Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-04 / 127. szám, péntek

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 4 KOMMENTÁR Bratyizó szakszervezet TÓTH MIHÁLY Közeledik az 1989-es fordulat 10. évfordulója. Stílszerű lenne, ha a szakszervezeti konföderáció székházában kijelölnének egy termet az érdekvédelemtől a hatalom ölébe bitangolt vezető funkcionáriu­sok arcképcsarnokának elhelyezésére. Az ország minden zugából úgy járnának ide a szakik továbbképzésre, mint teszem azt az észak-szlovákiai hazafiak és honleányok a bősi erőmű megtekinté­sére. Már-már munkásmozgalmi zarándokhellyé tehetné a vállal­kozást, ha miniszterré, miniszterelnök-helyettessé avanzsált egy­kori munkásvezérek kalauzolnák a látogatókat. Szakszervezeti vonalon egyelőre az a helyzet, hogy Ivan Saktor és Mikuláš Dzurinda úgy csináltatott a sajtó számára közös fényké­pet, mintha mindkettőjüket fogkrémgyár fizetné a reklámkeret­ből. Rendben van, Saktor szaki fényképeztesse magát a miniszter­elnökkel. A fotográfustól azonban haladéktalanul kérje el az ösz­szes kópiát a negatívval együtt, és a fotókat legott ragassza be a családi albumba. Nem olyan kor a mai, hogy egy szakszervezeti csúcsvezető közös fényképen hahotázhat a miniszterelnökkel. Bármiben fogadni mernék, hogy voltak néhány ezren az ország­ban, akik az újságokban megjelent „fogpasztareklám" láttán gya­nakodni kezdtek: Csak nem akarja Saktor is lekoppintani a szin­tén szakszervezetekből származó Kalman, (Roman) Kováč, Engliš és a többiek karrierbravúrját? Vannak helyzetek, amikor kötelező a derű, sőt a röhögés is. Teme­tésen modortalanság a jókedv kinyilvánítása. Még akkor is, ha a megboldogult reánk testálta tetemes vagyonát. A sajtófotó készül­tekor egyáltalán nem arról szerzett tudomást a mi szakszervezeti vezetőnk, hogy vagyont örökölt, hanem éppenséggel arról, hogy kisemmizték, az érdekegyeztetésben 5. keréknek tekintették. Azt követően készült, hogy a miniszterelnök közölte, a kormány gaz­dasági mentőcsomagja kész tény. Ivan Saktor csak nagyon óvato­san - nehogy valaki megsértődjék - közölte Mikuláš Dzurindával, hogy azért illő lett volna a szakszervezetek véleményét is kikérni. Arra a szervilis beosztottra emlékeztetett, aki máriásozás közben bocsánatért esdekelve mondja be a rekontrát. Lehet, hogy a mi­niszterelnök közben azt gondolta: Milyen stramm miniszterelnök­helyettest lehetne ebből a Saktorból csinálni! Ezernyi árnyalata van a nevetésnek. Itt az ideje, hogy Saktor is megtanulja decensebben kifejezésre juttatni mindent elsöprő jó­kedvét. Ne legyünk mindenáron illúziórombolók; még vannak, akik szívesen hinnének abban, hogy léteznek önzetlen érdekvé­delmi vezetők. JEGYZET Csirkevész, struccpolitika GAGYOR ALIZ Belgiumban egy héttel ezelőtt robbant ki a csirkebotrány. Az Európai Unió tagországaiban a hét elejére már majdhogynem pánikhangulat alakult ki, miu­tán kiderült: mérgező (rákkel­tő) anyagokat tartalmazó táp­pal etették a csirkéket, helyen­ként a sertéseket, s nemcsak Belgiumba jutott dioxinos táp, hanem esetleg Hollandiába, Franciaországba, s ki tudja még, hova. Két belga miniszter lemondott, az EU részleges ex­porttilalmat vezetett be a belga csirkére, az uniós országban pe­dig megkezdték a gyanúsnak vélt termékek kivonását a for­galomból. Ilyen hírek hallatán a hazai köz­vélemény is jogosan elvárná a hazai illetékesektől a rugalmas reagálást, azaz hogy maguktól - nem napokkal később, hanem azonnal - közzéteszik: került-e a hazai üzletláncba belga csirke(táp), importáltunk-e mi is az inkriminált időszakban sertéshúst, esetleg tojást vagy tésztaféléket és majonézt az adott térségből. Az illetékesek rugalmatlansága láttán az új­ságírónak fel kell vennie a tele­font, hogy választ próbáljon kapni a tucatnyi kérdésre. Több órán át kitartóan tárcsáz­tam. Hivatalt hivatal után, de mindegyik a másikat tartotta a legilletékesebbnek arra, hogy e témában nyilatkozzék. Aki meg tájékoztathatott volna, éppen­séggel vagy nem volt telefonkö­zelben, vagy tárgyalt, vagy elér­hetetlen volt. Egy alkalommal a telefonközpontos kisasszony (!) tagadta meg a hívás kapcsolá­sát, mondván, a főnök úr épp most tette le a telefont, adjak neki legalább levegővételnyi időt. Már majdnem nyomdában az oldal, amikor az illetékes „megkegyelmez" - a többszöri sürgetésre visszahív, és beolvas­sa a szűkszavú közleményt, ám a kérdések zöme mégis válasz nélkül maradt. Nem ez (volt) az egyetlen hiva­tal, „illetékes", vagy sajtószóvi­vő, akiből harapófogóval kell kihúzni (a kormányváltás után is) a közérdekűnek tartott in­formációt. A tollforgatóknak néha már az az érzésük, hogy nem is a tájékoztatás a felada­tuk, hanem az, hogy elhárítsák a kérdéseket. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238311), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), Bolemant Lilla - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadia a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://viiww.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk Meglátod, még magasabbra is tudják tenni az árakat (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ SME Most, amikor a kormány gazda­ságélénkítő intézkedéseket java­sol, a parlament gyakran határo­zatképtelen. Eduard Kukán kül­ügyminiszter szerint a képvise­lőknek úgy kellene dolgozniuk, hogy kiérdemeljék fizetésüket. A társadalom égető problémáit csak úgy lehet megoldani, ha mindenki dolgozik. A képviselő­ket pénzbírsággal lehet sújtani, ha igazolatlanul távol maradnak. Kukán szerint itt az ideje, hogy a gyakran hiányzó képviselők ese­tében a gyakorlatban is alkalmaz­zák a házszabály ezen pontját. Nem lenne szabad az alkotmá­nyos többséggel bíró kormányko­alíció képviselőinek fegyelmezet­lenül viselkedniük, hiszen a par­lamentben olyan törvényeket kell elfogadni, melyek jóváhagyása a koalíció érdeke - vélekedett Eduard Kukán. A kínaiak körében úgy tűnik, feledésbe borult 1989 véres júniusa, az emlékezést „jobb" időkre tartogatják Tienanmen tér tíz esztendő után Kínában 1989 nyarának lel­kes idealizmusát, a párt egyeduralma elleni lázadás szellemét a józanság, a reali­tásokkal való kiegyezés vál­totta fel - ez tükröződik a megmozdulás egykori részt­vevőinek szavaiból. MTI „Ha nem tudok az országon változ­tatni, legalább a saját sorsomat ja­vítsam, népszerű manapság ez a vé­lekedés az emberek körében" - véle­kedett Szang To-ven, a Pekingi Egyetem politikai tudományok tan­székének professzora. Pekingben és más városokban, ahol ríz éve tünte­tők árasztották el az utakat, a töme­gek ma igyekeznek kihasználni a „kínai típusú szocializmus", a kvázi kapitalizmus nyújotta lehetőséget, magánvállalkozásokba fogni, kijut­ni Amerikába tanulni, vagy csak en­gedély nélkül házasságot kötni. Azok a kevesek, akik nem békélnek meg a politikai rendszer változat­lanságával, állandó zaklatásoknak vannak kitéve. A széles kínai töme­gek körében úgy tűnik, feledésbe borult 1989. Akkor áprilisban diáktüntetők em­lékeztek meg a követeléseiket felka­roló, népszerű Hu Jao-pang főtitkár haláláról. Hu-t Teng Hsziao-ping menesztette korábban a párt éléről, ám a szimpátiatüntetés hamarosan a korrupció-elleni határozott fellé­pést, demokratikus reformokat, sőt Teng lemondását követelő népmoz­galommá terebélyesedett. Másfél hónap után, június 4-re virradóra vonultatták fel a tankokat a Tienan­men téren és a néphadsereg katonái tüzet nyitottak: a halottak számáról ma is vita folyik, több száz vagy több ezer volt-e az áldozatok száma. A megmozdulás vezetői közül sokan külföldre menekültek, egyesek most is börtönben sínylődnek. Nem forró vitatéma többé Tienan­men, az emberek mintha nem is szí­OLVASOI LEVEL Vivát Rudolf Schuster! Általában azokban az országokban választ a nép elnököt, ahol annak komoly végrehajtói hatalma van. Ahol viszont az elnök csak szimbo­likus hatalommal bír, s legfonto­sabb feladata a reprezentálás, olyan elnököt szokott választani az ország parlamentje, akit a külföld is elfogad, s aki az ország belpolitikai harcain is felül tud emelkedni. Ér­dekes módon tavaly, amikor esély sem volt arra, hogy a parlament el­nököt válasszon, több ilyen jelölt is akadt mindkét oldalon. Az akkori vesen emlékeznének azokra a na­pokra, tudatuk mélyére süllyesztik, hogy majd valamikor, ha lehetővé válik, újra előhozzák és újragondol­ják a történteket - mondja egy Kína­elemző, hozzátéve, hogy legfőképp a Kommunista Pártot foglalkoztatja ma az akkori megmozdulás. Az akkor történteket is figyelembe véve folytatott a párt az elmúlt évti­zedben pragmatikus politikát, von­ta ki lassanként magát a magánélet szféráiból, olyan mértékben persze, hogy visszavonulása