Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-05 / 128. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 5. A TÉMA: KÖRNYEZETVÉDELEM G] A környezetvédelmi világnap célja, hogy felkeltse a világ közvéleményének figyelmet Veszélyben a Bajkál-tó! Stockholmban 1972. június 5-én nyílt meg „Ember és bioszféra" címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája, amely ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi nappá nyilvánította. ÖSSZEÁLLÍTÁS Ekkor hívták életre az ENSZ környezetvédelmi programját (UNEP). A világnap célja, hogy felkeltse a világ közvéleményének figyelmét az emberi környezet védelmének, a szennyezés csökkentésének fontosságára, s egyben konkrét intézkedéseket sürgessen e célok megvalósítására. Amikor felkértek ennek az oldalnak az összeállítására, sajnos éppen nagyon borúlátó hangulatban voltam. így a válogatás szintén nagyon feketére sikeredett. Tudják, hogy mi a legszörnyűbb az egészben? Ha jó kedvemben találtak volna, akkor sem tudtam volna rózsaszínű álommá változtatni a valóságot... 2010-re ki fog pusztulni a Bajkáltó egyedülálló élővilága, hacsak nem csökken jelentős mértékben a belé áramló ipari és mezőgazdasági és hulladék mennyisége - áll az Irkutszki Állami Egyetem 1995ben kiadott jelentésében. 1996ban egy az UNESCO által közzé tett jelentés is alátámasztotta az egyetem előrejelzését. A Bajkál a Föld legrégibb és legmélyebb tava, (1637 m mély, 23.000 km3, a földfelszín édesvizének 22,5 %-át tartalmazza.) Élővilága két részre oszlik: az a partokon és A Bajkál a Föld legrégibb és legmélyebb tava a sekély vizekben fajok, valamint a mély, nyílt vizekben élő fajokra. Ez évmilliók alatt alakult ki így a rendkívül tiszta vízben. Mára veszélybe került a plankton, több halfaj és a teljesen egyedi édesvízi fóka. 1997 júniusában tele volt a part fókatetemekkel. Az első erős szennyezést az ötvenes években a Selenga folyó hozta be, majd a kifolyó Angarán épült vízlépcső viszszatartotta a vizet, elárasztotta a partokat. A legnagyobb kárt 1966 után egy papírgyár okozta, amelyből naponta 200 ezer köbméter szennyvíz folyik ki, azaz egy félmilliós város szennyvizének megfelelő mennyiség. A fehérítés klórt igényel, így a természetben elő nem forduló veszélyes szerves klórvegyületek jutnak a tóba. A határértéknél 1300-szor magasabb a szerves kén, s 84 000-szer magasabb a szerves klór-kibocsátás. Az UNESCO a tavat 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította. Az orosz parlament alsóháza 1997 júniusában elfogadott egy törvénytervezetet a tó védelmére, 393:1 arányban, majd elfogadta azt a felsőház is, de július 21-én Jelcin elnök megvétózta a törvényt azzal, hogy ütközik más törvényekkel. A törvény új változata 1998 novemberében készült el. Az üzem tovább folytatja tevékenységét, fokozódik a fakitermelés, nőn a Selenga terhelése, a mérő-figyelő hálózat pénz hiányában nem működik. Áz állatok egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Áz orosz Greenpeace szerint egy különös „szerelmi" négyszög akadályozza a megoldást: az irkutszki helyi hatóságok, az állami erdészeti felügyelet, különféle szövetségi hatóságok és a tudomány. A kopár földterületek egyre növekednek D. H. Meadows könyve 9 millió példányban jelent meg Mit ér a Föld? Veszélybe kerültek az erdők és a vadvilág (Archív felvétel) KÖNYVISMERTETÉS Donella H. Meadows az egyik szerzője annak a könyvnek, amely 9 millió példányban és 29 nyelven jelent meg 1972-ben The Limits To Growth (A növekedés korláta) címmel. Az alábbiakban ebből idézünk. Ha a Föld egy 1000 lelket számláló falu lenne, lakossági összetétele így alakulna: 584 ázsiai, 124 afrikai, 95 kelet- és nyugat-európai, 84 latinamerikai. 