Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)

1999-08-17 / 189. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 18. KULTÚRA 17 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A kassai Šafárik Egyetem Természettudományi Karának dékánja pályázatot hirdet: • a katekétika szak 3 tanári helyére a kar rozsnyói kihelyezett részlegének humanisztika tanszékére. Feltételek: teológiából vagy filozófiából doktorátus, esetleg licenciátus, publikációs tevékenység, pedagógiai gyakorlat, lelkészi ajánlás. • a földrajz tanszék 1 tanári helyére. Feltételek: szakirányú főiskolai végzettség, legalább 2 éves szakmai gyakorlat, megkezdett doktoranduszi tanulmányok, minimum 3 publikáció. Jelentkezni augusztus 27-ig az alábbi címen lehet: Dekanát PF UPJŠ, Moyzesova 16, 041 056 Košice. További információk a Selye János Kollégiumban a 0819/782 330-as telefonszámon kaphatók. MOZI POZSON

Y HVIEZDA: Mátrix (am.) 15.30, 18, 20.30 KERTMOZI: 8 mm (am.) 20.45 TATRA: Mondd, mi a szerelem (svéd) 15.30, 20.30 Álmaid nője (spa.) 18 ISTROPOLIS: Tíz dolog, amit utálok benned (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Tíz dolog, amit utálok benned (am.) 15.15, 17.30, 20 OBZOR: Asterix és Obelix (fra.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: A suttogó (am.) 17.15 Knockin' On Heaven's Door (am.-ném.) 17, 21 Az őrület határán (am.) 17.30 A kertben (szl.) 18 Asterix és Obelix (fra.) 18.30, 20.30 Kék bársony (am.) 20.15 KASSA DRUŽBA: Visszavágó (am.) 17.45, 20 ÚSMEV: Csak egy kis pánik (am.) 18,20 CAPITOL: Mátrix (am.) 15.45,18,20.15 TATRA: Szerelmes Shakespeare (am.) 17.45, 20 IMPULZ: Boys (am.) 19.15 DÉL-SZLOVÁKIA GALÁNTA - SZABADTÉRI MOZI: Érkezés a múltból (am.) 20.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Plunkett és MacLeane (am.) 19 LÉVA JUNIOR: Visszavágó (am.) 18 KERTMOZI: A szerelem hálójában (am.) 21 GÚTA-VMK: Kedvenc marslakóm (am.) 17.30,19.30,22 Zselízen minden évben lázas készülődés előzte meg a rendezvényt. Akkoriban még a nézőszámmal sem volt gond Napvilágot látnak a hóhér emlékiratai MTI-JELENTÉS Berlín. A német történészek és szakértők többsége helyesli Adolf Eichmann emlékiratainak közzétételét, noha tudományos szempontból egyikük sem tulajdonít jelentőséget a 37 éve keletkezett visszatekintésnek. A konzervatív Die Welt című német napilap megkezdte az 1200 oldalnyi kézirat mintegy egytizeTöbb mint egy évig tartó per után Jeruzsálemben halálra ítélték. dének folytatásos közlését. A 127 gépelt oldalnyi feljegyzés nyers, tömör változata a bő terjedelmű teljes változatnak, amelyet az európai, így a magyar zsidóság gettókban való összezsúfolásáért, elhurcolásáért és megsemmisítő táborokba szállításáért felelős Eichmann kivégzése óta zárolt anyagként őriznek az izraeli állami levéltárban. Eichmann, aki 1944-ben egyik utolsó bűncselekményeként személyesen irányította a magyar zsidóság deportálását, a háború után külföldre szökött, majd 1950ben Argentínában telepedett le. Az izraeli hírszerzés által felkutatott és elrabolt Eichmannt több mint egy évig tartó per után Jeruzsálemben halálra ítélték, és 1962. május 31-én kivégezték. Emlékiratait szerette volna az ítélethirdetéssel párhuzamosan közzétenni, Dávid Ben Gurion akkori izraeli kormányfő azonban ezt nem engedélyezte. A miniszterelnök utasítására 15 évre zárolták a vaskos memoárt, amelyben Eichmann mindvégig tagadja bűnösségét az európai zsidók kiirtásában. Álláspontja szerint ő csupán kicsiny beosztott volt, aki parancsokat hajtott végre. A csütörtöki publikálás kapcsán megszólalt német történészek helyeslik az iratok közzétételét, A történelmet bizonyosan nem kell majd újraírni emiatt. egyúttal azonban csekélynek tartják azok értékét, illetve horderejét. Willi Dressen, a ludwigsburgi náci kutatóközpont vezetője „banális és dagályos szövegnek" minősítette a 127 oldalas iratot, amelynek nyers változata Ludwigsburgban található. Szerinte az irat legföljebb pszichológusok számára lehet érdekes; meglehetősen leleplezően mutatja ugyanis be szerzője jellemét. „A történelmet bizonyosan nem kell majd újraírni emiatt" - vélte Dressen. Hans Mommsen történész, a náci korszak egyik legalaposabb német ismerője szerint az emlékiratok tudományos értékelése „nem fog palotaforradalmat eredményezni a nemzetiszocialista diktatúra kutatása