Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-28 / 146. szám, hétfő

ESEMENYEK, EREDMENYEK, CSÚCSOK Hétfő, 1999. június 28. 9. oldal Háromezer forintjába került az Üllői úti száguldás, ám örömmel kifizette a büntetést, mert a Fradiról volt szó „Közellenségből" vezetőedző lett Budapest. Két héttel ezelőtt Torgyán József, az FTC elnö­ke felajánlotta Marijan Vlaknak, a Fradi vezetőedző­jének a lehetőséget, hogy ül­jenek le, és beszéljék meg a jövőt, az esetleges szerződés hosszabbítás lehetőségét. A horvát futballszakember ak­kor időt kért. ALBERT JÓZSEF Időközben pedig napvilágot lá­tott az a hír, miszerint Vlak edző „kétkapuzik", azaz aláírt a Croa­tia Zagrebhez és ígérgetett az Ül­lői úton is. A huzavona napokig tartott, cáfolatok az egyik, cáfola­tok a mások oldalról. De vajon ki­nek volt igaza? Ezt soha nem fogjuk megtudni, rnivel Torgyán elnök úr megelé­gelte a dolgot, és közölte Vlakkal: az FTC-nél dicsőség edzősködni, és így letelt a türelmi idő! A ma­gyar edzői gárdából szinte min­denkinek a neve szóba jött a Fra­dinál, legalábbis a médiák jóvol­tából. így például Csank János, Mucha József, Reszeli Soós Ist­ván, Mezey György, Gellei Imre, Verebes József, sőt, állítólag - so­kak szerint - Nyilasi Tibor már is­mét biztos befutónak számított. Aztán június 19-én Torgyán Jó­zsef bejelentette: Mucha Józsaef lesz az új edző! Mucha nem ismeretlen a Fradi­Másodedzőként ült már a Ferencváros kispadján Muchára nehéz feladat vár (Fotó: Nemzeti Sport) pályán, hiszen ha valaki, akkor ő igazán otthon van az Üllői úton. Az FTC-ben összesen 428 mérkő­zésen szerepelt. Góljainak száma 64, kétszer volt bajnokcsapat tag­ja, és négyszer nyert Magyar Ku­pát, a válogatottban 6 alkalom­mal játszott. Sőt, kétszer már ült a Fradi kispadján is, Novák Dezső menesztése után, de amikor ki­tört a BL-t követő palotaforrada­lom, ő is lapátra került, mint első­számú „közellenség". Legalábbis akkor ez volt a megfogalmazás az akkori klubvezetők részéről. Erre nem gondolt, amikor elvál­lalta? - Ä múlt sebei már részemről be­gyógyultak; itt, ebben az esetben már nem lehet szó a múltról, csak a jelenről és a jövőről. Az akkori korszak egy egészen más világ volt. Mindenki attól volt úgymond elájulva, hogy micsoda csapat ke­rült ki a nemzetközi porondra, és a vezetők nem tudták eldönteni, hogy a BL-ben elért eredmények sikernek vagy kudarcnak számíta­nak-e. Éppen ezért kézenfekvő volt a megoldás, akitől csak lehe­tett, megszabadultak. De egy vala­mire nagyon vigyáztak, csak olya­nokat tettek utcára közvetlenül a bajnokság vége előtt két héttel, akiknek amúgy is lejárt volna a szerződésük. Ki hívta fel először? - Páncsics Miklós telefonon aján­lotta fel a lehetőséget, és kért, ha lehet, azonnal menjek ki a pályára. Nem akartam hinni a fülemnek, azt gondoltam, valaki csak ugrat. Nem lakom messze a stadiontól, de azt hiszem, rekordidő alatt ér­tem oda. Balszerencsémre a rend­őrség meg is örökítette ezt a szá­guldásomat, ugyanis kaptam egy 3000 forintos fényképet tőlük. De ha a Fradiról van szó, és egy olyan valakiről, mint amilyen én is va­gyok, ízig-vérig zöld-fehér, akkor ez a természetes. Az nem zavarta, hogy több név is benne volt a „pakliban"? - Ilyenkor erre nem gondol az ember. Tudtam, hogy Páncsics Miklós velem tárgyait először. Már akkor éreztem, hogy jók az A mai magyar játé­kosok egyszerűen félnek a sikertől. esélyeim a posztra. Mindenben közös nevezőn voltam Torgyán úrral is. Természetesen a csapat­építés az én feladatom, a csapat összeállítása úgyszintén, a célról nem is beszélve. Köztudott, hogy mindenki aranyérmet vár a Fraditól. Gondolom, többször is látta már játszani a Fradit, mely poszto­kon tervez változtatásokat? - Nem nagyon láttam a zöld-fehé­reket, csak az utolsó két mérkőzé­süket néztem meg. Magánember­ként egészen más szemmel nézi az ember ezeket a kilencven per­ceket, mint amikor a kispadon ül. Természetesen változtatni szeret­nék a csapat arcán; a védelmet biztos, hogy meg fogom piszkálni, és remélem, akad egy igazi kar­mester is. Tehát van, illetve lesz munkám elég. Naponta 18-20 órát foglalkozom a csapat dolgai­val. Szinte mindegyik játékosom LABDARÚGÓ UEFA-INTERTOTÓ KUPA Pozsony. Egy-egy szlovák és magyar csapat folytathatja a lab­darúgó UEFA-lntertotó Kupa 2. fordulójában. Szombaton Tren­csénben a helyi katonacsapat drámai hajrában behozta kétgó­losmacedóniai hátrányát (3:1) a Pobeda Prilep ellen, ám a hosz­szabbítás után tizenegyesekkel (3:4) alulmaradt és kiesett. Sike­resebb volt az MŠK Žilina: a 1 lerfölge BK elleni dániai kétgó­los győzelmét (2:0) ugyanilyen arányban megismételte, s így legközelebb a francia Metz együttesével találkozik. A Vasas a budapesti visszavágón is simán nyert az Union Luxembourggal szemben, és 7:l-es gólaránnyal lépett a 2. fordulóba, (sr) A zsolnai labdarúgócsapat kapusa, Holec nem kapott gólt az UEFA­lntertotó Kupa két mérkőzésén, együttese viszont négyet lőtt dán el­lenfelének, és bejutott a második fordulóba (Fotó: Vojtišek) számára külön edzéstervet készí­tek, és majd ez alapján fogunk hozzá Vépi Péterrel, pályaedzőm­mel a munkához. Ezek szerint akik gyengén ját­szottak a két utolsó bajnokin, azokat már leírta? -Nem, ilyenről szó nincs! Egyjáté­kos nem biztos, hogy az adott mér­kőzésen a legjobbat hozza. Nagyot hibáznék, ha mondjuk az általam látottak alapján ítélnék. Bár a legjobb játékoskerettel az MTK rendelkezik, bízik abban, hogy bajnokságot nyer a Fe­rencvárossal. - A labda gömbölyű! Annak ide­jén - például - ki hitte volna, hogy olyan nagyot menetelünk az előbb már említett BL-ben. A mai játékosok egyszerűen félnek a si­kertől. Pedig mindenki számára adott a lehetőség, senki sem ver­hetetlen. Egyéves szerződést írt alá az Ül­lői úton, ez nem kevés egy edző­nek ahhoz, hogy valóban olyan­ná váljon az a csapat, amilyen­nek a mester akarja? - De, szerintem is az. Ahhoz, hogy egy edzőről valós kép alakulhas­son ki a munkája alapján, mini­mum két évre lenne szükség. A ve­zetők óvatosak, félnek az esetleges kudarctól, és attól, ha elküldenek idő előtt egy edzőt, akkor azt a szerződés alapján kell kifizeni, és ez nagyon sokba kerülne. Ha ezt tényként mondja, akkor miért csak egy évet írt alá? - A Fradinál edzőnek lenni olyan, mintha egy színész Jászai Mari-, vagy Kossuth-díjat kapna. Hírek a jégkorong NHL játékosbörzéjéről Szuper nem kelt el MTI-JELENTÉS Boston. Szuper Levente is rajta volt azon a listán, amelyről az észak-amerikai profi jégkorongliga idei draftján játékosokat választ­hattak a klubok, de végül a magyar válogatott kapusának játékjogát nem foglalta le egyik NHL-együttes sem - derült ki az USA Today című napilap vasárnapi internetes kiadá­sából. „Nagyon csalódott vagyok. Úgy tűnik, hogy az előzetes draft­listák mit sem érnek, hiszen az elő­kelő helyre sorolt kapustársam, Se­amus Kotyk is csak a bostoni draft második szakaszában kelt el" - nyi­latkozta Szuper Levente, aki Ma­gyarországon várta a híreket arról a játékosbörzéről, amelyen amatőr jégkorongozók ajánlották fel játék­jogukat. A 19 éves fiatalember pá­lyafutásának folytatásával kapcso­latban megemlítette: minden a je­lenlegi lubja, az Ottawa 67 vezetői­től függ. Egyébként a játékosbörzén leg­először az NHL újonca, az Atlanta választott, mégpedig a cseh Patrik Štefant. Másodikként a svéd Da­niel Sedin talált csapatot, a Van­couver Canucksot. Harmadikként Sedin testvére, Henrik került ­szintén a vancouveri együtteshez. A drafton összesen 272 játékos ta­lált gazdára. Az egykori focista Boniek az elsőszámú elnökjelölt Sorsfordító közgyűlés? MTI-JELENTÉS Varsó. Hétfőn sokak szerint sors­fordító közgyűlést tart a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN), ame­lyen leválthatják a sokak által bírált elnököt, Marian Dziurowiczot, aki még néhány órával a futballparla­ment ellőtt sem döntött arról, hogy egyáltalán indul-e a választáson. A jelenlegi elsőszámú vezető épp arra hivatkozik, hogy ő az elnök, nem járt le a mandátuma, miért kéne je­löltetnie magát? A lengyel szövet­ség vezérkarát 1998. április 21-én a sportminiszter - különféle vissza­élések vádjával-felfüggesztette, de a FIFA közbelépésére augusztus 7­én döntését visszavonta. A lengyel közvélemény most attól tart, hogy Dziurowicz „öt perccel éj­fél előtt" is dönthet a választáson való részvételről, bár esélytele­nebbnek tartják a tisztújításon biz­tosan induló Michal Listkiewicz egykori főtitkáránál, korábbi FI­FA-játékvezetőnél, valamint a sportág élő legendájánál, Zbigniew Bonieknél, akinek személyében so­kan az új elnököt látják.

Next

/
Thumbnails
Contents