Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-24 / 169. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 23. NAPTÁR Július 24 fGY.GpNDOLAT Nincs szomorúbb, mint a könnyektől nedves, össze­gyúrt zsebkendő az öregek kezében. Károlyi Amy NÉVNAP Kinga, Kincső A Kinga német név, a Kuni­gunde a gyökere, amelyet Ku­nigunda alakban vettek át őseink, majd ebből rövidült a Kinga. Jelentése: nemzetség­harc. A Kincső mesterséges név, Jókai Mór alkotta meg A jövő század regénye című mű­vében, s jelentése: kincs ő. Ma Bernát és Kaplony, valamint Vladimír nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI £V FOR D U LÓ I N K 135 éve született Frank Wedekind német író. Ó a modern irodalom első bot­rányszerzője, de könnyű volt neki, hiszen dúsgazdag apja örökségéből azt csinált, amir akart. Egyébként apja az amerikai szabadságharc legendás alakjairól nevezte el gyerekeit, Frank teljes ne­ve is Benjamin Franklin volt. Milliomos úrifiúként persze nem nagyon volt mi ellen hadakoznia, ezért aztán el­határozta, hogy a szexuális prüdéria ellen indít harcot. Hogy kellő tapasztalatokkal vértezze fel magát, beleve­tette magát az éjszakába, Münchenben, Berlinben és Párizsban kevés olyan éjjeli mulatóhely volt, amelyben meg nem fordult volna, és kevés olyan menő rosszlány űzte az ipart, aki nem tisz­telhette volna vendégei kö­zött. Ezekután mi sem ter­mészetesebb, minthogy mű­veinek főszereplői is általá­ban kurtizánok, s mivel drá­máinak anyagi sikerei nem szorították, meglehetősen szabadszájúan ábrázolta hő­seinek életét. Nem csoda, hogy műveit alig merték be­mutatni. A tavasz ébredése című darabját a híres rende­ző, Max Reinhardt vitte szín­re Budapesten, de a nézők botrányt csaptak, az előadás alatt sokan fütyültek, s töb­ben el is hagyták a nézőte­ret, pedig a darabban „egy álarcos úr" szerepében maga Wedekind is fellépett. 295 éve hunyt el Gyöngyösi István költő. Ügyvédként te­vékenykedett mások mellett Zrínyi Ilona és Balassi Bálint szolgálatában, majd Thököly, később II. Rákóczi Ferenc tá­mogatójaként szolgálta a sza­badságot. Népszerű barokk költő volt. Legtöbb műve kü­lönben Lőcsén jelent meg nyomtatásban, ő maga pedig Rozsnyón hunyt el. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 90 éves Károlyi Amy költőnő. 50 éves Tarján Tamás iroda­lomtörténész. 25 éves Flórian Walberg brit popzenész, a Bed And Break­fast együttes tagja. 30 éves Munkácsi Sándor at­léta, a tízpróba négyszeres magyar bajnoka. NAPI VICC A vendég odahívja a pincért, s kérdőre vonja: - Mondja, uram, mit keres ez a macska itt az asztalomon? -Az egeret a pörköltből! A Falunkungnak - saját állítása szerint - ma már nyolcvanmillió tagja van az 1,25 milliárdos Kínában Inkább elutaztak Barcelona: országúti füsttrükk Gyógyszerdömping MTI-PANORÁMA Barcelona. Ha a úton ismeretle­nek jelzik széles gesztusokkal, kürtjelzésekkel és fényszórót vil­logtatva, hogy a közeledő gépko­csin valami nincs rendben, a Spa­nyolországban vakációzó külföl­di akkor jár el helyesen, ha bele­tapos a gázpedálba és igyekszik minél gyorsabban eltávolodni a helyszínről. Legalábbis ezt a ta­nácsot adják a madridi konzulá­tusok a német, francia, brit és más állampolgároknak. A „peruiak bandája" néven ismert útonállók ugyanis a rendőrség közlése szerint január óta 469 au­tóst fosztottak meg javaiktól jól bevált módszerükkel. Először integetnek, jeleznek, majd amikor a jobbára külföldi gépkocsivezető leáll, hogy meg­kérdezze, mi a gond, autója kipu­fogójához rohannak, és hogy hi­hetővé tegyék a bajt, egy meg­gyújtott zsebkendőt tömnek vil­lámgyorsan a kipufogónyílásba. Mikor az idegen kiszáll, hogy ma­ga is megnézze a füstfelhőt, a .jó­akaró" cinkosa beugrik a kocsiba és megszabadítja azt a mozítható értékektől. A vezető csak később veszi észre, hogy hiányzik a pénztárca, ruha­nemű, értéktárgy. Ilyenkor aztán mérgében maga is füstölöghet. A spanyol rendőrök szerint a „pe­ruiak bandája" az idegenforgalmi szezon elején érkezik és a végén távozik - tagjai odahaza a „keres­ményből" szupermarketeket, ven­déglőket nyitnak, lakásokat vásá­rolnak. A