltava-Labe Press néven kelet-eu­rópai központot hozott létre Prágá­ban. Szlovákiában a Vltava-Labe Pressnek két központja van - a ke­let-szlovákiainak Kassán, ahol meg­vásárolták a Lúč Kiadót. Itt készül a már tulajdonukba került Košický és Prešovský denník, s itt fogják nyom­tatni a többi regionális napilapun­kat - ez év szeptember l-jétől a Spišský denníket, október l-jétől a Gemerský denníket, és valószínűleg jövő év januáijától a Zemplínský denníket. Ezenkívül terveik között szerepel egy poprádi napilap létre­hozása is. Juraj Kováč elmondta, hogy a kon­szern képviselői a velük folytatott tárgyalások során kifejtették: sem­miféle politikai cél nincs a regioná­lis médiumlánc létrehozása mö­gött, csupán a reklámpiac meghó­dítására törekednek. A Zora Gemera járási hetilap 1951­ben alakult. Korábban két nyelven jelent meg - a magyar változatnak „Gömöri Hajnal" volt a címe. A lap 1989 után a jelenlegi főszerkesztő tulajdonába került. Az újság magyar mutációja 1994-ben megszűnt, mi­vel J. Kováč szerint nem volt kifize­tődő a kiadása - csak 91 előfizetője volt. Ez az oka, hogy a Rozsnyói, a Nagyrőcei és a Rimaszombati járás­ban nemsokára megjelenő Gemers­ký denník-nek sem lesz magyar vál­tozata. A hamarosan megszűnő he­tilap kiadói jogaival kapcsolatban a tulajdonos-főszerkesztő úgy nyilat­kozott, hogy nem adta el, hanem le­mondott róla. (trik) Egyedül maradt a cellában, és felakasztotta magát Alkoholhiány miatt lett öngyilkos? Augusztus 16-án emlékeztek meg az államalapítóról Fővárosi ünnepség István király napján NYITRA Szakértői vélemények szerint elvo­nási tünetek is közrejátszhattak ab­ban, hogy pénteken a nyitrai fegy­házban önkezűleg vetett véget az életének egy őrizetes. A 36 éves Jozef Š. déli 11 és 12 óra között, amikor társai a napi sétájukat vé­gezték, egyedül maradt a cellában, és a lepedőjére akasztotta fel ma­gát. Amint a kerületi nyomozóhi­vatalban megtudtuk, a Komáromi járásban származó férfi július 11-e óta ül a rács mögött a saját kiskorú lányán elkövetett nemi erőszak mi­att. Jozef Š.-nek nem ez volt az első börtönbüntetése, a múltban már tízszer állt a bíróság előtt - szintén nemi erőszak, rablás és súlyos testi sértés miatt. Saját családjával szembeni durvasága már odáig fa­jult, hogy a lánya június 29-én el­tűnt hazulról, majd miután július 11-én megtalálták a rendőrök, mindent elmondott nekik. Az erő­szakos és súlyos alkoholista apát azonnal letartóztatták, és eljárást indítottak ellene, de a fegyőrök szerint szemmel láthatóan szenve­dett az ital hiánya miatt. Valószí­nűleg ez késztette őt az öngyilkos­ságra is, de az eset vizsgálata egy­előre még nem fejeződött be, és így további részletekről a fegyintézet igazgatója sem nyilatkozik, (vr) POZSONY Pozsonyban immár harmadik al­kalommal ünnepelték méltó ke­retek között Szent István napját. Az első megemlékezésnek 1997­ben a Zichy-palota adott otthont, majd 1998-ban a Prímás-palota falai között hangzottak el Szent István királyunk intelmei. ­tájékoztatta lapunkat Mihajlovics József, az MKP Pozsony-városi szervezetének elnöke. Az idén, augusztus tizen­hatodikán az Új Színpadon te­remtettek a szervezők ünnepé­lyes légkört. Ezt megelőzően a Szent Márton dómban Herdics György esperes celebrált szent­misét. A színházi előadás előtt Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Mi­hajlovics József , az MKP városi szervezetének elnöke mondott be­szédet. A nézőközönség vastaps­sal értékelte a magyarországi ven­dégművészek, valamint a Hajós Néptáncegyüttes és Boráros Imre előadását. Végül az István, a király című rockorepa dalai és a himnusz hangzott el. A pozsonyi MKP ve­zetősége reméli, hogy az ilyen példamutatással letéteményese lesz magyarságunk identitástu­data megőrzésének, (ú) KIRÁLYHELMEC A Bodrogközben ünnepre készülnek Az idén is a régió központjában, Királyhelmecen rendezik meg szeptember 25-én és 26-én a kórnyék legnagyobb eseményét, a ha­gyományos szüreti ünnepséget. A kétnapos akció célja ezúttal is a hagyományőrzés, a környékre jellemző gyümölcs- és mezőgazda­sági termelés eredményeinek bemutatása, illetve ezzel egyidőben tartják Királyhelmec városnapját, amelyen a bodrogköziek mellett a hazai és külföldi