terén". Ugyanakkor segítségével lehetővé válhat Eichmann személyiségének differenciáltabb megrajzolása. A korszak másik neves szakértője, Eberhard Jáckel nem számít semmiféle újdonságra a memoárok publikálása nyomán. Szerinte a fogságban keletkezett visszatekintésben nincs semmi új vagy olyan, ami történészek értékelését igényelné. Eike Wolgast és Klaus Schönhoven sem vár lényegesen új elemeket a kézirattól; a két történész véleménye szerint azonban a publikálást meg kellene előznie a tudományos igényű feldolgozásnak. Tokaji írótábor: kérdések, távlatok az ezredfordulón Nemzet és irodalom MTI-HÍR Tokaj. A határokon túli és a honi magyar irodalom mintegy 200 képviselője - írók, költők, irodalomtörténészek, esztéták és publicisták részvételével tegnap délben Tokajban, a híres Rákóczi pincében megnyílt a 27. Tokaji írótábor. A kétszáz vendéget, közöttük az Erdélyből, a Délvidékről, a Kárpátaljáról, Franciaországból, Svédországból, Kanadából és Japánból érkezetteket Májer János, a város polgármestere köszöntötte. Mint mondta: Tokaj három napra ismét a magyar irodalom fővárosa. Az érdeklődés folyamatos. Az idei tanácskozás elé is igen nagy várakozással tekintenek, hiszen ennek hozadéka nemcsak a mai magyar irodalom és nyelv valóságos erejét mutathatja fel, hanem üzeneténéke is lehet az új évszázad nemzedékei számára. Megnyitót Gál Sándor író, a Tokaji írótábor kuratóriumának elnöke mondott. Szólt arról, hogy amikor egy évezredet és egy évszázadot együtt és egyszerre búcsúztatunk, az összegzés követelménye természetes igényként merül fel. Nem véletlen tehát, hogy az idei írótábor főcíme: „Irodalmi nemzet? Hagyományok, kérdések és távlatok az ezredfordulón". Az első aktualitás a nemzet és az irodalom földaraboltságára figyelmeztet. Arra a tényre, hogy századunkban a magyarság és a magyar irodalom nehéz helyzetbe került. Soha, sehol, senki nem vizsgálta meg érdemben, hogy az 1918 utáni szétdaraboltság az egyetemes magyar írásbeliség szempontjából mit is jelentett, illetve mit jelent folyamatosan - folytatta. A mostani háromnapos írótábor talán segíti megérteni azt, hogy nyolc évtized magyar irodalma hány országban, és milyen körülmények között formálódott. Megjelent a Komáromi Atelier második száma Volt egyszer egy fesztivál... Irodalom és vizualitás LAPAJÁNLÓ Eichman 1944-ben egyik utolsó bűncselekményeként személyesen irányította a magyar zsidóság deportálását Komárom. Megjelent a tavaly alapított Komáromi Atelier második száma. A negyedévenként megjelenő művészeti és irodalmi folyóirat címlapján Nagy János Hetényben élő szobrászművész alkotása, Bulcsú vezér Búcson felállított lovas szobra látható, amelyről a lapban Németh Gyula publicista ír. Hidas József Németországban élő nyugdíjas építész a Komáromban épülő Európa-udvarral kapcsolatban tesz néhány bíráló megjegyzést. Az olvasóknak ezúttal Kovács Magda író és M. Csepécz Szilvia költő mutatkozik be. L. Juhász Ilona a Felvidéki népviseleti babák című vándorkiállításról ír, B. Siposs Ildikó pedig Németh Icát, a Jókai Színház művészét szólaltatja meg. Ezenkívül bemutatkozik az 1986ban alakult komáromi Borostyán együttes, Duncsák Attila kassai festőművész és a Csehországban élő Andrej Németh Endre. Sz. Haltenberger Kinga a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának tavaszi taggyűléséről számol be. A gazdagon illusztrált, szép kivitelű folyóiratban az említett témákon kívül egyebek között híreket olvashatnak a közelmúltban megnyitott kiállításokról, valamint azokról a könyvekről, amelyek szintén az elmúlt hetekben, hónapokban láttak napvilágot, (km) Fellépésre várva az országos népművészeti fesztivált is elvették Zselíztől. Szerepét Martos szerette volna átvenni. (Rossz nyelvek szerint jogos a feltételes mód!) A zselíziek fájó szívvel ugyan, de tudomásul vették, hogy a fesztiválnak nem kell Zselíz; mindazonáltal azt is a világ tudomására hozták, hogy Zselíznek viszont kell a fesztivál. A város önkormányzata immár ötödik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Kulturális Fesztivált. Bár a rendezvény megnevezése megengedné, hogy a fesztivál - a régi dal- és táncünnepélyek mintájára - esztrádműsor-jelleget öltsön, a műsor legjavát ma is a valódi folklór alkotja. Ami ettől eltér, az is inkább a rendezvény javára válik: idén is volt például