Új Szó, 1999. augusztus (52. évfolyam, 176-201. szám)
1999-08-12 / 185. szám, csuturtok
EL POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. AUGUSZTUS 2699. Civilizációs különbségek. Druida pap imádkozik Nagy-Britanniában azért, hogy előbújjon a Nap a Hold mögül, (ČTK/AP, TA SR/EPA) Németországban kirakatba került a napfogyatkozás Augusto Pinochet súlyos beteg London. Augusto Pinochet kisebbik fia egy brit rádiónak adott interjújában kijelentette: apjának súlyos az egészségi állapota, és könnyen az életébe kerülhet, ha nem engedik ki őt hamarosan brit háziőrizetéből. Egy chilei megrendelésre készült orvosi jelentés tizenkét különböző betegségfajtát állapított meg a volt diktátornál, aki egyebek között cukorbetegségben, szívelégtelenségben, prosztatabántalmakban, térdízületgyulladásban és asztmában szenved. (MTI) Kitüntették Spielberget Washington. William Cohen amerikai védelmi miniszter tegnap a Pentagon közszolgálati érdemrendjét adta át Steven Spielberg filmrendezőnek, a Ryan közlegény megmentése című filmért. Az indoklás szerint az Oscar-díjas alkotás mozilátogatók millióit segítette hozzá ahhoz, hogy jobban megértsék és átérezzék az amerikai fegyveres erők második világháborús áldozatvállalásait. (MTI) Spielberg a polgári személyeknek adható legmagasabb kitüntetést kapta. (Archívum) Kormánykatonák az áldozatok Algír. Muzulmán lázadók négy támadást hajtottak végre az elmúlt két napban Algéria északi részén a kormánykatonák ellen. A támadásokban 10 katona meghalt és 19 megsebesült. Algíri újságok egy szélsőséges iszlám csoportosulást vádolnak a támadások elkövetésével. A múlt héten legkevesebb 30 személy esett áldozatul a szélsőséges iszlám gerillák fegyveres akcióinak. (MTI) Groznij hivatalosan elhatárolódik, de helyesli a csecsenek dagesztáni „magánakcióit" Lövöldözés egy Los Angeles-i zsidó közösségi központban Bászájev nyeregben Moszkva. Samil Bászájev ismert csecsen osztagparancsnokot kérte fel tegnap a dagesztáni iszlám sura (tanács), hogy álljon a köztársaság függetlenségéért indított szent háború élére. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az iszlám szélsőséges áramlatát képviselő vahabiták a botlihi járás egyik településén megtartott tanácskozásukon nemcsak ezt a megbízást adták ki, hanem letartóztatási paracsot is a dagesztáni államtanács vezetője, Mohamed-Ali Mohamedov ellen. Igor Szergejev ügyvezető orosz védelmi miniszter moszkvai nyilatkozatában „bonyolultnak" nevezte a dagesztáni helyzetet, de szavai szerint már nem érvényesülnek a negatív tendenciák. Vlagyimir Rusajlo, a belügyi tárca vezetője pedig azt ígérte, hogy tartják magukat a Vlagyimir Putyin ügyvezető kormányfő által megszabott határidőhöz: a belügyi csapatok és a hadsereg egységei sikeresen befejezik az antiterrorista hadműveletet másfélkét héten belül. Arról is beszámolt, hogy a Botlihtól délnyugatra fekvő cumadai járást gyakorlatilag megtisztították a fegyveresektől, a botlihi járásban pedig körbezárták a vahabitákat, habár fegyveres bandák Csecsenföldről megpróbálnak a segítségükre sietni. A vahabita fegyveresek csak figyelemelterelő hadműveleteket hajtottak végre a cumadai és a botlihi járásokban - közölte nagy meglepetést keltve Vjacseszlav Ovcsinnyikov, a belügyi csapatok főparancsnoka tegnapi mahacskalai sajtóértekezletén. Tudtuk azonban, hol tervezik a fő csapást, hol vonták össze erőiket, s ezért sehol sem hagytuk őrizetlenül a határt - alig néhány órával előztük meg a fegyvereseket több stratégiai fontosságú hely birtokba vételével - állította Ovcsinnyikov. Az orosz rendőrtábornok szerint a botlihi járásban 1200 vahabita fegyveres