ne kérdőjelez­ze meg az egypárti rendszert, a párt uralmát és a társadalmi békét. Ezt, a „kádárizmushoz" hasonlatos politi­kát, amely a hűtőszekrényre, kocsi­ra, internet-csatlakozásra szert tett, Kínában első ízben kialakuló közép­réteg „együttműködésére" épít, nem az utcai tüntetések teszik, tet­ték kérdőjelessé az elmúlt években, hanem a párton belüli irányzatok időről-időre felerősödő csatája. Bár Teng Hsziao-ping 1997-ben bekö­vetkezett halála óta a párt rendre a Csiang Cö-ming elnök mögött felso­rakozó, „stabil, kollektív" vezetés képét alakítja ki magáról, a konzer­vatív szárny gyakran indít támadást a régi elvek védelmében. Nemrégi­ben ez a szárny a piacnyitás ütemét kifogásolta, erőteljesebb fellépést sürgetett a „Kína feletti uralomra tö­rekvő ellenséggel, a hegemonista Amerikával" a kémkedési ügy, vagy a kínai nagykövetséget ért NATO­bombatalálat kapcsán. Tanulságos ebből a szempontból a múlt havi pekingi Amerika-ellenes dühkitörés. A pártvezetésnek sike­rült „mederben tartania" az embe­rek nemzeti érzelmeit, azokat meg­lovagolva elkerülnie, hogy a tünte­tés egy Tienanmen téri évfordulóra való emlékezéssé, rendszerellenes megmozdulássá váljék. Sikerült el­kerülnie azt is, hogy az esemény al­kalmat nyújtson a nyitás, a piacgaz­dasági reformok miatt frusztrált konzervatív vezetőknek a revansra. Tienanmen terén jelenleg lázas építkezés folyik. A magas acélkerí­tésekkel körülvett területre bajos kívülállónak bejutnia, (gy nagyon kevés az esélye bárkinek is, hogy a hatóságok szigorú tilalmával da­colva és súlyos büntetést kockáz­tatva megemlékezzen a tragikus eseményekről, a diáktüntetések vérbe fojtásáról. A történelmi em­lékekben gazdag téren folyó mun­kálatok célja, hogy október elején méltó módon ünnepeljék itt a Kí­nai Népköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját. Az építkezés vár­hatólag 12 millió dollárt emészt fel. Nem kerülte el az átépítés Mao Ce-tungnak, a kommunista Kína első elnökének nyughelyét sem; a bebalzsamozott holttestet rejtő kristályszarkofág köré épített ma­uzóleumot cementeszsákok és pal­lók veszik körül. Mao nyugalmát csak a betonkeverő gépek dübör­gése, és a teherautók zaja háborít­hatja, tüntetők aligha. Átgázolt rajtuk a rendszer. Tienanmen tér, 1989. június 4 ellenzék félve attól, hogy Mečiar teljes győzelmet arat, kitalálta a re­ferendumot a közvetlen elnökvá­lasztásról. Ezt a próbálkozást Mečiar meghiúsította. Ügyesebb húzást választott Rudolf Schuster, aki pártot alapított, hogy így na­gyobb eséllyel induljon egy közvet­len, de akár egy parlamenti elnök­választáson is. Ez tökéletesen be­jött. Schuster pártja, amely a kez­detektől fogva szimbiózisban él Migaš baloldali pártjával (s nem ki­zárt gyors összeolvadásuk sem), a parlamenti választásokon csak a negyedik helyet érte el. Schuster ér­dekes módon csak az elnöki poszt után érdeklődött, s miután egyes csalódott partnerek zsarolással vá­dolták, beleegyezett abba, hogy törvényt hozzanak a közveden el­nökválasztásról, amely az igen sze gény szlovák gazdaságtól sok száz­millió koronát vesz el, s mellesleg kockáztatta azt is, hogy Mečiar esetleg visszatér. A DBP, amely a koalíció második legerősebb pártja, megelégedett a parlament elnöki tisztével, és a harmadik legerősebb, az MKP nem is próbálkozott azzal, hogy valamelyik tisztséget megsze­rezze. De ahhoz feltétlenül ragasz­kodnia kellett volna, hogy olyan el­nöke legyen Szlovákiának, aki tett azért valamit, hogy ez az ország kö­zelebb kerüljön a Nyugathoz, s nem kompromittálta magát sem az elő­ző rendszerben, sem az azt követő nyolc esztendő során. Ha megnéz­zük a legközvetlenebb szomszéda­(TA SR-archívum) inkát, Václav Havel s különösen Göncz Árpád azért tudott népszerű maradni, mert egy országot képvi­seltek pártállástól függetlenül. A mi jelöltjeink közt egy-két ilyen akadt, de meg se merem említeni azokat, akik közül tavaly többen is feláldoz­ták magukat (Štefan Markuš), s nem szóltam Rudolf Chmel vagy Miroslav Kusý professzorról, akik szintén méltón képviselték volna az országot. Magda Vášáryovának esélye sem lehetett, hiszen az or­szág ismét két táborra szakadt. De ha belegondolok abba, hogy Göncz Árpádot Torgyán József köven majd a magyar elnöki székben, ak­kor vivát Rudolf Schuster! Pusztai Péter Rimaszombat

Next

/
Thumbnails
Contents