peruiak azonban óva­kodnak az erőszaktól, mert jól is­merik a spanyol törvényeket: ez­zel a módszerrel nem vállalnak komoly kockázatot. Ha el is kap­ják őket, csak kisebb büntetést szabhatnak ki rájuk, néhány órás fogva tartás után rendszerint sza­badon távozhatnak a rendőrőr­szobáról. A banda egyik tagját hetven alka­lommal fogták le, de egyszer sem került börtönbe. A peruiak első­sorban Barcelona körzetében „füstölnek". Az év eleje óta bevé­telüket százötven millió pezetára becsülik. MTI-PRESS Párizs. A Sciences et Avenir című párizsi tudományos havilap sze­rint Franciaországban most elő­ször próbálták feltérképezni a ha­zai orvosok receptírási szokásait. S az eredmény elég gyászosra si­került: az orvosok túl sok gyógy­szert írnak fel, s ráadásul egy ré­szük hatástalan, vagy egyenesen veszélyes a páciensre. Miközben Hollandiában csak az orvosi vizsgálatok fele végződik azzal, hogy a páciensnek gyógy­szert írnak fel, Franciaországban ez az arány kilencvenszázalékos. Ráadásul egy-egy recepten álta­lában négy különböző gyógyszer szerepel egyszerre, egynegyedü­kön pedig hat, vagy több: holott közismert, hogy minél több gyógyszert szed a beteg egymás­sal párhuzamosan, annál na­gyobb az esély a nem kívánt mel­lékhatásokra. A megvizsgált 150 ezer recept majdnem egytizedénél találtak problémát a szakértők: 10700 esetben meg lehetett kérdőjelez­ni a felírt orvosságok egy részé­nek hatékonyságát (mert a recep­ten szereplő gyógyszerek ugyan­azt a hatóanyagot tartalmazták), 2800 esetben pedig egyenesen veszélyt jelentett a páciensre az orvosi javallat, mert az adott gyógyszer-kombináció a beteg számára veszélyes kölcsönhatá­sokat váltott ki. A pilóta szembeszállt a merénylővel, le is gyűrte őt, de a dulakodás közben a légi kalóz 20 centiméter hosszú pengéjű késével nyakon szúrta Halálos kimenetelű gépeltérítés Japánban MTI-TUDÓSÍTÁS Tokió. Az első pilóta halálával végződő gépeltérítés történt teg­nap Japánban. Egy férfi hatalmába kerítette az ANA légitársaság To­kió-Szapporo járatát - jelentette be a japán közlekedési minisztéri­um szóvivője. Az 51 esztendős Na­gasima Naojuki pilóta szembe­szállt a 28 éves merénylővel, le is gyűrte őt, de a dulakodás közben halálos sebet kapott a géprablótól. A légi kalóz 20 cm hosszú pengéjű késével nyakon szúrta a pilótát. A Boeing 747-400 típusú gép a fő­város Haneda repülőteréről szállt fel. A géprabló felszállás után belé­pett a pilótafülkébe, és kényszerí­tette a másodpilótát, hogy hagyja el a fülkét. Követelte, hogy a gép a jokotai amerikai légitámaszpon­ton szálljon le. Miután azonban a géprabló az első pilótát dulakodás közben halálosan megsebesítette, a személyzet többi tagjának sike­rült őt lefognia és ártalmatlanná tennie. A géprabló több karcolást és zúzódást szenvedett. A gép visz­szatért a tokiói repülőtérre, és a lé­gi kalózt a rendőrség letartóztatta. Valószínűleg a másodpilóta szállt le a géppel, de a minisztérium sze­rint ez egyelőre nem bizonyos. A járaton 503 utas és 13 tagú sze­mélyzet tartózkodott. A géprabló ­saját elmondása szerint - munka­nélküli tokiói lakos. A minisztéri­um szerint egyelőre nem tudni, mi volt a célja a gép eltérítésével. A ja­pán törvények szerint géprablás és ebből következő halál okozása ha­lállal büntetendő. A törvény beve­zetése, azaz 1970 óta 19 géprablás történt Japánban, de ez volt az el­ső, amely halállal végződött. Az eltérített gép utasai a tokiói Haneda repőlőtéren. (TA SR/AP) Szekta, hagyomány, hatalom SS bri t Jobban tesszük, ha beletaposunk a gázpedálba és gyorsan elhagyjuk a helyszínt Feltérképezték a francia orvosok receptírási szokásait A Falunkung kínai szekta csütörtökön hivatalosan el­rendelt betiltása minden kétséget kizáróan bizonyít­ja: Peking úgy értékeli, hogy tevékenysége komoly kihí­vást és veszélyt jelent a kínai egypártrendszerre, az orszá­got irányító Kínai Kommu­nista Pártra (KKP). MTI-PANORÁMA Az újdonság az, hogy ez a kihívás politikailag nem a nyugati demok­rácia irányából érkezett, hanem a kínai múlt irányából (bár földrajzi­lag Nyugatról jött, hiszen a szekta vezetője az Egyesült