tevékenykedik, de a banda felszámolása csak Kosovska Mitrovicában nem enyhül a nemzetiségi feszültség és bosszúvágy Állandósuló összecsapások MTI-TUDÓSÍTÁS Belgrád. Koszovói albánok tegnap, immár az ötödik egymást követő napon ismét összetűztek a nemzetközi békefenntartó erőkkel (KFOR) Kosovska Mitrovica városában, aminek következtében többen megsérültek. A KFOR helyi francia egységének parancsnokára, Bemard Bonneau kapitányra hivatkozó jelentések szerint albán polgárok tegnap reggel ismét megkíséreltek átkelni a várost kettészelő Ibar folyó híd ján a déli, albán negyedből az északi, főként szerbek lakta városrészbe. A katonák ezt meggátolták, egyik járművük azonban véletlenül a tüntetők közé sodorta a hídon felállított szögesdrótakadályt, amely felsebezte egy 9 éves kisfiú karját, egy fiatal lánynak pedig a lábán okozott mély vágott sebet. A sérülteket a francia kontingens kórházába szállították azon 13 másik tüntetővel együtt, akiket - állítólag - szerb lakosok bántalmaztak. A koszovói etnikai megosztottság Amerika szankciókat vezet be - Sikeres tálib akciók Afganisztán északi részén Nem adják ki bin Ladent MTI-HÍREK Iszlámábád/Pesavar. Az afganisztáni tálib vezetés tegnap közölte, hogy a nemzeti légitársaságot fenyegető „kegyetlen" amerikai szankciók ellenére sem adja ki az Egyesült Államoknak a szélsőséges nézetei miatt elhíresült Oszama bin Laden szaúdi származású milliárdost. Washington szerint bin Laden szervezte meg tavaly Afrikában a két amerikai nagykövetség elleni pokolgépes merényletet, amelyben több mint 200 ember vesztette életét. Washington kedden jelentette be, hogy befagyasztja az Ariana légitársaság vagyonát és amerikai vállalatoknak, magánszemélyeknek ezentúl tilos üzleti kapcsolatot ápolniuk a légitársasággal. Afganisztánban közben folytatódnak a harcok. A szélsőséges iszlám nézeteket valló tálibok tegnap Kabultól északra ismét átfogó támadást indítottak az Ahmed Sah Maszud vezette ellenzéki szövetség ellen. Pesavari források szerint a tálib milícia elfoglalta SzarajHvádzsát és Kala-Kang körzeteket, az északi országrészt a fővárossal összekötő „régi országút" mentén. Gyűlölet-bűncselekmény? idő kérdése, habár a vahabiták kitűnően ismerik a nehéz terepet, s a partizánháború fogásait alkalmazzák a hegyvidéken. Tegnap még egy meglepő állítás látott napvilágot: Aszlan Maszhadov csecsen elnök a grozniji tévében sugárzott beszédében kijelentette, hogy Csecsenföld Oroszország belügyének tekinti a dagesztáni feszültséget, ezért Groznij tartózkodik az eseményekbe való beavatkozástól, s erre inti a köztársaság polgárait. Maszhadov szerint a dagesztáni orosz hadműveletek kizárólag belpolitikai célokat szolgálnak, s a moszkvai kormányváltással, illetve az orosz választásokkal hozhatók összefüggésbe. Majbrek Vacsagajev, a csecsen elnök moszkvai képviselője az Eho Moszkvi rádióállomásnak nyilatkozva nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy magánemberként csecsen állampolgárok is részt vesznek az iszlám rend és törvénykezés - a saría - kialakításában Dagesztánban, s ezt üdvözlendőnek is ítélte. MTI-Tu DÓSITÁS Washington. Egy fehér bőrű férfi kedden Uzi típusú géppisztollyal válogatás nélkül tüzet nyitott Los Angeles Granada Hills nevű elővárosában egy napközi otthonnal egybeépített zsidó közösségi központ előcsarnokában tartózkodókra. Öt személyt - köztük három gyermeket, egy tizenéves lányt és egy idősebb asszonyt - megsebesített. Az egyik sérült kisfiú állapota válságos. A Washington állam rendszámát viselő minibuszban - amellyel a negyven év körüli férfi a helyszínről elmenekült, majd egy másik autót lopott - sok lőszert, valamint golyóálló mellényt találtak. Egyelőre csak feltételezhető, hogy úgynevezett „gyűlölet-bűncselekményről" van szó. Bili Clinton amerikai elnök elítélte az erőszak újabb értelmetlen megnyilvánulását. Utalt arra, hogy a Los Angeles-i lövöldözés ismét rávilágít a lőfegyvervásárlási szabályok megszigorításának szükségességére. Al Gore alelnök szintén nyilatkozott, és gyáva tettnek minősítette a bűncselekményt. Újabb pakisztáni-indiai incidens Kasmír térségében Kölcsönös vádaskodás jelképévé vált, a többségében albánok lakta szerbiai tartomány északi részén fekvő település múlt szombat óta sorozatos erőszakos cselekmények színtere. Az északi, főként szerbek lakta városrészből származó albánok szabad átjárást követelnek lakóhelyükre, és nap mint nap megkíséreltek átkelni a hídon, ami a katonákkal vívott kézitusákba torkollott. A feszültség nyomán Alain Richard francia védelmi miniszter kedden ellátogatott a városba, ahol jogosnak mondta a francia katonák fellépését. MTI-HIR Iszlámábád. A pakisztáni haderő tegnap tüzet nyitott két indiai harci repülőre, amelyek megpróbáltak behatolni az ország légterébe jelentette be Rasid Kuresi dandártábornok, katonai szóvivő. Egy indiai tévécsatorna, a Star News Television korábban azt jelentette, hogy a pakisztániak egy indiai helikopterre lőttek ki rakétát, amely újságírókat - köztük a társaság riportereit - szállított arra a helyre, ahol a kedden lelőtt pakisztáni felIraki közlés derítő gép roncsai vannak - ám a pakisztáni illetékes cáfolta, hogy a helikopterre céloztak volna. A pakisztáni-indiai határtérségben szolgálatot teljesítő pakisztáni tisztek szerint az indiai helikoptereket harci repülők kísérték. Azt követően, hogy az indiai légierő kedden lelőtte a pakisztáni gépet, az iszlámábádi vezetés közölte: fenntartja magának a jogot a megfelelő válaszra. Újdelhi szerint a pakisztáni gép megsértette India légterét, s ezért lőtték le - Iszlámábád viszont ezt határozottan cáfolta. Holocaust-kárpótlás Számos halott Tízszeres és sebesült összegek Bagdad. A hivatalos iraki hírügynökség szerint nyugati repülőgépek kedden támadást intéztek egy negyedik századbeli keresztény monostor ellen Irak északi részén. Ugyanakkor a három rakétától „számos személy" vesztette életét és sebesült meg Nineveh tartomány hegyvidéki körzetében, ahol előkészületek folytak egy megfigyelő táborhely kialakítására. Moszul egyetemi hatóságai a múlt hétvégén jelentették be, hogy itt táborhelyet hoznak létre, lehetővé téve egyiptomi, líbiai és szíriai csillagászok számára a napfogyatkozás tanulmányozását. A Pentagon nem erősítette meg újságíróknak azt az iraki közlést, amely szerint a kedden végrehajtott brit-amerikai légitámadásnak halálos áldozatai lettek volna a repüléstilalmi övezetben. Az iraki hírügynökség korábban azt jelentette, hogy a keddi akciónak három sérültje van. (MTI) Washington. A Zsidó Világkongresszus kedden New Yorkban azt közölte, hogy immár véglegesnek tekinthető a nemzetközi holocaustkárpótlási bizottság döntése, miszerint az áldozatok által a háború előtt kötött életbiztosítások ügyében az eredetileg megjelölt összegek helyett nagyjából azok tízszeresét kell tekintetbe venni. A tárgyalásokban érintett öt nagy biztosító társaság egyike, az Allianz AG korábban úgy nyilatkozott, hogy a szorzó még további megbeszélések tárgya. A Zsidó Világkongresszus azonban lezártnak tekinti ezt a vitát, és a holocaust-bizottság vezetőjének, Lawrence Eagleburger volt amerikai külügyminiszternek azon döntését tartja irányadónak, hogy a szorzó mintegy 10 legyen, ami alatt azt kell érteni, hogy országonként ettől bizonyos mértékben el lehet térni. (MTI)