Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-17 / 138. szám, csütörtök
ÚJ SZ Ô 1999. JÚNIUS 25. KULTÚRA Felhőtlen örömü színjátszó és bábjátszó gyerekek a XXIV. Duna Menti Tavaszon. A tény, hogy a rendezvény közel 25 éve létezik, többet bizonyít, mint a puszta létjogosultságot Az őszinteség szépsége, a szépség őszintesége Nem kevesen vannak, akik vallják: a pedagógia a gyermeknevelés esztétikája. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a neveléstudomány a legközvetlenebbül érintkezik a gyermekek lelkének formálásával, annak széppé tételével. Tudást lehet átadni és lehet szerezni sokfajta módszerrel, de a kreatív gondolkodást a lélek fejlesztése nélkül aligha lehet kiteljesíteni. DUSZA ISTVÁN Nem véletlen az, hogy manapság a szlovákiai magyar iskolák egy részében a színjátszó csoportok iskolai rendezvényeken és ünnepségeken való szereplésén túl, ha nem is széles terepen, de a kezdeményezések és a pedagógusi kreativitás szintjén már mutatkozik a drámapedagógia, a drámajáték módszertanának használata a tanórákon is. Nem általános a drámapedagógia térhódítása, de akik megismerkedtek vele és megtanulták alkalmazni, azok számára a tanítás gazdagodását hozta. Ugyanakkor terjedőakik ablakot nyitottak a gyermekszínjátszásban alkalmazható drámapedagógián keresztül egy általánosabb érvényű, a tanításban is alkalmazható használatra. Debreczeni Tibor, D. Kósa Vilma, Gabnai Katalin és Szakall Judit voltak azok, akik zsűritagként, tanfolyamok előadóiként sokak szemét felnyitották a dolog szépségére. Nem véletlen, hogy oly nagy szerepük van abban, hogy több magyarországi egyetemen és főiskolán is elkezdődött a drámapedagógusok képzése. Idén már az ő tanítványaik, ezeknek a tanszékeknek a végzettjei ültek a zsűriben, s próbáltak meg hasznosítható tanácsokat adni a csoportok pedagógus-rendezőinek. Előszeretettel használom ezt a kettős szót, hiszen ők elsősorban pedagógusok, de nem másodsorban rendezők. A színjátszó csoportok esetében a idén is láthatóan három csoportba voltak sorolhatók a résztvevők. Az egyiket azok képezték, akiknek vezetőik évek óta tudatosan alkalmazzák a drámapedagógia módszereit a gyerekek képességfejlesztésében, majd a színpadi játék végső formáját közösen keresve vezetik el a gyerekeket - a színpad törvényszerűségeit és szabályaA bábjátszók fődíját a kisudvamoki Kabóca vihette haza Locspocs és a Bolygó Hollandi című produkciójáért ben az a babona is, mely szerint a drámapedagógia és a drámajáték csupán a gyermekszínjátszással kapcsolható össze hasznosan. A lehetőségeikhez képest kevesen tudják, hogy a színjátszás, a színpadi szereplés nem célja, nem követett célkitűzése a drámapedagógiának. Ugyanakkor tény, hogy a tanórákon kívül történő alkalmazása a legtöbbször a gyermekszínjátszáson belüli kreativitás fejlesztését segíti, és a kapcsolatteremtés, a lelki gazdagodás, valamint az önismeret elmélyítését szolgálja. Színjátszás és drámapedagógia Amikor egy év híján negyed százada Dunaszerdahelyen fiatal népművelőként, újságíróként dolgozó, ma már ismert kultúraszervezőként, költőként, íróként tevékenykedő emberek megszervezték az első Duna Menti Tavaszt, talán ők maguk sem gondoltak mindarra, amit ez az országos verseny képvisel. Verseny és nem fesztivál, hiszen az esztendők folyamán ez a szemlélet gyökerezett meg, annak ellenére is, hogy a szervezők - a Csemadok területi és országos szervei, majd a később csatlakozó Pódium Színházi Társaság - egyre nagyobb mértékben a fesztiváljelleg, a hangulatos találkozás, az örömteli pillanatok szaporítására fordították a legtöbb energiát. Ha vannak, akik érthető okokból berzenkednek is a színjátszó és bábjátszó gyerekcsoportok versenyeztetése ellen, a Duna Menti Tavaszon résztvevők számára fontos a nemes vetélkedés. Közülük sokan emlékeznek az első tizenöt évre, amikor a Magyarországról érkezett vendégek és néhány szlovák szakember volt az, it betartva - az esztétikai értéket is képviselő játékig. A másikba azok voltak sorolhatók, akik az évek során talán éppen a Duna Menti Tavaszon hallottak már valamit a drámapedagógiáról, egyes elemeit ki is próbálták, de mindeddig nem jutottak el a komplex megismeréséhez és alkalmazásához. A harmadikba azokat sorolom, akik a maguk útját járják, megkísérlik a gyerekek játékát a színpadi produkció lehető legjobb változataként betanítani. Ez vagy sikerül, vagy nem, s az utóbbi esetben legfeljebb azzal intézik el a zsűri véleményét, hogy nem a versenyre készültek, de ha már alkalom adódott, beneveztek. Eltökélten nem szeretnék hosszas felsorolásba kezdeni. Helyette azokról a jelenségekről gondolkodnék, amelyek a DMT színjátszó csoportjainak munkáját ismerve állapíthatók meg. Az egyik pozitív jelenség igazából abból adódik, hogy a pedagógus-rendezők tapasztalata és tudása a csoportjaikban játszó gyerekek időszakonkénti cserélődése ellenére is gyarapodásában állandó. Ilyenek voltak idén a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínjátszó Stúdió (r. Jarábik Gabriella és Takács Tímea), az alistáli Kis Csippek (r. Szikhart Zsuzsa), a tornaijai Kincskeresők (r. Mészáros Piroska és Okos Zsuzsanna ). Más jelenség például a szepsi Iglice Kisszínpad (r. Ráczné Birkók Erzsébet és Benyicky Laura), amely idén először vett részt a Duna Menti Tavaszon, s majd a következő esztendők munkája során derül ki, hogy a néphagyomány, a vers és a néptánc ötvözése nyomán milyen irányban fejlődnek majd a pedagógusok és az együttes. Volt négy csoport, amelyek közül három - az ipolysági Csillag-szóró (r. Köteles Judit és N. Tóth Anikó), a királyhelmeci Bodrogközi Aprószínpad (r. Nádasdi Hilda és Zvolenszky Gabriella) és a tornai Bódva (r. Balázs Éva és Pápai Katalin ) - már tapasztalt „tavaszjáró". Közéjük sorolta a zsűri a szenei Kincskeresőket, akiknek vezetője Polák Margit könyvtáros, hiszen idén az évek óta végzett olvasótábori költészet-megszerettetésnek az eredménye lett játékuk. Ezeket a díjakat a lírai játékért, az ötletes jelmezekért, a néptánc és a színjátszás ötvözéséért, a nagy, színpadi kártyajátékért kapták. Ötlet, játékosság, pedagógiai ihletettség, felszabadultság. Ez jellemezte leginkább az idei DMT színjátszó mezőnyét. A gondok elsősorban a színpad, a dramaturgia, a rendezés fortélyainak a hiányos ismereteiből adódnak. Ez leginkább azzal magyarázható, hogy a legkevésbé ebben hasznosítható a pedagógusok tanítás során szerzett gyakorlati tapasztalata. Ennek kiküszöbölését szolgálná a tanfolyam, amely évek óta nem volt. Sajnos, a felnőtt- és diákszínjátszók számára rendezett idei tanfolyamon sem vehetnek részt a pedagógusok, mivel még javában tart a tanév. Gyerekek, mesék és a bábuk A tanfolyamok, a módszertani képzés, a szakmai tanácsadás fontosságát bizonyítja mindaz, ami a Duna Menti Tavaszon a bábjátszás törtéJelenet a fődijas dunaszerdahelyi VMK Fókusz Gyermekszínjátszó Stúdiója Kalandra fel! című játékából (Burger Imre felvételei) Egy ellesett pillanat a színjátszók nívódíjasainak egyikének, az alistáli Kis Csippek A kiskondás című mesejátékából netéhez tartozik. Évek óta nem volt országos bábrendezői tanfolyam, a bábkészítés alapjaival is csupán alkalomszerűen ismerkedhettek meg az érdeklődők. Amióta a pedagógiai bábjátszásnak elnevezett óvodai és óvónői bábjátszásban Dunaszerdahelyen sem rendeznek szakmai bemutatókat, megcsappant a bábcsoportok száma. A DMT idei hét együttesből összeállt mezőnye szinte a teljes szlovákiai magyar bábjátszás képét adta. Otthon csak azok maradtak, akik az utolsó pillanatban meggondolták magukat, vagy családi és szakmai feladataik miatt szüneteltetik a bábuzást. Nem véletlen, hogy idén éppen Szőke Tamás volt az egyetlen szólóbábozó. Ez a kilenc esztendős kisfiú dr. Szőke Istvánnak az unokája, akinek szinte egy személyben köszönhető mindaz, ami ebben a műfajban mostanában megszületik. Tamás játékosan megmutatta, hogy alapjában hányféle animációs technikával lehet elkezdeni már gyerekkorban a bábozást. Lehet, hogyha sikerülne még az idén nyáron szervezni egy kisebb tanfolyamot, ott a szólóbábozás dramaturgiájáról, a rendezésről is szó eshetne. Sajnos, mindeddig nincs esély ennek a tanfolyamnak a megrendezésére. Holott igencsak nagy szükség lenne a bábcsoportok vezetőinek a képzésére. Nem mindegyik rendező képes ugyanis az olyan mértékű folyamatos megújulásra, mint például a kisudvamoki Kabóca vezetője, Makki Márta. Évről évre merészebb, sok esetben útkereső vállalkozásai, dramaturgiai ötletei az