Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-30 / 148. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 30. KULTÚRA Eszenyi Enikő Prágában, a Rendi Színházban Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabját állítja színpadra. A bemutatóra szeptember 16-án kerül sor Prága, az évezred utolsó nyara. Ul Eszenyi a Vencel téren kolbásszal a kezében. Éhes, mint a farkas. Egész nap csak teát ivott. Erősét. Feketét. Gyomorbecsapót. SZABÓ G. LÁSZLÓ Munka közben nem tud enni. Most sem nagyon. „Mobilizál". Jobb kezében kihűl a falat, bal fülén forró a vonal. Pestről hívák, de már a hatodik emberrel beszél. Lement a Vígben a Sok hűhó..., nagy hát a hajcihő. Tombolt a közönség, mindenki hatalmas sikerről mesél. Eszenyi Enikő most Prágában rendez. Június elsejétől kolostorba vonult. Az Ágnes kolostor lakója, mint „panyi rezsiszérka". Azon az estén ugyanis, amikor pozsonyi előadásával, az Ahogy tetszikkel a cseh közönséget is meghódította, kettős meghívást kapott a Nemzeti Színházba. Egymástól függetlenül kérte fel őt a már leköszönő és a frissen kinevezett igazgató. Az elmúlt másfél év alatt aztán többször is megfordult a prágai Rendi Színházban, ahol most a Sok hűhó...-t állítja színpadra. Előadásokat nézett, színészeket válogatott, tárgyalt, egyezkedett, elképzeléseket vázolt. Közben Pesten sem pihent. Brechtet rendezett, kiadta e.Tango című első hanghordozóját, és élve a lehetőséggel, a Vígben is sínre tette a Sok hűhó...-t, Shakespeare legtökéletesebb komikus mesterművét. Hívták az előadás előtt, hívták a szünetben, hívják most, miután lement a darab. Ül a Vencel téren, és a beszámolók alapján pontosan tudja, hogy remekelt Tordy, Eszenyi Enikő és Miroslav Donútil Tábori, Kállai, Bárdy, Farkas Antal, hogy milyen volt Kaszás, Seress, Kolovratnik, Hegyi Barbara és Kéri Kitty. Otthoni játékosai egymás után küldik „tudósításaikat", ön meg Prágában ugyanezt a csatát kezdi most elölről. Nem furcsa? De igen. Este héttől szinte ötpercenként néztem az órámat, hogy hol tartanak, melyik jelenetnél. Rossz, hogy nem lehetek velük. Nem látom, hogy mit csináltam. Nem látja, de látta már. A mai előadást megelőzően kétszer is lement a darab, mielőtt Prágába utazott volna. Különös érzés lehet azonban az is, hogy hajszálpontosan kidolgozott produkciót ültet át új színpadra. Idegen nyelvi közegben ez óriási segítség. Az a jó, hogy amit Pesten kitaláltunk a darabról, az díszletben is, jelmezben is, koncepcionálisan is működik. Ez megnyugtató számomra. A munka persze Prágában sem megy könnyen. Az első hetek ugyanolyan görcsösek, mint otthon, hiszen a szereppel minden színésznek meg kell szenvednie, legyen az illető bármilyen tapasztalt. Itt és most azonban lesz egy nagyon nagy előnye a színészekkel szemben: végigviszi őket egy úton, amelyet ön már oda-vissza ismer. Ilyen szempontból szerencsésnek mondhatom magam. Örülök, hogy így alakultak a dolgok, hiszen a nyelvi nehézségek sok időt elrabol tak volna tőlem. Ha most először rendezném a darabot, biztos, hogy lassabban haladnék. Tehát jó, hogy én ezt otthon már megcsináltam, így legalább olyan dolog felé tolhatom a színészeket, amelyről tudom, hogy bevált és nagyszerűen működik. Budapest után Pozsony, Pozsony után Prága, Prága után mi jöhet? Nem tudom. Hagyom, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Ma reggel, ahogy jöttem az utcán, egyszer csak ráeszméltem, hogy Úristen, hol vagyok... ez fantasztikus érzés. De ugyanilyen jó volt Pozsonyban is, amikor az Óvároson keresztül a színházba mentem. Az a szép az ember életében, hogy idegen helyen is dolgozhat. Hogy