Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)

1999-07-10 / 157. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 10. A TÉMA: ÖCALAN 13 Ha Abdullah Öcalan terrorista és hazaáruló, akkor például George Washingtont és Kossuth Lajost is annak kellene tekinteni Idegen érdekek áldozatai a kurdok Abdullah Öcalan halálra ítélésének paradox módon az lehet a legnagyobb vesztese, aki a legjobban ünnepel - Törökország. Ha ugyanis az ítéletet végrehajtják, Ankara végleg kizárhatja magát az európai integrációs folyamatokból. ONDREJCSÁK RÓBERT Az európai szervezetek legnagyobb kifogása eddig is az emberi jogok be nem tartása, konkrétan a kurd kisebbséggel szembeni bánásmód volt. Öcalan kivégzésével a törökök saját maguk vágják el a számukra létfontosságú köldökzsinórt Európa felé. Törökország eddig a demokratikus Európa amolyan „féldemokratikus" nyúlványa volt, összekötő kapocs, de egyben biztonságot nyújtó, mondhatni első védelmi vonal a Közel-Kelet diktatúrái és az iszlám fundamentalizmus ellen. Tehát Európának is szüksége van Törökországra, és Törökországnak is Európára. Ha nem tartják tiszteletben Brüsszel és Strasbourg minimális igényeit - ilyen a halálbüntetés eltörlése is -, az öreg kontinens hátat fordíthat Ankarának, meghiúsítva még a potenciális reményt is, hogy valaha csatlakozhatnak a fejlettebb világhoz. A Boszporusz partján azzal érvelnek, hogy Öcalan terrorista, tehát a halálbüntetés jogos. Igaz, hogy a kurd vezér nem mindig válogatta meg eszközeit, és módszereire nincs bocsánat, de nem egészen egyértelmű, hogy terrorista-e vagy szabadságharcos. A török törvények szerint egyértelműen terrorista és hazaáruló. Csakhogy, például még a jelenkori brit törvények szerint is, George Washington szintén az lenne. A múlt századi Kossuth Lajos is az ország egységének veszélyeztetője és hazaáruló volt. Közben Washingtonról van elnevezve a Föld legerősebb demokráciájának fővárosa, és Kossuth is az első számú hős és szabadságharcos a magyar történelemben. Tehát Öcalan a törökök számára terrorista, a kurdok körében viszont ünnepelt szabadságharcos. Kivégzése lángba boríthatja egész Törökországot, és komoly veszélyt jelent minden külföldi török érdekeltség biztonságára is. A kurdoknak saját életükön kívül nincs vesztenivalójuk. Hazájuk nincs, sőt még önálló népnek sem ismerik el, csak „hegyi törököknek". Hasonló helyzetben vannak, mint a koszovói albánok néhány hónapja, hiszen puszta létük forog veszélyben. Csakhogy amíg Ankara aktívan bekapcsolódott az albánok megsegítésére indított akcióba Koszovóban, saját kurdjaitól még a kulturális autonómiát is megtagadja. Az önálló állam megteremtéséhez a kurd nép az első világháború után volt a legközelebb. Az 1920-ban, az Kivégzése lángba boríthatja egész Törökországot. antant és Törökország által kötött sévres-i békében a szultán lemondott Kurdisztánról, de a török állam a köztársaság kikiálítása után Kamal Atatürk vezetésével 1923ban új békeszerződést írt alá a győztes hatalmakkal. Ennek alapján megtarthatta a kurd (és részben az örmény) területeket Kis-Ázsiában. A kurd ma a világ egyik legnagyobb önálló állammal nem rendelkező népe, pontos létszámuk nem ismert, legvalószínűbb a 25 millió. Az általuk lakott területen öt ország osztozik - Törökország, Irán, Irak, Szíria, Örményország-, amelyeknek viszonya gyakran ellenséges. Ezért igyekeznek a szomszédos országok kurd kisebbségét kihasználni saját céljaikra, az adott állam belső meggyengítésére. Ez okozza, hogy a kurdok nem egységesek, és több, egymással is harcoló csoportra osztódnak. A teljes kurd népesség fele, körülbelül 12-15 millió fő, Törökországban él. Itt robbant ki Abdullah Öcalan vezetésével 1984-ben fegyveres függetlenségi harcuk. Az Apo néven emlegetett kurd vezér gyakran alkalmazott terrorista eszközöket, és a harcok áldozatainak jelentős része a polgári lakosság köreiből került ki. Ezen kívül pártja, a Kurd Munkáspárt (PKK) vele egyet nem értő tagjaival is kíméletlenül leszámolt. Mindez nem akadályozta a közelkeleti államokat, főleg Szíriát, hogy ne támogassák. A PKK-nak jelentős segítséget nyújtott Törökország NATÓ-beli szövetségese, de egyben régi ellenfele, Görögország is, amely minden eszközt megragadott Ankara gyengítésére. Öcalan és a PKK fő támogatója a Szovjetunió volt, amelynek érdekében állt, hogy zavarja a NATO köreit a stratégiailag fontos térségben. Az egyetlen ország, amely egyértelműen kiállt és kiáll Törökország mellett, az USA. Washington a Kurd Munkáspártot a mai napig a terrorista szervezetek listáján tartja, és szemlehunyva tolerálja Ankara túlkapásait. Az amerikai kormány még a kényes kérdéseket is lenyeli, melyek kétségbe vonják külpolitikájának egyik alapkövét, a demokrácia és az emberi jog védelmét. Az olyan kérdések, hogy mennyivel demokratikusabb a félfeudális, mégis hőn támogatott Szaúd-Arábia, mint az embargó sújtotta, Fidel Castro vezette Kuba, vagy miért kell eltűrni a törökországi kurdokkal szembeni atrocitásokat, ha Koszovóban a NATO beavatkozott az albánokat gyilkoló szerbek ellen, pontosan az amerikai külpolitika Achilles-sarkát célozzák. Az ok, miért támogatja és védi az USA Törökországot minden hiányossága ellenére, az ország fekvésében keresendő. Az amerikaiak elsőrendű érdeke, hogy a NATO déli szárnyának legkeletibb tagja erős, egységes, stabil legyen, és az is maradjon. Törökország területéről figyelemmel kísérhetők a Közel-Kelet eseményei, ahol az Egyesült Államok és Európa számára létfontosságú energiahordozók (kőolaj, földgáz) hatalmas A kurdok lakta területen öt ország osztozik. tartalékai találhatók, ellenőrizhető a Fekete- és a Földközi-tenger keleti része. A Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosainak, valamint a Kaukázus vidékének ellenőrzése óriási stratégiai előnyhöz juttatja az amerikai és a NATÓ-haderőket az orosz hadsereggel és hadiflottával szemben. A muzulmán vallású, de világi berendezkedésű ország igyeTörökországban ünnepeltek a halálos ítélet kihirdetése után, a külföldi kormányok és politikusok tiltakoztak és enyhítést követeltek Az ítélet tovább növelte a kurdok haragját ÖSSZEFOGLALÓ „Törökország a tűzzel játszik, és ezért drágán meg fog fizetni. Ankara bezárta előttünk az összes ajtót, és nem hagyott nekünk más lehetőséget. Reméljük, hogy a török kormány megsemmisíti a halálos ítéletet, mert ha nem, az vérontáshoz vezethet" - jelentette ki Ali Yigit, a száműzetésben élő kurd parlament egyik vezetője az Abdullah Öcalan elleni ítélet kihirdetése után. Viszont Süleyman Demirel török államfő úgy vélekedett, hogy „a bíróság a kötelességét végezte". Véleményével nemcsak a kurdok, hanem a nemzetközi közvélemény sem értett egyet. Olaszország, amely az Öcalan-ügy egy bizonyos szakaszában kulcsszerepet játszott, mintha egyenesen arra törekedne, hogy jóvátegye korábbi, esetenként erősen vitatható döntéseit. Ennek nyilvánvaló jele: az olasz parlament szerdán határozatban kötelezte a kormányt, hogy lépjen fel az ENSZ fórumain a halálbüntetésre ítélt kurd gerillavezér életének megmentése érdekében. A képviselőház a kormány által beterjesztett indítványt szavazta meg, jóllehet más javaslatok is terítékre kerültek. Az ellenzéki kommunisták, a zöldek és a föderalisták egyenesen a politikai menedékjog megadását és Ankara kereskedelmi szankciókkal való megbüntetését követelték. Németország, amely - tekintettel arra, hogy területén jelentős török és kurd közösség él - talán még Olaszországnál is kényesebb helyzetbe került, mégis határozottan fellépett az ítélet ellen. Az Európai Unió német elnöksége közölte: elvi alapon, a vádlott személyétől és az általa elkövetett bűncselekménytől függetlenül elutasítja a halálbüntetést. Nagy-Britannia még az EUelnökség nyilatkozatát megelőzően ugyanilyen álláspontra helyezkedett. Az elnöki tisztség átvételére készülő Finnország külügyminisztériuma figyelmeztetett: ha egy országban érvényben van a halálos ítélet, az hátráltatja az adott ország csatlakozási esélyeit és hogy az unió általában sincs megelégedve az emberi jogok törökországi helyzetével. Görögország, az örökös ellenlábas felszólította Ankarát: bizonyítsa be, hogy tiszteli az Európai Unió által képviselt értékeket. Aggodalmát fejezte ki a halálos ítélet és a perben alkalmazott jogi normák miatt Mary Robinson, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Közleményében a főbiztos emlékeztetett arra, hogy Öcalannal tíz napig nem kommunikálhatott senki fogvatartása alatt, hogy szigorúan korlátozták az ügyvédeit a vele való kapcsolattartásban, hogy súlyosan megsértették az ügyvéd és védence bizalmas viszonyát, és hogy ügyvédeit megfenyegették, zaklatták. Robinson aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az Öcalant elítélő bírók nem voltak függetlenek és pártatlanok. Leszögezte: elismeri az Öcalan elleni vádak súlyosságát, de az igazságos eljárás hiánya miatt nyugtalanító, hogy a bíróság halálra ítélte őt. Robinson felszólította a török kormányt, hogy tartsa tiszteletben az ENSZ azon iránymutatását, amely a halálra ítéltek jogainak védelmére vonatkozik, és felszólította Ankarát, tartsa tiszteletben Öcalan jogát a fellebbezésre. Norvégia és Svédország is kérte Törökországot, hogy ne hajtsa végre Öcalan halálos ítéletét. Oroszország leszögezte: a kurd kérdést az emberi jogok és a nemzeti kisebbségekjogainak tiszteletben tartásával keli megoldani, amivel a halálos ítélet még szorosabb egységbe kovácsolja a kurd mozgalmat, növeli a gyűlöletet a kurd nép elnyomóival szemben. Ilyen állásfogalások mellett Washington reagálása feltűnően mértéktartó és visszafogott volt. Közben kiderült: az Egyesült Államok hónapokon keresztül latba vetette befolyását annak érdekében, hogy Öcalant letartóztassák és kiadják Törökországnak. Amint azt várni lehetett, Öcalan elítélésének hírére a kurdok támadásba lendültek, több robbantásos merényletet hajtottak végre. (TA SR/AP) Kurd férfi fiával, kisfiú játékpisztollyal. Római tüntetés Abdullah Öcalan mellett. (TA SR/AP) kezete a közép-ázsiai befolyás megszerzésére szintén amerikai szimpátiát élvez. Ezzel ki lehetne szorítani egyrészt az oroszokat, másrészt az erősen Nyugat-ellenes irániakat az ottani események befolyásolásából, valamint az évszázad üzleteként emlegetett kaspi-tengeri és közép-ázsiai olajvezeték felépítésének útját is török területen, a törökországi Ceyhan kikötővárosba lehetne irányítani. Ez utóbbi szintén az orosz, vagy az esetleges iráni és kínai befolyás kiterjesztésének akadálya lenne, nem is beszélve az óriási haszonról. Mindezek az előnyök és lehetőségek kecsegtetőek az amerikaiak számára, ezért inkább mélyen hallgatnak a kurd problémáról, esetleg a törökök pártját fogják. így egy erős szövetségest biztosítanak maguk számára, és ez többet nyom a latban, mint a kurdok tragédiája. Törökországnak viszont tudatosítania kell, hogy az USA támogatása nem minden, és számára a fejlett demokratikus világba vezető út Európán keresztül halad. Ha viszont csatlakozni akar Európához - és itt nemcsak az Európai Unióra gondolva, hanem mindarra, amit az öreg kontinens jelent -, el kell fogadnia annak szabályait, be kell fogadnia az európai érdekeket. Ennek szerves részét képezik a kisebbségi jogok, amelyekre egyre nagyobb hangsúly helyeződik, és amelyre mint a demokrácia fokmérőjére tekintenek. A török-kurd probléma nem oldódik meg, ha Abdullah Öcalant kivégzik. Ez csak fokozza az ellenségeskedést, a bosszú csak bosszút szül. Ha Apo mégis kegyelmet kapna, Törökország bebizonyítaná érettségét, és békességet hozna saját lakosságának, legyen az kurd vagy török. Öcalan története Abdullah Öcalan 1949-ben született szegény paraszti családban. Ankarában járt egyetemre, politikatudományt tanult. Kommunista és nacionalista eszmék hatása alá került, s 1978-ban megalapította a marxista-leninista Kurd Munkáspártot. 1980-ban, a török katonai hatalomátvétel idején elmenekült az országból, majd váltakozva Szíria fővárosában, Damaszkuszban vagy a szírek ellenőrizte libanoni Bekaa-völgyben tartózkodott. 1984-ben elindította a fegyveres harcot az ankarai kormány ellen. A háború a független Kurdisztánért becslések szerint több mint 30 ezer emberéletet követelt. Öcalan a kilencvenes években kétszer is egyoldalú tűzszünetet hirdetett a politikai párbeszéd reményében, de Ánkara mindig elutasította a tárgyalásokat a terroristának minősített PKKval és minden eszközt bevetett felszámolására. Hafez Asszad szír elnök védelmét élvezve Öcalan kemény kézzel irányította gerillaszervezetét. Tevékenysége Törökországot és Szíriát tavaly ősszel csaknem fegyveres konfliktusba sodorta. A két szomszéd állam közötti feszültség csak akkor enyhült, amikor Szíria az ankarai ultimátumnak engedve beszüntette a Kurd Munkáspárt támogatását és távozásra kérte Abdullah Öcalant, akinek ezt követő odisszeája Kenyában ért véget. A gerillavezér egyszercsak Olaszországban jelent meg honnan, kinek a segítségével, az változatlanul nem tisztázott. Az olaszok nyomban letartóztatták, hiszen a PKK vezére ellen jó néhány éve volt érvényben elfogatóparancs Németországban. Azzal vádolták, hogy megbízásából német földön gyűjtogatásokat követtek el és meggyilkoltak több „áruló" PKK-tagot. Ám rövidesen kiderült: a németek maguk sem gondolták komolyan, hogy Öcalan valaha is a kezükre jut. Bonn kínos helyzetbe került. A kormány illetékesei némi köntörfalazás után közölték: nem kérik Rómától Öcalan kiadatását. Előbb arra hivatkoztak, hogy az ellene felhozott vádak gyenge bizonyítékokra épülnek, s azok alapján nem lehetne jogerősen elítélni egy perben. Ez a „lufi" hamarosan kipukkadt, amikor az ügyészség közölte: a vádpontok kellően megalapozottak, Öcalan nem úszná meg több évi börtön nélkül. Az olasz-német feszültség odáig fajult, hogy szükségessé vált egy kormányfői találkozó. D'Alema és Schroder salamoni megoldást talált ki: Öcalant nemzetközi bíróság elé kell állítani, de addig is maradjon Rómában. A németek föllélegeztek, az olaszok fogcsikorgatva jó képet vágtak a dologhoz: a nemzetközi bíróság ugyanis még csupán fikció. Öcalan végül is elhagyni kényszerült Olaszországot. Oroszországban látni vélték őt, majd nyomtalanul eltűnt. A kenyai görög nagykövetségről a repülőtérre tartott, amikor a török titkosszolgálat elkapta és Imrali börtönszigetre hurcolta. Az egész kontinens azon vitatkozott, ki a felelős ezért, s máris elkezdték szervezni a védelmét. Az mintha fel sem tűnt volna a politikusoknak, hogy Öcalan csak egy kurd, s van még vagy 25 millió, aki védelemre szorul. Az oldalt összeállította: Görföl Zsuzsa