Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-28 / 121. szám, péntek

10 KULTÚRA ŰJ SZÓ 1999. MÁJUS 28. Kár, hogy ká a szlovák fővárosban Pozsony. Június 2-án a pozsonyi közönség is láthatja a Beregszá­szi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Kassai Thália közös produkcióját, a Kár, hogy ká című darabot. A testvérszerelmet a drámairodalomban először középpontba állító tragédia szerzője, John Ford az angol dráma Shakespeare körüli nagy virágkorának egyik utolsó képviselője. A határon túl is nagy sikert aratott előadást Vidnyánszky Attila rendezte. A testvérpár szerepét Trill Zsolt és Gubík Ági alakítja. A pozsonyi előadás, melyet jövő szer­dán 19 órától a Redut színházi stúdiójában láthat a közönség, a Magyar Intézet és a Thália Színház közös szervezésében jött létre. Jegyek egy órával az előadás előtt a helyszínen kaphatók, (ú). Huber Carla Christine hangversenye Pozsony/Somorja. Huber Carla Christine német zongoraművész ma 16.30-tól a pozsonyi Miloš Ruppeldt Művészeti Iskola koncert­termében, 19.30-tól pedig a somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola koncerttermében hangversenyezik. A műso­ron mindkét helyszínen Liszt- és Wagner-művek szerepelnek. A koncertet a Közös hazánk, Európa elnevezésű fesztivál részeként rendezik meg. (tb) SZÍNHÁZ POZSON Y NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmina Burana, Rekviem 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Chioggiai csetepaté 19 KIS SZÍNPAD: Zárt tárgyalás 19 KASSA BORODÁČ SZÍNHÁZ: Olivér! 10 THÁLIA SZÍNHÁZ: Kakuk Marci szerencséje 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Karnyóné 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Palackposta (am.) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Mézeskalács nagyapó (am.) 16, 18 A szerelem hálójában (am.) 20.30 MLADOSŤ: Más nővér (am.) 15.15,17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Hogyan szed­tem fel a tanárnőt (am.) 17,21 Az élet szép (ol.) 17.30 Visszavágó (am.) 17,18.45 Nyolc mm (am.) 18, 20.30 Canterbury mesék (ol.) 19, 20.15 KASSA DRUŽBA: Ronin (am.) 15.30,17.45,20 TATRA: Más nővér (am.) 15.30, 17.45, 20 CAPITOL: Palackposta (am.) 15.45, 18, 20.30 ÜSMEV: Visz­szavágó (am.) 16,18,20 IMPULZ: Játsz/Ma (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Az élet szép (oi.) 17.30, 20 VÁGSELLYE - VMK: Visszavágó (fr.) 17.30, 20 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Az élet szép (ol.) 17, 19.15 LÉVA - JUNIOR: Patch Adams (am.) 16.30, 19 SLOVAN: Z, a hangya (am.) 19 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Pokoli szerencse (cseh) 19 Megközelítőleg ezer résztvevője lesz a ma este kezdődő és vasárnapig tartó országos énekkari fesztiválnak A magyar adás kétnapi kínálatából válogathatnak Hétvége a rádióban MŰSORAJÁNLÓ Szombaton 8 órától Hritz Júlia szer­kesztésében hallgathatják a Hétről hétre c. publicisztikai magazint. A műsor beszámol az elnökválasztás második fordulójáról; beszélgetés hangzik el Csáky Pál miniszterel­nök-helyettessel a regionális fejlesz­tési támogatásról szóló kormány­döntésről; Strausz Kálmán, a Ma­gyar Rádió kórusának karnagya nyi­latkozik, és szó esik a kassai Fórum Intézet egyéves tevékenységéről. 11.30-kor a Hazai tükör szerkesz­tője Királyhelmecre látogat. A déli hitek után 50 percben nóták szól­nak. A13 órakor kezdődő Kulturális körkép témái: Hamarosan olasz nyelven mutatják be a János vitézt; új CD-jéről Berco Balogh nyilatko­zik; Pozsonyban jelent meg 220 éve az első magyar nyelvű újság - erről halljuk Buzinkai Géza sajtótörté­nészt. 13.30-tól félórában balettze­ne szól. A 14 órai hírek után Kaland az élet. Portré a Szencen élő, ungvá­ri születésű Kovács Máriáról. Régi slágerekből válogat a zenei szer­kesztő 14.35-től. 15 órától az Iro­dalmi mozaik új könyveket mutat be, és megszólal a műsorban többek között Szigeti László, a Kalligram igazgatója, Szeberényi Zoltán, Cse­lényi László, Balázs F. Attila és Ha­raszti Mária. 15.30-tól a Zenei új­donságok c. műsor Elton John és Tim Rice Aida c. produkcióját mu­tatja be. A 16 órai hírek után a kö­szöntőt közvetítjük. 17.30-kor vá­lasztási híradóval, hírösszefoglaló­val és sporthírekkel jelentkezik a magyar adás. Vasárnap 8 órakor hí­rek, sporthírek, 8.30-kor Mit olvas­sak? címmel ismeretterjesztő mű­sort közvetítünk gyermek hallgató­inknak. 9 órakor a Világosság c. ka­tolikus félórában Szentháromság vasárnapján Ürge Tamás gútai es­peresplébános elmélkedik, majd a nagymagyari szent Rita ájtatossá­got és búcsút eleveníti fel a műsor. A 10 órai hírek utrán Randevú. Benne: Előzetes a Duna Menti Ta­vaszról; beszámoló Ákos dunasze­dahelyi koncertjéről és az első szlo­vákiai magyar humorfesztiválról. A tervek szerint 13.15-től háromne­gyedórás stúdióbeszélgetést sugár­zunk a köztársaságielnök-válasz­tásról. Amennyiben a hivatalos A Zenei újdonságok Elton John és Tim Rice Aida című produkcióját mutatja be. eredmény eddig az időpontig nem születik meg, a stúdióbeszélgetésre 14.15-kor kerül sor, s ebben az esetben a BBC magyar adásának közvetítése elmarad. 15 órakor ré­gebbi műsorainkból válogatunk. 15.30-kor a Hazai tájakon c. népraj­zi összeállításban Orbán-napi és úr­napi szokásokat mutat be Kluka Margit Nyitracsehiből. A 16 órai hí­reket a Köszöntő követi, amely ezút­tal is rövidebb lesz, ugyanis a Vá­lasztási híradó 17.30-kor kezdődik. Adászárás 18 órakor, (the) Brunszvik Teréz naplója Megjelent az első kötet Martonvásár. Magyarország, Ve­led az Isten címmel megjelent Brunszvik Teréz (1775-1861) naplójának első, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ide­jén született feljegyzéseiből össze­állított kötete. A franciával és an­gollal kevert német nyelvű szellemi hagyatékból készült válogatást az Argumentum Kiadó adta közre. Sajtó alá Hornyák Mária, az MTA Martonvásári Kutatóintézetének munkatársa rendezte. Ő írta a kötet bevezető tanulmányát is. Az előszó Jókai Anna munkája. A nevelésügy apostolaként, s Kö­zép-Európában is első „kisdedóvó" alapítójaként ismert Brunszvik Te­réz naplószerű jegyzeteit a Főváro­si Szabó Ervin Könyvtár őrzi. A gazdag anyagnak eddig csak a tö­redéke válhatott közkinccsé. A Brunszvik Teréz Szellemi Hagya­téka Alapítvány néhány éve hatá­rozta el, hogy kötetekbe rendezve megjelenteti a „haza leányának" feljegyzéseit, amelyeknek döntő többsége készítője korának legége­tőbb kérdéseivel foglalkozik. A kö­vetkező kötet az 1840-1855 között feljegyzett gondolatokat tartal­mazza, s várhatóan 2001-ben lát napvilágot. Az első kötetet az írók Könyvesboltjában, a Libri könyves bolthálózat üzleteiben vásárolhat­ják meg az érdeklődők. (MTI) Június elsején kezdődik a Duna Menti Tavasz, a báb- és színjátszók országos szemléje Öt nap, amely a gyerekeké ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Jövő héten ked­den kezdődik a gyermek színjátszók és bábjátszók országos fesztiválja. Öt napon keresztül tehát a gyerekek játsszák majd a főszerepet a Csalló­köz fővárosában. Kedden délelőtt gyermekrajz-kiállítással kezdődik a rendezvény a Csallóközi Múzeum­ban, a legjobb rajzok győztesei itt vehetik át a díjakat. Délután 14 órá­tól Az év bábuja címmel újabb kiállí­tás várja az érdeklődőket, a Kortárs Magyar Galériában. Június 2-án fél tíztől indul a seregszemle: a Városi Művelődési Központban az alistáli, a somorjai, a szenei és nyékvárkonyi színpjátszók lépnek színpadra. Dél­után 14 órától a lakszakállasi és a dunaszerdahelyi gyerekek szerepel­nek műsorukkal. Másnap, csütörtö­kön 9 órától az ipolysági, a király­helmeci, a tornaijai, a szepsi és a tornai színjátszó kisiskolások mu­tatják be produkciójukat. Délután 14 órától folytatódnak az előadá­sok: a nagyszarvai, a felbári, a kas­sai és a pozsonyeperjesi bábcsopor­tokat láthatja a közönség. Pénteken fél tíztől kezdődik a bábjátszók se­regszemléje: a farkasdi, a lévai, a párkányi és a kisudvarnoki csopor­tok lépnek fel, két órától pedig a Bí­borpiros szép rózsa vetélkedő gála­műsorát tekinthetik meg az érdek­lődők. Szombaton a meghívott ven­dégek műsorával és díjkiosztással zárul a fesztivál. A Városi Művelő­dési Központban (tel.: 0709/552­5751) előre is foglalhatók jegyek az előadásokra, (me) Öröm és mesebeli varázslat váltogatja majd egymást a Duna Menti Tavaszon (Prikler László felvétele) Felcsendül a Galántai táncok is Galánta. Ma 17 órakor a Ko­dály Zoltán élete és munkás­sága című kiállítás megnyitá­sával (reneszánsz kastély) megkezdődnek a XI. Kodály­napok. Az országos énekkari fesztivál időpontja, május 28-30., Kodály Zoltán utolsó galántai látogatásához kötő­dik - a zeneszerző 1943 má­jusának végén, pünkösdva­sárnapjárt a városban. TALLÓSI BÉLA Ahogy Mézes Rudolf, a Csemadok Galántai Területi Választmányának titkára elmondta, az országos kó­rustalálkozót azzal a céllal rendezik meg immár tizenegyedik alkalom­mal, hogy hozzájáruljanak az álta­lános zenei nevelés színvonalának emeléséhez, illetve fórumot te­remtsenek az ifjúsági és a felnőtt énekkari mozgalom felélénkítésé­re, egyben az énekkari mozgalom színvonalának emelésére. A Ko­dály-napok olyan fórum továbbá, amely lehetőséget ad a szlovákiai magyar felnőtt kórusok megméret­tetésére, illetve a kapcsolatok ápo­lására. Az események, vagyis az egyes hangversenyek nemcsak a fesztiválnak otthont adó Galántán, hanem a környékbeli falvakban is zajlanak. Maga a nyitóhangverseny is - amelyen a Veszprémi Városi Kó­rus és a Galántai Kodály Zoltán Da­loskör közreműködik - a deáki ka­tolikus templomban lesz ma este nyolc órakor. A füleki női, illetve férfikar pedig a nagymácsédi római katolikus templomban lép fel ugyancsak ma, 19.30-kor. Szombaton 10 órakor kezdődik a szlovákiai magyar felnőtt énekka­rok országos minősítő versenye a városi művelődési központ szín­háztermében. A