Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-28 / 146. szám, hétfő
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 28. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Rover eladásai München. A bajor BMW autógyár elnökének legutóbbi tájékoztatója szerint meredeken zuhant az idén a cég birtokában lévő Rover brit autógyár termékeinek eladása. Az eddig is krónikusan veszteséges és eladási gondokkal küszködő Rover-gyár személyautóiból összesen 102 281 fogyott az év első öt hónapjában, ami 1998 hasonló időszakához viszonyítva 34 százalékos visszaesésnek felel meg. Nincs remény arra, hogy a brit leányvállalat idei vesztesége kevesebb lesz a tavaly elkönyvelt 1,9 milliárd márkánál, ha a fontsterling megőrzi jelenlegi erejét. (MTI) Nem segítenek Komáromnak Pozsony. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal igazgatótanácsa átmenetileg leállította az aktív foglalkoztatásra kidolgozott tervezetek további finanszírozását, amire a tervek szerint a harmadik negyedévben 38 millió koronát fordítanak. A passzív foglalkoztatáspolitika a harmadik negyedévben 1,84 milliárd koronát nyel el, amiből 1,39 milliárd koronát a munkanélküli segélyekre fordítanak. Az árvízkárok felszámolására a hivatal legfeljebb 3 millió koronát tart fenn, amit az egyes járási munkaügyi hivatalok segítségével osztanak szét. A hivatal ugyanakkor nem segít a komáromi hajógyárnak a veszélybe került 835 munkahely megmentésében, a hajógyár erre 139 millió koronát kért a hivataltól. (SITA) Nyereséges a Karosa buszgyár Prága. A Vysoké Mýtoban működő Karosa autóbuszgyár az elmúlt időszak legsikeresebb évét zárta 1998-ban. A cseh cég tavaly összesen 1078 buszt adott el, ami 77-tel több, mint 1997ben. A tömegközlekedési eszközök 49,9 százalékát Csehországban, 28,8 százalékát Franciaországban, 8,3 százalékát Szlovákiában, 12,7 százalékát pedig egyéb kelet-európai piacokon értékesítette. Forgalmuk 1995-ben 2,2 milliárd, 1996-ban 3,1 milliárd, 1997-ben 3,2 milliárd és 1998-ban 3,7 milliárd cseh koronára rúgott. Az adózás utáni nyereségük pedig a következőképpen alakult: 1995-ben 59 millió, 1996-ban 106 millió, 1997-ben 169 millió és 1998ban pedig 296 millió korona volt. A jelentős nyereség ellenére a részvényesek nem kapnak osztalékot, az összeget ugyanis a további fejlesztésekre fordítják, az ősszel például új lakkozó építését kezdik el. Ajelenleg 1700 főt alkalmzó Karosa részvényeinek 94 százaléka a francia Renault birtokában van. (MfD) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. június 28-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 45,468 Magyar forint (100) 18,146 Angol font 69,19 Német márka 23,247 Cseh korona 1,23 Olasz líra (1000) 23,482 Francia frank 6,932 Osztrák schilling 3,301 Japán jen (100) 35,76 Spanyol peseta (100) 27,3276 Kanadai dollár 29,593 Svájci frank 28,449 Lengyel zloty 11,088 USA-dollár 43,479 A Cinergy Poórtól vette meg a Naftát, de mesebeli ajánlatával a kormányt állította komoly erkölcsi dilemma elé Igazi gáz van a földgáz körül Szlovákiában nagyon hiányzik a külföldi működötöké Külkereskedelmi hiány HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Szlovákia folyó fizetési mérlege január és március közötti időszakban 9,9 milliárd koronás hiánnyal zárult, ami elsősorban a külkereskedelem