Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-02 / 125. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 2. KULTÚRA G. Nyolcvanöt éves Tábori György, a világhírű író-rendező, akinek legfrissebb darabját, a Purgatóriumot most mutatta be a bécsi Akademietheater. Ősszel Berlinbe költözik Szakmai elismerések 1976-Német Kritikusok Szövetségének díja 1979 - Prix Italia 1981 - Berlini művészeti díj Mannheim, a fesztivál nagydíja a Kellemes ünnepeket! című filmért 1983 - Mülhelmi Drámaírók Díja 1987 - Német Színházi Kritikusok díja 1988 - Berlini Színházak Nagydíja 1991 - Peter Weiss-díj 1999 - Concordia életműdíj Európa nagy mestere Elhatároztam, hogy 2000-ig fogok élni, de mindenki nevet rajtam..." külföldiek mindig többségben vannak. Ezt itt nagyon sokan elfelejtik. A sovinizmusuk miatt. Akárcsak a németek, az osztrákok is megszokták, hogy ők, ők, csak ők, a külföldiek viszont akkor is többen vannak. Itt a sok kínai, afgán, amerikai, meg a jó ég tudja, ki. Ezért aztán mindenki akcentussal beszél a darabban, egyedül az Ördög nem. De a der, die, das-szal ő sem tud mit kezdeni. Mint ahogy én sem. Hogyan fogadják a színészei, amikor sovinizmusról és külföldiekről beszél nekik? Csendben. Ilyesmivel ugyanis nem nagyon foglalkoznak. Pedig az osztrákok is úgy viselkednek néha, mintha ők lennének a legnagyobb ország a világon. Közben nem. Ausztriának hét és fél millió lakosa van, New Yorknak tizenkettő. Kis ország ez, mégis gyakran hallat magáról. Beleszól Szerbiába, Koszovóba. Ez a politika. Egymást is állandóan rendreutasítják. Ezzel együtt mégis szeretem őket. Azon a környéken, ahol én lakom, sok a nyomorék. Ismernek mind. A kis öregasszonyok is. Mindig elmondják, mit olvastak rólam, én meg hívom őket, hogy jöjjenek el színházba. Van két pasas, két idősebb úr is, akikkel minden két hónapban találkozom az utcán. Váltunk néhány szót, és megyünk tovább. Nemrég, ahogy mentem hazafelé, ott állt a sarkon egy török lány, vagy tudja Isten, milyen. Pénzt kért. Könyörgött. Mondtam, hogy sajnos nincs nálam, de ha megvár, felmegyek, és hozok le neki száz schillinget. De csak mondta, mondta, úgy látszik, semmit sem értett németül. Közben egészen a ház ajtajáig kísért. Várjon meg, szóltam neki, azonnal itt vagyok. De mire lementem a pénzzel, már sehol sem volt. A nyöszörgése azonban megmaradt bennem. Es Ülünk a tisztítótűz előszobájában. Itt (lent, a nézőtéren) a rendező és vagy húsz fős csapata, ott (fent, a színpadon) neves történelmi alakok. Churchill, Roosevelt, Sztálin. írók is jönnek. Proust és Tolsztoj. Aztán Sarah Bernhardt, a híres párizsi színésznő. Vajon mi következik? Számadás? Kritika, önkritika? Kijut a pokolba és ki előtt nyílik meg a mennyország kapuja? SZABÓ G. LÁSZLÓ Bécs, Akademietheater, délelőtt tizenegy óra. George Tábori, vagyis Tábori György, a világszerte ismert és elismert angol állampolgárságú, de magyar származású író-rendező legújabb darabját, a Purgatóriumot viszi színre életének 85. évében. Halkan, szinte észrevétlenül irányít. Színészei Dzsordzsnak szólítják, s hogy pontosan hallja őket, minden szót hangosan ejtenek. Tábori, az európai színpadok legendás mestere állva „vezényel", a próba felét a színpadra könyökölve nézi. Ha ül, mozdulatlan, akár a szobor. Proust koponyával a kezében jelenik meg a színen. Tolsztoj egy piros televíziót babrál egészen addig, míg meg nem rázza az áram. „A nagy trió" szorosan egymás mellett egy tűzpiros bársony bevonatú padon. Churchill már szivarozik, Roosevelt mereven bámul maga elé, Sztálin csakhamar elalszik. Amikor horkolni kezd, Churchill a hasára ül. A humor, az irónia egyetlen pillanatra sem hagyja el a színpadot. Proust száján ragtapasz, de csak beszél és beszél, mondja a magáét. Sarah Bernhardt Heinét szaval. Tolsztoj nem szereti Shakespeare-t, de Sztálinért sem rajong. „Miért van magának olyan idióta akcentusa?" - nézi értetlenül. Sztálin, katonatiszti egyenruhában magánemberi sirámait sorolja. Hogy ő bizony nem orosznak született. Hogy az angol humort egyáltalán nem érti. És hogy mindig, minden helyzetben átkozottul egyedül van. Groteszk világ, bizarr ötletek, gunyoros jelenetek. Tábori szemmel láthatóan élvezi a próbát. Ez a nap kétszeresen is az övé. Délután fél ötig nyugodtan dolgozhat, este pedig Beckett-rendezése, A játszma vége van műsoron. A Purgatórium a tizennegyedik munkája Bécsben, s ezzel le is zárul az itteni fejezet. Szeptemberben ismét Berlinben várják. Berlin és Tábori régóta kötődnek egymáshoz. A német színjátszás nagy öregje most készülő önéletzsonyban Marián Labuda és Ladislav Chudík főszereplésével a Kis Színpadon futott a darab, Budapesten pedig a Radnóti Színház repertoárján szerepelt. A Jubileummal és a Goldberg-variációkkal ugyancsak nagy sikert aratott. 1992-ben meg is kapta a németül publikáló írók legrangosabb kitüntetését, a Büchner-díjat, amelyet első ízben adtak idegen nyelvű szerzőnek. „Taborinak volt bátorsága ahhoz, hogy humorral és iróniával mondja el a németek és a zsidók kegyetlen történetét. Az áldozat szenvedését össze tudta egyeztetni a bölcsek elkülönülésével - állapította meg a szövetség döntése. Sigmund Freudról szóló írása alapján négyrészes rádiójáték született Berlinben, A mama kurázsijából Michael Verhoeven forgatott filmet 1996-ban. Ez a mű a budapesti zsidók deportálásáról szól, főhőse az író édesanyja, Tábori Elza. Kedvenc szerzője, Shakespeare szerint színház az egész világ. Ahogy elnézem, a purgatóriumban is vár ránk egy „szép előadás". A díszlet most sem fontos számomra. Láthatja, a színészek úgy ülnek, mintha olvasás lenne. Nincs sok mozgás, ide-oda menés. Azt már csináltuk sokszor. Nem is illene a darabhoz. De ha a tisztítótűz ennyire izgalmas hely, akkor a földi lét után is vár ránk egy-két nagy meglepetés. Egy biztosan. Vagy a pokol, vagy a mennyország. Legalábbis annak, aki hisz benne. A színészek mindenesetre hisznek. Attól olyan hitelesek. Az a piros ruhás hölgy... Ursula Höpfner. Az Ördög. Akkor stílusosan fogalmazok: pokoli jó. Remek a mozgása, a mimikája, a humora. Köszönöm. A feleségem. A szövege szerint magasabb rendű lény. Arra hivatkozik, hogy nagyon sok dolga van. Elfoglalt. Ujabb és újabb emberek jönnek. Talán ami nagyon fontos a darabban: ezt nem angolul, hanem németül írtam. Regényeit angolul írta annak idején. Most úgy döntöttem, nem adom oda a fordítómnak, hanem én magam írom meg németül. Észrevette, hogy a Purgatóriumban mindenki akcentussal beszél? Egyszer meg is kérdezték tőlem a színészek, hogy miért? Azt feleltem: a (Inkey Alice felvétele) rajzában is elmeséli, hogy miután édesapja - aki nemcsak riporterként, hanem történészként is ismert volt Magyarországon vendéglátóipari szakiskolába küldte, tizennyolc évesen Berlinben volt pincér. Hitler hatalomrajutásakor tért haza Budapestre, majd a zsidóüldözés elől 1937-ben Londonba emigrált. A világháború alatt a BBC haditudósítója volt, majd családja elvesztése után 1949-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Akkor már kezében volt első regénye, amely magyarul A köd mögött címmel jelent meg két évvel korábban. Brecht darabjai közül nem egyet elsőként ő fordított angolra, mivel a színház az idő tájt már mindennél jobban érdekelte. Ettől függetlenül filmforgatókönyveket is írt, többek között Alfred Hitchcocknak. Menekülés Egyiptomba című drámáját (egy osztrák emigráns családról) 1952ben Elia Kazan - James Dean és Marlon Brando filmes atyja - vitte színre a Broadway-n. Következő darabját, a Kannibálokat (egy koncentrációs tábor lakói swifti Józan megfontolásból" fogyasztják el öngyilkossá lett társuk tetemét) szintén New Yorkban mutatták be. Ugyanezt a darabját 1969-ben a nyugat-berlini Schiller Theater tűzi műsorára. Tábori időközben át is költözik Európába. Tübingenben, Bochumban, Kölnben dolgozik. Berlinben az Ünnepi Hetek állandó rendezője lesz. Brémában megalakítja a színházi laboratóriumot, Salzburgban oratóriumot visz színre, Kafka, Shakespeare és Beckett darabjaival minden évben másutt vendégeskedik. Eörsi István Kihallgatását a berlini Schaubühne társulatával rendezi meg. 1986-ban Bécsben alapít színházat Der Kreis néven. Egy évvel később az Akademietheater bemutatja Mein Kampf című drámáját, amelyet azóta is világszerte játszanak. PoDeák Krisztina filmjében, A ködben színészként dolgozott mindennap történik valami hasonló. Zaklatott világban élünk. Churchill szerint az embereknek szükségük van háborúra. Elég baj az. Csak nem mindegy, hogy ki győz. Ezt is ő mondja. Nálam. Az én darabomban. De hogy valóban mondta-e, azt nem tudom. Ezt én találtam ki. A történelem önt igazolja. Én igazolom a történelmet. Csak az a furcsa, hogy negyvenöt óta nem volt háború, és most megint van. El is határoztam, hogy 2000ig fogok élni, de mindenki nevet rajtam, akinek elmondtam. Arra kérnek, tegyek még rá öt vagy tíz évet, mert az is szép dátum lesz. Rájöttem, hogy nincs ertelme vitázni, mert úgysem akarják elfogadni, hogy akit ismernek, az egyszer csak elmegy és nincs többé. Megerőltető volt németül írni? Meg... micsoda? Megerőltető. Németül írni. Nehéz volt? Nem. Folyékonyan tudok írni is, beszélni is, de a der, die, das-szaí nem vagyok tisztában. Az örök rejtélyszámomra. Benne is hagytam a szövegben. Az Ördög is mindig azt mondja, hogy der, die, das Purgatórium. Nem tudja pontosan. Mióta él Bécsben? Tizenhárom éve. Magyarul nem is írt soha? De igen. Tizenhat évesen. Az volt az első darabom. Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház igazgatója el is fogadta. Csak jött az Anschluss, és politika volt a darabban. De melyikben nincs, kérdezem én. Mindegy. Nem játszhatták. Aztán eltűnt. Elveszett a háborús időkben. Már azt sem tudom pontosan, hogy miről szólt. Ha jól emlékszem, egy balkáni országban játszódott, egy vasútállomáson, ahol különböző emberek találkoznak. Olyan régen volt, hogy már nem is fontos. A színház nem irodalom. Én öt regényt írtam, mielőtt átpártoltam volna a színházhoz, és most mind az ötöt kiadják németül. Angolból fordítják. Nem fogom elolvasni egyiket sem. Amit megírtam, az megvan. Az már nem érdekel. Amerikában töltött évei alatt Brecht műveit fordította angolra. Mindig az a nyelv a fontos, amelyikbe átültet az ember. Azt kell jól tudni. Brechtet nem találtam nyelvileg olyan különösen nehéznek. Ö maga is mondta, hogy a darabjai a naivitásról szólnak. Állítsátok meg Arturo Uit! című drámáját úgy fordítottam le, annyira szabadon, hogy még ma is az én fordításomban játsszák Amerikában. Neil Simonról, a Broadway népszerű szerzőjéről, aki önnel ellentétben a könnyed, szórakoztató darabok híve, mi a véleménye? Ismerem és tisztelem őt. Kedves ember. A Napsugár fiúkat kimondottan szeretem. Thomas Mann-nal is találkozott annak idején. Róla milyen emlékei vannak? Nagyon kedves volt ő is, meg a felesége is. Négyszer találkoztunk. Mindig rokonszenvesen viselkedett. A Varázshegy a kedvenc regényeim egyike. Korda Sándor öccsének, Korda Zoltánnak, aki szintén rendező volt, forgatókönyvet írtam belőle. Négy hónap után, amikor elkészültem a munkával, felajánlotta különböző stúdióknak, de mindenütt azt mondták neki, hogy megbolondultál, filmet csinálni egy darabból, amely a tüdőbetegek szanatóriumában játszódik? Szó sem lehetett róla. Mindenütt visszautasították. Thomas Mann-nal két nagy élményem van. Amikor megismertem, ő már tapasztalt író volt. Tudta, hogyan kell előadást tartani. Amikor engem kértek fel ugyanerre Los Angelesben, nagy tisztelettel megkérdeztem tőle, mit tegyek, hogyan vágjak bele. Jó tanácsra vártam, ez volt az első angol nyelvű előadásom. Viccel kell kezdeni, itt ez a legfontosabb, mondta. Nevessenek egyet, aztán már beszélhetsz, amiről akarsz. Meg is fogadtam a tanácsát, és igaza volt. A vicceket egyébként ő maga is szerette, de elmondani egyet sem tudott. Illetve igen, csak rémesen. Egyszer, 1949ben meghívtam őt a születésnapomra. Amerikában. El is jött a feleségével, de ott volt Greta Garbó és egy lengyel származású forgatókönyvíró is. S amíg a vacsorára vártunk, Thomas Mann vicceket mesélt Garbónak. Rossz vicceket, rettenetesen. Ellentétben Garbóval, aki nagyon jókat mondott. Thomas Mann aztán meg is írta ezt a találkozást a Naplójában. De Garbóról valahogy „megfeledkezett". Bizonyára nem tetszett neki. Mintha ott sem lett volna. Pedig még az is megmaradt benne, hogy sokáig kellett várni a vacsorára, amíg ... beszolgálták? Felszolgálták. Szóval amíg a feleségem tálalni kezdett. Mert ő meg egész este izgult, hogy ilyen kitűnő emberek jöttek hozzánk vendégségbe. A vicceket, ugye, ön is szereti? Én a viccekre egészen máshogy nézek, mint a németek. A német színházban nagyon sok az irónia, de az nem egyenlő a humorral. A jó viccet mindig komolyan veszem, mert az tréfásan kezdődik és katasztrófával ér véget. Számomra a színház is olyan, mint a jó vicc. Ebben arisztotelészi vagyok. Mondjon akkor egy jó csattanósat búcsúzóul. A legrövidebb kedvenc viccem. Schmidt úr és felesége németek. Tévét néznek. Filmet a Holocaustról. Mindketten rettenetesen fel vannak dúlva, az asszony elkezd sírni és azt mondja: „Hát ez Hitler alatt nem történhetett volna meg!" Minden jót! Viszontlátásra!