Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)
1999-06-25 / 136. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 15. G AZDAS ÁG ÉS FO GYASZTÓK FL Sikerrecept az idegenforgalomban Brit filmturizmus Véletlenül bukkantak rá a tíz bárkára Pisa közelében Ókori oroszláncsontok PANORÁMA-HÍR London. A filmet már látta, most megnézheti, hol vették fel - ajánlotta három évvel ezelőtt legújabb programjaként a brit idegenforgalmi hivatal. Az AP jelentése szerint a filmtérkép és a hozzá csatolt útikalauz akkora siker lett, hogy az idén már közzé kellett tenni a második, korszerűsített kiadást. Ebben egyebek között benne vannak a Szerelmes Shakespeare című film forgatásának helyszínei. A filmtérkép összesen 67 film és tévéshow 110 helyszínére vezeti el az érdeklődőt, s ha hét nyelven nem beszél is, ötön azért igen: az angol mellett francia, spanyol, olasz és japán változatban nyomtatták ki. A filmturizmus komoly gazdasági tényezővé vált sok híres film színhelyén. Wight szigetén az Osborne-ház vendégeinek száma például 25 százalékkal nőtt, amióta a „Mrs. Brown" című film forgatási helyeként is látogatják. Sheffield városában a „Full Monty" túra vált népszerűvé. Az emberek pedig csak néznek, mint a moziban. Párizsban látható a világ legnagyobb léggömbje Mindenki utazhat rajta MTI-PANORÁMA Pisa. Oroszláncsontokat találtak annak a tíz ókori római hajónak az egyikében, amelyekre még tavaly decemberben bukkantak Pisa közelében, közölte az ásatások igazgatója. „Az oroszlánt minden valószínűség szerint cirkuszi játékokra utaztatták. A hajórakományban találtuk meg a csontjait. A hajó a Krisztus előtti 2. század végén épült" - mondta az igazgató. A tíz fabárka közül 8 jó állapotban került napvilágra. A 400 négyzetméteres ásatási terület 7 méternyire van a tengerszint alatt és 10 kilométernyire a mai tengerparttól. Az ásatások a tervek szerint augusztusban fejeződnek be. Az első hajót június végéig egy ipari hangárba viszik át. Itt fogják másfél év alatt restaurálni mind a tíz bárkát. Ezután kiállítják őket egy külön erre a célra kialakított pisai múzeumban, ahol vízben helyezik majd el őket, hogy tökéletesebben megőrizzék épségüket. Már kiástak a sárból különböző tárgyakat, köztük amforákat, hajózási eszközöket és egy arany melltűt. Némely hajó a Kr. u. ötödik századból származik. A bárkákra véletlenül bukkantak rá a Genova-Róma vasútvonal bővítési munkálatai során. MTI-AFP Párizs. A világ legnagyobb léggömbjelátható szerda reggel óta a párizsi égbolton és 2000. december 31-ig ott is marad. A „Fortis" átmérője huszonkét méter, színe aranysárga, s az éjszaka töltötték fel 5 500 köbméter héliummal. Azóta a Szajna partján, az André Citroenről elnevezett park fölött lengeti a szél. A léggömböt, amelynek burka és Texasi víztárolóban Piranhát fogtak Dallas. Piranhát fogott Texas állam egyik víztárolójában egy 15 éves fiú. A világ egyik legvérszomjasabb ragadozó hala Dél-Amerika folyóiban honos, a hidegebb, mérsékelt övi éghajlatban nem tud áttelelni. A texasi piranha huszonhét centiméter hosszú. Feltételezések szerint „kinőhette" az otthoni akváriumot, a „gazdi" pedig szabadon engedte a víztárolóba. Nem kizárt, hogy további piranhák is vannak a mesterséges tóban, ám a következő tél végez velük - mondta Norman Williams zoológus. Szerinte a fürdőzőkre nem veszélyesek ezek a halak, a piranhák" támadásait Hollywood nagyban eltúlozza. (PAN) zsinórja Németországban készült, július elsején avatja fél ünnepélyesen Jean Tiberi, Párizs polgármestere. Azt követően mindenki utazhat rajta - 66 frank (tíz euró) lefizetése ellenében. A 12 évnél fiatalabb gyerekek viszont ingyen használhatják. Az óriásléggömb rákerült a mecénás, az 1990-ben létesült Fortis belga-holland pénzügyi szolgáltatási cég Internet honlapjára is (www.fortisassurances.fr.) - jelentette az AFP hírügynökség. Egyetlen nap alatt 21 embert kivégeztek Peking. Gyilkosságért, rablásért és nemi erőszakért egy