Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-21 / 115. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 19. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK Talán az esztendő végére már pontosan ismertté válhat az Európai Unió további kibővítésének időpontja Kilenc már kész a harmicegyből Az Európai Unió bővítése kevésbé látványos szakaszban van: folyik az úgynevezett joganyag-átvilágítás, júniusban pedig az érdemi tárgyalások második csomagja kerül a kormányközi tárgyalóasztalra. Az előtérben közben formálódik az új tagok befogadására alkalmas közösségi pénzügyi és intézményrendszer. ÚJ SZÓ-FELDOLGOZÁS Mint ismert, az EU keleti bővítéséhez a politikai startjelet a közösség 1997. decemberi luxemburgi csúcstalálkozója adta meg, majd 1998. március végén megindultak a tárgyalások a csatlakozásra legérettebnek ítélt, úgynevezett első körös jelentkezőkkel: Csehországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal, Szlovéniával és Ciprussal. E megbeszélések eddig kevés izgalmat keltettek, hiszen főként a kívülállók számára unalmas úgynevezett jogszabály-összeEddig csupán egyszer voltak valóban érdemi tárgyalások hasonlítás folyt. Április végéig az Európai Bizottság és a jelölt országok szakértői 28 jogfejezetet pipáltak ki a 31-ből, ennyiről állapították meg, hogy egy-egy tagjelölt jogrendszere mennyiben tér el a közösségitől. A menetrend szerint július elejéig az összessel végeznek. Az uniós jogrendszer átvétele csak az egyik kritériuma a csatlakozásnak. A tagságra aspirálóknak lényegében teljes gazdaság- és társadalompolitikájukat a csatlakozási kritériumok kielégítésének szolgálatába kell állítaniuk. Az idei év végén az EU a korábbiaknál szigorúbb ítéletet kíván alkotni arról, vajon tényleg a megadott célt szolgálják-e a tagjelöltek számára 2000-től elkülönített, az eddigiek Az Európai Unió költségvetésének sarokszámai 2000-2006 között (milliárd euró) Ev 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Mezőgazdaság 40,9 42,8 43,9 43,8 42,8 41,9 41,7 Strukturális támogatások 32,0 31,5 30,9 30,3 29,6 29,6 29,2 Egyéb 15,9 16,0 15,9 15,8 16,0 16,2 16,3 Előcsatlakozási támogatás* 3,1 3,1 3,1 3,1 3,1 3,1 3,1 ebből: mezőgazdaság (Sapard) 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 strukturális támogatás (Ispa) 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 PHARE 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 1,6 Csatlakozási támogatás** 4,1 6,7 8,9 11,4 14,2 ebből: mezőgazdaság 1,6 2,0 2,5 2,9 3,4 egyéb 2,5 4,7 6,6 8,5 10,8 Összesen 91,9 93,4 97,9 99,7 100,4 102,2 104,5 * Megoszlik 10 kelet-európai ország és Ciprus között **Megoszlik az első körös országok között kétszeresére rúgó uniós támogatások. Érdemi tárgyalásokat az EU és a hat első körös ország ez ideig egyetlen alkalommal folytatott, tavaly novemberben. Akkor az első hét jogfejezetet vitatták meg, az elnöklő Németország szándéka szerint a június 22-re tervezett második kormányközi tárgyaláson a partnerek további nyolc jogfejezetről cserélik ki álláspontjukat. Várhatóan jó egy éwel a bővítési folyamat megnyitása után a 31 jogfejezet közül mindössze kilencben lesz megegyezés és ezek is mind a könnyűek közül valók. Csak ezután következnek majd a csatlakozni szándékozók részéről kemény gazdasági és politikai alkalmazkodást, az EU-tól pedig anyagi támogatásokat igénylő fejezetek, mint például a mezőgazdaság, a környezetvédelem, a közlekedés vagy a munkavállalás szabadsága. Az EU-ban erősödnek azok a hangok, amelyek szerint a második félévi finn elnökségi szakaszt lezáró helsinki csúcson az uniónak végre meg kellene jelölnie valamiféle belépési időpontot az első körös jelöltek számára. Az utóbbiak száma ekkor esetleg tovább is gyarapodhat, ha az új kormány által új pályára állított Szlovákia előrerukkol, s az év végi bizonyítványosztáskor az EU vezetői felsőbb osztályra érettnek minősítik Lettországot és Litvániát is. A március 24-25-ei EU csúcstalálkozón