egyre kiforrottabb rendezői látással párosulnak. Makki Márta az a rendező, aki jelenleg a leginkább a saját útját járja, és az idei fődíj nem fejezi ki eléggé azt az összetett bábszínpadi látást, amit a Locspocs és a Bolygó Hollandi című mesében prezentált. Két olyan nívódíjasa volt a XXIV. Duna Menti Tavasznak, amely csoportok szinte ellentétei egymásnak, már ami a múltjukat illeti. A felbári Amadé bábcsoport teljesen kezdő, de nem az a vezetőjük, a sokat próbált, sok-sok díjat nyert Csépi Zsuzsa. Régi vendége a versenynek a párkányi Kuckó, s rendezőjük, Himmler Zsófia. Az ő dramaturgi műhelyéből került ki az a könyv, amelyben sikeres népmesedramatizációit adta közre Mindentlátó királylány címmel. A Gyurcsó István Alapítványi Füzetek sorában Szőke István A bábjátszás ábécéje című munkája után ez a második kiadvány, amellyel a DMT szervezésében meghatározó szerepet vállaló Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya a bábjátszók táborának kiszélesedését igyekszik segíteni. Csépi Zsuzsa maga is sokat tesz ezért, hiszen a nagyszarvai Csibészekkel évek óta díjazottja a fesztiválnak. Idén az ötletes bábukért jutalmazta őket a zsűri. A farkasdi Bukfenc Komlósi Margit irányításával a mezőny legkiemelkedőbb bábmozgatásáért kapott díjat. Mindez árnyalatnyi különbségeket fejez ki még azoknál a bábcsoportoknál is, akik nem vehettek át díjat. Az eperjesi Ugri-bugri és a lévai Csirip egyéni utakon járva keresik a legtökéletesebb bábuzás lehetőségét. Ágh Erzsébet és Alt Mónika azok közé a rendezők közé tartoznak, akik évről nem jelenik meg egy-egy ilyen népes rendezvény alkalmával. A gyerekekre ugyanazok a dolgok hatnak, mint a felnőttekre, csak ők még nem érzékelik, mert a mi kötelességünk ezeket a negatív hatásokat kivédeni. Ha csupán egy-egy ilyen gyermeki lelkeket felszabadító fesztivál során sikerül példát mutatni a felnőttek törődésére, már az is elegendő a jeladáshoz: mert a gyerekeinkért, az anyanyelvünkért, a nemzeti kultúránkért nagyon sokan tudnak és akarnak tenni. Önmagában az a tény, hogy a Duna Menti Tavasz lassan huszonöt esztendeje létezik, s kezdetben a versés prózamondó gyerekeket is venNívódíjas lett a párkányi alapiskola Kuckó bábcsoportja A széttáncolt cipellők című bábjátéka is évre keresik az újat, a legszebbet, amit környezetükben a gyerekek által átadhatnak. Kinek az érdeke a fennmaradás? Nem szabad elhallgatni, hogy az idei Duna Menti Tavasz valamivel oldottabb légkörben zajlott le, mint a megelőző három-négy. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy újra költségvetési támogatást kapott a rendezvény. Nagymértékben segített Dunaszerdahely város önkormányzata, így Huszár László vezényletével a Csemadok szervezői, nem utolsósorban a versenynek helyet adó Városi Művelődési Központ és a szakmai hátteret képező Pódium Színházi Társaság eredményes munkát tudtak végezni. Mindaz, ami a gyerekek önfeledt szórakozását szolgálta, egyben tanulságos is volt. A diszkó mellett helyet kapott a táncház, s láthatták Ecsi Gyöngyi és Badin Ádám Meseszínházát, hallgathatták a Bíborpiros Szép Rózsa népdalverseny gálaműsorát is. Senki ne gondolja azt, hogy mindaz, ami a szlovákiai magyarság mindennapi életét jellemzi, dégül láthatta Dunaszerdahely városa, többet bizonyít, mint a puszta létjogosultságot. Oda eljutni sok színjátszó és bábuzó gyerek vágyai közé tartozik, ott díjat nyerni sok pedagógusnak jelent szakmai presztízst, de mindenekelőtt önbecsülést. Számos esetben tapasztalható a magyar alapiskolák igazgatói részéről az érdeklődés, a segítő szándék, de még mindig akadnak olyanok, akik legjobb esetben is csupán közönyösen veszik tudomásul az iskolájuk hírnevét öregbítő színjátszó és bábjátszó csoportok sikerét. Az meg egyenesen megdöbbentő, ha valamely pedagógus-rendezőt még akadályozzák is az áldozatos munkájában. Ha a Duna Menti Tavasz egy kicsit is hozzájárul a pedagógusok önbecsülésének erősítéséhez, akkor a jövőjét nem kell félteni, hiszen a hivatását szerető, olykor megbecsülést, néha csupán elismerő szavakat kapó pedagógusok megteszik a magukét a fennmaradásáért. Cserébe csak azt várják, hogy ne hagyják őket magukra, s ne feledkezzenek el róluk, amikor segítséget, szakmai támogatást várnak.
