Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-24 / 117. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 24. KOMMENTÁR Tátra alj i geometria TÓTH MIHÁLY Jól ismerjük Vladimír Mečiart, és egyet-mást már tudunk Rudolf Schusterról is. így túlságosan már azon se csodálkozunk, hogy Szlo­vákiában még a geometriát is megreformálták: a kassai főpolgár­mester kívánságára „kettéfűrészelték" a kerekasztalt. Több az jelkép­nél, hogy Schuster nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Mečiarral. Teljes mértékben, persze, még ez a gesztus se fejezi ki a kettejük kö­zötti távolságot. Azt azonban nagyon precízen kifejezésre juttatja, hogy az ország lakossága reménytelenül két táborra szakadt. A volt miniszterelnök ismét bebizonyította, nem képes újítani. Meg sem kísérelte saját árnyékának túllépését. Továbbra is abban bízik, hogy a nyelve gyorsabban pereg az agyánál, így kínosan ügyelt, hogy a játékszabályok értelmében rendelkezésére álló időt - ha van mon­danivalója, ha nincs - az utolsó másodpercig kiaknázza. Pedig az al­kalomhoz egészen méltatlanok, az ország problémáihoz képest hihe­tetlenül mellébeszélőek voltak az, úgymond, szigorúan titkos, ki tud­ja, kik által megfogalmazott kérdések. Mečiar mintha teljesen feled­te volna, hogy szeptemberben, a parlamenti választásokat megelőző hetekben csődöt mondott a választók óriásplakátokkal, külföldi sztá­rokkal, főképp pedig parttalan szóáradattal való kápráztatása. Vasárnap, abban a déli félórában százezrek találgatták: vajon mi az oka, hogy Rudolf Schuster a szó szoros értelmében tékozolta az ide­jét. A „fehér egér" által kisorsolt, az alkalomhoz méltatlan színvona­lú kérdések megválaszolására nem volt rest néhány másodpercben válaszolni, bizonyítva, hogy senki kedvéért nem hajlandó áldozni a formalizmusnak. Mindenki azzal számolt, hogy talán következik majd egy kérdés, amelynek apropóján fajsúlyos dolgokról is szólni lehet. Bizonyára az államfőjelölt is ebben reménykedett. Tévedett. A közszolgálati televízióban mintha egytől-egyig politikai kisegítő is­kolát abszolváltak volna a kerekasztal szervezői. Az infantilis kérdé­sek (már Mečiar is ilyeneket kapott) egyértelműen a populizmusra építkező fél számára tették könnyen leüthetővé a „labdát". Rudolf Schuster a rendelkezésére álló idő mintegy felét veszni hagy­ta. Jó ízlésű, értelmes ember ezt úgy interpretálja, hogy formaliz­musra, szócséplésre nem volt hajlandó. Hordószónokéknál viszont az ilyen gesztusból arra következtetnek, hogy „lám, nem bírta szusz­szal". Nem egészen egy hét múlva kiderül, kik hogyan vették a lapot. A de­mokratikus erők jelöltje - ez érezhető volt - tisztában van az erővi­szonyok kiegyenlítettségével. Nem hiába mondotta vasárnap dél­ben: 2-3 szavazat is sokat nyomhat a latban. JEGYZET Erőszakos diplomácia SÓKI TIBOR A világ nagyhatalmai meg a kö­zéjük tolakodott Oroszország képviselői azon rágódnak, mit csináljanak Koszovóval. S mi­ként csinálhatnák azt a valamit úgy, hogy Kínának is megfelel­jen. Nem akarják elrontani saját hírüket azzal, hogy túlzott en­gedményeket tesznek a népirtó Milosevicsnek és az emberi jo­gokat két lábbal tipró pekingi kormánynak, de ahhoz sem elég bátrak, hogy nélkülük döntsenek, így aztán nem tud­va, mit tegyenek, bonyolult po­litikai viszonyokról meg arról beszélnek, hogy a helyzet iga­zán nem is lehetne összetet­tebb. Pedig ha józan paraszti ésszel nézzük a dolgokat, na­gyon egyszerű az egész. Milosevics úgy gondolta, Koszo­vóban túl sok az albán és túl ke­vés a szerb, hát tett róla, hogy kiegyenlítődjenek az arányok. Ugyanazt csinálta, mint Horvátországban,vagy Boszniá­ban. Mivelhogy sok kicsi szer­bet egyik napról a másikra nem lehet