55 volt szovierunóbeli, .52 észak-amerikai, 6 ausztrál és új-zélandi. A falu lakosainak nyelvi megoszlása így nézne ki: 165-en valamely kínai nyelven, 86-an angolul, 83-an hindi nyelven, 64-en spanyolul, 58-an oroszul, 37-en arabul beszélnének. A falucska 1000 lakosából 329 keresztény vallású, (ebből 187 katolikus, 84 protestáns, 31 ortodox) 178 mohamedán, 167 vallástalan, 132 hindu, 60 buddhista, 45 ateista, 3 zsidó, 86 egyéb vallású. A világfalu ezres népességének egyharmada (330) gyerek, és mindöszsze hatvanan vannak a 65 év felettiek. Ebben a faluban az idén 28 csecsemő születik. Tízen fognak meghalni, ebből hárman éhínségben, egy rákban és kettő az idén született csecsemők közül. Egy személy közülük HIV-vírussal fertőzött, de az AIDS-betegség még lappang benne. A 28 születéssel és 10 halálozással a falu népessége a következő évben 1018 lesz. Az erdőségek rohamosan pusztulnak, a kopár földterületek egyre növekednek. A rendelkezésre álló területek 83 százaléka vegyszerezett, de csak 40 százaléka termőföld, mely a 270 leggazdagabb és legjobban táplált emberé. E földek túlzott vegyszerezése okozza a tavak és kutak szennyezettségét. A föld fennmaradó hatvan százaléka, a vegyszerezett 17 százalékával adja a gabona és más haszonnövények 28 százalékát az emberek 73 százaléka számára. A falu többszörösen porrá tudná zúzni önmagát a föld alatt felhalmozott nukleáris fegyverkészletével. A hulladékot Tibetbe! A megszállás átkai Megdöbbentő jelentést tett közzé 1999. január 11-én a magyarországi Tibetet Segítő Társaság az 1949 óta tartó kínai megszállás következményeiről. Az ország azelőtt ökológiai szempontból stabil volt, a tibeti kultúra és buddhista hit része a természettel való összhang. A megszállást követően Tibeti a kínaiak nyereséghajhász magatartásának áldozatává vált. Az erdőirtás hatására pusztul a talaj, árvizek keletkeznek, még Bangladesben és Indiában is. (Tibetben ered a Mekong, az Indus, a Brahmaputra). A 60-as években a kínaiak mezőgazdasági újításokat hajtottak végre Tibetben, ezek éhínséghez vezettek. Kiszáradnak a termőföldek, kínai becslések szerint Kínában és Tibetben összesen 120.000 négyzetkilométernyi terület vált sivataggá. A kínaiak kényszerítik a tibeti földműveseket, hogy műtrágyát és vegyi anyagokat használjanak a jól bevált természetes anyagok helyett. (A kínaiak számára óriási üzlet a kémiai anyagok terjesztése.) A Yamdok tavon megépített vízi erőmű gazdaságtalan és káros „fejlesztési program", a szent tavat kiszáradásra ítélte. A beruházások miatt a terület friss forrásai elapadtak és a környékbeliek kénytelenek voltak a tó vizét inni. Ennek következtében fertőzések, hasmenés, bőrbetegségek léptek föl. Mára a széntermelés annyira megemelkedett, hogy súlyos földcsuszamlásoktól kell tartani. A világ legnagyobb uránbányáinak fele található a Lhásza környéki hegyekben. Tibet legnagyobb tavának, a Kokonor tónak a közelében tárolják a kínaiak a radioaktív hulladékot. 1984 óta Kína kilogrammonként 1500 dollárértért vesz át radioaktív hulladékokat, amiből 4000 tonnát szállítottak Tibetbe. A születési rendellenességek és a rákos megbetegedések száma erősen megnövekedett a környéken. Az oldalt a Gaia környezetvédelmi folyóirat internetes oldalai alapján összeállította: Kmotrik Péter VÍZIÓ Nem akarták, hogy kialakuljon egy egységes, mesterséges nyelv GYÖRGY LAJOS 2060-at írunk. Dédapánk azok közé tartozik, akik még a múlt században voltak fiatalok. Sokat mesél tizenéves koráról. A mindennapi életről kérdezzük. Ezeket meséli: A nyarak melegek voltak, bár akkoriban már kezdett megváltozni az időjárás. A folyók még nem voltak lefedve, csatornává alakítva, s a tilalmak ellenére szerettünk úszni bennük. Jól úsztam, gyakran jártam a vizeket, ahol lapátokkal, kézzel hajtott csónakokkal közlekedtünk. Ezt evezésnek neveztük. A strandokon még nem voltak a napsugárzás ellen védő hatalmas ernyők, a valódi füvön feküdtünk és napoztunk (még napozhattunk), lepkék, legyek, hangyák, szúnyogok, gyíkok között - és az sokkal érdekesebb volt, mint a mai műgyep. Ha árnyékot kerestünk, a hatalmas fák alá feküdtünk, azok ágai között és a füvön madarak csipogtak vagy némelyik még