Új Szó, 1999. július (52. évfolyam, 149-175. szám)
1999-07-09 / 156. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. JÚLIUS 9. A TÉMA: LOVE PARADE 1999 1989-ben még senki sem gondolta volna, hogy kilenc év elteltével egymillió fiatal lepi el Berlin utcáit Jeff Mills, a detroit-techno „főpapja" ma már nem kultuszhős, hanem nemzetközi sztár, DJ Krust, Carl Cox, Roni Size vagy a Chemical Brothers úgyszintén. (Archív felvétel) A lemezlovasok alkotni akarnak, újat létrehozni Elérték a rocksztárok népszerűségét „Ez itt az én templomom. Itt gyógyítom sebeim. Ma éjjel Isten egy lemezlovas." Ezek a szavak hurrikánként söpörtek végig Európán, nemzetközi listákra emelve a Faithless nevű zenekart, egyben mélységes felháborodást keltve az idősebbekben. Primitíven egyszerű, négy hangból álló dallam kíséri az énekes kántálását, a hatás épp e monotonitásnak köszönhető. A huszonegyedik század tánczenéjét a ritmus uralja, a folyamatos lüktetés, amely leheletnyit színesedik csak, gyorsul, lassul, majd ismét felpörög, a vezérmotívum végigfut valamennyi szintetizátoron és ismeretlen technikai csodán. A kilencvenes évek lemezlovasai (DJ) már nem elégszenek meg a korongok cserélgetésével: alkotni akarnak, újat létrehozni két, három vagy még több régiből, néha a felismerhetetlenségig széttördelve a hangmintaként (sample) használt eredeti felvételt. A vezető zenei szaklapok eleinte óvatos felülnézetből figyelték e folyamatot, mivel nehéz volt eldönteni, valóban új élet születik-e a romokon, vagy csupán újabb bőrt akarnak lehúzni a jól bevált slágerekről. A samplerek használata azonban egyre inkább elterjedt, és az új könnyűzenei műfaj lassan kivívta az elismerést. Nem tudni, ki volt az, aki először próbálkozott két, első hallásra teljesen eltérő dal összemixelésével, vagy egy sor, dallam vagy jellemző akkord ismételgetésével és variálásával, de mára a könnyűzenei archívum feneketlen kincsesbányává vált, ahol bárki szaA huszonegyedik század tánczenéjét a ritmus, a lüktetés uralja. badon turkálhat. A DJ-k elérték a rocksztárok népszerűségét, ők celebrálják e furcsa szertartást. Jeff Mills, a detroit-techno „főpapja" ma már nem kultuszhős, hanem nemzetközi sztár, DJ Krust, Carl Cox, Roni Size vagy a Chemical Brothers úgyszintén. A dolog underground jeliegének megőrzése érdekében sorra alakulnak a kis lemezkiadók, amelyek a multikkal alkudozni nem hajlandó művészeknek adnak lehetőséget az önkifejezésre. Visszatekintés a közelmúltba Az idén tízéves jubileumi táncparádé holnap veszi kezdetét. Nick Cave szerint Berlin a nyolcvanas évek elején Európa egyik leginspiratívabb városa volt, sajátos atmoszférával, amely mágnesként vonzotta a művészeket. JUHÁSZ KATALIN A város kettéosztottságában az emberi szabadság és szolgaság kettősségének jelképévé vált. Mára az ott lakók fejében valószínűleg rendeződött a kezdeti összekuszáltság, és a legfiatalabb nemzedék lépten-nyomon az együvé tartozást igyekszik demonstrálni. Az új iránt való fogékonyság érvényes a könnyűzenére is, amely Európában a nyolcvanas évek közepe felé egy addig sosem hallott, új irányba kezdett tapogatózni. A techno Chicago és Detroit ipari negyedeiből gyorsan eljutott a brit szigetekre, Angliából pedig szivárgott tovább az öreg kontinensre, valódi rétegzene lévén a kis földalatti klubokban és az elhagyott szerelőcsarnokokban szervezett illegális partikra. A szórakoztatóipar csak a kilencvenes évek elején kapcsolt, ekkor jelentek meg az első megfésült, fazonra igazított, smirglizett tánczenék a kereskedelmi rádiók műsorán, és ettől kezdve különböztetünk meg kommersz és haladó irányzatokat. Valahol a kettő között helyezkedik el a berlini Love Parade zenei kínálata, amely rendezvény idén tízéves, és a jubileumi táncparádé holnap veszi kezdetét. Bizonyára önök is láttak felvételeket a tavalyi monstre parádéról, hiszen egy ideje a világ minden részéből nyüzsögnek a televíziós stábok a helyszínen, és igyekeznek minél több extázisban táncoló, vagy az akciót önmutogatásra kihasználó fiatalt lencsevégre kapni. A hangsúly egyértelműen a menynyiségi tényezőkön van, röpködnek az adatok a becsült résztvevők számáról, a szolgálatot teljesítő rendőrökről, mentőorvosokról, büfékocsikról, a világ pedig értetlenül bámul a képernyőre. Az akció céljairól, békés demonstráció jellegéről és „üzenetéről" ugyanis vajmi kevés szó esik. 1989. július 2-án néhány felfedező hajlamú és kellő bátorsággal felvértezett techno-rajongó verődött öszsze, hogy Berlin központjában a szabad ég alatt táncoljon egy erősítőkkel megpakolt teherautó körül. A heppeningnek hamar vége szakadt, a rend őrei közbeléptek, és bizony senki sem gondolta volna, hogy kilenc év múlva egymillió fiatal lepi el Berlin utcáit, és teherautók tömege ontja majd a zenét, egyeden hatalmas táncparketté olvasztva a városközpontot. De'menjünk szép sorjában. 1990-ben a „Miénk a jövő" jelszót adták ki a szervezők, és 2000 ember vette komolyan ezt a kijelentést. Egy évvel később még többen voltak, 1996-ra pedig hatezres tömeg gyűlt össze a meghirdetett időpontban. A lapok tele lettek elítétő hangnemű cikkekkel, a médiák egyenlőségjelet tettek az új tánczene és a szintetikus drogok közé, kábítószeres csürheként tüntetve fel a rendezvény résztvevőit. Talán ennek a negatív reklámnak köszönhető, hogy 1997-ben a táncoló tömeg elérte a 15 000 főt, a szervezők kiharcolták a Love Parade hivatalos engedélyezését, beszereztek minden szükséges hatósági papírt egy huszonnégy órás szabadtéri partihoz. 1993-ban már a demonstrációjellegen volt a hangsúly, aki részt vett a rendezvényen, nem csupán szórakozni akart, hanem egyben egy új szubkultúrához való tartozását is kifejezte. A nyájszellem nagyon fontos ennél a zenénél, a tömeghez tartozás erőt ad, eltűnnek a nyelvi korlátok, a különbségek kultúrák, emberek között, mindenki egy boldog, gondtalan jövőről álmodik, békéről és szeretetről. 1994ben már a nemzetközi sajtó is jelen volt Berlinben. Százezer ember önfeledt szórakozása már jelentős médiaeseménynek számít, a berlini városi vezetés is rájött, hogy nem feltétlenül ártalmas egy kis időre Európa kulturális fővárosának lenni, hiA techno Chicago és Detroit ipari negyedeiből gyorsan eljutott a brit szigetekre, Angliából pedig szivárgott tovább az öreg kontinensre (Archív felvétel) szen az oda látogatók szép pénzt hoznak a helyi kereskedőknek. 