versenyen egy­egy kórus maximum tizennyolc perces műsorral szerepelhet. A versenyművet szabadon választ­hatták a kórusok, jóllehet, a feszti­vál előkészítő bizottsága ajánlás­ként felhívta a kórusvezetők fi­gyelmét, hogy az esztendő a ma­gyar kórusmuzsika életében Bár­dos Lajos születésének 100. évfor­dulójajegyében zajlott, illetve em­lékeztetett Szíjjártó Jenő születé­sének 80. évfordulójára. Idén, az eddigi hagyománytól eltérően, nem szombaton este tartják a szak­mai értékelést, mivel 20 órától a versenyző zenekarok a környékbe­li falvakban lépnek fel, s nem ma­radna elég idő az alapos vélemé­nyezésre. Ezért a már megszokott szakmai tanácskozáson, amelyet vasárnap délelőtt tartanak, nem előre megadott témával foglalkoz­A vendégként fellépő Csermely kórus (Archívumi felvételek) Medveczky Ádám vezényli a győri szimfonikusokat nak majd, hanem a versenyt érté­kelik. S mivel a rendezők - ahogy Mézes Rudolf elmondta - nem akarták, hogy az értékelés csak „si­mogatás és dicséret" legyen, ha­nem valóban minősítés és tanács­adás, neves szakembereket hívtak meg a zsűribe, melynek élére Ba­ross Gábort, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnökét választották. A szombat este a 20 órakor kezdő­dő diószegi hangversennyel, me­lyet a katolikus templomban tarta­nak, Pintér Ferencre, a szlovákiai magyar kórusmozgalom jeles alak­jára emlékeznek születésének ki­lencvenedik és halálának tizedik évfordulóján, illetve arra, hogy harmincéves lenne a Vox Humana vegyes kar, amely az ő vezetésével 1969-ben kezdte el tevékenységét, tulajdonképpen az első Kodály-na­pok hatásra. Szombaton ugyan­csak 20 órakor kezdődnek koncer­tek Galántán (katolikus templom), Feketenyéken, Felsőszeliben, Jó­kán, Nagyfödémesen, Vágkirály­fán és Zsigárdon. Mivel az esemény a gyermeknap előtt zajlik, a rendezők gondoltak a legkisebbekre is - vasárnap dél­előtt gyermeknapi vigadalmat tar­tanak a Csemadok székházának udvarán, ahol természetesen a fel­nőtteket is szívesen látják. Itt meg­zenésített gyerekversekkel lép fel a Veszprémi Városi Kórus Iciri-piciri kórusa. Bemutatkozik továbbá a Nevesincs népzenei együttes, a ga­lántai alapiskola Kicsinyek kórusa, valamint a vízkeleti Bíborka gyer­mek-citerazenekar és a diószegi Dióhéj citerazenekar. Ahogy már két alkalommal, idén is lesz szimfonikus hangverseny, mégpedig a vasárnap 18 órakor kezdődő taksonyi zárókoncerten, ahol a Győri Szimfonikus Zenekar mutatkozik be. Felcsendül Kodály Galántai táncok, illetve Psalmus Hungaricus című műve. Ez utób­biban szólót énekel Wendler Atti­la, a Magyar Állami Operaház ma­gánénekese, vezényel Medveczky Adám. Az est folyamán a szimfoni­kusokon kívül fellép a fesztiválra vendégként meghívott kassai Nem akarják, hogy az ér­tékelés csak „simogatás és dicséret" legyen. Csermely kórus, illetve az a kórus, amelyik a legtöbb pontot szerezte a versenyben. A taksonyi katolikus templomban tartandó záróhang­verseny érdekessége, hogy kihan­gosítják, tehát kint is hallható lesz. S hogy azok is ízelítőt kapja­nak az országos kórusfesztiválból, akik nem tudnak ott lenni Galán­tán, illetve nem a környékbeli fal­vakban laknak, a XI. Kodály-na­pok zenei anyagából dupla CD-t készülnek kiadni.

Next

/
Thumbnails
Contents