Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-26 / 170. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 26. Paavo Nurmi, Jesse Owens, Emil Zátopek, Kipchoge Keino és Carl Lewis következik az évszázad 25 legjobb sportolóját bemutató sorozatunkban Utolsó állomásához érke­zett az évszázad legjobb sportolóit bemutató soro­zatunk. A névsort öt atléta - Nurmi, Owens, Zátopek, Keino és Lewis zárja. MAREK SVÁTEK PAAVO NURMI. Loimaaban, Tur­kutól nem messze született 1897. július 13-án. Három olimpián (1920-1928) kilenc arany- és há­rom bronzérmet szerzett 1500 méteren, illetve 10 kilométeren. Huszonnégyszer javított világ­csúcsot, ezért is tartják minden idők egyik legnagyszerűbb futó­jának. A „repülő finn" 12 éves ko­rában kezdett megismerkedni az atlétikával. Honfitársa, Hales Ko­lehmainen volt a példaképe, aki a stockholmi játékokon szerzett olimpiai bajnoki címet. Több se kellett Paavonak, beszerezte első sportcipőjét és elment edzeni. Egy év múlva az Urheiluliitto klub neveltje lett - végül egész pályafutását itt töltötte el. Az első világcsúcsot 1920-ban állította föl: a 3 kilométeres távot 8:36,9 perc alatt teljesítette. Kövekezett a nyári olimpia, ahonnan három arany- és egy ezüstéremmel távo­zott. A következő ötkarikás játé­kokon, Párizsban hat nap alatt öt­ször diadalmaskodott; az igazán felejthetetlen ezek közül az 1500 és az 5000 méteres táv volt, mert a két győzelem között 40 perc ju­tott a pihenésre. Egy éwel az olimpia után amerikai körútra ment - 55-ször állt rajthoz, mind­össze kétszer nem ő ért elsőként célba. Harmincegy évesen még részt vett az 1928-as amszterda­mi játékokon, 10 km-en győzött, 5 és 3 km-en egy hely választotta el az aranytól. Bejelentette visz­szavonulását, de nem bírt ellen­állni a csábításnak, szeretett vol­na benevezni a Los Angeles-i olimpiára is. A német szövetség közbenjárására azonban az IAAF kizárta, mert kiderült, hogy jog­talanul téríttette meg az úti­költséget. Aztán még egyszer fel­bukkant az ötkarika égisze alatt: legjobb formáját hozta. Ót kilo­méteren, tízen és a maratoni fu­tásban ő volt az abszolút befutó. A családi éremgyűjteményt még Emil felesége, Dana is gazdagítot­ta, ő a női gerejhajítók között bi­zonyult a legjobbnak. Az ötkari­kás játékoktól Emil 1956-ban, Melbourne-ben vett búcsút. A ma­ratonin elért hatodik hely végleg meggyőzte, eljött a visszavonulás ideje. Pályafutása során 18 világ­csúcsot döntött meg 5 és 30 kilo­méter között. Többszörös Európa­bajnok: Brüsszelben (1950) 5 és 10 km-en, Bernben (1954) 10 km-en (5 km-en bronz). Az első csehszlovák atléta, aki a 10 kilo­métert 29 percen belül teljesítet­te, és az első, aki 5 kilométeren 15, majd 14 perc alatt futott. Eredményeire nemcsak hazájá­ban figyeltek föl, 1949-ben, 1951­ben és 1952-ben a világ legjobb sportolója díjjal tüntették ki. Nyíl­tan tiltakozott az 1968-as szovjet megszállás ellen. A sporthoz fűző­dő viszonyát 1975-ben nemzetkö­zi Fair play-díjjal ismerték el. Cse­hországban tavaly az Évszázad sportolójának választották. KIPCHOGE KEINO. Afrika legra­gyogóbb atlétikai csillaga 1940. január 17-én született. Szülőhe­lyétől elég messze volt az iskola, ezért az utat naponta gyalog kel­lett megtennie. így kezdett el rendszeresen futni. A sport beke­rült a vérkeringésébe és komoly edzésbe fogott. Huszonnégy éve­sen abszolválta először az olimpi­át; a kenyai „ismeretlen" Tokió­ban (1964) ötödik lett 5 kilomé­teren. Négy éwel később Mexi­kóvártos fogadta a világ legjobb sportolóit, s itt már Keinot az esé­lyesek között tartották számon. Mégis az utolsó pillanatban ke­rült be a kenyai válogatottba. A jelölést a lehető legjobb módon hálálta meg: 1500 méteren az el­ső helyen végzett, több mint 20 másodperccel megelőzve a szám világcsúcstartóját, James Ruynt. Öt kilométeren ezüstérmes lett. Négy éwel később a 3 km-es aka­dályfutásban szerzett olimpiai bajnoki címet, 1500-on a máso­dik hellyel kellett beérnie. Az első kenyai olimpiai bajnok, és az első afrikai sportoló, aki világcsúcsot ért el. Jelenleg a Kenyai Olimpiai Bizottság elnöke. CARL LEWIS. „Carl King " 1961. július l-jén született az amerikai Birminghamben. Apja az ame­rikaifutballért, a mama az atlétiká­ért rajongott. Carlnak az utóbbi nőtt jobban a szívéhez, az ő para­dicsoma a távolugró szektor volt. Tizenhárom évesen kezdett el ka­cérkodni az atlétika gondolatával; 551 centimétert ugrott távolba és komoly edzésbe kezdett. Pályafu­tását sérülése sem törte derékba, egyszerűen megállíthatatlan volt. Tizenhat évesen 813 centiméterre repült.. Helsinkiben (1983) világ­bajnoki címet szerzett 100 méte­ren és a 4x100-as váltó tagjaként. Egy évre rá a Los Angeles-i olimpi­án négyszer játszották el tiszteleté­re az amerikai himnuszt, miután 100, 200, 4x100 méteren és távol­ugrásban is bajnok lett. Négy éwel később Szöulban 100-on és a tá­volugrásban megvédte az olimpiai bajnoki címet. A távolugrás Barce­lonában és Atlantában is az „ő szá­ma" maradt. Lewis a második atlé­ta a földön, aki egy számban négy olimpián nyert (előtte Alfred Oer­ter diszkoszvetőnek sikerült 1956­1968 között). Kilenc aranyérme van az ötkarikás játékokról, ezen­kívül nyolcszoros világbajnok. A világ legjobb távolugrójának tart­ják. Ezt alátámasztja a tény, hogy 1981. február 28-ától 1991. au­gusztus 31-éig 65 alkalommal nem tudták legyőzni. Paradox módon azonban sohasem sikerült világ­csúcsot fölállítania kedvenc szá­mában. Bob Beámon megdönthe­tetlennek tartott 890 centiméterét (az 1968-as olimpián érte el) több­ször is megközelítette, de túlszár­nyalni nem bírta. Tokióban ugyan 891-et ugrott (1991), de az erős szél miatt nem ismerték el a világ­csúcsot, ráadásul honfitársa, Mike Powel 895 centivel megelőzte, így Lewis a világbajnokságról ezüst­éremmel távozott. Két éwel ez­előtt, 36 évesen vonult vissza. Az amerikai Carl Lewis, az elmúlt tizenöt esztendő legjobb atlétája az 1952-es helsinki játékokon ő gyújtotta meg az olimpiai lángot. 1973. október 2-án halt meg. JESSE OWENS. 1913. szeptember 12-én jött a világra az Alabama ál­lambeli Danville-ben. Első rekord­ját középiskolás diákként érte el: 1932-ben 100 yardon kerek 10 másodperc alatt ért célba. Egy év­re rá az Egyesült Államok három­szoros főiskolai bajnoka. A Híres­ségek Csarnoka előtt az 1935. má­jus 25-ei teljesítménye nyitotta veszély. Adolf Hitler nem volt el­ragadtatva a sötét bőrű atléta tel­jesítményétől, a verseny után nem is gratulált neki, durcásan elvo­nult. A Fehér Házban sem rajong­tak érte; Franklin Roosevelt nem volt hajlandó fogadni. Egy éwel Berlin után Owens felhagyott az aktív sportolással, és az Illinoisi Atlétikai Bizottságban kezdett dolgozni. Phoenixben halt meg 1980. március 31-én. EMIL ZÁTOPEK. Koprivnicében Dana és Emil Zátopek; ketten öt olimpiai aranyérmet