1996-ban az eseményre érkező „fogyasztók" száma elérte a 750 ezret, a Német Szövetségi Köztársaság addigi legnagyobb szabadtéri demonstrációját képezve. A bűvös egymilliós határt pedig mindjárt a rákövetkező évben elérte a szeretetparádé, (260 tonna szemetet hagyva maga után a berlini utcákon). Ekkor került az üzletekbe a hivatalos Love Parade-póló, baseball-sapka, és egyéb becses szuvenír, melyek közül a legfigyelemreméltóbb az a dupla válogatáslemez volt, amely tartalmazta a fesztivál hivatalos „himnuszát", és az év legjobbnak ítélt techno, house és rave zenéit. Ebbe a díszes társaságba kerülni azóta presztízskérdés a nemzetközi tánczenei porondon, mivel a válogatók kordokumentumnak szánják ezeket a korongokat, melyek mellesleg szintén szép pénzt hoznak a konyhára. A legújabb trendek mellett helyet kap itt a hagyomány is, legutóbb épp Donna Summer I Feel Love című örökzöldjének újrakevert változata által. A lemezipar időben kapcsolt: már a rendezvény előtt a boltokba került az ez évi válogatás, melynek címe „Music is the Key", azaz: A zene a kulcs. AMBIENT, DUB, DRUM AND BASS, HOUSE, RAVE, SPEED GARAGE, TECHNO, JUNGLE, ACID, BREAKBEAT, INDUSTRIAL ÉS A TÖBBIEK A nyolcvanas évek lemezlovasainak kapaszkodniuk kell Függelék a zenei szótárhoz Ambient, dub, drum and bass, house, rave, speed garage, techno, jungle acid, breakbeat, industrial... hogy csak a legismertebb vonulatokat soroljuk fel, melyek természetesen különböző arányban vegyülhetnek is egymással, létrehozva egy harmadik, illetve sokadik stílust. A nyolcvanas évek lemezlovasainak tényleg kapaszkodniuk kell, ha lépést akarnak tartani a műfajjal. Ez legkönnyebben a kereszteződésekben állva sikerülhet, ugyanis a már meglévő irányzatokat egyre gyakrabban frissítik újszerű hangzásokkal. így született például a Nine Inch Nails, illetve Marylin Manson-féle rock-techno, a Cassius-féle „fiiterezett" diszkó, vagy legújabb londoni szenzációnak számító, dance és indiai zenei elemeket ötvöző stílus (Talvin Sigh, Cornershop). A rap-metál óta megtanulhattuk, hogy semmi sem lehetetlen, szinte minden mindennel párosítható. Gondoljunk csak Shirley Basse visszatérésére a Propellerheads „karjaiban". A Prodigy zenekar néhány évvel ezelőtt szintén újraértelmezte a rockzenét és a technót, mostanában pedig a kortárs komolyzene jelentős alakjainak szerzeményeit remixelik a vállalkozó kedvű DJ-k. A berlini Love Parade résztvevői modern kori hippik Szociológiai értelemben Woodstock nyarának (szintén) kerek évfordulóján gondolkodjunk el azon a kijelentésen, mely szerint a berlini Love Parade résztvevői modern kori hippik, akik ugyanolyan értetlenség és megbotránkozás közepette hirdetik a békét és szeretetet, mint apáik 1969-ben. Az erőszakmentesség, a nyitottság, emellett a társadalmon kívüliség demonstrálása közös bennük, sokkal kevesebb azonban a politizálásra való hajlam. A mai fiataloknak elegük van a politikából, a nyomasztó valóság elől az önfeledt szórakozásban, táncba menekülnek. Egy meglévő kulturális örökség elemeit rendezik új kontextusba, illetve használják saját belátásuk szerint. Az új tánczenék művelői és hívei külsőségekben a hetvenes évek punkjaira is emlékeztetnek, akiket egyébként hozzájuk hasonló vehemenciával támadott a közvélemény, és akik mára beleolvadtak a társadalomba, illetve felfalta őket a szórakoztatóipar. Az oldalt összeállította: Juhász Katalin