Új Szó, 1999. június (52. évfoyam, 124-148. szám)

1999-06-15 / 136. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1999. JÚNIUS 15. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK FL Rendkívüli biztonsági előkészületek előzték meg az elnöki inaugurációs rendezvénysorozatot Hagyományteremtő ünnepség Pozsony. A mai inaugurációs ünnepségsorozat a rendező bizottság elnöke, Ján Findra szerint jórészt a Michal Kováč beiktatásakor készült forgatókönyv szerint zajlik ugyan, de az eredeti változat néhány új elemmel bővült. SÓKI TIBOR Findra tájékoztatása szerint az új elemek egy részét maga az elnök, Rudolf Schuster javasolta. Az ó öt­lete volt például az, hogy koszo­rúzzák me$ Ľudovít Štúr, Milan Rastislav Štefánik és Alexander Dubček síremlékét. Újdonság az a szimbolikus szertartás is, amelyre a Nemzeti Színház előtt kerül sor, s amely során a kormány és a parla­ment elnöke, illetve az államfő az egység jelképeként összeköti Svätopluk legendás nyílvesszeit. Findra nem titkolta azt a remé­nyét, hogy a szertartássorozat mostani formájával új tradíciót te­remtettek. Az egész ceremónia több helyszínen, gazdag díszletek közt zajlik. Az elnö­ki menetet az 1848-as szlovák ön­kéntesek zászlait vivő katonák, talá­ros egyetemi elöljárók és a Lúčnica néptáncegyüttes tagjai kísérik az egyes helyszínek között. A díszőrség tagjai az eskütételnél is jelen lesznek, s az ünnepi ebéd idején a Prímás pa­lotából sem hiányoznak majd. Az el­Csütörtökig összesen 236 újságíró jelezte érdeklődését. nöki palotánál pedig díszmenetben vonulnak el Schuster előtt, aki itt ve­szi át ú j rezidenciája jelképes kulcsa­it. Egyes protokollszakemberek sze­rint enélkül a beiktatási ceremónia nem is lenne érvényes. Mivel az ün­nepségsorozaton az itthoni politikai vezetés mellett hat külföldi államfő is jelen van, az egész rendezvényt rendkívüli biztonsági intézkedések övezik. Az elnökök és a vendégek biztonságára, illetve a rendre a dísz­őrségen és a testőrökön kívül több száz rendőr ügyel, s a rendőriskolák hallgatói is kaptak feladatokat. Természetesen az ünnepi ebéd sem lesz mentes a rendkívüli intéz­kedésektől. A ételekhez felhaszná­landó alapanyagot például a Fo­rum hotel szakácsainak előre meg kellett vásárolniuk, azóta lezárt helyen őrzik azokat. Az ebéd fő fo­gása töltött pujkamell lesz, s az el­nöki finomságok között különle­ges gyümölcskrémmel töltött eper­tora is szerepel. Rendkívüli a sajtó érdeklődése is. Ceremónia több helyszínen, gazdag díszletek közt. Az itthoni újságokon, tévé- és rá­diótársaságokon, illetve hírügy­nökségeken kívül több külföldi ­köztük cseh, lengyel, magyar, osztrák - szerkesztőség is elküldte munkatársait. Csütörtökig össze­sen 236 újságíró jelezte érdeklődé­sét, de a szervezők ennél jóval töb­bel számolnak. Az ünnepségsorozat miatt ma for­galomeltereléssel és a tömegközle­kedés változásával is számolniuk kell a pozsonyiaknak. Megválto­zott útvonalon jár több villamos, a Béke téri buszmegállót ideiglene­sen megszüntették, egyes utakat pedig lezárnak az autósok elől. A rendőrség tájékoztatása szerint a tiltott helyen parkoló autókat el­vontatják. A mai ünnepséget több félreértés és vita előzte meg. Korábban pél­dául felröppent a hír, hogy Rudolf Schuster azt kérte, allegorikus ko­csik kísérjék végig a menetet az ut­cákon, ám ezt a szervezőbizottság elnöke határozottan tagadta. A múlt héten amiatt alakult ki né­Ülésezett a kormány legiszlatív tanácsa Integráció igényelte törvénytervezetek SITA-HlR Pozsony. A kormány törvényelőké­szítő tanácsa tegnap az állami támo­gatásról szóló törvénytervezetet tár­gyalta meg, amelynek elfogadása el­engedhetetlen az európai integráció szempontjából. A jogszabályt az Eu­rópai Unió helsinki csúcsértekezleté­re készülő jelentés is értékeli majd. A tanács ezenkívül elbírálta az állami garanciáról rendelkező kormányha­tározatot, illetve a bankokról, a biz­tosítókról szóló törvénymódosítást. A legiszlatív tanács tárgyalt a náciz­mus áldozatainak kárpótlását ren­dező törvénytervezetről is. Szlováki­ában jelenleg több, mint 1400 olyan zsidó él, aki túlélte a holocaustot. A jogszabály azokra a személyekre is vonatkozik majd, akiket a szlovák rezsim üldözött. A zsidó hitközség szerint a törvény elfogadása nem lesz hatással a német féllel a holoca­ust