szereztek. Emil Helsinkiben három számban győzött (5000 és 10 00 m, maratoni) meg a kaput: 45 perc leforgása alatt öt világcsúcsot javított, egyet pedig beállított. Ezek közül a tá­volugrásban elért 813 centiméte­res rekodját 25 évig senki sem tud­ta megdöntetlen. O volt a berlini olimpia egyik előre beharangozott favoritja, valamennyi számában (100 méter, 200 m, 4x100 m, tá­volugrás) aranyérmet nyert. Tá­volugrásban a német Luz Longtól kellett igazán tartania, de az első helyét nem fenyegette különösebb született 1922. szeptember 19­én. Többé-kevésbé véletlenül ad­ta futásra a fejét: az iskola nevelő­je választotta ki Zlínben a városi futóversenyre. „Csak" második­ként ért célba, de a sport örökre megpecsételte a sorsát. Először a londoni olimpián villant föl, 1948-ban. Tíz kilométeren első, öt kilométeren második lett - a rövidebbik távon a belga Gaston Raiffal vívott drámai csatát. Négy éwel később Helsinkiben élete Az oroszok először nem akartak hinni a szemüknek, aztán az utolsó pillanatban mégis ők jutottak a Davis Kupa négy legjobb válogatottja közé Miloš Mečíŕ védencei csak Moszkváig váltottak jegyet Karol Kučera 2:2-re egyenlített, ekkor még volt remény a végső sikerre JÁN HUDOK Szlovákiához nem volt túl kegyes Fortuna istenasszony - legalábbis ha a férfi válogatottak legna­gyobb becsben tartott tenisztor­nájára, a Davis Kupára gondo­lunk. Á sorsolás után a napnál is világosabb volt, hogy Miloš Mečíŕ védencei hazai pályán biztosan nem lépnek pályára. Minden kezdet nehéz alapon az első fordulóban szinte nem is juthatott volna méltóbb ellenfél a szlovák csapatnak, mint a címvédő Svédor­szág. Az irányított sorsolás szerint ezután a negyeddöntőben Oroszor­szágnak vagy Németországnak kel­lett következnie, az elődöntőben pedig az ausztrál-amerikai párharc győztese várt volna a szlovákokra. Egy kis túlzott optimizmus mellett. A finálé aztán könnyebb dió lett vol­na Kučera és Hrbatý számára. így képzelték ezt el a legoptimistábbak. Az első forduló jelesre sikerült: Trollhatanban Szlovákia leigázta a vikingeket. Hageskog, a svéd csa­pat kapitánya elismerését fejezte ki Kučerának és Hrbatýnak, mond­ván: ez a páros a döntőt is meg­nyerheti. Persze ebbe egy csipetnyi magyarázkodás is belefért, hadd értsék a skandináv szurkolók, mi­ért Szlovákia jutott tovább, de két­ség kívül az elismerés elsősorban a fiúk teljesítményét illette. Április óta sok minden történt a teniszvi­lágban - a két szlovák teniszező já­tékán azonban nem fogott ki az idő vasfoga. Dominik Hrbatý bejutott a French Open elődöntőjébe, amelyben (mint később kiderült) a tornagyőztes Andre Agassi fektette két vállra. Karol Kučera Wimble­donban a nyolcaddöntőig mene­telt, ahol öt játszma után a fracia Pioline bizonyult jobbnak. Ezek az eredmények szinte sokkol­ták a szlovák válogatott negyed­döntőbeli ellenfelét. Az oroszok a németek egyőzése után nagy önbi­zalommal a salakot választották. Aztán Hrbatý a Roland Garros-n három játszmában legyőzte Ka­felnyikovot, majd négy játszmá­ban Szafint, s az oroszok rögtön el­kezdtek spekulálni, talán mégsem olyan tökéletes az a salak. Kér­vényt nyújtottak be a Nemzetközi Tenisz Szövetséghez, hogy változ­tathassák meg a pálya borítását, mert a Svédországból rendelt anyag állítólag radioaktív, gondok lehetnek vele. A szlovák szövetség nem értett egyet az érveléssel, a nemzetközi szövetség dettó, így az