megismerhet embereket, kultúrákat, szokásokat. Hogy belekukkanthat más országok, más nemzetek életébe. Megérteni csak úgy tudunk valamit, ha közelről figyeljük. Én meg az a típus vagyok, akit boldogít, ha beleszagolhat egy másik klímába, vagy ha hosszabb időt eltölthet valahol. Ha igaz a mondás, mely szerint minden kezdet nehéz, akkor a legrázósabb napokon már túlvan, és augusztus végén, amikor folytatja a próbákat, minden könnyebb lesz. Vagy úgy érzi, most fordított a helyzet? Itt majd a folytatás lesz iszonyú nehéz? Egyvalamitől félek csupán. Az időtől. Júniusban egy egész hetet ki kellett hagynom, mert a színészek közül nem egy az Antonius és (Kovács Nóra felvételei) Cleopatra bemutatójára készült, és nem volt mit próbálnom. Aztán Josef Vinkláf, akivel nagyszerűen dolgoztam, beteget Jelentett, és a helyére álló Alois Svehlíkkel, aki ugyancsak remek színész, mindent elölről kellett kezdenem. A próbaidőszak harmadik hetében tudtam csak úgy és olyan tempóban dolgozni, ahogy elképzeltem. A színészek, élükön Filip Blažekkel, Martin Preiss-szel, Tomáš Petiikkel és Hana Ševčíkovával, az első perctől fogva figyelnek rám, és látom rajtuk, hogy tele vannak akarattal. Érzem, ahogy napról napra készülnek és tanulják a szövegüket. A fiatalokból általában mindenütt árad az energia, itt viszont az idősebbek, Miroslav Donútil, Bronislav Poloczek és Jirí Kodét is ugyanolyan erővel csaptak bele a próbába, mint a huszonévesek csapata. Azt hiszem, ők egymást fogják húzni. Láttam, mennyire élvezik azokat a pillanatokat, amikor a rendező Eszenyi színésznőként is megmutatkozik. Vagyis amikor előjátszik. Dél felé már én is formába lendülök. Tíz és tizenegy között nyilván még matt vagyok, de ha felébredek, ha biológiailag feltámadok, bizonyos helyzetekben nem bírom ki, hogy ne mutassam meg, mire gondolok. Budapesten, a Vígszínházban kedve szerint osztotta ki a szerepeket. Prágában is megtalálta a darabba leginkább illő embereket? Azt hiszem, igen. Bájos és különleges alkatú színészekkel dolgozom. Filip Blažek már az első próbákon elkápráztatott. Kodét úrban a humort és az eleganciát szeretem. Miroslav Donútil nálam is ász lesz. Ő csak a második felvonásban lép majd színre, de ha az egész darabot veszem: hab lesz a tortán. És folytathatnám a többiekkel, Katka Winterovával, Hanka Ševčíkovával, Sabina Královával... mindenki teljes odaadással próbál, noha fárasztó évad van mögöttük. Hány előadást látott, mielőtt kiosztotta volna a szerepeket? Tizenötöt biztosan. Három színész kivételével mindenkit láttam játszani, de Tomáš Petŕíkkel, Filip Blažekkel és Tomáš Racekkel sem vettem zsákbamacskát. Óket különféle helyzetgyakorlatokban „teszteltem". S az a tizenöt előadás, amelyet a Rendi Színházban látott, milyen volt? Ilyen is, olyan is. A legjobban Ivo Krobot rendezése, A szárnykürt románca tetszett. Szép, meleg hangú, lírai előadás. Shakespeare-t, ez most általános jelenség, egy kicsit hidegebbre-ridegebbre fogalmazzák. Nem tudom, miért. Talán túl sok komoly mondanivalót akarnak belesűríteni. Én meg azt szeretem, ha játékos az előadás. Shakespeare maga is elképesztően játékos. Nemcsak a szakmáról, hanem a férfi-nő kapcsolatról, a szerelemről, az élet élvezéséről is rengeteget tudott. Minden darabba olyan elementáris erővel szőtte bele az életét, hogy voltaképpen azzal hozza működésbe a cselekményt. A színészek pedig ötszáz évvel ezelőtt is olyanok voltak, mint most. Ugyanúgy küszködtek a szereppel, mint ahogy mi küszködünk. Hiába telt el több száz év, maga az érzet, hogy hogyan kell mondani egy mondatot, hogy hol jövök be és hol megyek ki, vagy