Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-05 / 128. szám, szombat

8 Tévé és rádió - vasárnaP ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 5. TUDOMÁNYOS CSIPEGETŐ Számítógépes jégkorszak Az utolsó jégkorszak alighanem lényegesen hidegebb volt, mint azt eddig gyanították. A Potsdami Éghajlatkutató Intézet munkatársai egy viszonylag egyszerű számítógépes modellel szimulálták az utolsó jégkorszak éghajlatát, összekapcsolva az óceánokban és a légkörben zajló folyamatokat. Eszerint 21 ezer évvel ezelőtt világszerte átlagosan csaknem hét fokkal volt hidegebb, mint ma: a nagyrészt jéggel borított északi félgömbön kilenc fokkal, a déli féltekén viszont mindössze négy fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet. A valószínűleg a napsugárzás intenzitásának csökkenéséből eredő általános lehűlést tovább erősítette a tengeráramlások drasztikus megváltozása. Majdnem húsz szélességi fokkal délebbre került az Atlanti-óceánban az a zóna, amelyben a hideg víz a mélybe süllyed, és megindítja az óceán vizének cirkulációját. A számítógépes eredmények egyébként egybevágnak a legújabb, üledékekből és jégfúrásokból származó adatokkal. Történelem előtti Hold-térképek Írországban egy régóta kutatott neolitikus lelőhelyen, Knowthban az eddig ismerteknél tízszer régebbi, sziklába vésett Hold-térképeket találtak. A véseteket Philip Stooke, a kanadai Nyugat-Ontariói egyetem munkatársa azonosította. Az egymásra és egymás mellé vésett rajzok a Hold jellegzetességeit mutatják, s jól kivehetők rajtuk a Hold-tengerek is. A keskeny, hosszú sír, amelyben a Hold-rajzokat találták, ötezer éves, s az egyik legjelentősebb neolitikus lelőhely, amelyet a régészek húsz éve vizsgálnak. Az eddig ismert legrégibb Holdtérképet 1505 körül rajzolta Leonardo da Vinci. Az ötezer évvel ezelőtt itt élt nép adta az emberiségnek az első tudósokat - nyilatkozta Stooke. Rajzaik ugyanis pontosan tükrözik a Hold mozgását. Tudományos ismereteik egyáltalán nem mondhatók primitívnek, s feltehetően alaposan megfigyelték a Nap és a csillagok mozgását is. Számos olyan sírt és szertartási helyet ismerünk a történelem előtti időkből, amelyeket a Nap járásához tájoltak, Hold-sírt azonban alig. A Knowth-sírt bizonyos időközönként feltehetően teljesen megvilágította a Hold fénye, láthatóvá téve a térképeket is. Megtalálták a figyelem génjét New Yorkban végzett kutatások szerint egyetlen gén mutációja elég lehet ahhoz, hogy elveszszen a figyelmünk, a koncentrálóképességünk. Egy kísérletsorozatban feltűnt, hogy ha mutáns laboratóriumi egereket ijesztő zajokkal vesznek körbe, az első zajra még nem figyelnek fel az állatok. Szükség van egy második vagy még több ingerre ahhoz, hogy megijedjenek. Kiderült, hogy az ilyen figyelmetlen állatokban a prolin nevű aminosav anyagcseréjét végző gén hibás. Embernél a prolinanyagcserét lebonyolító gén a 22. kromoszómán helyezkedik el, éppen azon a kromoszómán, amely sok pszichiátriai elváltozással kapcsolatba hozható, ilyen például a skizofrénia. A kutatók most azt szeretnék kideríteni, hogy a skizofréniában szenvedő betegekben megváltozott gén található-e a prolinanyagcsere génjeinél. Ha igen, ez arra utalhat, hogy a prolinnak közvetlen szerepe lehet az idegrendszer betegségeinek kialakulásában. A mobiltelefon és az emlékezet A legújabb kutatások kimutatták, hogy a mobiltelefon félórás vagy annál hosszabb használata hátrányosan befolyásolja az agyműködést, különösképpen a rövid távú emlékezetre hat károsan. Azt eddig is tudták, hogy a maroktelefon gyakori használata fejfájást, fáradtságot és immunrendszeri zavarokat okozhat. Most azonban Colin Blakemore professzor, az Oxfordi Egyetem munkatársa, a NagyBritanniában a mobiltelefonok használatának szabályozására létrehozott testület tagja és kutatócsoportjának orvosai kimutatták, hogy a mobiltelefon felboríthatja az agynak azon részét, amely az emlékezetet, a felfogóképességet irányítja. Harminchat önkéntest vontak be kísérletükbe és fejüket akkora mikrohullámú sugárzásnak tették ki, amekkorát a legtöbb maroktelefon bocsát ki félórányi beszélgetés során. Utána valamennyi személlyel egyszerű pszichológiai teszteket végeztettek, hogy felmérjék agyuk működését és az emlékezőképességüket. Azok, akiket nem ért sugárzás, sokkal jobban teljesítették a feladatokat, mint azok, akik „telefonáltak". Falfirkálók ellen is védő bevonat Az épületek falait elcsúfító, szórópalackokkal felvitt firkálások és rajzok ellen világszerte több módszerrel kísérleteznek. Az egyik - úgy látszik sikeres módszert a kölni állatkert parkolóházának falán próbálták ki. Hat évvel ezelőtt, amikor a falat egy festőművésznő (állami megbízásból) színpompás állatfigurákkal díszítette, a grafika elkészülte után a falat hidegen keményedő poliuretán-filmmel is bevonták. Hála a bevonatnak, a falfirkák festékanyaga speciális oldószerrel könnyen eltávolítható, ráadásul a fal kevésbé porosodik, mosható és tartósabb is lett. A vámpírok titka A vegyészek meghatározták a vérszívó rovarok nyálában található egyik kulcsfontosságú fehérje, a nitrophorin-1 szerkezetét. Ez utóbbi képes a vérerek tágításában szerepet játszó nitrogén-oxidok megkötésére és tárolására. Ha például egy vérszívó poloska nyála bejut a vérbe, akkor a vér savasságának hatására a nitrophorin-l-ből a nitrogén-oxidok felszabadulnak, és az érből szabadon áramolhat a vér a rovar gyomrába, miközben az áldozat semmit sem érez. Az éhes kis rovar így zavartalanul ehet mindaddig, amíg jól nem lakik - vagy agyon nem csapják. Római hajók Pisa állomásán Pisa központjában, a híres ferde torony közelében egy építkezésen négy, jó állapotban megmaradt római kori hajóra bukkantak. A központi pályaudvar mellett pedig egy további hajót találtak. A leletek közelében egy ókori rakpart maradványai feküdtek. Az egyik - 12 méter hosszú és 6 méter széles - hajótörzs faanyaga szinte teljesen épen őrződött meg. A hajó mellől előkerült cserepekből megállapították, hogy a jármű i. u. a 2. században készült, díszítéséből pedig arra következtettek, hogy hadihajó volt. (mind É. T.) Az ember okozta fajkihalások következtében Amerikában és Ausztráliában alig maradt háziasítható emlős Megtizedeltük az állatvilágot Az amerikai és az ausztrál kontinensen csak nagyon kevés nagy testű állatfaj él vadon. A leletek tanúbizonysága szerint azonban jó néhány ezer évvel ezelőtt még nagy számban fordultak elő e területeken. Vajon mi történik velük? Ma már egyre bizonyosabbnak látszik, hogy kipusztulásukat elsősorban az ember okozta. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Egykoron fantasztikus lények népesítették be az ausztrál és az amerikai kontinenst. Amerikában ott volt például a jól ismert mamut és kardfogú tigris, Ausztráliában pedig többek között egy hét(!) méter hosszú gyíkfaj, egy kisebb személyautó nagyságú teknős, valamint többféle ragadozó kenguru is élt. Már évtizedek óta folyik a vita arról, hogy éghajlati változások, avagy az ember vadászata és élőhelypusztítás okozta-e az említett nagy testű vadállatok kihalását. Az utóbbi hipotézis sokkal hihetőbb. Egy, a rangos Science tudományos magazin hasábjain a közelmúltban publikált kutatási eredmény is ezt a feltételezést támasztja alá. Egy kutatócsoport tojáshéjmaradványok alapján bebizonyította, hogy a valamikor Ausztráliában élő hatalmas futómadár, a Genyornis közvetlenül az ember megérkezése után, azaz mintegy ötvenezer éve tűnt el a kontinens délkeleti részéről. Eközben az éghajlat csak nagyon szerény mértékben változott meg ezen a területen. Világos, hogy itt csak egyetlen faj ember okozta kihalására sikerült bizonyítékot találni, ráadásul nem A Zdenék Burian festményén látható mamut mellett az elmúlt évezredekben a kardfogú tigris és számos más nagy testű emlős is kipusztult. A fajkihalások többnyire az ember tevékenységének számlájára írhatók. is a teljes ausztrál kontinensről. Csakhogy számos közvetett bizonyíték is az ember vétkességét sejteti. Ausztráliában negyvenezer éve már egyetlen embernél nagyobb vadállat sem élt. Ha csakugyan klímaváltozás okozta volna kihalásukat, akkor vajon miért maradt csaknem érintetlen a szomszédos Új-Zéland állatvilága egészen mintegy ezer évvel ezelőttig, amikor az ember ott is megjelent,^ rengeteg faj kipusztulását okozva? Ráadásul mind az ausztráliai, mind az amerikai nagy testű állatfajok korábban már számos hasonló éghajlatváltozást éltek túl, miért éppen ez lett volna végzetes számukra? A klímaváltozás hozzájárulhatott ugyan a kihalásukhoz, de a fő ok minden bizonnyal az ember megjelenése volt. De vajon miért nem történtek hasonló mértékű fajkihalások a többi kontinensen? A válasz egyszerű: az ember Afrikában alakult ki, és Eurázsiába is viszonylag hamar, mintegy egymillió éve eljutott. Az ausztrál és az amerikai kontinensre azonban csak körülbelül ötven-, illetve tizennégyezer éve érkezett meg. Vagyis amíg Afrikában és Eurázsiában együtt fejlődött a többi vadállattal, addig a másik két kontinensre érkezéskor már volt annyira „fejlett", hogy néhány száz év alatt kiirthassa a nagy testű állatok többségét. Vajon milyen következményekkel jártak e fajkihalások? Azt gondolhatnánk, hogy az ember jót cselekedett saját magával, hiszen számos vetélytársát és ellenségét sikeresen kiirtotta. A helyzet azonban teljesen más. A fajkihalások következtében ugyanis Amerikában és Ausztráliában gyakorlatilag nem maradt háziasítható nagy testű emlős, ami évezredekkel késleltette a mezőgazdaság kialakulását, és ezáltal a népsűrűség növekedését, valamint a városok és birodalmak létrejöttét e területeken. Végső soron tehát hozzájárult ahhoz is, hogy ebben az évezredben az európaiak leigázhassák az itt élő népeket. Manapság hihetetlenül gyors ütemben halnak ki a fajok, elsősorban amiatt, hogy elpusztítjuk élőhelyeiket. Azon kívül, hogy csodálatos élőlények tűnnek el örökre a föld színéről, a fenti példa arra is int, hogy potenciális szövetségeseinket pusztítjuk ki. Könnyen lehet például, hogy egyszer majd hiányozni fognak azok a fajok, amelyek gyógyíthatatlannak vélt emberi betegségek ellenszerét rejtették. (NSZ) Az őrült hangyák páratlanul heves és váratlan támadása során vörös szárazföldi rákok millióit falták már fel Biológiai katasztrófa emberi segédlet nélkül HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az Indiai-óceán egy kis szigetén, az ausztráliai Karácsony-szigeten a hangyák áradata átalakíthatja az egész sziget élővilágát, amelynek különlegességét az adja, hogy a vörös szárazföldi rák (Gecarcoidea natalis) uralja a talajfelszínt - írja a New Scientist. A trópusi esőerdőkrejellemző, hogy aljnövényzetük szegényes, így a Karácsony-szigeten is, ahol a szinte kopárnak mondható talajon, a több emeletnyi lombkorona alatt él a több mint 100 millió rák. Az elmúlt 18 hónap során a szigetet szinte megrohamozták az úgynevezett őrült hangyák (Anoplolepis gracilipes). A páratlanul heves támadás során a hangyák a rákok millióit falták már fel. A hangyák egyszerre több fronton is támadnak, nem csupán közvetlenül ölik a rákokat, hanem az esőerdő fáin is végzetes sebeket ejtenek. A hangyák kedvelik a növényi nedveket fogyasztó tetveket, ezeket szinte mint háziállataikat tartják. Ezért igyekeznek megmenteni őket a természetes ellenségeiktől, következésképpen a tetvek száma nő. A tetűhadsereg pedig egyes helyeken már szinte lyukat rágott az esőerdő lombkoronaszintjeibe. Felülről az egész olyan mint egy nagy, lyukas sajt. A lyukakon a fény áthatol, az esőerdő alján pedig eddig elképzelhetetlen mértékben kezd burjánozni az aljnövényzet. Rejtély, hogy vajon mi okozza a hangyák ilyen, soha nem látott mértékű támadását. Az őrült hangyák Nyugat-Afrikából származnak, de már a harmincas évektől megtalálhatók a Karácsony-szigeten. Vajon miért pont ott és éppen most, az évezred végén kezdtek ilyen támadásba? Vannak, akik úgy vélik, hogy talán a Kisded, az El Nino éghajlati és óceáni rendellesnesség az oka a jelenségnek. Az 1997-től tartó szárazság a növényeknek olyan nagy stresszt jelent, hogy legyöngültek, sokkal sérülékenyebbé váltak. Szerencsére eddig még csak az esőerdő 5 százaléka fertőzött, de az invázió terjedésével sok élőlény kerülhet veszélybe. Ilyen például az Abbot szula (egy madárfaj), a fregattmadár, a baglyok, és sok más, eddig is veszélyeztetett faj. (Ú) A zord kanadai sarkvidéken egy nemzetközi vállalkozás a marsi éghajlat viszontagságaival ismerkedne Mars lenne a Földön? HÍRÖSSZEFOGLALÓ A súlytalanságot speciális röppályán haladó repülő segítségével létre lehet hozni mesterségesen, egy Marsexpedíciót viszont elég bonyolult feladat lenne szimulálni. A Mars Society nevű vállalkozás megpróbálja a lehetetlent: a kanadai Devon-szigeten egy szimulált Mars-állomás fölépítését tervezik. A sziget bizonyos szempontok szerint olyan, mint a Mars: hideg és száraz, sziklás hegyekkel, völgyekkel és meteoritbecsapódási kráterekkel szabdalt. Az atmoszféra és a gravitáció természetesen földi, de ez nem csillapítja a Mars Társaság alapítójának, Robert Zubrinnak a lelkesedését. Véleménye szerint a Földnek ez a pontja hasonlít a legjobban a marsi klímához. A társaság magán- és vállalati adományokkal akaija a megfelelő mennyiségű tőkét összegyűjteni a vállalkozáshoz, és kormányzati megbízásokat vár a leendő Mars-expedíciók robotjainak és legénységének a teszteléséhez. Zubrin korábban a Lockheed Martin repülőgépgyártó vállalat mérnökeként dolgozott, jelenleg egy repülőgép-mérnöki társaságot vezet. Tavaly augusztusban a Colorado állambeli Boulderben találkozót szervezett A vörös bolygó felfedezése és telep létrehozása címmel. A csaknem 700 résztvevő előtt kifejtette elképzelését a Mars Arctic kutatóállomásról. Az épületet 2000 nyaráig tervezi felépíteni kb. 1 millió dollár költséggel. Az épületkomplexum önellátó, elszigetelt környezetet biztosít egy elképzelt Mars-utazás résztvevői számára. Szakemberek tesztelhetik a vízregeneráló készüléktől kezdve a marsi terepjárókon át a fúróberendzésekig az expedíció felszerelését. A NASA szakemberei még nem tanulmányozták részletesen a Mars Society terveit, de az illetékes szakemberek nem zárják ki az együttműködés lehetőségét. (NSZ) A felvétel egy sivatagos vidéket ábrázol. Ez igaz is, viszont nem a Földön hanem testvérbolygónkon, a Marson. (Archívumi felvétel)