oroszok „házi gyártmányú" sala­kon voltak kénytelenek játszani. A pálya jó minőségű volt, nem követ­kezett be az, amitől féltek, hogy szántófölddé válik a a meccsek so­rán. A szlovák küldöttség a párizsi Roland Garros salakját látták ben­ne, de Miloš Mečíŕnek valami még­sem tetszett. Dominik Hrbatý sérü­lése még mindig nem múlt el iga­zán, ezért eleinte az is kérdéses volt, pályára léphet-e egyáltalán. Az oroszoknál sem volt kifejezet­ten rózsás a helyzet. Marat Szafin könyöksérülése miatt a French Open óta nem mutatkozott a nem­zetközi porondon, de az edzésen kiderült: most már kutya baja, ret­teghet az ellenfél. Kafelnyikov Wimbledonban feladta a versenyt, sérült lába miatt lépett vissza. Áz­óta rendbejött, ám a jelek szerint nincs igazán csúcsformában. Az ATP-ranglista negyedik helyéről vágott neki a szlovákok elleni ta­lálkozónak, korábban viszont vi­lágelső is volt már. Hozzá kell ten­ni, amikor a ő ült trónon, ahol ját­szott, kiesett (négyszer egymás után az első fordulóban). Idén azon kilenc játékos közé tartozik, aki két tornagyőzelmet tudhat ma­ga mögött (Australian Open, Rot­terdam) . A Davis Kupában sem ad­ja olcsón a bőrét. És hogy eltökélt szándéka orosz színekben verse­nyezni, saját zsebéből fizetett 5000 dollárt az új salakért.. A szlovák tábor két lehetőséggel számolt az első nap után: Mečíŕ vé­dencei vagy kétpontos előnyt sze­reznek, vagy 1:1 lesz az állás. Mint tudjuk, nem így alakultak a dolgok. Kučerát mindia elkábította volna a kánikula: hiában nyerte meg az el­ső játszmát, életében először kika­pott Szafintól. Hrbatý ugyanígy járt Kafelnyikovval, pedig korábban er­re sem volt példa. Ha figyelembe vesszük, hogy Kafelnyikov páros­ban is az élmezőnyhöz tartozik, ak­kor az oroszok már szombaton biz­tosíthatták volna továbbjutásukat. Partnere, Andrej Olhovszkij 33 éves kora miatt egyéniben már nem is szerepel. Az oroszok mellett szólt a ranglistahelyezés is: párosban Ka­felnyikov 20., Olhovszkij 47., míg Hrbatý a 155., Kučera pedig csak a 217. a sorban. Ráadásul szlovák kettős még soha nem nyert a Davis Kupában. A moszkvai Olimpiai Csarnokban azonban fölborult a papírforma. Miloš Mečíŕ a találkozó után beismerte, többször is azt hit­te, káprázik a szeme. Az egyértel­mű és magabiztos szlovák győze­lemmel Kučerának megnőtt az ön­bizalma. (Ehhez még az is hozzájá­rulhatott, hogy a mérkőzés előtti éj­szakát Kučera és Hrbatý közös szo­bában töltötték, ahová Igor Moška, a szövetség elnöke légkondicio­nálót vett...) Vasárnap Kučera lesö­pörte a pályáról a volt világelsőt, Jevgenyij Kafelnyikovot. A Hrba­tý-Szafin összecsapáson már nem babra ment a játék. Itt kellett eldől­nie, sikerül-e megfordítania az ál­lást a szlovák csapatnak, és győztes­ként elhagynia Moszkvát, vagy a házigazdák játszanak az ausztrálok ellen. Bár Hrbatý remek erőnlétnek örvend, a nála két éwel fiatalabb Szafin jobban bírta idegileg az öt­játszmás drámát. Nem jött be a svéd szövetségi ka­pitány jóslata. Ez azonban sem­mit sem von le Kučera és Hrbatý érdemeiből. A kétjátékos teljesít­ménye évről évre javul, s attól, hogy a jubileumi 100. Davis Ku­pa-tornán nem jutottak tovább, még nem jelenti azt, hogy ez leg­közelebb nem sikerül. Dominik Hrbatý drámai mérkőzést vivőt Szafin ellen a mindent eldöntő ötödik összecsapáson, végül az orosz fiú bizonyult jobbnak (TA SR-felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents