Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-24 / 117. szám, hétfő

10 Tévé és RádIó ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 24. Még egyszer sem nyert Stanley Kupát a St. Louis Blues az NHL-ben, pedig több lehetősége is akadt; egy évig a legendás Wayne Gretzky is ebben a klubban játszott Zöldfülűként háromszor is döntőben a Kékek Az idény előtt komoly dilem­mában voltak a St. Louis Blues vezetői: kivel pótolják csapatuk addigi .játékmes­terét", a Dallashoz igazolt Brett Hullt. Az amerikai vá­logatottjátékos a klub csúcstartójának számít az egy idényben elért pontok és gólok tekintetében. MAREK SVÁTEK Ráadásul Duchense és Godinyuk is elment, tehát minden ok megvolt az aggodalomra. Joel Quenneville ed­ző nem vesztette el a fejét, a fiata­lokban látta a jövőt. Tisztában volt Pavol Demitra képességeivel, és hogy teljes legyen a szlovák kolónia, egy sorba tette Michal Handzušsal és Ľubo Bartečkóval. Ez a csatársor hamar feledtette a. szurkolókkal, hogy valaha Brett Hull is a Kiel Cen­terben ütötte a korongot - pedig Šťastnýék után ez még csak a máso­dik tiszta szlovák támadósor az NHL történetében. A St. Louis-i szlovák trojka legeredményesebb tagja, Pavol Demitra játéka sokakat Peter Šťastnýra emlékeztet. Nemcsak jég­korongtudása, hanem emberi ma­gatartása miatt is. Az alapszakasz utolsó mérkőzése előtt 89 pontja volt, a szerződés értelmében a kilencvenedikkel 500 ezer dollár prémium ütötte volna a markát. Az utolsó találkozón százszázalékos helyzetbe került, szinte üresen tá­tongott előtte a kapu, de inkább az átadást választotta, mert társának ugyanannyi pontja volt, mint neki. A helyzet kimaradt, így a mesés ősz­szeg mindkettőjük számára el­úszott. Sokan a fejüket fogták, mit tett ez a gyerek. Vajon hányan kö­vették volna a példáját? Közben a St. Louisnak már megvolt a helye a rájátszásban. Az első for­dulóban a Phoenix Coyotes ellen mérhette össze erejét. Már 3:l-re vezettek a phoenixiek, de Demitra nem hagyta annyiban, több fontos találattal járult hozzá a St. Louis to­vábbjutásához. A Konferencia elő­döntőjében a Dallas Stars várta a „bluesmeneket" - több kiélezett ta­lálkozó után a Dallas 4:2 arányban jobbnak bizonyult. St. Louisban megfordult csaknem minden európai bevándorló , aki Amerikában kívánt letelepedni. A Mississippi jobb partján elterülő vá­rosban egycsapásra zöld utat kapott a jégkorong. Az 1934/35-ös idényben a St. Louis Eagles szerepelt az NHL-ben, de fennállása első éve után megszűnt. Harminckét évig tartott, amíg a sportág legszínvonalasabb bajnok­sága „visszaköltözött" a városba. A klub 1967. június 5-én kapta meg a hivatalos igazolást arról, hogy in­dulhat az NHL-ben. Amerikában szeretik a szuperlatívuszokat, nem csoda, hogy az újonnan alakult klu­bot is az egekig magasztalták. Meg kell hagyni, azzal, amit a Blues („Kékek") az első éveiben produ­kált, rá is szolgált a dicsőítésre. Ti­Azzal, amit a Blues az első éveiben produkált, rászolgált a dicsőítésre. zenegy hónappal a klubalapítás után a St. Louis a Stanley Kupa­döntőben találta magát. Bár a baj­nokság minden idők legeredmé­nyesebb tagja, a Montreal 4:0-ás összesítéssel győzött, a döntőbeju­tás puszta ténye, és hogy a St. Louis valamennyi találkozón csak egy góllal maradt alul a Montreallal szemben, csodának számított. A kö­vetkező idényben a Blues megint bejutott a Stanley