a tagállamok vezetői nagy nehezen politikai egyezségre jutottak a 20002006 közötti költségvetési sarokszámokról, valamint az ezek teljesítéséhez szükséges belső támogatási reformcsomagról. A pénzügyi A pénzügyi sarokszámokban már megegyeztek. terveket a berlini csúcszáró a bővítés ütemes és gyors folytatása mellett határozottan kiálló politikai deklarációval fejelte meg. A szkeptikusok azonban másképp olvassák ezeket a dokumentumokat. Az új tagok számára hét évre elkülönített 45 milliárd euró egészen biztosan nem elegendő arra, hogy a hat első körös ország a mostani tagállamokkal azonos feltételekkel részesedjen a közösség pénzügyi támagatásaiból. Azaz az EU vagy másodosztályú tagként tervezi befogadni őket vagy valójában nem is számol mind a hat tagjelölt belépésével e periódusban. A probléma elsősorban abból származik, hogy az EU-kormányfők végül is az eredetileg tervezettnél kevésbé nyirbálták meg az agrártermelőiknek juttatott közösségi szubvenciókat, ezért szinte az egész bővítési keretet elvinné az európai méretekben igen nagy, ám kevéssé hatékony lengyel mezőgazdaság ugyanolyan szintű támogatása. Egyes kutatók viszont úgy vélik, az új tagok számára elkülönített pénzeket úgy is föl lehet fogni, mint az EU által a közösségi szabályok azonnali kiterjesztése alól kért, 2006-ig tartó átmeneti halasztást. Éppen úgy, ahogy a csatlakozók is egy sor időleges mentességet kérnek majd a mezőgazdaságot illetően - például Lengyelország és Magyarország a külföldiek földtulajdonlása tekintetében egészen biztosan. A spekulációk között ugyanakkor felbukkannak olyan találgatások is, hogy az első befutók között esetleg csak az EU-nak agrárszempontból olcsóbb országok - például Észtország, Magyarország és Ciprus szerepelnének, de meglehetősen kétséges, megengedheti-e magának az EU a politikailag igen fajsúlyos Lengyelország hátrébb sorolását. (A HVG nyomán) A Szlovák Nemzeti Bank beavatkozásainak eredményeként tegnap átmenetileg megállt a korona folyamatos zuhanása A megszorításoktól 15 milliárd koronát várnak ÚJ SZÓ-HlRÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovák korona mélyrepülése egyesítette a kormánykoalíció eddig széthúzó erőit, a Dzurinda-kormány tegnap máris ismertette a mélyreható gazdasági intézkedéscsomag részleteit. Az ÁFA alsó kulcsának emelését és a behozatali vámpótlék újbóli bevezetését is magában foglaló csomag néhány elemét július 1-től vezetik be. Tegnap a központi jegybank kétszeri intervenciója ellenére tovább zuhant a korona euróhoz viszonyított árfolyama. A tervek szerint a kiadások oldalát a szociális ellátórendszerek finanszírozásának, az államapparátus működtetési költségeinek lefaragásával mérsékelik. A szociális kiadások csökkentése az idén 5-6 milliárd korona megtakarítást eredményezhet, jövőre ennek kétszeresével számolnak. A behozatali vámpótlék ismételt bevezetése 1999-ben 6 milliárd korona többletbevételt eredményezhet, az általános forgalmi adó alsó, jelenleg 6 százalékos kulcsának emelése pedig várhatóan 2-3 milliárd koronával gazdagítj az államkasszát. E lépések együttesen 15 milliárd korona többletbevételt jelentenek, ami lehetővé teszi, hogy a kormány ne lépje túl az állami költségvetés tervezett hiányát. Tegnap tovább folytatódott a szlovák korona mélyrepülése. A Szlovák Nemzeti Bank a nyitást követő fél órán belül a fizetőeszköz érdekében intervencióra kényszerült. A beavatkozás után a 48 korona/euró árfolyam 47 korona/euróra mérséklődött, azonban rövidesen újra 47,300/47,500 korona/euró árfolyam állt be. Délelőtt 10 órakor a központi jegybank 47,700 korona/euró szintnél másodszor is interveniált, ennek eredményeként az árfolyam 46,800/47,100 korona/euró szintre módosult. A jegybank közlése szerint nem hajlandó a pénzpiac likviditási gondjait enyhíteni, ezért csütörtökön napközben átmenetileg megbénult a bankközi piac. Martin Barto, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint a korona zuhanása