összehozni, az albánok számát csökkentette. Neki az ilyesmi nem probléma. Elküldte gyilkosait, öljenek meg pár (ezer) albánt, a többi úgyis el­szalad. A világ is ugyanúgy rea­gált, mint korábban Bosznia esetében. Meglepődött azon, ami egyáltalán nem volt megle­pő. Az ENSZ tanácstalan volt, a NATO bombázott, nehogy már szó érje a ház elejét, végül a po­litikusok felvették legjobb öltö­nyüket, és összeültek, hogy tár­gyaljanak. Mert, kérem, fő a diplomácia. A tárgyalás - és a vér - azóta is folyik. Egyszer majd biztos megegyeznek vala­miben, ami jó lesz Pekingnek, Belgrádnak, Moszkvának, talán még Washingtonnak is, és min­denki marad a helyén. Csak az albánok nem, de velük akkor már úgysem törődik senki. El­végre a világ mára a bosnyáko­kat is elfelejtette. Aztán ha né­hány hónap múlva esetleg Milosevics arra is rájön, hogy a Vajdaságban túl sok magyar van, jöhet megint a szerb né­pességszabályozás. A NATO is megint bombázhat, Eduard Kukant esetleg megint kinevez­hetik kúlönmegbízottnak, és ha minden jól megy, a diplomaták is összeülhetnek újra, hogy tár­gyaljanak, és közben piszkosul fontosnak érezzék magukat. Mert, kérem, fő a diplomácia. Azzal minden megoldható. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238311), - kultúra- (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), Bolemant t illa - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk - Asszony, sose félj, ha gyorsan hajtok! Kitűnőek a fékek ezen az autón. Olyan hirtelen meg tudok állni vele, mint a gazdasági fejlődés az országban. (Peter Gossányi rajza) A koalíció írásban vállalta a harcot a gazdasági összeomlás megakadályozásáért Június az utolsó hónap! A múlt héten átéltük azt, amit eddig csak külföldről ismertünk: a a fizetőeszköz árfolyama meredeken zuhanni kezdett, és nem lehetett tudni, tartható-e va­lamiféle koncepció vagy ellenőrizhetetlenné válik a helyzet. TUBA LAJOS Az euro árfolyama hétfőn átlépte a 46 koronát, szerdán pedig 48 koro­na fölé került. Csütörtökön aztán 46,7 koronán sikerült stabilizálni, és a helyzet pénteken sem válto­zott. Ehhez arra volt szükség, hogy a jegybank legalább 100 millió euro értékben egész héten koronát vásároljon, illetve olyan mértékben visszafogja a hozzáférhető pénz mennyiségét, hogy csütörtöktől még a bankközi piac hivatalos in­dexét, a BRIBOR-t sem tudták megállapítani. Mindez azonban csak a felszín: ilyen beavatkozások­kal csak ideig-óráig korrigálható az árfolyam. Ha ehhez nem járul meg­felelő gazdasági háttér, az árfo­lyam javításába fektetett minden egyes jegybanki euro kidobott pénznek tekinthető. Ezért is volt a múlt hét, de minden bizonnyal az egész hónap legfontosabb híre, hogy a kormánykoalíció véget vet a hónapok óta tartó patthelyzetnek, és hajlandó meghozni a szükséges intézkedéseket. A kedd esti meg­egyezésről szóló hír szerdán még hatástalan volt, így a küszöbön álló elnökválasztás ellenére csütörtö­VISSZH ANG Jubileumi baklövés Az, hogy a ghymesi művelődési tábort évente megrendezik, nem meglepetés. Az idei a huszadik. Aki valaha foglalkozott szervezés­sel, tudja, mit jelent egy ilyen ju­bileum: kitartást, lemondást, fá­radságot, anyagi ráfizetést, eset­leg néhány boldog arcot s „erköl­csi megbecsülést", bár ez utóbbi rendszerint elmarad... Ezért írom ezeket a sorokat. Zenekarom (ne­ve talán most nem fontos) éveken át támogatta a tábort ingyenes fellépéseivel. Sokszor az üzem­anyagköltség töredékéért volt hajlandó játszani olyan körülmé­nyek között, amelyek láttán min­den jó ízlésű harmadrangú ama­kön kissé jobban fel kellett lebben­tem a függönyt. Amit hallottunk, nem volt kellemes, ráadásul arra utalt, hogy Szlovákia előtt felrém­lett a fizetésképtelenné válás réme. A kilátásba helyezett intézkedések, amelyeket egy kommentátor már nem reform-, hanem mentőcso­magnak nevezett, egyelőre hatot­tak, a jegybank megszorításaival karöltve sikerült ellenőrzés alatt tartani a pénzpiaci folyamatokat. A leginkább emlegetett államháztar­tási hiány és a külkereskedelmi de­ficit csak következménye annak, ... még nagyon sok ha­sonló konkrét intézke­désre lesz szükség... hogy a gazdaság nem működik olyan szinten, amilyent a hazai fo­gyasztás szükségessé tenne. Ez né­hány évig fenntartható volt külföl­di hitelekből, de tavaly őszre az eladósodottság mértéke is a kezel­hetetlenség határára jutott. Az új kormány legfontosabb feladata, hogy a gazdaságot rendbe téve szavatolja a hosszabb távon is megalapozott fejlődést. A koalíció azonban 1999 elejére patthelyzet­be került, és valószínű, hogy június az utolsó hónap, amikor még javít­hat. Eugen Jurzyca közgazdász szerint az előző kormány gazda­ságpolitikája rossz volt ugyan, de ki lehetett számítani - nyilvánvaló volt, hogy csak szeptemberig akarjta kihúzni. A Dzurinda­kabinet azonban egészen a múlt tőr összepakolna, s mihamarabb távozna. Ha „kellett", hajnalban kerültünk sorra... A JUGYIK jelen­legi vezetőitől néhány hónapja azt az információt kaptuk, hogy idén a tábor néhai eredeti karak­terének megfelelően népművé­szetijelleget ölt, ezért a zenekar fellépésére - lévén nem illeszthe­tő bele ebbe a koncepcióba - nem tartanak igényt. Változás esetén telefonálnak. Ez az indoklás töké­letesen érthető volt mindaddig, míg ki nem nyitottam az Új Szó 113. számát, s el nem olvastam a műsorelőzetest. Engem a kutya sem hívott fel, hogy a koncepció megváltozott. Megértem, ha vala­kinek nem tetszik a zenénk, eset­leg úgy gondolja, hogy nem tu­dunk játszani, vagy utál bennün­ket. Megértem, ha nincs pénz, megértem, ha... Mindent, csak azt nem, miért nem érdemeltünk hétig nem volt képes felvázolni egy olyan rendszert, amely alapján elemezni lehetne a várható törté­néseket. Ez nagyon fontos, mert a megszorító intézkedések beveze­tését a hatalmon levő politikai gar­nitúra csak akkor éli túl, ha elhi­hetjük neki, hogy a végén műkö­dőképes gazdaság fog állni. Ilyen szempontból volt fontos a bankpri­vatizációról szóló múlt heti kor­mánydöntés. Ezen belül is annak bejelentése, hogy a gazdaság két nagy bizonytalansági tényezője, az Általános Hitelbank és a Szlovák Takarékpénztár a jövő év végére magánkézbe kerül. Természetesen még nagyon sok hasonló konkrét intézkedésre lesz szükség az elkö­vetkező hónapokban - még akkor is, ha az elődjeiktől örökölt átte­kinthetetlen rendszer az újak kö­zül is sokaknak láthatóan megfe­lel. Ez azonban már politikai prob­léma, a választók előtt a politikai vezetők garantálják az ígéretek teljesítését. Ez történt a múlt héten is: a négy koalíciós pártelnök írás­ba adta, hogy júniusban megteszik az ország gazdasági összeomlásá­nak megakadályozásához szüksé­ges intézkedéseket. Ugyanilyen határozottság kellene akkor is, amikor a transzparens gazdaság kialakításától (például a központi befolyás csökkentéséről, fejleszté­si lehetőségek szavatolásáról, a jogszabályok egyszerűsítéséről) van szó. Ha ugyanis havonta érté­kelhetnék az ezen a téren tapasz­talt előrehaladást, akkor talán a megszigorításokat is jobban el tud­nák adni a választóknak. meg egy telefonhívást. Mert ha a Kispál és a Borz, a Kimnowak, a Jutott Neki vagy a Vidámpark né­pi együttes, akkor én vagyok Pe­tőfi Sándor! De hagyjuk, mindez kicsiség. Ami valóban felháborít, az a következő: 22-én találkoznak a táborban a régi ,jugyikosok". Hát kérem, 1990 és 1992 között én voltam a JUGYIK alelnöke. Ez volt az a korszak, amikor érték­rendet is váltani kellett. A társa­dalom helyzete teljesen más lett, s megtartani mindazokat az érté­keket, melyeket érdemes, közben kielégíteni a fogyasztói igényeket is, tenni ezt a lehetőségeknek, a jó ízlésnek, a hagyományoknak megfelelően, igen nehéz feladat volt. Ebben az időszakban sike­rült elérnünk, hogy évtizedek után ismét de jure is létezzen ma­gyar tagozat a pedagógiai karon ­mi harcoltuk ki az iskola statútu­TALLÓZÓ BHD AM SONNTAG A német kancellár szerint a NATO légiháborúja Jugoszlávia ellen azért tart hosszabb ideig a sokak által vártnál, mert a nyugati szö­vetség célja a lehető legcsekélyebb veszteség saját soraiban és a helyi polgári lakosság körében egy­aránt. Gerhard Schroder a vasár­napi német lapban közölt nyilatko­zatában azt mondta: a fegyveres beavatkozást a kitűzött célok el­éréséig folytatni kell, tekintet nél­kül arra, hogy a német közvéle­mény támogatása egyre gyengül. A kancellár szerint közvélemény­kutatási adatok tanulmányozása helyett ki kell tartani a szövetség erkölcsileg igazolt döntései mel­lett. A legújabb felmérés szerint a németeknek immár az 52 százalé­ka helyesli a NATO hadműveleteit az egy hónappal korábban mért 60 százalékkal szemben. A beavatko­zást kifejezetten ellenzők tábora ugyanakkor az áprilisban regiszt­rált 35 százalékról májusban 44 százalékra duzzadt. .THE NEW YORK TIMES Az amerikai lap szerint Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök elleni újabb nyomásgyakorlásként érté­kelhető, hogy a Clinton-kormány pénteken bejelentette egy 50 ezer fős békefenntartó erő mielőbbi lét­rehozásának szándékát, és hogy a NATO, illetve a Pentagon nem zár­ta ki annak eshetőségét, hogy a szövetség szárazföldi csapatai akár politikai megállapodás, Milosevics hozzájárulása nélkül is bevonulhatnak Koszovóba. Mace­dóniában jelenleg 13 ezer NATO­katona állomásozik - zömmel franciák és britek. Rajtuk kívül a térségben tartózkodik még 5 ezer amerikai katona, akiket az Apache helikopterek háttértámogatásának céljával vezényeltek Albániába, valamint 8 ezer olasz katona, akik Észak-Albániában a menekültek fogadásával kapcsolatban hajta­nak végre feladatokat. A lap sze­rint az Egyesült Államok eközben arra törekszik, hogy olyan bizton­sági tanácsi határozatot tudjon el­fogadtatni a többi állandó taggal, amely kellőképpen elszigeteli Milosevicset. Ennek érdekében Washington kész arra az enged­ményre, hogy beleegyezzék bizo­nyos létszámú szerb rendőrség és katonaság Koszovóban hagyásába - annak alapján, hogy a NATO az áprilisi csúcstalálkozón úgy foglalt állást: Koszovó a háború után is Jugoszlávia része marad. NÉPSZAVA A magyar pénzügyminisztérium becslése szerint a sokgyermekes családok tíz százaléka eladja a gyermekek után járó szociálpoliti­kai támogatást. A 2-3 milliós ked­vezményt 200-300 ezer forintért árulják. Ezért volt indokolt bizo­nyos szigorítások kidolgozása, me­lyek januáriban léptek életbe. A most lezárult felmérés szerint a szigorítások nyomán csökken a visszaélések száma. mában azt a néhány mondatot, amely nélkül ma talán... Magun­kat nem kímélve dolgoztunk s vit­tük vásárra a bőrünket, mi, akkori jugyikosok. Néhány száz tanúm van rá! Egy nappal a tábornyitás előtt sem telefonon, sem levél­ben, sem más módon nem hívott meg engem senki a találkozóra. A jubileumira! A tudat, hogy ezek szerint nem vagyok még elég „ré­gi", vigasztal ugyan, de nem ha­hotázom. Csak az követ el baklö­véseket, aki dolgozik, s én hi­szem, hogy utódaim szívvel-lélek­kel dolgoznak. Lehetőségeimhez mérten figyelem a nyitrai magyar pedagógusképzés helyzetét, s na­gyon szurkolok a diákoknak. Nincs más választásom, lenyelem a békát. De ne várja senki, hogy dicsérjem is az ízét. Ardamica Zorán Losonc

Next

/
Thumbnails
Contents