Államokban él és hálózata ott épült ki). A Falun­kung talán épp azért erősödhetett meg annyira, mert „csak" a tudo­mányt, a modernizálást ostorozta, és így nem tűnt közveden kihívás­nak a pekingi vezetés számára. A Falunkung abban a körben moz­gott, amely „politikamentesnek" tűnt, mintegy kifejezte a hagyomá­nyos Kína jelenlétét és egyfajta rea­gálását is az 1949 óta hatalmon levő kínai kommunisták korábbi politi­kai tömegmozgalmaira, kampánya­ira. A meditáció, az elzárkózás ma­gától a modernizációtól - amelyet különben a kínai társadalom zöme örömmel fogad, hiszen az életszín­vonal emelkedésével, az élet színe­sedésével jár - nem tűnt veszélyes­nek. A kínai fővárosban kora reggel né­pes csoportok vesznek részt a sajá­tos, meditációt és koncentrációt kö­vetelő reggeli tornagyakorlatokon az utcákon, a parkokban, intézmé­nyek előtt. Nem minden meditáló a Falunkung tagja, hiszen sokféle ha­gyományőrző mozgalom, szerve­PANORÁMA-HÍR zet, szekta működik, látszólag min­denfajta korlátozás nélkül. Az ilyen mozgalmak hagyománya régi idők­re nyúlik vissza, elegendő utalni a boxerlázadásra, amelynek résztve­vői szintén egy hagyományőrző tár­saság tagjai voltak: az ő esetükben a mozgalom a külföldiek ellen fordult a század elején. A jelenlegi Falun­kung-mozgalom külföldről terjedt el, de a külföldről érkező tudomány és modernizáció, a tévés és informá­ciós társadalom is a célpontja. A bel­ső koncentráció azonban nem csu­pán lelki gyakorlat: aki az utcán megfigyeli a résztvevőket, láthatja, hogy a teljes koncentráció egyben a külvilág abszolút kizárását is jelenti. A kínai kommunizmus maói évei­ben az ilyesfajta szellemi, pláne szervezeti különállásnak magától értetődően a betiltás, a szankció ve­tett véget. A tengi Kína gyakorlata inkább az, hogy nem szól bele az egyes önálló társadalmi szegmen­sek életébe, ha azt nem ítéli elkerül­hetetlennek. A különböző szekták, vallások, nem politikai csoportok, mozgalmak többé-kevésbé zavarta­lanul működhenek. A pekingi budd­hista, konfuciánus és más templo­mokba ma hívők tömege árad és míg néhány éve még többé-kevésbé diszkréten áldozott isteneinek, ma ezt ország-világ előtt nyíltan teszi. A Falunkung szekta azonban nem pusztán a hivatalos politikai irány­tól idegen elveket hirdeti, hanem ­legalábbis saját állítása szerint ­olyan létszámra is szett tett, amely felülmúlta a világ legnépesebb pártjaként elkönyvelt KKP 60 milli­ós seregét is: 80 millió tagot mon­dott magának az 1,25 milliárdos Kínában. Ez önmagában elgondol­kodtathatta a kínai vezetést, amely jónak látta, hogy keményebben lépjen fel. Borisz Jelcin orosz elnök Már dédnagyapa Moszkva. Borisz Jelcin orosz ál­lamfő dédnagyapa lett, miután Jekatyerina nevű unokájának csü­törtökre virradóra kisfia született. A hírt Dmitrij Jakuskin elnöki saj­tószóvivő közölte az ITAR­TASZSZ orosz hírügynökséggel, hozzátéve, hogy az államfő termé­szetesen nagyon boldog. (MTI) A Falunkung szekta néhány száz követője tegnap tüntetést rendezett a fővárosban, bár több ezer őrizetbe vett tagot már szabadon bocsátottak. Honkongban is több helyen összegyűltek a szektatagok és szimpatizánsaik, az utcákon meditáltak, tiltakozásul a szekta betiltása ellen. (TA SR/AP) London. Egy harminchárom éves londoni autószerelőt és huszonki­lenc éves feleségét nevezte „a leg­pocsékabb brit szülőknek" a The Mirror című brit napilap. Hogy miért esett a lap választása éppen rájuk, annak a története a következő: a házaspár törökor­szági nyaralásra indult volna kis­lányával, amikor a tízéves Le­anne a repülőtéren elesett és el­törte a karját. A mentőorvos megállapította, hogy a kislány nem repülhet és kórházba akarta szállítani. A szü­lők ellenben ragaszkodtak hozzá, hogy a kislány velük szálljon fel a gépre, és csak azután tettek le er­ről, hogy a pilóta megtagadta az indulást és értesítették a rendőr­séget. Mit tettek erre a szülők? Beültet­ték a törött karú kislányt egy taxi­ba, ők maguk pedig elrepültek Törökországba. A kis Leanne vé­gül másfél órás taxizás után nagyszülei jóvoltából került még­is kórházba.

Next

/
Thumbnails
Contents