délnyugat-kínai városban e héten egyetlen nap alatt, 21 embert végeztek ki - közölte a kínai ügyészségi napilap. Az újság megemlítette, hogy egy Lin Hsziao-kang nevű elítéltet azért végezték ki Csungcsing városában, mert a férfi 1998 júniusában leszúrta egy ruházati bolt alkalmazottját, aki lopáson kapta rajta. Két másik férfin azért hajtottak végre halálos ítéletet, mert agyonverték rabtársukat. Az Amnesty International elnevezésű emberi jogi szervezet jelentése szerint Kínában több embert végeznek ki évente, mint a világ többi részén összességében. (MTI) Uj lakások és házak 6,5 %-OS közteshitellel Keressen fel bennünket! PRVÁ STAVEBNÁ SPORITEĽŇA VK-550/1 4 1 Npfifr* • Bi jj f ll ížpälii • iMH LEASING SLOVAKIA Investa leasing Slovakia Komárno 945 01, Eötvösa 12, tel./fax: 0819/732 681,732 682, e-mail: lnvesta@investa. sk Nové Zámky 940 24, Petôfiho 1, tel./fax: 0817/40 40 80, e-mail: nz@investa.sk www .investa.sk, internet provider: KEMAR Vásároljon részletre! • Válasszon szerződéses partnereink széles áruválasztékából (fehér technika, elektronika, bútor, számítógépek...)! • 1 éves részletfizetési lehetőség. • Gyors ügyintézés, a kiválasztott árut még ugyanazon a napon átveheti! Részletes információkért forduljon bármelyik kirendeltségünkhöz, vagy szerződéses üzleti partnereinkhez. Kiválasztott partnereink: ABM plus, Šurany 941 02 , Nám.Hrdinov 4 , tel.: 0903766404 , (bútorüzlet), ATTI s.r.o., Komárno 945 01, Župná 9, tel.: 0819/730064, e-mail: atti@nr.psg.sk (elektronika, hangszer, számítógépek), DEMIN, Nitra 949 01, Mostová 13, tel.: 087/417019 (bútorüzlet), ELEKTRO-Nagy, Kolárovo 946 03, Mostová 24, tel.: 0819/942950 (háztartási készülékek forgalmazása), FERRO 3000, Komárno 945 01, Palatínova 7, tel.: 0819/730031, e-mail:ferro@ netlab.sk, (háztartási gépek, vaskereskedés), HftK nábytok, Hurbanovo 947 01, Komárňanská 142, tel.: 0818/7602634,(bútorüzlet), ILLER, Komárno 945 01, Hradná 1, tel.: 0905314312, (bútorüzlet), JEDNOTA SD, OD JEDNOTA, Nové Zámky 940 49, Hlavné nám. 6, tel.: 0817/400634, 400276 (bútor, fehér technika, audio-video technika), KEMAR, Komárno 945 01, Záhradnícka 16, tel.: 0819/701953, e-mail:kemar@kemar.sk, (számítógépek), NÁBYTOK s.r.o., Nové Zámky 940 01, M.R.Štefánika 26, tel.:0817/428519, (bútorüzlet), SITNO, Komárno 945 01, Jókaiho 18, tel.: 0819/704272, (bútorüzlet), ŠEKO SHOP, Komárno 945 01, Jókaiho 7, tel.:0819/713231,713233, (fehér technika, audio-video technika), Firma TOMAŠEK, Dunajská Streda 929 01, Kukučínova 1214, tel.: 0709/525545, (fehér technika,elektromos háztartási készülékek), URBAN-Eloktro, Komárno 945 01, M.R.Štefánika 11, tel.: 0819/730025, e-mail: 99cd101@netlab.sk (fehér technika, elektronika); valamint több száz üzleti partnerünk fenti emblémával megjelölt kereskedelmi egységei a KN, DS, NZ, GA, NR járásokban. ACRÖBAT HOSSZABB IDEIG HAT! • komplex gombaölő szer kiváló profilaktikus, kuratív, eradikatív és antisporulációs hatással • az antisporulációs hatás a kezelt terület nagyságával arányosan fokozódik • gyorsan felszívódik a szövetekbe, a levelek felső és alsó részén is hat, és a betegség bármelyik fejlődési szakaszában hatásos • a növényzet burgonyapenész elleni kétszeres kezelése ACROBAT MZ-vel a fertőzés megjelenését 1 hónappal is elodázhatja • a kezelés a légköri feltételektől függően 10-14 napig hat • felszámolja a burgonyapenészt a burgonyában, a paradicsomban, az uborkában, a hagymában, a dísznövényekben stb. • rendkívül hatásos a szőlőperonoszpóra ellen A fertőzés kialakulásának feltételei esetén azonnal alkalmazza 2,0 kg/ha adagolásban a burgonyában és a hagymában 0,25 % (2,0-2,5 kg/ha) adagolásban a szőlőben, uborkában, paradicsomban Egy vagy két zárókezelés jelentősen növeli a termés minőségét. CYANAMŠD THE POWER TO GROW CYANAMID SLOVAKIA, s.r.o. Krupinská 4, 851 01 Bratislava tel. 07/638 10 937 Vk-54/6 Hirdetőiroda tel: 07/ 582 38 262 Y "V- 582 38 332 4L tJk fax: 07/582 38 331 Vk-519