szlovákiai áldozatainak kárpódá­sáról folytatott tárgyalásokra. Három bűncselekmény a volt belügyminiszter rovásán Vádemelés Krajči ellen ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Miután az illetékes vizs­gálótiszt múlt héten vádemelési ja­vaslatot tett Gustáv Krajči ellen, a megbízott ügyész 2-3 héten belül vádat emel a volt belügyminiszter ellen. Krajči a népszavazás meghiú­sítása mellett hatalmi jogkörrel való visszaélés és irathamisítás bűncse­lekményét is elkövette. A 1997. má­jus 23-24-ére kiírt népszavazás meghiúsításával 79 millió 250 ezer korona kárt okozott, az államnak, az eljárás során kártérítést is köve­telnek majd tőle. (gl) Valószínűleg alvilági konkurensei ölték meg Jozef K.-t Lábadozik a testőr ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Ján Pipta országos rend­őrfőkapitány nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy bérgyilkos ölte meg a múlt hét elején Máriatölgye­sen a helyi alvilág fejének tartott Jo­zef K-t. Az sem kizárt, hogy a 36 éves férfival a konkurens maffia végzett, mert tevékenysége túlnőtt a régió határain. A támadó Jozef K. testőrét, a 25 éves Radovan R.-t is súlyosan megsebesítette, ő még mindig kórházban fekszik. A lövöl­dözésben két járókelő könnyebben megsérült. Állítólag újabb bizonyí­tékokat is találtak már, de erről a fő­kapitány nem nyilatkozott, (gl) Az elnöki díszőrségre az egész nap folyamán fontos szerep hárul (Gaál László felvétele) zeteltérés, hogy a korábbi elnök beiktatását szervező Jarolfm Antal a változtatások miatt kijelentette: a ceremónia nevetséges és szé­gyenteljes lesz. Ján Findra ezt az állítást határozottan visszautasí­totta. A költségekkel kapcsolatban viszont elmondta, tekintettel az ország áldatlan gazdasági helyze­tére, a bizottság úgy szervezte meg az ünnepségeket, hogy ha lehet, valamennyit még meg is takarítsa­nak a kormány által erre a célra el­különített hárommillió koronából. Nemzetközi szeminárium a védelmi minisztériumban Demokratikus elvű védelmi tervezés GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. A szeminárium célja, hogy résztvevői megismerkedjenek a biztonsági és védelmi politika leg­újabb tapasztalataival, véleményt cseréljenek Szlovákia biztonságpo­litikájáról és védelmi stratégiájáról, hogy az megfeleljen a fejlett demok­ratikus államok feltételeinek. Ezek­kel a szavakkal nyitotta meg tegnap Jozef Pivarči védelmi államtitkár a védelmi minisztériumban az ,A vé­delem és a védelmi tervezés demok­ratikus alapelvei" cím alatt rende­zett ötnapos szemináriumot. A rendezvényre a szlovák és a né­met védelmi minisztérium, a NATO amerikai-európai közös parancs­noksága, illetve a George C. Mars­hall Biztonsági Tanulmányok Euró­pai Központja közös szervezésében kerül sor. Az öt nap alatt a felsorolt szervezetek képviselői előadásokon vesznek részt, és úgynevezett workshopokban foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint a hadsereg fel­használása nemcsak védelmi célok­ra, a nemzetközi katonai missziók feladatai, Szlovákia védelmi rend­szerének elemzése, katonai lehető­ségek és forgatókönyvek kidolgozá­sa stb. A szeminárium végére olyan terveket és javaslatokat dolgoznak ki közösen, amelyeket azután a vé­delmi minisztérium szakemberei is felhasználhatnak a védelmi tárca és a hadsereg reformja során. Befejezte szlovákiai ténykedést az LSGAC Okleveles trénerek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A helyi önkormányzatok 464 választott képviselője és hivatá­sos alkalmazottja vehette át tegnap a pozsonyi Istropolisban oklevelét, miután elvégezte a Helyi Önkor­mányzatok Segélyközpontja (LSGAC) által szervezett képzési programokat. Huszonketten úgyne­vezett tréneri képesítést kaptak, ők tovább folytathatják a megkezdett munkát, az amerikai és más külföldi trénerek helyett vezethetik a követ­kező programokat. Az LSGAC az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Központ anyagi támogatásával már 1996 óta folytat szakmai tovább­képző programokat Szlovákiában, de június 30-án befejezi itteni tény­kedését. A csaknem négy év alatt olyan programokat szervezett, mint például a választott képviselők vagy a pénzügyi szakemberek mene­dzserképzése, a változtatások me­nedzsmentje, a városok és falvak fejlesztésének tervezése, a közhasz­nú