Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-22 / 142. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 22. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK H EU-határozat a csirkenevelésről - genetikailag módosított terményekkel és növekedésserkentőkkel nem táplálhatok Áttérnek a biocsirkére Luxemburg. Miniszteri szinten hoztak döntést az Európai Unió­ban a közelmúlt csirkehússal, illet­ve tojással kapcsolatos problémái­nak, a mérgezéses eseteknek a megelőzésére. Luxemburgi ülésükön az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei az úgynevezett biológiai csirkene­velésről állapodtak meg, kimond­ván, hogy a biocsirke neveléséhez bizonyos feltételek szükségesek, elsősorban az, hogy genetikailag módosított terményekkel és növe­kedésserkentőkkel nem táplálha­tok és az állatok megelőzés céljá­ból antibiotikumokkal sem kezel­hetők. Egy másik keddi uniós határozat szerint az eddigi telepes tojócsirketenyésztést 2011 végén meg kell szüntetni, pontosabban az egy állatra eső minimális terü­letnek a nevelőhelyen addigra el kell érnie a háromnegyed négyzet­métert. (MTI) Pavel Koncoš miniszter ismét lemondással fenyeget - éles szóváltás a pénzügyi és a földművelésügyi tárca között Lesz elegendő kenyérnek való Pozsony. Pavel Koncoš föld­művelésügyi miniszter ismét kilátásba helyezte lemondá­sát a tárcafőnöki posztról, amennyiben a kormány a jö­vő évi állami költségvetés­ben nem ad több pénzt a földművelésügynek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLITÁS Koncoš miniszter megerősítette, maradását attól teszi függővé, mi­ként alakul a jövő évi állami költ­ségvetés. Emlékeztetett arra, hogy a földművelésügy az idén 1,1 mil­liárddal kevesebbet kapott az ál­lamkasszából, mint a múlt évben. - Ez reálértékben mindössze 81 százaléka annak, amit az ágazat 1993-ban kapott állami forrásból - szögezte le. A legfrissebb Zöldje­lentés szerint a mezőgazdasági ős­termelés vesztesége a múlt évben elérte az 1,6 milliárd koronát, az élelmiszeripar vesztesége 1,5 mil­liárd koronára rúg. A földműve­lésügyi miniszter emlékeztetett a vidékfejlesztés fontosságára is. Azt mondta: „amennyiben a pénz­ügyi tárca nem ad 2000-ben leg­alább minimális 100 millió koro­nát a vidékfejlesztésre, úgy Szlo­vákia nem kapja meg az áhított EU-támogatást a SAPARD-prog­ramból". Koncoš valószínűsítette: ha távozik a kormányból, úgy nem tér vissza a Demokratikus Baloldal Pártja képviselői klubjába. Szavaira reagálva Brigita Schmö­gnerová pénzügyminiszter kifej­tette: megérti a mezőgazdászok aggodalmait, ám az ágazatban dolgozóknak is meg kéne érteniük az ország nehéz gazdasági helyze­tét. Pavel Koncoš nyilatkozatát saj­nálja, ugyanakkor szerinte a jövő évben nem növelik a mezőgazda­ságnak szánt dotációkat. Legfrissebb statisztikai kimutatá­sok szerint az idén összesen 740 ezer hektáron termesztettünk ga­bonanát. Ez 130 ezer hektárral ke­vesebb az egy évvel korábbihoz vi­szonyítva. Búzát 298 ezer hetáron termesztünk, ami 130 ezerrrel ke­vesebb, mint 1998-ban. Pavel Koncoš szerint nem lesz hiány ke­nyérgabonából. A miniszter cso­dálkozását fejezte ki, hogy a dek­A földművelésügy 1,1 milliárddal kevesebbet kapott az államtól. larált támogatás ellenére az idén az árpa vetésterülete is csökkent ­4 ezer hektárral az egy évvel ko­rábbi vetésterülethez viszonyítva. Erőteljesen növekedett viszont az olajos növények termesztési terü­lete - a napraforgóé 30 ezer hek­tárral, a repcéé 50 ezer hektárral. A földművelésügyi miniszter nem tart attól, ez a tény kihatással len­ne az árakra, azaz leszorítaná azo­kat. Megerősítette, hogy tárgyalá­sok folynak a jegybankkal és a ke­reskedelmi bankokkal arról, mi­ként és miből fedezni az újter­mést. A miniszter tegnapi sajtótájékozta­tóján kitért a dioxin-botrányra is. Sajnálatát fejezte ki, hogy az egészségügyi tárca és a közegész­Pavel Koncoš földmüvelésügyi miniszter maradását a tárca élén attól te­szi függővé, miként alakul a jövő évi állami költségvetés. (Somogyi Tibor felvétele) ségügyi szervek csak a szűkített, tizennégy áruterméket tartalmazó jegyzéket hagyta jóvá. Annak elle­nére, hogy a földművelésügyi tár­ca negyvennégy termék áruforga­lomból való kivételét javasolta. (A jegyzékről még egyeztetnek a föld­művelésügyi és az egészségügyi tárca illetékesei, illetve a köz­egészségügyi szervek). Pavel Koncoš szavai szerint jelenleg Szlovákiában állítólag egyetlen egy laboratórium képes mérni az élelmiszerek dioxintartalmát. Ar­ról, hogy a laboratórium valóban alkalmas-e a munka elvégzésére, az illetékesek a napokban győződ­nek meg. A miniszter nem tudta megvála­szolni lapunk kérdését, vajon léte­zik-e Szlovákiában olyan hulla­dékégető, amely alkalmas lenne a dioxinmérgezett élelmiszerek megsemmisítésére. A tárcafőnök ismeretei szerint a kereskedelem­ben előfordul, hogy - mihelyt az ellenőrök kihúzták lábukat az üz­letből - a pultokra visszakerültek a tilalmi listán szereplő termé­kek, (gyor, mi) Javasolt felvásárlási árak - az Agrárkamara követelései érvényesítése érdekében kész az erélyesebb fellépésre Bővült a mezőgazdászok válságstábja ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Pozsony. A Szlovák Mezőgazda­sági és Élelmiszeripari Kamara el­nöksége múlt heti ülésén javasla­tot tett a legfontosabb növényi eredetű termények ajánlott felvá­sárlási árára vonatkozóan. Az őstermelők és a feldolgozók érdekeit egyaránt figyelembe vé­ve az idei termésre kötendő szer­ződések megkötése során a kö­vetkező felvásárlási árakat java­solja: az élelmiszeripari búza és sörárpa esetében 4200 koronát tonnánként, a takarmányborsó­nál 4500, a kukoricánál 4100, az élelmiszeripari rozsénál 4000, a takarmánybúza és -árpa esetében pedig 3000 koronát tonnánként. A kamara szerint a kvótáit növé­nyek, vagyis a cukorrépa és a bur­gonya minimális árának megálla­pítása során 40 (cukorrépa), il­letve 20 (burgonya) tonnás hek­tárhozamot alapul vevő termelési költségekből kell kiindulni. Pavol Magdolen, a Agrárkamara elnöke a Belgiumban kirobbant dioxin-botránnyal kapcsolatban arra szólította fel a lakosságot, hogy az élelmiszerek vásárlása során részesítse előnyben a hazai gyártmányúakat, amelyek teljesí­tik a szigorú minőségi, higiéniai és egészségügyi követelménye­ket. - Míg nálunk egy hektár ter­mőterületre 1,2 kilogramm nö­vényvédő szert alkalmaznak, ad­dig az EU-ban ötször többet. A műtrágyák felhasználása pedig 3­4-szer kisebb, mint az említett or­szágokban. Szlovákia azon kevés országok egyike, amely nem al­kalmaz kémiai növekedésserken­tő szereket, amelyek használatát az Európai Unió augusztus else­jén kívánja betiltani - mondta. Az Agrárkamara kéri a kormányt, hogy biztosítsa be az EU-ból szár­A lakosság részesítse előnyben a hazai élelmiszereket. mazó élelmiszerek szigorúbb vizsgálatát, amelyek esetében fennáll a dioxinnal történő mér­gezés veszélye. A kormány továb­bá különítsen el pénzt olyan mű­szer megvásárlására, amely lehe­tővé tenné a minták hazai vizsgá­latát, jelenleg ugyanis külföldön kell megrendelni ezeket a vizsgá­latokat. Az Agrárkamara válságstábját az elnökség további tagokkal bőví­tette ki, mivel továbbra is fennáll a válságkészültség. Pavol Mag­dolen az Ivan Mikloš gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök­helyettessel június 29-ére terve­zett találkozója előtt még tár­gyalni kíván Pavel Koncoš föld­művelésügyi miniszterrel is. Amennyiben a mezőgazdasági önkormányzati szervezet javasla­tai ismételten „süket fülekre ta­lálnak", a kamara követelései ér­vényesítése érdekében kész az eddigieknél erélyesebben fellép­ni. (v-s) TANACSADO Az ebédpénz joga Takarítónők: Egy maszek takarítóvállalatnál dolgo­zunk, illetve egy kórház­ban takarítunk (8,5 órás munkaidőben), ahol arra is lenne lehetőség, hogy napi 40 koronáért ebédel­jünk. A munkáltatónk azonban nem járul hozzá az ebédünkhöz, holott má­sok még haza is hordanak a családnak. Van-e jogunk kiharcolni az ebéd támo­gatását? Ha nem járha­tunk ebédre, a cég nem köteles valamilyen több­letpénzt adni, amit esetleg levásárolhatnánk? FEKETE MARIAN A munkáltatók kötelességeit az alkalmazottaik étkeztetésével kapcsolatban a Munka Tör­vénykönyv 140. paragrafusa szabályozza, és ez a szabályo­zás gyakorlatilag minden egyes munkáltatóra vonatkozik. E szerint a munkáltató köteles gondoskodni arról, hogy az al­kalmazottai közvetlenül a mun­kahelyükön vagy legalább a munkahelyük közelében étkez­hessenek. A munkáltató ezt az étkeztetést a saját létesítményé­ben, vagy egy másik munkálta­tó létesítményében, esetleg olyan jogi vagy magánszemély révén biztosítja, akinek jogo­sultsága van az étkeztetési szol­gáltatások közvetítésére. A Munka Törvénykönyve 140. íj­ának (4) bekezdése szerint a munkáltató egy meleg főétel és a megfelelő ital árának 55 szá­zaléka összegében, de legfel­jebb annak az összegnek 55 százaléka összegében köteles hozzájárulni az étkezéshez, amelyet a szolgálati útra kikül­dött alkalmazottnak lenne kö­teles fizetni, ha az legalább öt és legfeljebb 12 órát töltött szolgálati úton. A törvény által előírt hozzájárulás összege je­lenleg 33 korona. Ezen kívül a munkáltató a szociális alapról szóló 152/1994. Tt. számú tör­vény alapján is hozzájárul az ét­kezési költségekhez. Á munkál­tatók gyakran élnek azzal a le­hetőséggel is, hogy az alkalma­zottaiknak étkezési utalványo­kat adnak, amelyekkel az alkal­mazott étteremben, bisztróban, büfében fizethet, illetve helyen­ként még élelmiszerüzletben is fizethet ezekkel az utalványok­kal élelmiszerért, üdítőkért. A fent említett jogok bíróságon is érvényesíthetőek. Ugyanakkor, ilyen esetben a szakszervezet­nek kellene lépnie, de Önöknél nyilván nem működik szakszer­vezet. Ezért az lenne a legcél­szerűbb, ha ügyvédhez vagy jogtanácsoshoz (komerčný právnik) fordulnának. VALUTATULAJDONOSOK FIGYELMÉBE Japán intervenciók Az elmúlt héten az euró az 1,02-1,05 dollár, a dollár a 117-120 jen szinteken ingado­zott. A devizapiacok figyelmé­nek középpontjába a hét első fe­lében a japán központi bank árfolyampolitikája került. A jen dollárral szenbeni egyre gyorsu­ló erősödését látva ugyanis ag­resszív jeneladásokba kezdtek, amit több napon keresztül foly­tattak, vélemények szerint mint­egy 5-10 milliárd dollárnyi ér­tékben. A szigetországi valuta a beavatkozásnak köszönhetően gyengült. Gyengült az angol font is, mivel a devizapiacokon erő­sek a további kamatcsökkentést célzó várakozások. Az eurónak nem sikerült tartósan erősödnie a koszovói helyzet rendeződése után, a várakozásoknak megfe­lelően az ismét előtérbe került gazdasági kilátások nyomasztot­ták jegyzéseit. Ezen a héten elő­reláthatólag az 1,02-1,05 dollár szinteken fognak ingadozni az euró jegyzései. (MH) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A devalváció kihatása Pozsony. A korona árfolyam­vesztése tavaly 4,4 milliárd ko­ronával növelte a szlovák külke­reskedelmi hiányt. A csökkenés a kivitelt 12,7 milliárd koroná­val övelte, viszont a behozatal is 17, 1 milliárddal nőtt - álla kor­mány által megtárgyalt export­támogató programban. A tava­lyi külkereskedlemi hiány 80,79 milliárd korona volt, az idei terv 44 milliárd korona. (ČTK) Invanco, a kárpátaljai megyei tanács elnöke szerint pontosan kidolgozott programmal vátják a befektetőket. (MTI) Találkozó Kárpátalján Ungvár. Ukrajnai, magyaror­szági és szlovákiai üzletembe­rek részvételével tartottak talál­kozót Ungváron. Fő témaként a kárpátaljai szabad gazdasági övezetről és a különleges befek­tetési rendszerről elfogadott uk­rán törvények szerepeltek. Ivan Nem mértek szennyezést Pozsony. A Jugoszláviával szomszédos országok egyelőre nem mértek komoly környezet­szennyezést - tudta meg Miklós László környezetvédelmi minisz­ter a múlt héten Londonban ma­gyar és bolgár kollégájától. Mindkét ország a háború sújtotta szomszédjával határos részén mérőműszereket működtet a bombázások okozta és a határo­kon áthatoló esetleges szennye­ződés felderítésre érdekében, eddig azonban nem tapasztaltak különösebb elváltozásokat. A bolgárok a Dunán találtak kisebb olajfoltokat, de ezek nem halad­ták meg az korábban is tapasztal­ható balesetek mértékét, (-tl) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. június 22-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 45,485 Magyar forint (100) 18,220 Angol font 69,828 Német márka 23,256 Cseh korona 1,234 Olasz líra (1000) 23,491 Francia frank 6,934 Osztrák schilling 3,306 Japán jen (100) 35,792 Spanyol peseta (100) 27,337 Kanadai dollár 29,905 Svájci frank 28,454 Lengyel zloty 11,205 USA-dollár 43,786 (Archívumi felvétel) Ezek biztosan biocsirkék

Next

/
Thumbnails
Contents