hogy milyen lesz a ruhám, hogyan fogok mozogni benne, szerintem keveset változott. A Sok hűhó semmiértben van egy jelenet, amelyet Pesten kihúztam, mert túl hosszúnak tűnt. A divatról szól. Shakespeare arról beszél benne, hogy van egy bűnöző, vagy nevezzük inkább gonosznak, aki az egész cselszövést csak azért eszeli ki, mert divatmániás. Vagyis a pénzt, amit a szolgálataiért kap, ruhákra költi. Fantasztikus a jelenet, pedig csak egy mellékes szál a darabban, s ha jól belegondolok, ezen a téren sem változott a világ. Ma simán leütnek egy iskolást útban hazafelé, csakhogy elvehessék a Nike cipőjét. Kasztrendszert csinált a divat. Rangsorol. Vigyáznod kell, mit veszel fel. Ha nem olyan a pólód vagy a tornacipőd, mint azoknak, akik súlyos ezrekkel fizetnek érte, nem is vagy ember. Ami szörnyű, és én is elítélem. De már Shakespeare idejében is így volt. Beleírta a darabba. Prágában, miután elfogadta a meghívást, Schnitzlertől Molnár Ferencig nagyon sok szerző szóba jött. Aztán a végén mégis Shakespeare-t választotta, és azért a Sok hűhó...-t, mert ez az a darab, amelyben három nemzedék is részt vehet. Budapesten mi játszott közre abban, hogy ugyanezt a művet vitte színpadra? Kiderült, hogy Prágában erre mondtam igent, s akkor az igazgatóm, Marton László felajánlotta, hogy a Vígszínházban is megrendezhetem. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy az otthoni bemutató hamarabb meglett, viszont ami sokkal fontosabb számomra: nagyon nagy élmény volt a pesti próba. A Leonce és Léna óta megrendeztem néhány darabot, ilyen nagyszerű próbaidőszakom azonBenedek szerepében Filip Blažek Eszenyi Enikő instrukcióját hallgatja ban Pozsony óta nem volt. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ez az igazság. Ezen a téren Pozsony volt a csúcs. Utána csináltam két másik előadást; az egyik nem sikerült olyan jól, a másik igen, mégsem Eszenyi Enikő Shakes- I^^^HMft j peare- L^^^^H^^^n szerepei: M^^^^^^HlJ Szentivánéji álom: Első tündér Vízkereszt: Viola III. Richárd: Lady Anna Lady Macbeth Ahogy tetszik: Rosalinda Rendezései: Büchner: Leonce és Léna Bernstein: West Side Story Brecht: Baal Kleist: Heilbronni Katica Shakespeare: Ahogy tetszik Pozsony Shakespeare: Sok hűhó semmiért- Budapest, Prága éreztem azt az eufórikus állapotot, mint most, legutóbb. Sok múlik persze a színészeken is. Tordy Géza hat éve nem volt színpadon, most főszerepben remekel. Tábori Nóra, Kállai Ferenc, Bárdy György, Harkányi Endre, Reviczky Gábor mindennap úgy próbáltak, hogy amíg a jelenetükre vártak, vagy ha befejezték, ott ültek mellettem a nézőtéren. De a fiatalok is. Kaszás Attila, Seress Zoltán, Nagy Ervin fantasztikusan játszanak. Es ugyanilyen jó Hegyi Barbara és Kéri Kitty is. Színészileg nagyon erős csapat jött össze, és olyan egységgé formálódtak, hogy egyszerűen élvezet volt velük dolgozni. Nem is voltam ideges soha. Első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez most jó lesz. Korniss Mihály fordítása, gondolom, nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. Én csak azt kértem tőle, hogy mai kifejezésekkel, szlenggel gazdagítsa az anyagot. Elmondtam neki a koncepciómat, s ehhez ő nagyon jól alkalmazkodott. Fantasztikusan megemelte az előadást. Olyan szavakat tett bele, amelyek ugyan meglepően hatnak egy Shakespeare-darabban, de az író szellemét így is tiszteletben tartotta. Presser Gáborral már dolgozott együtt. Évekkel ezelőtt videóklipet rendezett neki. Az ő zenéjét hallja majd szeptembertől a cseh közönség is. Szép, átszellemült muzsika köti össze a jeleneteket. Presser Gábor finoman alkalmazkodott a darabhoz. Nincs semmi tolakodó a zenéjében, mégis erősen jelen van a színpadon. Olyan érzeimi állapotokat hoz létre, hogy a néző szinte felkészülten várja a soron következő jelenetet. Mintha korabeli olasz zenét hallanánk „presseresen". Önt mi fogta meg annyira a Sok hűhó...-ban? Van valami speciális a darabban, amely a Shakespeare-összest nézve újra és újra ámulatba ejti? Nagyon érdekes dolgot találtam benne. Van egy pár, Héro és Claudio. Ők első látásra egymásba szeretnek, de a sok ármány szétválasztja őket. A másik pár, Benedek és Beatrice, akik örökké csak nyelvelnek és fogadkoznak, hogy soha nem lesznek egymáséi, a végén mégis hagyják, hogy a szóbeszéd összehozza őket. Mindkettőjükkel elhitetik, hogy a vélt ellenfél halálos szerelmet érez iránta. A kegyetlenség és a gonoszság mellett tehát ott az érzéki csalódás is a darabban. S ez utóbbi különös csoda számomra. Érzéki csalódás vagy érzelmi csapda? Beszélhetünk érzelmi csapdáról is, amelyet Shakespeare állít fel. Ha úgy vesszük, kimódolt a dolog, hiszen Benedek és Beatrice nem természetes úton jöttek össze, hanem mások közbenjárására. Ók egyáltalán nem akarták egymást. Érősen védekeztek a szerelem ellen, mert tudják: a gyengébb jellem beAlois Švehlík és Tomáš Petŕík, azaz Leonato és Don Pedro Érzelmi csapdák leolvad az erősebbe. A végén mégis egymáséi lesznek. Van ebben valami furcsa játékosság, ami fölöttébb tetszik nekem. Gondolkodásra késztet bennünket az író. Felvetődik bennünk a kérdés, hogy kinek higgyünk? Magunknak, és akkor nem biztos, hogy kialakul valami, vagy a jó dolgoknak, s akkor hirtelen minden megváltozhat. Rengeteg a rejtély a Sok hűhó...ban. Itt sok dolgot kell megfejteni. A jelmezbál történéseit Pesten sem tudtam teljes egészében kibogozni. Itt majd jobban nekilendülök, hátha sikerül. Ha már Shakespeare-ről és a szerelemről beszélünk, hadd kérdezzem meg: látta John Madden A szerelmes Shakespeare című filmjét? Láttam. Tetszett. Csak azt nem értem, miért Gwyneth Paltrow kapott Oscar-díjat, s miért nem Joseph Fiennes? A női alakítás számomra kevés volt, a fiú magasan lekörözte. Paltrow közel sem tud annyit, mint Fiennes, akit én Londonban színpadon is láttam. Kiváló színész. A Royal Shakespeare Company tagja. Édward Bond Kint vagyunk a vízből című darabjának próbáján ott ültem a közelében. Jött megnézni a kollégáit. Ha azt mondom, rokonszenves fiú, még nem mondtam semmit. Visszatérve a Sok hűhó...-ra: a próbákon gyakran emlegeti Leart, Zubolyt, Malvoliót. Mintha párhuzamokat keresne darabok és figurák között. Itt nagyon sok az olyan motívum, amely a szerző más művében is fellelhető. Ugyanazokat az elemeket használja, csak egy kicsit másként. Mondjuk ki nyíltan: Shakespeare lop néha Shakespeare-től. Ezért beszélek én Learről, Zubolyról és a többiekről. A budapesti és a prágai előadás között mekkora lesz a különbség? Elenyésző. A díszlet Prágában is Kentaur, a jelmez Bartha Andrea, a mozgás, a vívás pedig Gyöngyösi Tamás munkája. Ez mind olyan lesz, mint otthon. Akkor most Eszenyi lop Eszenyitől? Bűntudatom van, de nem magam miatt. Ha egy előadás jól működik, akkor azon nem kell változtatni, ezt már eldöntöttem. Vannak azonban olyan gesztusok, amelyeket nem én találtam ki, hanem az otthoni kollégáim. És tegnap is azon tűnődtem, hol a határ, mennyi ebből az enyém, és mennyi az övéké? Mi az, amit át szabad adnom, és mi az, amit már nem? De ahogy a színészek a próbák során egyre közelebb kerülnek a figurákhoz, mindenki a maga egyéniségét adja majd a szerepéhez, erről meg vagyok győződve. És itt, ezen a ponton mégiscsak „új" előadás születik.