munkák minőségének javítása stb. Az említett amerikai szerveze­tekkel, a Helyi Önkormányzatok Se­gélyközpontjával és az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Központtal elsősorban a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, de több más hazai szervezet is együttműködött a prog­ramok megvalósításában. (G. L.) RÖVIDEN Mečiar az árnyékkormányfő? Pozsony. Az árnyékkormány programjának előkészítésével és a kabinet összeállításával foglalkozik ma a Demokratikus Szlovákiá­ért Mozgalom politikai grémiuma. A mozgalom szóvivője, Marián Kardoš elmondta: még nem ismert, kik foglalják el az árnyékkor­mány egyes posztjait, de annak nagy a valószínűsége, hogy Vladi­mír Mečiar lesz az elnöke. (SITA) Polgári társulások támogatása Pozsony. Milan Kňažko művelődési miniszter a jövő héten írja alá a kulturális tevékenységet folytató polgári társulások anyagi támo­gatásáról szóló szerződéseket - mondta Silvia Jaššová, a támoga­tás elosztásáról döntő bizottság titkára. Az állami költségvetésből összesen 17 millió koronát különítettek el erre a célra. (SITA) Megkezdődtek a felvételik Pozsony. A pozsonyi Comenius Egyetem legtöbb karán tegnap megkezdődtek a felvételi vizsgák. Áz egyetem 12 karára közel 19 230-an jelentkeztek, közülük körülbelül 5000 hallgatót vesznek fel. A Közgazdasági Egyetemen ugyancsak tegnap kezdődtek a fel­vételik. ide összesen 12 117 jelentkezési lapot küldtek el. (TA SR) Megválasztották Dél-Afrika új elnökét Fokváros. A Dél-afrikai Köztársaság új parlamentje tegnap Thabo Mbekit, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt vezetőjét vá­lasztotta az ország új államfőjévé, Nelson Mandela utódjává. Az el­nökválasztás szavazás nélkül zajlott le, mivel Mbeki volt az egyet­lenjelölt, és az ellenzéki pártoknak sem volt kifogása ellene. (MTI) Vesztegető kábítószerkereskedők Pozsony. Ján Pipta országos rendőrfőkapitány kitüntetésben ré­szesíti azokat a rendőröket, akik a hétvégén meghiúsítottak egy megvesztegetési kísérletet. A rendőrök két pozsonyi fiatalember­nél 9 darab, 1,9 gramm heroint tatalmazó tasakot találtak. Az érin­tettek 25 ezer koronának megfelelő valutát és 75 ezer korona érté­kű aranyékszert kínáltak a rendőröknek, ha cserébe futni hagyják őket. A rend őrei azonban ellutasították az „üzletet", (gl) Hamis ezreseket találtak Kassa. Kilenc darab hamis ezerkoronást találtak a rendőrök két 16 éves tőketerebesi fiatalembernél. A bankjegyeket még azelőtt fog­lalták le, mielőtt forgalomba kerültek volna. A rendőrök figyelmez­tetik a vállalkozókat, legyenek óvatosak. (SITA) Tizennyolc ukrán elnökjelölt Kijev. A hétvégén Ukrajnában befejeződött az őszi elnökválasztási kampány első szakasza: lezárult a jelöltállítás ideje. A központi vá­lasztási bizottság 18 politikus jelölését fogadta el, összesen 32 sze­mélytjelöltek. A 18 jelölt közül 14-en parlamenti képviselők. A leg­idősebb jelölt a jelenlegi elnök, az 1938-as születésű Leonyid Kucs­ma. A jelölteknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy összegyűjt­sék a jelöltség megtartásához szükséges egymillió aláírást. (MTI) Prágát főleg a cukor- és sörexport aggasztja Vámunió vámpótlékkal ČTK-HÍR Prága. - A hétszázalékos szlovák behozatali vámpótlék a cseh áruki­vitel 54 százalékát érinti hátrányo­san - jelentette ki Miroslav Grégr cseh gazdasági miniszter a cseh­szlovák vámunió tanácsának teg­napi ülését követően. Prága figye­lemmel követi az intézkedés hatá­sait és megpróbálja enyhíteni azo­kat, ugyanakkor Grégr kijelentet­te: szerencsétlen lenne hasonló lé­péssel válaszolni. A tanácskozáson részt vevő Ľudovít Černák szlovák gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a vámpótlék bevezetésére mindenképpen szükség volt a szlo­vák gazdaság és a korona meg­mentése érdekében. A legkénye­sebb kérdésekben, tehát a cukor­és sörbehozatallal kapcsolatban a két fél kompromisszumos megol­dást keres, egyelőre eredményte­lenül. A két miniszter megegyezett a vám­unió további fenntartásában, leg­alábbis addig, amíg Csehország nem válik az Európai Unió tagjává, Szlo­vákia pedig esedeg kimaradna a bő­vítés első köréből. Ebben az esetben a vámuniót fel kellene számolni. Miroslav Grégr a tárgyalóasztalhoz tessékeli szlovák partnerét (ČTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents