Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-20 / 165. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 20. SPORT Hogyan készült a pénteken kezdődő labdarúgó Szuperliga új idényére a ZŤS Dubnica és az MŠK Žilina csapata? Ma döntenek a rendkívüli MLSZ-közgyűlés időpontjáról Kovács Attila nélkül MTI-HIR Budapest. Kovács Attila, az MLSZ elnöke nem vesz részt a mai rendkívüli elnökségi ülésen, amelyen döntenek a rendkívüli közgyűlés időpontjáról - közölte Berzi Sándor főtitkár. Az elnök szabadságon van, s külföldön tartózkodik, adott magyarázatot távollétéről a főtitkár. A közgyűlés várható időpontjával kapcsolatban Berzi elmondta, hogy azt 30 napon belül kell megtartani, s a küldötteknek minden írásos anyagot, illetve a meghívót legalább hét nappal a közgyűlés előtt kézhez kell kapniuk. A FIFA illetékesei erre a hétre ígérték az Ernst and Young könyvvizsgáló cég jelentésének eljuttatását az MLSZ címére. A keddi elnökségi ülésen még egy fontos napirendet tárgyalnak: az úgynevezett kompenzációs ügyet. A PNB-ben induló csapatoknak - az újoncok kivételével - nem kellett befizetniük a játékvezetői, illetve a nevezési díjat, mert az MLSZ az előző bajnokságból még tartozik a résztvevőknek a televíziós közvetítésekből a csapatokat megillető pénz egy részvével. Hogy pontosan mennyivel, azt Gyalog András, a Vasas elnöke, a PNB-s csapatok megbízottja sem tudta megmondani. Berzi Sándor a keddi elnökségi ülés elé terjeszti, hogy mely csapatok mennyi pénzt kaptak a jogdíjakból, s még mennyi jár nekik - ennek alapján dönt az elnökség a kompenzációról. Ralf Schumacher és társai az ablakon másztak ki Kaland az alagütban ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Ralf Schumacher, a Williams-Supertec Forma-l-es csapatának német pilótája alig egy héttel bátyja, Michael súlyos silverstone-i lábtörése után maga is nehéz helyzetbe került, ám sikerült következmények nélkül megúsznia, hogy harmadmagával majdnem bentragadt társa autójában egy vízzel elárasztott közúti alagútban. Ralf Schumacher a monzai tesztelés után sajtószóvivője, Franz Tost autójának egyik utasaként hazafelé egy olyan alagútba ért, ahol a heves záporok következtében víz borította az aszfaltot. Annak mélységét azonban mindannyian lebecsülték, és - ahogy Tost a Bild am Sonntag című német lapnak elmondta - a gázpedálra taposva megpróbáltak keresztülhajtani a természeti akadályon. Az autó viszont sodródni kezdett, belsejébe egyre több víz áramlott, és már az ajtók sem nyíltak ki. A beszámoló szerint a Forma-l-es pilóta ekkor azt javasolta, hogy préseljék ki magukat az ablakokon. így is tettek, s a három utas baj nélkül megúszta a kalandot. SPORTFOGADÁS EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • A pénteki (tévés) bajnoki rajtra készülő DAC szuperligás labdarúgócsapata ma 17.30-kor - hazai pályán - megmérkőzik a másik dunaszerdahelyi együttessel, a járási bajnokságot nyert Rapiddal. • Közzétették a legfrissebb női WTA-világranglistát: 1. Davenport (amerikai) 5590, 2. Hingis (svájci) 5293, 3. Graf (német) 4500, 4. V. Williams (amerikai) 3474, 5. Szeles (amerikai) 3411,6. Pierce (francia) 2639, 7. Novotná (cseh) 2188. • Eddie Irvine, a Ferrari ír autóversenyzője kijelentette, hogy ha a silverstone-i futamon balesetet szenvedett német Michael Schumacher a lábtörés után az istálló elsőszámú pilótajaként tér vissza, akkor ő az idény végén