énekkari találkozó (egy budapesti, egy párkányi, egy ipolyszakállosi és két zselizi kórussal). A fesztivál legünnepélyesebb színfoltja minden bizonnyal az volt, amikor Barcs és Zselíz polgármestere a képviselőtestület jelenlétében aláírta a két város partneri kapcsolatairól szóló szerződést. (A szerző felvételei) Volt menettánc, népművészeti kiállítás, ökumenikus istentisztelet, és volt közönség is. Mert - ha az időjárás is kedvez - a zselíziek az új szabadtéri színpadra is szívesen kimennek. A főműsorban ezúttal is voltak kiváló külföldi (lengyel, erdélyi, magyarországi) csoportok. A Nemzetközi Kulturális Fesztivált a város önkormányzata rendezi. A Volt menettánc, népművészeti kiállítás és volt közönség is. Csemadok alapszervezete „csupán" évtizedes tapasztalatait bocsátja rendelkezésre. A középkorú zselíziek többsége azonban még ma is - ösztönösen - Csemadoknapoknak nevezi a fesztivált. Nem csoda! A közönség számára „minden a régi". Ami új, az is csak pozitívum. Hiszen a „csemadokos" időkben Zselíznek nem volt versenyképes néptánccsoportja. Ma a Kincső és az azt kísérő Mézes-zenekar a város büszkesége. Még egy évtizede is, ha valakitől megkérdezték: mi jut eszébe Zselízről, bizonyára így válaszolt: a népművészeti fesztivál. Rangot jelentett, ha egy tánccsoport elmondhatta magáról, hogy eljutott Zselízre. HORVÁTH GÉZA Ahogy énekkaraink a galántai Kodály Napokra, szavalóink, színjátszóink a komáromi Jókai Napokra időzítik csúcsformájukat, népzenészeink, néptáncosaink Zselízre (és Gombaszögbe) készültek. Kezdetben a zselizi országos rendezvényt is dal- és táncünnepélynek nevezték, később országos népművészeti fesztivál névre keresztelték, de a helybéliek - nemes egyszerűséggel - mindig is Csemadoknapoknak nevezték. Pedig nem puszta névcseréről volt szó: a népművészeti fesztiválok korszakában megszűnt a műfajkeveredés. Az operett, a magyarnóta és a slágerzene örökre kiűzetett a Schubertparkból; az országos esztrádműsorból egy csapásra igényes és országos verseny lett. Emlékszem, milyen lázas készülődés előzte meg minden évben a fesztivált. Alapiskolások, gimnazisták, felnőttek együtt díszítették a várost, a parkot, javították a szabadtéri színpadot, és mindenki nagy szeretettel várta a messziről és a kevésbé távolról érkező csoportokat. Akkoriban még a nézőszámmal sem volt gond: a főműsort mindig telt ház fogadta. A régi szabadtéri színpadot idilli környezetben építették fel: az akkor még festői szépségű Esterházykastéllyal szemben. A közönséget természetes akadály, a Sári-patak választotta el a színpadtól. Az esti műsorok idején a békák olykor versenyt kuruttyoltak a tőlük néhány méterre muzsikáló „kollégáikkal", de ez senkit sem zavart még a zenészeket sem. A nyolcvanas évek elején felerősödött azok hangja, akik szerint a fesztivált és magát a szabadtéri színpadot is át kell helyezni a parkból, mindenekelőtt a kastély közvetlen környezetéből, mert egy-egy ilyen rendezvény után a hatalmas nézősereg tönkreteszi a környezetet, és félő, hogy előbb-utóbb a kastély is megrongálódhat. Fel is épült az új szabadtéri színpad. Nagyobb, korszerűbb, mint a régi. Hogy méreteiben hozzáillő nézőtere is legyen, az új helyszínre mesterséges dombot kellett emelni. (Ekkora föld mozgatást ezen a vidéken utoljára avar elődeink végeztek, amikor földváraikat, avargyűrűiket építették.) A „színpadáthelyezők" érvei azonban kissé csorbát szenvedtek, hiszen az új színpad is a parkban épült fel; igaz, kissé távolabb a városközponttól. A kastély innen már nem látszik, csak a volt uradalmi istállók. Azok azonban valamivel jobb állapotban vannak, mint az időközben teljesen „lerobbant", rekonstrukció után esdeklő kastély. Patak is van: nem a színpad és a nézőtér között, hanem azok mellett. Olykor orrfacsaró bűzt áraszt a nézőtér felé, mert ide torkollik a kórház közműkloákája. Nem tudom, volt-e egyszer is telt ház az új nézőtéren. Vagy legalább annyi ember, mint amennyi annak idején a „kastélyos" nézőtéren. (Talán a Gálán Géza által rendezett Úri muri látványos színpadra állítása volt az egyetlen ilyen alkalom - valamikor a rendszerváltás elején.) Hogy az új színpad árvasága még szembetűnőbb legyen, hamarosan A zselizi Kincső tánccsoportot, amelynek Juhász Sándor az alapító vezetője, ma már az egész Kárpát-medencében ismerik (és elismerik)