passzív mérlegének köszönhető - közölte Ján Onda, a Szlovák Nemzeti Bank szóvivője. Ján Tóth, az ING Barings elemzője arra figyelmeztetett: a Dzurinda-kormány tavaly őszi működése óta a nettó külföldi beruházások mindössze 138 millió dollárra rúgtak, ebből 1999 első negyedévére mindössze 26 millió dollár esett. Öszességében 1998 márciusa és 1999 márciusa között a közvetlen külföldi beruházások kumulatív összege mindössze 328 millió dollárt tett ki (11,7 milliárd korona), ami a GDP 1,6 százalékának felel meg. Szlovákia külkereskedelmi mérlege 1999 januárja és májusa között 26,989 milliárd korona deficitet mutat, ez 1998 hasonló időszakához képest 5,957 milliárddal kevesebb. A legnagyobb hiányt - immár hagyományosan - Oroszországgal szemben halmozta fel (16,885 milliárd korona), míg a legnagyobb többletet az Ausztriával folytatott kereskedelem során (4,099 milliárd korona)érte el. Szlovákia importja a vizsgált időszakban 186,570 milliárd korona (4,1 százalékos évközi növekedés), kivitele pedig 159,581 milliárd korona (9 százalékos évközi növekedés) volt. Szlovákia legfontosabb külkereskedelmi partnere Németország, (shz) Kelet- és Közép-Európa gazdasága 1998-ban visszaesett Magyarország kivétel MTI-I N FORMÁCIÓ Bécs. Magyarország kivételével minden kelet- és közép-európai országra kénytelen lefelé módosítani gazdasági előrejelzését a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete (WIIW) - állítja Peter Havlik, az intézet igazgatója. Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban a gazdasági fejlődés 1998-ban a vártnál sokkal kedvezőtlenebb volt, de a prognózisában nem csak a WIIW tévedett, hanem az OECD és az Európai Unió is. Meglepően kedvezően alakult viszont a reformországokban az inflációs ráta. Több tekintetben pozitív kivétel Magyarország, ahol bruttó hazai össztermék (GDP) tavaly 5,1 százalékkal nőtt, s a kutatóintézet 1999-re 3,7 százalékos, 2000-re pedig 4 százalékos GDP-növekedést jósol. A WIIW szerint csak részben vezethető vissza az általános növekedéslassulás a tavalyi orosz és kelet-ázsiai gazdasági válságra, s a jugoszláviai háborúra. Az okok ismét kivétel Magyarország - a belső fejlődésben, valamint az adott országok kormányainak intézkedéseiben keresendők. A konjunktúra érezhető visszaesése a reformok és a gazdasági strukturális átalakulás elmaradásával magyarázható. Pozsony. Hatalmas pénzek kerültek szóba a Nafta Gbely ügyében történt múlt heti váratlan fordulat óta. Az évek óta húzódó probléma most talán megoldódik. TUBA LAJOS A Nafta Gbely szénhidrogén kutatásával, termeléssel és tárolással foglalkozik. Szlovákiában évtizedek óta nem találtak komolyabb szénhidrogéntelepet, a létezők gyakorlatilag kimerültek, illetve a cégnek se pénze, sem szakmai kapacitása komoly külföldi konceszsziók megszerzéséhez. Éves kőolajtermelése 50 ezer tonna, földgáztermelése 300 millió köbméter. A Nafta egyetlen komoly értéke a Bécsi-medence kitermelt kőolajcsapdáiban Láb és Gajary környékén kialakított hatalmas földalatti földgáztárolók, amelyek napi kapacitása jelenleg 33 millió köbméter. Ezek a hazai készleteken kívül a tranzit gázvezetéknek köszönhetően a nyugati cégek számára is végeznek bértárolást, hiszen az országon évente 80 milliárd köbméter földgázt szállítanak keresztül. A Nafta részvényeinek nagy részét a vagyonjegyes privatizáció során osztották szét. Á fennmaradó 45,9 százalékot stratégiai befektetőnek szánták. Ez végül a Mečiar-féle kormánykoalíció idején 1996-ban szimbolikus összegért a Druhá obchodná nevű ismeretlen cégé lett, amely egy szétvert, gyommal benőtt üres pozsonyi házban volt bejegyezve. A Nafta új tulajdonosairól sok feltételezés keringett, de a nyilvánosság elé mindössze Vladimír Poór, egykori pincér, a DSZM nagyszombati kerületi elnöke lépett. A Nafta körüli tulajdonviszonyokról jelenleg a következő információk vannak: a részvények döntő befolyást biztosító 45,9 százaléka a Druhá obchodná tulajdonában van. További komolyabb tulajdonosok: Chase Nominees (12,1 százalék), SPP (9,9 százalék) és a VÚB (6,9 százalék). A Druhá obchodná részényeinek 85 százalékát Poór Arad nevű cége birtokolja. Ugyanez a helyzet a Nafta Trade nevű cég 75 százalékával is. A Nafta Trade birtokolja azokat a területeket, amelyeken újabb, az eddigieknél is komolyabb földalatti földgáztárolók alakíthatóak ki. A Nafta 1995-ben 624 millió korona tiszta nyereséget ért el és bejelentette, 7,9 milliárd koronás beruházással Láb mellett 1,25 milliárd köbméterre bővíti a tárolókapacitást. 1997-re a nyereség 513 millió koronára csökkent, amit a költségek aránytalan növekedésével indokoltak. A cég hitelei ekkor már 1,6 milliárd koronára rúgtak. Juraj Grebáč vezérigazgató ekkor bejelentette, hogy 2004-ig 30 milliárd koronát fektetnek a tárolók bővítésébe és enA Láb környéki óriási földgáztározók vezetékei. A Nafta Gbely stratégiai fontossága vitathatatlan. (TA SR-felvétel) nek köszönhetően azok kapacitása 7 milliárd köbméterre nő. Ebből 2-3 milliárd a hazai szükséglet, a többit külföldi cégek bérelik majd. Tavaly októberben azután kiderült: a cég hitelei már meghaladják a 2,7 milliárd koronát és problémái vannak kötelezettségei teljesítésével. Grebáč szerint a kazah kőolajkitermelésbe 700 millió koronát, a Komigaz gáztársaságba pedig 1,2 milliárd koronát fektettek, de ez csak két-három év múlva hoz hasznot. Újabb hiteleA Nafta Gbely nyugati cégek számára is végez bértárolást. ket sem tudtak felvenni, ezzel kapcsolatban négy külföldi bankkai is próbálkoztak sikertelenül. 1998-ra 4,5 milliárdos forgalom mellett 400 millió korona nyereséget terveztek. Ebből végül a legutolsó, még mindig nem végleges adatok szerint 5,1 milliárd koronás bevétel mellett 157 millió korona lett, miközben a hitelállomány 3,8 milliárd koronára nőtt. A Nafta tulajdonlása körüli események idén februárban gyorsultak fel, amikor Mikuláš Dzurinda kormányfő bejelentette, hogy a Nafta törvényellenesen privatizált részvényei visszakerülnek az állam tulajdonába. Március 3-án Jozef Majský jelentette be, hogy Poórtól megvette a Druhá obchodnát és így döntő befolyást szerzett a Naftában. Ez a vonal később csendben elhalt. Ezzel egyidőben Ľudovít Černák gazdasági miniszter kijelentette, bárki is a Druhá obchodná tulajdonosa, a kormány helyre fogja hozni a privatizáció során elkövetett törvénysértést. Két nappal később a Nemzeti Vagyonalap megbízta Ernest Valko ügyvédet, hogy adja bíróságra a Druhá obchodnával kapcsolatos 1996-os privatizációs döntést, április közepén pedig Jaroslav Ivor belügyminisztériumi szekcióigazgató felvetette