Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-12 / 158. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 12. KOMMENTÁR Bizonygatási kényszer TÓTH MIHÁLY Számos szlovákiai magyar felteszi most a kérdést: vajon mi válto­zik azzal, hogy a parlament három kormánypártja az MKP ellen­szavazata dacára elfogadta a kisebbségi nyelvtörvényt. Egy-két év múlva elkészíthetjük a sokat vitatott törvény következményeinek a mérlegét. Egyelőre két dolgot tekinthetünk biztosnak: 1. ha ez a kormány marad hatalmon, akkor nem következnek be lényeges változások, és ha bekövetkeznek is, azok többé-kevésbé kedvezőek lesznek a kisebbségi magyarok számára; 2. ha a Mečiar és Slota ve­zette ellenzéknek sikerül kormányválságot kirobbantania és idő előtti választásokat kiprovokálva győznie, a felhergelt nacionalis­tákra építő leendő hatalom akkor is földig rombolja a kisebbségi jo­gokat, ha a három kormánypárt a törvény vitájának minden órájá­ban rátesz egy-egy „lapáttal" a magyarok által beterjesztett követe­lésekre. A hatalomra került nacionalizmus 1994. november 4-ének éjszakáján megmutatta, milyen rövid idő alatt lekaszabolhatok a korábban meghonosodott demokratikus vívmányok. Különös fintora a sorsnak, hogy egy Dušan Slobodníknak, egy Víťazoslav Móricnak, egy Eva Slavkovskának (és, persze pártbeli­jeiknek) köszönhető, hogy a nyelvtörvényről való szavazás nem olyan eseményként vonul be a magyar-szlovák kapcsolatok törté­netébe, amelynek során a magyar törvényhozók egy húron pendül­tek a többségi nemzet szélsőségeseivel. A magyar párt számára megér egy misét, hogy az ellenzékiek többsége úgy kezelte a szava­zógépet, mintha nem lett volna jelen. Stratégia rövidzárlatának is tekinthető, hogy a magyar párt nem volt „vevő" a koalíció többi pártjainak gesztusaira. Csak a vak nem látta, hogy mi volt a célja a 15 képviselő által támogatott és Roman Kováč által később vissza­vont kezdeményezésnek. A „valamit valamiért" elv érvényesítése. A magyar párt azonban ekkor már visszavonhatatlanul megmaka­csolta magát. A gesztus viszonzása elmaradt, így Kováč az adott helyzetben kénytelen volt anullálni a módosítási javaslatot. Évtizedek óta az volt a szlovákiai kisebbségek jogai szavatolásának a nyomora, hogy a gyakorlatban élhettünk a jogokkal, nagyjából számunkra is lakható volt ez az ország, a törvények azonban csak keretjellegűek voltak. Ennek az volta következménye, hogy a hiva­talokban, a hatóságoknál minden az ügyintéző jóindulatán múlott. Abban van némi logika, hogy a DSZM és az SZNP úgy szavazott, ahogy szavazott. E két párt a nacionalizmusból él, ezirányú bizo­nyításra kényszerül. Tény, hogy a magyaroknál is fennáll a bizony­gatási kényszer. Kár, hogy szombaton ezt így juttatták kifejezésre. JEGYZET Do you speak - valahogy? GAÁL LÁSZLÓ „Próbáltam a rendőrséget hívni Pozsonyban, de se németül, se angolul, se magyarul, semmi­lyen más nyelven nem beszél­nek" - panaszolta a telefonba S. M., egy nemzetközi nyomozó­csoport magyarországi képvise­lője. Nem azért hívott, mintha olyan nagy szenzációt akarna közölni, a segítségünket kérte. Segítsünk szót érteni a szlovák rendőrséggel, mert a nagylaki magyar-román határon feltar­tóztattak egy pozsonyi Škoda Octaviát, mert két macedón utasa nem tudott számot adni arról, hogyan került hozzá a szlovák rendszámú autó. Ilyen esetben pedig sürgősen kell in­tézkedni, mert néhány óránál tovább nem tartóztathatják fel a gépkocsit. „Nemrég éppen én vittem vissza egy lopott autót Szlovákiába, és akkor került a kezembe egy Új Szó, ebből néz­tem ki a telefonszámot, mert maguk legalább megértik, amit mondok." Valóban megértet­tük, csak azt nem értem, hogy egy nemzetközi telefonvonal pozsonyi végén miért nem akad rendőr, aki megértené a hívó fe­let. Hiszen egy szlovák állam­polgár ellopott gépkocsijának visszaszolgáltatásáról van szó. Annál is inkább érthetetlen ez az értetlenség, mert a kormány­váltást követően Pittner belügy­miniszter egyik első útja Buda­pestre vezetett, látogatását pe­dig magyar kollégája, Pintér úr hamarosan viszonozta, s mind­annyiszor azt hangoztatták, mi­lyen jó az együttműködés a két ország rendőrsége között. Igaz, a magas rangú megbeszélése­ken mindig van tolmács, csak­hogy az együttműködés lénye­ge nem a fehér asztal melletti társalgás, hanem az, hogy a hétköznapi ügyekben a rend­őrök is együtt tudjanak működ­ni. Persze, nem azt akarom mondani, hogy a szlovák rend­őröknek kellene beszélniük ma­gyarul. Állítólag osztrák kollé­gáikkal is ugyanilyen jó az együttműködés, ám a jelen ta­pasztalatok szerint ők sem tud­nának szót érteni a pozsonyiak­kal. De legalább angolul megta­nulhatnának! Végül is úgy segí­tettem a bajbajutott nyomo­zón, hogy megadtam az orszá­gos rendőrfőkapitány helyette­sének, Angyal Imrének a tele­fonszámát. Az ilyen kerülőút azonban nem igazán az Európai Unióba vezet. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma ­(58238338), Bolemant Lilla - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásén felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A2 ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk Géza, már nem szeretsz. Úgy bánsz velem, mint az SZNP a nemzeti kisebbséggel. (Peter Gossányi) TALLÓZÓ FAZ Konrád György író, a Berlini Művé­szeti Akadémia elnöke a német lap­ban azt rója fel a NATO-nak, hogy a koszovói háborúval egy olyan új ál­lamot segített létrehozni, amelyet katonai szervezet ural. Megállapí­tása szerint a NATO, ha akarata el­lenére is, de asszisztálni fog a szer­bek elűzéséhez. Mialatt Koszovó­ban erőteljes elnyomó vonásokat mutató UCK-államalakulat jön lét­re, a nemzetközi figyelem fokoza­tosan elfordul Koszovótól - állapít­ja meg. A NATO Koszovót elvette a szerbektől és az albánoknak adta. Most azonban az UCK kezd gondot okozni a NATO-nak, amelynek két választása marad: vagy szembehe­lyezkedik vele, vagy segédkezik az ÜCK-állam kiépítésében. A szerbek által elkövetett bűncselekmények igazolják az albánok mostani, im­már bosszúból végrehajtott bűn­cselekményeit, a kéthónapos sírok indokolják a kétnaposokat. Az Egyesült Államok átvette a vezetést, Moszkvában keserű szájízzel vették tudomásul, hogy elfogyott az ürelőny Kis lépés volt az embernek Washingtoni idő szerint 1969. július 20-án este az egész világ tévénézői világ­történelmi pillanat szemta­núi lehettek: a Holdról su­gárzott egyenes adásban az amerikai Neil Armstrong le­kászálódott egy fémlétrán, az első földlakóként lehup­pant a Hold talajára, és azt mondta: „Kis lépés ez az em­bernek, hatalmas ugrás az emberiségnek". MTI Az Egyesült Államok ezzel elégté­telt vett a világűr emberes kutatá­sában a Szovjetuniótól elszenve­dett megalázó vereségekért. Az öt­venes évek közepére mindkét szu­perhatalom felismerte az űrkuta­tásban rejlő gazdasági és katonai lehetőségeket, ráadásul a kozmosz meghódítása látványosan bizo­nyíthatja a sikeres ország fölényét, felsőbbrendűségét. A II. világháború után a rakéta­technika fejlesztését katonai cé­loknak szentelték. Az Egyesült Ál­lamokban a náci Németországból indult Wernher von Braunnak, il­letve a Szovjetunióban Szergej Koroljovnak és tudóstársainak a politikusok egymással vetélkedve szabták célul, hogy a másik nagy­hatalom területének az elérésére képes hordozórakétát fejlesszenek ki. Koroljov 1957-re olyan sikeres teszteket végzett az R-7-es rakétá­val, hogy felvetette: próbáljanak meg földkörüli pályára juttatni egy műholdat. Addig győzködte Hrus­csovot, a Szovjetunió akkori első emberét, hogy az végül áldását ad­ta a kísérletre. Október 4-én Baj­konurból elindították a Szput­nyik-l-et, amely