távozik a csapattól. • A bolgár labdarúgó-bajnokságban szereplő Metalurg Pernik volt alelnöke és korábbi négy játékosa szerint a klub elnöke a legutóbbi idényben négy mérkőzést eladott. Ha kiderül, hogy az állítás igaz, akkor a Metalurgot kizárhatják a következő bajnokságból. • A belga Ludo Dierckxsenst csapata, a Lampre kizárta a keretéből, miután a profi kerékpáros beismerte: doppingolt. A 35 éves sportoló a döntés után azonnal visszalépett a Tour de France (tegnap szabadnap volt) körversenytől. • Az Aston Villa három hónapra kölcsönadta Stan Collymore-t az élvonalba idén feljutott Fulham labdarúgócsapatának. A csatár az előző idényben depresszióval küszködött, és emiatt a bajnokság második szakaszában alig játszott a Villában. • Musztafa Hadzsi a La Coruna labdarúgócsapatából a Coventryhez szerződött. A 27 éves marokkói válogatott középpályásért 6,23 millió dollárt fizetett a Coventry; ez a klub történetének legdrágább igazolása. • Tegnaptól már nem BSC JAS a II. ligás bártfai labdarúgócsapat hivatalos neve, hanem BSK, melynek a város a főszponzora. • Polgár Judit megint vereséget szenvedett a spanyol Alekszej Sirovtól a prágai EuroTel elnevezésű sakk párosmérkőzés hatodik, egyben utolsó játszmájában. Sirov ezzel összesítésben 5,5:0,5-re nyert, és 65 000 dollárt kapott a diadalért. Polgár 35 000 dollárral vigasztalódhat. • Véglegessé vált, hogy az orosz Anna Kurnyikova (13. a WTA-listán) nem lép pályára a hétvégi, szlovákok elleni tenisz FED Kupa-mérkőzésen. • Ivan Sadov klubelnök szerint a Sahtyor Irkutszk kosárlabdacsapata esetleg a lausanne-i székhelyű Sport Döntőbírósághoz fordul, hogy a nemzetközi sportági szövetség (FIBA) határozata ellenére a szibériai együttes saját otthonában játszhassa hazai mérkőzéseit a Koracs Kupa következő idényében. • A KENÓ 10 hétfői nyerőszámai a következők: 2, 7, 12, 15, 22, 25, 26, 28, 29, 32, 33, 39, 48, 49, 51, 55,58,63,65, 69. Jens Lehmann bírálja Sepp Maiért, a Bayern kapusedzőjét Úszó-Eb: Isztambulban húsz rendőr egy sportolóra! Ribbeclcnek sem tetszett Indulnak a németek is ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Jens Lehmann, a német labdarúgó-válogatott kapusa egy népszerű magazinban élesen bírálta Sepp Maiért, a nemzeti csapat és a Bayern München kapusedzőjét, amiért nem utazik a a mexikói Konföderációs Kupára, hanem Oliver Kahnnak, a müncheniek kapuvédőjének felkészülését segíti jelentették azonnal a külföldi hírügynökségek. - Abban a tudatban voltam, hogy Maier velünk jön, ő mégis Oliver Kahnt választotta - nyilatkozta a Kicker című német sportmagazinnak a Borussia Dortmund hálóőre. Lehmann szerint Maiernek fontosabb a Bayern kapusa, a bokaműtéte után lábadozó Oliver Kahn, mint ő, illetve a válogatott. Maier véleményét osztotta Erich Ribbeck szövetségi kapitány is: - Megmondtam Maiernek, hogy ő a válogatott kapusedzője és nem Kahné, ennek ellenére most az egyszer engedélyt kapott arra, hogy Münchenben maradjon mondta Ribbeck, aki a volt düsseldorfi kapussal, Jörg Dániellel pótolta Maiért. - Egy számomra ismeretlen edzővel kell dolgoznom, így nem tudhatom, hogy mennyire tud majd segíteni - fogadta a hírt Lehmann, aki Ribbecktől ígéretet kapott arra, hogy a kupa csoportmérkőzésein Brazília, Egyesült Államok és ÚjZéland ellen - ő védhet. TASR- ÉS MTI-HÍR Isztambul. Huszonkétezer rendőr vigyáz majd alig több, mint ezer sportoló biztonságára a csütörtökön kezdődő műúszó-, műugró- és hoszszútávúszó Európa-bajnokságon. A török hatóságok szerint komoly esély van arra, hogy Abdullah Ócalannak, a betiltott Kurd Munkáspárt vezetőjénekjúniusvégi halálos ítélete következtében, a pártvezér hívei terrorcselekményekkel igyekeznek megzavarni a kontinensvetélkedő lebonyolítását. A csapatokat szállító buszok útvonalát a rendőrség biztosítja, a versenyekre kíváncsi nézőket négyszer motozzák meg, mielőtt elfoglalhatják helyüket a lelátón. A ŠPORTKA 29. játékhetének nyereményei. I. HÚZÁS - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 16 nyertes á 24 371 korona; 4. díj: 978 nyertes á 599 korona; 5. díj: 21 210 nyertes á 68 korona. A következő hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 9 232 640 korona. A II. HÚZÁS nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 251 237 korona; 3. díj: 26 nyertes á 12 107 korona; 4. díj: 1419 nyertes á 369 korona; 5. díj: 24 153 nyertes á 55 korona. Az e hétre átvitt JACKPOTnyeremény: 722 273 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 7 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 60 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 668 nyertes á 100 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 1019 930 korona. A MATES 29. fogadóhetének nyereményei - 1. díj: 2 nyertes á 199 347 korona; 2. díj: 138 nyertes á 528 korona; 3. díj: 2677 nyertes á 100 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 28. játékhetének nyereményei: telitalálatos nem volt. Az e héten várható nettó nyereményösszeg az öttalálatosnál: 525 millió forint. A négyesekre 1 141 925, a hármasokra 12 274, a kettesekre 694 Ft-ot fizetnek. A JOKER-játékban 1 db nyertes szelvény volt, összege: 12 541 318 forint. Az e héten várható nyereményösszeg: 10 millió forint. A magyar HATOSLOTTÓ 28. játékhetének nyereményei. Telitalálatos szelvény nem voít; az egy darab 5+1 találatos szelvény 8 037 253 forintot ér. Az ötösökre 154 563, a négyesekre 3071, a hármasokra pedig 605 forintot fizetnek. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 285 millió forint. (TXT) Öcalan elítélése óta 107 merényletet hajtottak végre Törökországban, melyek során kilencen vesztették életüket. Isztambulban az egyik parkban robbant fel egy pokolgép, a támadásnak egy halálos áldozata volt. - A rendőrség ura a helyzetnek, senkinek sem kell félnie - mondta Fikret Büliitcü, az Eb szervezőbizottságának elnöke. A német úszóválogatott először el sem akart utazni az Eb-re, végül vezetői mégis az indulás mellett döntöttek. Sandra Völker és Franziska van Almsick, a küldöttség legnagyobb sztárjai azonban csak azzal a feltétellel vállalták a részvételt, hogy azonnal hazautazhatnak, ha nem érzik magukat biztonságban. Patrick Rafter (Jim Couriert és Todd Martint is legyőzte) vezérletével az ausztrálok Bostonban 4:1-re verték az Egyesült Államok válogatottját és bejutottak a tenisz Davis Kupa elődöntőjébe (ČTK-képszolgálat) Elsődleges cél: a bennmaradás Pozsony. A pénteki ligarajt előtt sajtótájékoztatót tartottak a máriatölgyesi és zsolnai futballcsapat vezetői. Elmondták, elsődleges céljük a bennmaradás, hiszen az átszervezés következtében hét együttes búcsúzik majd a Szuperligától. SZABÓ ZOLTÁN ZŤS DUBNICA. Végig hazai környezetben készültek a máriatölgyesiek, az előkészületi mérkőzéseken váltakozó eredményeket értek el. A játékoskeretben történt néhány változás, a nagyszombati Hadviger (tavasszal Eperjesen futballozott), a szenei Mráz, a trencséni Rožník és a tehetséges Poštrk (Partizánske) érkezett. A DAC-ot is megjárt Varga Dezső Magyarország felé kacsingat, az illetékesek nem árulták el, melyik klub érdeklődik a védő iránt. Balcír és a szerb Gvozdenovics Pöstyénben, Bagin és Hodál a Senica gárdájában, Jenes pedig Garamszentkereszten folytatja pályafutását. „Rendkívül nehéz küzdelemsorozat előtt állunk, kezdettől fogva hatalmas csata várható a kiesés elkerüléséért. Remélem, nem a kulisszák mögött, hanem a zöld gyepen dőlnek majd el a találkozók... A legtöbb egyesülethez hasonlóan, Remélem, nem a kuliszszák mögött dőlnek majd el a találkozók... mi sem bővelkedünk anyagiakban, a 20 millió koronás költségvetésünk bebiztosítása egyáltalán nem könnyű feladat. A nehézségek ellenére optimista vagyok, bízom benne, hogy jövőre is a Szuperligában rúgjuk a labdát" - mondta Ivan Nemečkay klubelnök. Anton Dragúň vezetőedző: „A felkészüléssel elégedett vagyok, amit A sötét mezes máriatölgyesiekre is nehéz mérkőzések várnak a labdarúgó Szuperliga pénteken kezdődő pontvadászatában (Eugen Vojtišek felvétele) elterveztünk, azt teljesítettük. Az új szerzemények biztatóan mutatkoznak, Hadviger és Mráz előreláthatólag helyet kap a kezdőcsapatban. Az Ankaragücü elleni, gól nélküli főpróbán jól játszott a csapat, ez jó jelnek számít. Játéktudás alapján ott a helyünk a Szuperligában. Egyébként kezdettől fogva elleneztem a létszámcsökkentést, így a tehetségek lényegesen kevesebb lehetőséget kapnak majd. Ami az elsőség kérdését illeti, szerintem az Inter számít az elsőszámú favoritnak." A keret: Okrucký, Kováč, PoštrkHanek, Turza, Homér, Hadviger, Hevessy, Mráz-Šupka, Nosický, Nemečkay, A. Suchý, Polách, Švikruha, Držík, Baüa-Bari, Rožník, Straka t P. Suchý, Valachovič. MSK ŽILINA. „Tavasszal tetszetősen és eredményesen futballoztunk, ott akarjuk folytatni, ahol májusban abbahagytuk. Korántsem egy sima idény kezdődik pénteken, minden meccsnek komoly tétje lesz. A pontvadászat megmutatja, hogy morális szempontpól, milyenek is az egyes csapatok játékosai. Elsődleges célunknak a kiesés elkerülését tarjuk, ezen belül természetesen minél előbb akarunk végezni, az 5-6. hely megszerzése reálisnak tűnik. Csatárokkal szerettünk volna erősíteni, de végül minden maradt a régiben" - jelentette ki Karol Belaník menedzser. Nem történtek jelentős változások, Mičenec (Ružomberok), Pavlík (B. Bystrica) félévi vendégjáték után visszatért Zsolnára, az ifisták közül Červenec gyakorol a többiekkel. Mikula, Bohunský és Mészáros szabadlistára került, az utóbbi valószínűleg Rimaszombatban köt ki. Mint ismeretes, a Nagyszombatba távozott Anton Jánošt Jozef Barmoš váltotta fel a kispadon. „Odahaza gyakoroltunk, majd aranyosmaróti edzőtáborozáson vettünk részt. Az Intertotó Kupában nem okoztunk csalódást, talán a Metz elleni hazai összecsapáson játszottunk a legjobban. Kis szerencsével továbbjuthattunk volna, pedig a mérkőzések előtt is teljes intenzitással edzettünk. A kulcsemberek maradtak, így bizakodva várjuk a nyitányt." Megtudtuk, hogy a klub idei költségvetése 30 millió koronát tesz ki. A zsolnaiak kerete: Holec, Tatranský-Drahno, Zátek, Hluško, Ondráš, Drozd, Pavlík, Adamus, Barčík-Kopecký, Ďurica, Mintái, Trhančík, Lacena, Jurík-Reiter, Pikus, Kurek, Kostolanský, Gólján, Červenec.