annak lehetőségét, hogy jogilag érvénytelen a Druhá obchodná 1996-os bejegyzése a cégnyilvántartásba. Áprilisban sorban jelentek meg a Nafta iránt érdeklődő külföldi cégek ajánlatai, a Gaz de France például 4 milliárd koronás beruházást ígért. Április 29-én viszont Černák azt nyilatkozta, hogy a Nafta részvényeit a Szlovák Gázműveknek (SPP) kell adni. Négy nappal később ezt mind Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes, mind pedig Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter cáfolta, arra hivatkozva, hogy az SPP nem tudja előteremteni az év végig a Nafta víz felett tartásához szükséges 4 milliárd koronát. Május 6-án a gazdasági miniszterek tanácsa azt ajánlotta a kormánynak, hogy a Nafta döntő részvénycsomagját az SPP és a Nemzeti Vagyonalap közös cége kapja meg. Erre reagálva Arpád Demko, a Nafta vezérigazgatója közölte: az új részvényeseknek 2,7 milliárd korona hitelállomány restrukturalizációjához kell forrásokat biztosítania, ezenkívül az elkövetkező 9 év során 8-10 milliárd korona beruházásra van szükség. Májusban a kormány többszöri nekifutásra sem tárgyalta meg a Nafta jövőjével kapcsolatos anyagot, miközben Ľudovít Černák azt nyilatkozta, hogy a külföldi érdeklődő legfeljebb kisebbségi csomagot kapna a cégben. Ez a helyzet egészen a múlt hét elejéig tartott, amikor a szerdai kormányülés előtt kiderült: Poór eladta a tulajdonosi viszonyok szempontjából kulcsfontosságú Arad nevű cégét az amerikai Cinergynek. Ez sem teljesen biztos, de tény, hogy a Cinergy kelet-európai emberei azóta többször is tárgyaltak a szlovák kormány különböző képviselőivel. Azt ugyan nem árulták el, hogy mennyit fizettek Poórnak, de megerősítették, hogy a tulajdonviszonyok átrendeződése ellenére fenntartják a Nafta részvényeiért korábban tett ajánlatukat. Ez pedig a következőképpen szólt: a vagyonalap az 1996-os kár fejében kártérítésként 300 millió koronát kap. A Tatra banJogilag érvénytelen a Druhá obchodná 1996-os bejegyzése. kában és az AG Bankában elzálogosított Nafta részényekért kifizetnek 370 millió koronát. Restrukturalizálják (újakkal helyettesítik) a Nafta 2,7 milliárd koronás rövidlejáratú hitelállományát és megoldják a más cégek számára a Nafta nevében tett 1,8 milliárd korona garanciavállalás problémáját. Végül pedig 10 milliárd koronát fektetnek be az ország energetikai infrastruktúrájába. Most a kormány van a soron, amely szerdán dönt arról, hogy miként reagáljon a megváltozott helyzetre. Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg, l r db) 26. hét Kerület Marhahátszín Sertéscomb (csont nélkül) Sertés oldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristálycukor Pozsony 162,80 135,80 67,55 57,40 2,55 13,70 30,20 18,10 1,40 20,00 Nagyszombat Trencsén 168,40 155,30 139,90 129,40 71,50 61,85 58,85 59,30 2,25 2,30 12,43 12,20 30,20 29,10 17,90 15,50 1,45 1,40 19,80 19,40 Nyitra Besztercebánya Zsolna 167,20 169,85 160,60 138,70 145,20 136,50 69,10 61,00 64,30 58,10 58,70 58,80 2,40 2,15 2,40 12,70 13,10 14,50 30,20 29,10 31,10 18,40 18,10 15,20 1,50 1,45 1,35 19,70 19,20 19,10 Kassa 165,75 145,95 67,00 56,00 2,10 12,95 26,80 16,00 1,50 19,60 Eperjes 164,20 145,00 64,10 56,80 2,10 12,70 26,75 16,80 1,45 18,90 Szlovákia 164,26 139,56 65,80 57,99 2,28 13,04 29,18 17,00 1,44 19,46