énekelt is. A városokban is voltak még fák, nem csak a műanyagvödrökben szenvedő csenevész növények. A szabadnapokon gyakran kirándultunk is. Nem csak gépkocsival, hanem sok embert szállító járművekkel, villamosokkal, vonattal. Ezekkel még egy óra sem kellett, hogy eljussunk az erdőkbe, ahol állatok, források, madarak voltak, gombát és gyümölcsöket lehetett szedni. Ilyesmihez nem kellett több száz vagy akár ezer kilométert utaznunk. A házakban a vízvezeték vizével nem csak kocsit moshattunk és illemhelyet önthettiink le, hanem ahogy kifolyt a csapból, kellemesen hűvös, jóízű volt, és azt ittuk, természetesen azzal is főztünk. Sokkal jobb volt, mint a ma palackokban vásárolt innivalók. El sem tudjátok ezt képzelni. Az utcákon járdák voltak, néhol annyi hely volt, hogy 2-3 ember is elfért egymás mellett. Igaz, a gépkocsik már akkoriban kezdték elvenni ezt a sétalehetőséget. Hogy miért sétáltunk? Ja, erről is mesélnem kell. A forgalmasabb utcákon minden házban kis üzletek voltak, a kirakatukban üveg alatt látható volt, hogy mit árulnak odabent. Ha bármire szükségünk volt, nem kellett messze elkocsizni bevásárló városokba és megvenni az egész hétre valót, hanem ha elfogyott a kenyér, akár minden nap többször is csak leszaladtunk a lakás közelében lévő kis üzletbe, vagy pékhez és fölvittük a még friss, meleg kenyeret. Kis vendéglők is voltak, rengeteg féle, drágák vagy megfizethetőek, igen sokféle étellel. Nem csak az a 8-10 féle, mindig egyforma ételeket kínáló, az egész világon egyforma éttermek. Akkor még létezett sokféleség a világban. A falusi emberek saját maguk termeltek kis gazdaságokban zöldséget, gyümölcsöt és azokat nem csak a jól kereső felvásárlóknak adhatták el, hanem bevitték a városokba és úgynevezett piacokon árulták. Nem, ezek nem voltak meghámozva, lecsupaszítva, megmosva, dobozolva, fagyasztva, sütésre előkészítve - ez a mi dolgunk volt otthon. Hogy nem volt higiénikus? Hogy földet is bevittünk a lakásba és az egészségtelen? Szerintem sokkal rosszabb, ahogyan ma táplálkozunk, mindenféle gyógyszertárban kapható tablettákat eszünk, mert hogy egy-egy anyag esetleg hiányzik az ételekből. Akkoriban nem hiányzott. A televíziót kérdezitek? Sokkal kisebb képek voltak, de egy író már akkor megjósolta, hogy az egész falat képernyővé lehet majd alakítani. Az egyre több szörnyűség, rémítő történet mellett meglehetősen ritkán, de még mentek olyan filmek, amelyeken el lehetett-kellett gondolkodni. Emlékszem egy olyanra, amelyben egy fiatalember csak a kertjében dolgozott, különös látogatóival beszélgetett, a néha odalátogató apjával vitatkozott, leszüretelte a gyümölcsöket és egy ked ves kislánnyal töltötte idejét. Bár, igaz ami igaz, a manapság szokásos folytatásos családi történetek akkoriban terjedtek el - de még nem lehetett beleszólni a cselekményekbe. Az akkori írók, költők, filmrendezők még nem megrendelésre alkottak, hanem belső késztetésből, meg akarták másokkal osztani azt, ami bántotta, kínozta őket, amitől szenvedtek. Mert szenvedtek, látván miként vész el a világ tarkasága, a tájak, nyelvek, kultúrák különbözősége. Nem akarták, hogy kialakuljon egy egységes, mesterséges, szegényes világnyelv, a számítógépek, a hirdetések, a kereskedelem nyelve. De miért rossz az egységes világnyelv? - kérdeztük. Mert ezen nem írnak verseket. Valaha még létezett ennek a vidéknek a saját nyelve, a magyar nyelv, én még azt tanultam az iskolában, de ti már nem értitek. Mondj nekünk valamit ezen a nyelven! Az öreg elgondolkodott, majd e sorokat mondotta: „LATIATUC FEI.F.YM ZUMTUCHF.L MIC VOG MUC.... F.NGEDE URDUNG INTETVINEC ES EVEC OZ TILUVT GIMILSTWl...." A gyerekek úgy érezték, hogy valami visszahozhatatlanul elveszett a számukra... m WftllIfÄ '« š .asMftaist .-CľÄ®, e H0 5.Sí Nézzék meg jól ezt a képet, már csak néhány nap van hátra a XX. századból - a XXI. század szemétdombján már nem biztos, hogy lesz alkalmuk még egyszer ilyen tájat látni!