testvérvárosok, a határon túli szomszédos régiók képviselői is részt vesznek. A rendezvény színes szüreti felvonulás­sal veszi kezdetét, (kat) SZKLABONYA Meglépett az ekével Jól időzítette tette elkövetésének időpontját az a máig ismeretlen személy, aki a minap a helyi mezőgazdasági szövetkezet géptele­pén alaposan szemügyre vette az ott található ekéket. Ugyanis dél­időben, amíg az emberek ebédeltek, meglovasította az egyik, PN­25 jelzésű ötsoros ekét. Ezzel a gazdaságnak mintegy 20 ezer koro­na kára keletkezett, (-bégyé-) BÉLA Ma ünnepli századik születésnapját Mókus Margitot, a falu legidősebb polgárát századik születésnapja alkalmából kis ünnepséggel lepi meg a községi hivatal. Virágcsokor­ral és tortával fejezik ki tiszteletüket a sokat megélt hölgy iránt, (ú) NAGYKÜRTÖS Gaz(-dátlanság) Kinek a tulajdona lehet a képen látható, valaha szebb napokat megélt buldózer, amelyet Nagy­kürtösön kaptunk lencsevégre a fedett uszoda épülete mögötti rét közepén. Hónapok, ha nem évek óta áll ott, egyre inkább be­futva gaznövényektől, terep­színben. A felvétel tanúsága sze­rint a gyomnövények virágaitól „tarka" rét is gazdátlan, (-dzsár) Többezren vettek részt a Tőketerebesi Nagyvásáron Feléledt hagyomány TŐKETEREBES Voltak ugyan kisebb vásárok évek­kel, évtizedekkel, sőt évszázadok­kal ezelőtt is Tőketerebesen, de a mostanihoz hasonlóra már rég nem került sor a járási székhelyen. Azonkívül, hogy a kereskedők, vállalkozók, különböző árusok kö­zel 260 sátorban kínálták portéká­ikat, a maga nemében egyfajta népünnepély is volt a rendezvény. Mint azt Ladislav Michaľanský polgármester pénteki megnyitó beszédében is hangsúlyozta, a rendezvény nemcsak kedvező vá­sárlási lehetőséget kíván nyújtani, hanem szórakoztatni és hozzájá­rulni az emberi kapcsolatok ápolá­sához is. Ez a két nap során beiga­zolódott. A városközpontban erre a célra kijelölt területen, az árusok mellett, a vendéglátók sátraikban ínyencfalatokkal, italokkal, a régi­óra jellemző különlegességekkel csalogatták a résztvevőket, és nemcsak az itt felállított szabadté­rin szólt a muzsika, az ének a járás folklórcsoportjainak előadásában, de a sátrakhoz tartozó asztalok között is zeneszó mellett vigadtak a vásár vendégi. A verőfényes nyárvégi időjárás pedig csak fo­kozta a hangulatot. Hangos volt a sportpályák környéke is, ahol lab darúgó-, kézilabda-, asztalitenisz­és röplabda-vetélkedőket, illetve az Andrássy-kastélyhoz tartozó park sétányain futóversenyeket tartottak. Látványosságban, élmé­nyekben itt sem volt hiány. „A ren­dezvénnyel egy rég megszakadt hagyományt kívántunk, az egyko­ri tőketerebesi nagyvásárokat pró­báljuk visszahozni. Ez részben si­került, köszönve mindezt a társ­rendezőknek, a megjelent kultúr­csoportoknak, sportolóinknak, vállalkozóinknak, az ország kü­lönböző részéről idesereglett áru­soknak és a nagyközönségnek" ­szögezte le a polgármester, (kat) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MEGNÖVEKSZIK A FELHŐZET, 20-24 FOK ELÖREJELZES A Nap kel 06.09 - nyugszik 19.35 órakor. A Hold kel 22.07 - nyugszik 11.03 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 350, árad; Medve: 235, árad; Komárom: 280, árad; Párkány: 230, árad. ORVOSMETEOROLOGIA Délkeleti irányból hűvös levegő á­ramlik térségünk­be. Megnövekszik a felhőzet, he­lyenkét csapadék­ra lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 11 fok körül ala­kul. Holnap felhős lesz az ég, főként keleten csapadékra számítha­tunk. Csütörtökön sem javul az idő, gyakori esőzés várható. A nappali csúcshőmérséklet 15 és 19 között, a legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 14 és 10 fok kö­rül alakul. Az uralkodó idő­járás többnyire kedvezőtlen ha­tást gyakorol a mozgásszervi be­tegségben szen­vedőkre, fokozottabb megpróbál­tatásnak lesznek kitéve a reumára panaszkodók. Felerősödnek a fantomfájdalmak, és gyakori le­het a fejfájás. A pszichikailag ki­egyensúlyozatlan egyének de­presszióra való hajlama fokozó­dik. Az időjárás aránylag kedvező hatást vált ki az alacsony vérnyo­mású személyeknél. Az elkövet­kező napokban jelentős változás nem várható. • unr-i IOlK! • Az oktatásügy a számok tükrében Civil világ A gömöri Pogányvár

Next

/
Thumbnails
Contents