Kupa fináléjába, ismét a Montreal Canadiens volt az ellenfél. Bowman „fiai" nem tanul­tak a korábbiakból: egy mérkőzést sem nyertek. A St. Louis előtt har­madszor is nyitva állt az aranykapu, de a Boston Bruins szintén 4:0-át mért a Kékekre. A vereségek ellené­re mindenki óriási szenzációnak könyvelte el a három döntőbeli sze­replést. Scotty Bowman csapatában több elsőrangú játékos szerepelt. Köztük Glenn Hall kapus, vagy az észak-amerikai hokicsiilaga, Jacques Plante. A hátvédek közül Al Arbour, Doug Harvey, Jean-Guy Talbot és Jim Roberts nevét kell Eddie Irvine és Michael Schumacher csapata ötmillió márkával többet fektetett az autók fejlesztésébe, mint a címvédő McLaren Mercedes, s ez az eredményeken is látszik Jó úton halad a Ferrarri, öt hónappal a vébé vége előtt Egy tucat nagydíj múlva dől el, Schumacher lesz-e a világbajnok (TA SR) JÁN HUDOK Miután tavaly Szuzukában megko­ronázták Mika Hákkinent, minden­ki esélylatolgatásba kezdett, ki le­hetne a következő Forma-l-es vi­lágbajnok. A világ leglátványosabb autóversenyének idei felvonása március 7-én Melbourne-ben kez­dődött, az Albert Parkban. Szurko­lók ezreiben merült fel a kérdés: si­kerül-e végre a Ferrarival világbaj­noki címet szerezni Michael Schumachernek. Az olasz csapat 1996-ban kétszeres világbajnok­ként szerződtette a német verseny­zőt, ám 1996-ban és 97-ben a Williams, tavaly a McLaren állta út­ját. .Annyi kudarc után tudatosul az emberben, hogy megérett az idő. Idén fel tudjuk venni a versenyt a McLarennel, most már nem előzhet­nek meg" - jelentette ki az önbizalomtól fűtött Schumacher. Amit mondott, nem volt megalapo­zatlan; a Ferrari 400 millió márkát fektetett az autók fejlesztésébe, a McLaren Mercedes 50 millióval ke­vesebbet. Már a két istálló gumiab­roncsai között sincs különbség, mindketten a japán Bridgestone cégre bízták magukat. Schumacher mellett Eddie Irvine-on múlik, sike­rül-e húsz év után az első helyen vé­geznie az itáliai táltosoknak. Az „őrült ír" korábban nemegyszer fé­ken tartotta az első számú Ferrari­pilóta riválisait. Kényelmetlen fel­adat, annak idején egy ilyen manő­ver után a megboldogult Ayrton Senna is szájon vágta Eddie-t. Az első futam után minden a feje te­tejére állt. Bár a McLaren az edzé­sen és a versenyen is a legjobb úton haladt a győzelem felé, mindkét tá­bor autói kiestek. Ausztráliában Schumachertől pártolt el a szeren­cse, így Eddie Irvine élete első győ­zelmét ünnepelhette. Egy hónapra rá Brazíliába költözött a Forma-1 „vándorcirkusza". Az Interlagos ne­vű pályán sok a bal kanyar, azt tart­ják, aki a Brazil Nagydíjon elsőnek ér célba, a világbajnokságot is meg­nyeri. A 72 kört Mika Häkkinen tel­jesítette leggyorsabban, ha tehát igaz a hiedelem, nem kell azon gon­dolkodni, ki nevet a végén. A ver­seny után maga Häkkinen is vígan hangoztatta, csapata megvédi első­ségét, méghozzá sokkal hamarabb, mint tavaly. Társa, David Coulthard Brazíliában megint kiesett. Eközben a Ferrarinál szomorú han­gulat uralkodott. Hiába győzött Irvine az első nagydíjon, az új Fer­rari F99-es továbbra sem volt az igazi. Schumacher optimizmusa is köddé vált. ,A McLaren és a Ferrari között óriási különbség. Brazíliá­ban még a Stewartban versenyző Barrichello is egyenrangú ellenfe­lem tudott lenni. Pontosabban, jobb volt nálam. Hogy mi a gond? Boldog lennék, ha tudnám. Az biz­tos, ha versenyképes autóval akar­tunk kiállni, nem értük el célunkat." Az első európai fellépés Eközben a Ferrarinál szomorú hangulat uralkodott. előtt fokozódott a feszütség az olasz táborban. Pedig a konstruktő­rök versenyét a Ferrari vezette. Az imolai futam előtt a La Gazetta dello Sport című rangos olasz napi­lap közzétette azt az információt, mely szerint szétválik Eddie Irvine és a Ferrari útja. Az újságíróknak mindezt Jean Todt, a Ferrari fran­cia származású sportigazgatója árulta el. Az üresen maradt poszttal kapcsolatban állítólag már David Coulthardot, Jarno Trullit, Pedro Dinizt és Jean Alesit is megszólítot­ta. Az is lehet, hogy az ügy hátteré­ben Eddie Irvine egyik nyilatkozata áll: „Michaelnek is megvannak a maga gyengéi. Néhány mutatóban még jobb is vagyok, mint ő." Aztán minden jóra fordult. Bár az időmérő edzésen harmadszor is Häkkinen győzött, mögötte Coult­hard bizonyult a leggyorsabbnak. A finn eleinte nem engedett a rajt­pozíciójából, lassan kezdte maga mögött hagyni a többieket, de. a 17. körben rosszul vette a kanyart, váratlanul kiesett. Ekkor Schu­macher és Coulthard között kellett eldőlnie a versenynek.Tavaly a McLaren pilótája nyert. Minden a boxutcán múlott. A német azt a taktikát vetette be, amelyet tavaly a Hungaroringen sikeresen alkal­mazott. Kétszer állt meg gumikat és üzemanyagot cserélni Coulthard csak egyszer. Schu­minak lett igaza. Négy másodper­ces előnyre tett szert Daviddel szemben, ami elég volt ahhoz, hogy 120. versenyén elsőként érjen célba. Kétszáz ezer ember tombolt a lelátón olasz zászlóval a kezében. Utoljára 1983-ban nyert Imolában Ferrari-pilóta, a francia Patrick Tambay. Schumachernek ez volt a 34. futamgyőzelme, a tizenötödik a Ferrarival. Ezzel kiegyenlítette Niki Lauda rekordját, aki kétszer volt világbajnok a Ferrarival, a 15. futamgyőzelme után a tévé kame­rái előtt levette siltes sapkáját, amellyel az 1976-os baleset utáni plasztikai műtét nyomait takarta. „Nem vakíthat el a mai siker. Csak végre kiderült: most már jobb au­tónk van, mint a McLarennek" ­mondta Schumacher az imolai dia­dal után. Három nagydíj után a né­met pilóta áll összetettben az első helyen. San Marinóban nemcsak a Ferrari, a Sauber is ünnepelt. Bár nem szerzett pontot, századik alka­lommal idított autót. A legutóbbi, negyedik futamot a Monacói Hercegségben rendezték. Ez volt a 70. Monacói Nagydíj, a Forma-l-es világbajnokság soroza­tában az 57. futam. A kezdetekhez képest alig változott a pálya. To­vábbra is a Square Massinet, a Place du Casino, a Virage de Mirabeau, a Mirage du Löws, a Tabac kanyarok­ban és a híres alagútban száguldoz­nak a versenyzők. Több Forma-l­es pilótának éppen itt, a Földközi­tenger partján van az állandó lak­helye, nehogy túl sok adót kelljen fizetniük a díjakból. Ezért aztán ci­vilben is nap mint nap kipróbálhat­ják a járást. A 3367 méteres pályán abszolút Ferrari-siker született. Idén először duplázott a csapat, összesen 44. al­kalommal. „Sokat akartam, most meg szinte semmim sincs. Harma­dik lettem Monte-Carlóban, 3. va­gyok az összetettben is" - nyugtázta csalódottan Häkkinen. Schu­machert Olaszországban már világ­bajnokként emlegetik. Még 12 fu­tam van hátra. A következő ver­senyt vasárnap rendezik Spanyo­lországban. A szerencse Monacó­ban sem pártolt el a Ferraritől. Ez a pálya főleg jó technikai képzettsé­get igényel, a legfontosabb pillanat a rajt. Ezúttal a Ferrarinak jött ki a lépés, két dobogós helyet szerzett. A McLaren Ezüstnyilai az első fu­tamtól kezdve csak vergődnek a mezőnyben. Coulthard kocsiját műszaki gondok gyötrik, Monacó­ban megint nem ért célba. megemlíteni. A csatárok közül pe­dig Ab McDonaldét, Camille Henry­ét, Phill Goyettét, Dickie Moore-ét vagy a brit triót: Barclay, Bili és Bob Pragert. A szurkolók hamar a szívükbe zár­ták a csapatot, a lelátó szinte min­den alkalommal megtelt. A klubve­zetők csak arra vártak, milyen lesz folytatás. Gyatra lett. Leglábbis, ami a hetvenes éveket illeti. A gyön­ge játék miatt természetesen keve­sebb pénz folyt be a szponzoroktól, a válságnak már nem lehetett gátat szabni. Bowman szedte a sátorfá­ját, mielőtt azonban végleg elment volna, véghezvitt néhány hasznos cserét. Red Berensont és Tim Ecc­lestont Detroitba küldte, helyettük Wayne Connelyt és Garry Ungert kapta. Utóbbi egyedülálló csúccsal büszkélkedhet: 1968. február 24. és 1979. február 21. között egy mérkőzésről sem hiányzott, zsinór­ban 914 találkozón játszott. A klub mégis tovább csúszott lefelé a lej­tőn, a stadion szinte kongott az ürességtől. Scotty Bowman 1971­ben a Montrealhoz szegődött, meg­üresedett helyét Al Arbour vette át, aki időközben szögre akasztotta korcsolyáját. Előbb Sid Ábellel és Bili McCrearyvel próbálta összeráz­ni a társaságot, majd Jean-Guy Tal­bottal, de hiába. A csapat már nem volt a régi; hol a Konferencia ne­gyeddöntőjében, hol az elődöntő­ben esett ki. Sőt, 1974-ben, 78-ban és 79-ben még a playoffba sem ju­tott. Az 1976-os draftoláson a Ké­keknek sikerült becserkészniük Bernie Ftoreket, aki 13 idényre a csapat meghatározó egyénisége lett. Al Arbour a hiábavaló próbákozások után New Yorkba in­dult szerencsét próbálni: az Is­landersszel négy Stanley Kupát szerzett. Lassan a St. Louis is magá­hoz tért; 1986-ban bejutott a Kon­ferencia-döntőbe. Két évvel később fontos pillanat köveztkezett a klub történetében. A Calgarytól leigazol­ta Brett Hullt, aki első idényében csak 13 mérkőzésen lépett pályára a kék mezben, ezek során 6 gólt és 8 gólpasszt adott. Igazán a rájátszás­ban bizonyította be, hogy jó vásárt csináltak vele: 10 találkozón hét A St. Louis hokisai ma már nyári szünetüket töltik, a Főcsoport elődöntőjéből a Dallas jutott tovább (TA SR) gólt ütött. Mindenki számára vilá­gos volt, a St. Louis megtalálta mesterlövészét. Az 1989/1990-es idényben 72 gólal zárta az alapsza­kaszt, egy évvel később megkapta a leghasznosabb játékosnak járó Hart Trophyt. Az NHL történeté­ben ő volt a harmadik játékos, aki 50 mérkőzésen 50 gólt ütött, az alapszakasz után összesen 86-ot. (Egy szezonban csak Wayne Gretz­ky volt képes többre, 1982-ben 92­t szerzett.) Hull egy ideig egy csa­patban játszott a legendás Gretz­kyvel, akit Keenan edző 1996-ban csábított St. Louisba. Egy év eltelté­vel Gretzky a NY Rangershez iga­zolt. Gretzky érkezése előtt Peter Šťastný is a Bluesban játszott, de ekkor már túl volt a hőskorán. Visszvonult, azóta játékosmeg­figyelőként dolgozik a klubban. Nem is rosszul. Ő szemelte ki a mostani szlovák hármast, sőt, a St. Louis fiókcsapatában nevelkedő Nagyot és Podkonickýt is. Az együttes egykor csehszlovák legen­dákat is vendégül látott, gondol­junk csak Václav Nedomanskýra vagy Jaroslav Jin'kre. A medve bőrére?

Next

/
Thumbnails
Contents