földkörüli pályá­ra állt. Az amerikaiak lemaradása behozhatatlannak tűnt, az első év­tizedben a szovjetek minden téren rendre megelőzték őket. Jurij OLVASOI LEVEL Sole víznek kell lefolynia A kisebbségi nyelvtörvény kálváriá­ja is bizonyítja, hogy Szlovákia nem véletlenül tért le a V4-ek Európába vezető útjáról. Ha belehallgattunk a nyelvtörvény parlamenti vitájába, megismerkedhettünk a különböző katasztrófa-forgatókönyvekkel, meg a hozzájuk fűzött demagógiá­val. Milyen toleranciát várhatunk el az egyszerű embertől, ha a „példa­képek" így mutatkoznak be a kame­ra előtt? Csak csodálkozni lehet, hogyan férhet egyesekbe ennyi Gagarin 1961. április 12-én végre­hajtott történelmi repülésére az amerikaiak csak egy űrugrással tudtak válaszolni, első űrhajósuk, Alan Shepard negyedórányira ki­jutott a kozmoszba, de a Földet nem kerülte meg. Shepard rövid utazása után John Kennedy amerikai elnök 1961 má­jusában bejelentette: az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat el a Holdra, és biztonságban vissza is hozza. Ettől kezdve az Egyesült Államokban össznemzeti presztízscéllá vált a Hold meghó­dítása. Az amerikai emberes űr­program a hatvanas években a Mercury-programmal kezdődött. Ez még egyszemélyes űrhajó volt, de ezzel tanultak meg járni a világ­űrben; 1965-ben megkezdték a kétszemélyes Geminikkel a repülé­seket. Ennek a szakasznak az volt a célja, hogy tökéletesítsék az űrhajó irányítását, manőverezését, az űr­randevú-űrdokkolás technikáját. A program betetőzését az Apollo­szakasz jelentette. A hetes sorszá­mú Apollo 1968 októberében há­rom űrhajóssal indult, de még csak földkörüli útra. Időközben elké­szült von Braun életműve, a Saturn-V óriásrakéta, a holduta­záshoz szükséges hordozóeszköz. A terv kivitelezése szépen haladt, de azért egy valami nagyon zavar­ta az amerikaiakat, mégpedig az, hol tartanak a szovjetek. Ha érkez­Egy valami zavarta az amerikaiakat: hol tarta­nak a szovjetek. tek is Moszkvából hírek, azok csak azt a látszatot erősítették, hogy a szovjetek már a célegyenes közelé­ben tarthatnak. Az amerikaiak mindenesetre műholdas felderíté­si adatokból értesültek arról, hogy a szovjetek is egy hatalmas, a Saturn-V-höz hasonló hordozóra­kétával kísérleteznek. gyűlölet. Nem nőttünk fel még az elpusztult a kecském, pusztuljon a szomszédé is kvázidemokratikus elvhez sem. Csak ott tartunk, hogy pusztuljon el a szomszéd kecskéje, az enyém pedig éljen és viruljon. Gyakran hallhattuk a „standard" idegen szót ragozni és fokozni min­den nyelvtani alakban; a mi joga­inkkal kapcsolatban, természete­sen, kizárólag a felső fok a haszná­latos. Összehasonlításképpen szin­te mindig a francia példa kerül szó­ba. Ez pedig nagy logikáüanságról tanúskodik, mert az áhított francia modell következetes alkalmazása még jóval az első világháború előtt Közép-Európa nemzetiségi térképé­nek alapos leegyszerűsítéséhez ve­Decemberben az Apollo-8-as fe­délzetén Frank Borman parancs­nokot és két társát a Hold felé indí­tották. Első ízben fordult elő, hogy emberek tértek le földkörüli pályá­ról, és egy másik égitest felé vették útjukat. Á három űrhajósnak sike­rült 112 kilométer magasságban holdkörüli parkolópályára állni, tíz fordulatot hajottak végre, köz­ben fényképezték a Hold felszínét és a felkelő Földet. Borman pa­rancsnok 1968 karácsonyán a Hold közeléből kívánt kellemes ünnepeket a földlakóknak. A kö­vetkező év márciusábam és máju­sában már a holdraszállást szimu­lálták. Az ApoIlo-9-esseI még a Föld körül, a 10-essel már a Hold­nál. Két asztronauta átszállt a holdkompba, és 15 kilométerre közelítették meg a felszínt. A nagy nap 1969. július 16-án vir­radt fel. Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins a több mint száz méter magas Saturn-V orrában elhelyezett parancsnoki kabinban a floridai Cape Cana­veralról elindult a Hold felé. Wa­shingtoni időszámítás szerint júli­us 19-én délután holdkörüli pályá­ra álltak. Másnap Armstrong és Aldrin átszállt az Éagle (Sas) névre keresztelt holdkompba, és meg­kezdte a leszállást. Á leszállás kör­zeteként sík terepet szemeltek ki, a Hold egyenlítőjéhez közeli alföl­det, a Nyugalom Tengerét. Csak­hogy a Földről nem láthatták azo­kat a gépkocsi nagyságú sziklada­rabokat, kráterfalakat, amelyek veszélyeztethették a talajt érést. Armstrong kézivezérléssel vadá­szott biztonságos leszállóhelyre, de közben a landolásra szánt üzemanyag vészesen fogyott, s már csak másodpercekre volt ele­gendő. Végül is Armstrongnak a kijelölt célkörzeten belül sikerült landolnia, és jelenthette az a földi irányítóknak: „Itt a Nyugalom Tengere, a Sas leszállt." A houstoni központ néhány órás pihenőt rendelt el a két űrhajós­zetett volna. Egy jogállamban an­nak, hogy „standard" viszonyok uralkodnak, nem azt kellene jelen­tenie, hogy az állampolgárok ki­sebbségi része esetleg több joggal rendelkezik valamely más ország elnyomott kisebbségéhez viszonyít­va, hanem azt, hogy saját hazájá­ban egyenjogú többi polgártársá­val, és velük egyenlő esélyekre szá­míthat. Ahol sikeres petíciót lehet szervezni az őslakosoknak számító polgárok anyanyelvének a gyarma­ti státusban való megtartásáért, ott alapfokon sem beszélhetünk a „standardról". A nyelvtörvény sor­sát megpecsételte az is, hogy a hárompárti változat megszületése körül olyan politikusok is bábás­nak. Washingtoni idő szerint július 20-án, vasárnap este 11 óra előtt négy perccel következett el az a pilíanat, amelyre az Egyesült Álla­mok a hatvanas években dollár­milliárdokat áldozott. Neil Arm­strong kilépett a Holdra, és ezzel az emberiség első követe idegen égitesttel közvetlen érintkezésbe került. Armstrongot húsz perccel később követte Aldrin. A két űrha­jós egy szeizmométert, egy lézer­tükröt helyezett el a felszínen, ki­feszített egy alufóliát kozmikus ré­szecskék befogására, és összegyűj­tött 25 kilogrammnyi holdkőzetet. Elhelyeztek egy emlék­plakettet, amelyen tu­datták, békével érkeztek. Természetesen kitűzték az ameri­kai lobogót, elhelyeztek egy em­lékplakettet is, amelyen tudatták, hogy békével érkeztek a Holdra. Sétálgattak, futkároztak, szökdé­cseltek, azaz megtapasztalták, mi­lyen érzés egy olyan égitesten mo­zogni, amelyen az ember saját test­súlyának az egyhatodát érzi. Mint­egy két óra elteltével, miután egy kilométernyi távolságot jártak be, befejeződött az „ismerkedési est" a Holddal. A két űrhajós visszatért a holdkompba, begyújtották az indí­tórakétákat és visszacsatlakoztak az égitest körül Collinsszal keringő anyaűrhajóhoz. Három nappal ké­sőbb az Apolló-11 parancsnoki ka­binja ejtőernyők fékezésével a Hawai-szigetek közelében a Csen­des-óceán vizébe csobbant, ahon­nan 17 kilométerre Richard Nixon akkori elnökkel a fedélzetén várt rájuk a Hornet repülőgép-anyaha­jó. A nagy utazás ezzel véget ért, a három űrhajóst nemzeti hősként ünnepelték. Az Egyesült Államok átvette a vezetést az űrversenyben és az élre állt, Moszkvában pedig keserű szájízzel vették tudomásul, hogy elfogyott az űrelőny. kodtak, akikben a 95-ös tapasztala­tok után már nem bízhattunk, mi­vel akkor jogaink megcsorbítására szavaztak. Hogy a jól ismert viszo­nyok uralkodnak, a sokéves nacio­nalista agymosásnak köszönhető. Nem mernek valódi demokrataként fellépni a koalíciós partnerek sem, félve népszerűségük elvesztésétől. A féldemokrata magatartás a nyelv­törvény körüli huzavona kapcsán domborodott ki. Még sok víznek kell lefolynia a Dunán, Vágón és a Kiszucán, míg a kölcsönös megér­tés, az egymás iránti tisztelet és a nagyvonalú gesztusok fogják Szlo­vákiátjellemezni. Kelecsényi Imre Pozsony

Next

/
Thumbnails
Contents