az ország gazdasági helyzetével és a lélektani hatásokkal függ össze. Az elemző kifejtette: a Dzurinda-kormány hivatalba lépését követően világosan megnevezte a gazdasági problémákat és azok okozóit. Azóta viszont eltelt fél év, mégsem látni, érezni a gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot. Mi több, a pénzügyi tárca és a központi jegybank között kiéleződött a viszony. Ehhez járul még a közvetlen elnökválasztás végkimenetelével összefüggő bizonytalanság. Martin Barto szerint a határozott gazdasági lépéseket követő 12-18 hónap elteltével már beindulhat a gazdasági növekedés. Az idén azonban veszélybe kerül a bruttó hazai össztermék 2 százalékos növekedése is. (shz) Az Euroland növekedési üteme Financial Times, Graf: TASR TANÁCSADÓ Leendő katonafeleség Sz. É.: A gyermekünk áprilisban született, a férjem a napokban tudta meg, hogy még az idén behívják katonai szolgálatra. Örül annak, hogy a katonaságot végre letudja, de én félek, mert albérletben lakunk, és pénzben nem bővelkedünk. FEKETE MARIAN A katonafeleség megélhetését, ellátásának biztosítását alapvetően az ellátási hozzájárulás jogi intézménye szolgálná. 1998. december 31-ig ez társadalombiztosításijuttatás volt, most ún. állami szociális juttatás. A kettő között lényeges különbségek vannak, de erre most helyszűke miatt nem térhetünk ki. Sokkal nagyobb probléma viszont az, hogy a korábbi jogi szabályozás komplex, vagyis áttekinthető volt. Ez az új szabályozás, az 1998. évi 236. Tt. számú törvény viszont áttekinthetetlen és érthetetlen. A legalapvetőbb kérdéseket illetően is más törvényekre utal. Ebből a törvényből szinte alig lehet megtudni valamit anélkül, hogy ha nem ismerünk még további öt-hat törvényt. Ez a törvény voltaképpen arról szól, hogy „Kedves állampolgár, ne olvasd a törvényt, ne élj törvényadta lehetőségeiddel, a többit majd elintézzzük helyetted". Itt az adott esetben ellátási segélyre jogosult elsősorban a gyermek, „amennyiben teljesíti az ellátatlanságnak a külön jogszabályban megállapított feltételeit". Ezeket a feltételeket a családi pótlékról szóló törvény állapítja meg, de ne bonyolítsuk a kérdést, mert az Ön néhány hetes gyermeke nyilván teljesíti az ellátatlanság feltételeit. Az ellátás hozzájárulásra jogosult lehet többek közt a katona felesége is, ha mondjuk személyesen gondoskodik a katona háromévesnél fiatalabb gyermekéről. Következésképpen Ön és a gyermeke alighanem jogosult lesz az ellátási hozzájárulásra. Ezt a jogigényt majd az állandó lakóhelyük szerinti illetékes járási hivatalnál kell érvényesíteni egy írásbeli kérvény előterjesztésével. Az ellátási hozzájárulás összegét tekintve az említett törvény ismét egy további törvényre utal, de nagyjából arról van szó, hogy a gyermekre 675 korona, a reá vonatkozó létminimum fele, Önnek pedig 1050 korona járna. Az említett hozzájárulás mellett természetesen más segélyeket (pl. családi pótlékot) is kaphat, ha teljesíti a szükséges feltételeket. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prágai Értékpapírtőzsdén 1999. május 19-én. (HN) Befektetési alap 1. IF Živnobanka IF Bohatství Komerční banka IF Obchodu Kŕištálový IF SPIF Všeobecný IF Jablonecká biž Zlatý IF Kvanto Radegast IF árfolyam (Kč) 548 1250 581 888 1034 77 217,00 410 379,60 forgalom (ezer Kč) 430 360 141 861 190 100 12930 280 200 GAZDASACI HÍRMORZSÁK Az SPT Telecom Az Európai Unió tagállamainak idei növekedési üteme százalékban. Az euró ugyan nem hozott fellendülést, ám az idei tempó is ígéretes. részvényei Prága. Az SPT Telecom cseh távközlési vállalat 27 milliárd koronát ajánlott fel a Zemankormánynak az állam kezében lévő 20 százalékos részvénycsomagukért. A kabinet viszont úgy döntött, hogy nem adja el a távközlési óriásvállalatban birtokolt részesedését. Marcela Gürlichová, a közlekedési és távközlési minisztérium államtitkára szerint 2000 végéig az állam az SPT Telecom részvényeinek több mint 50,1 százalékát szeretné megtartani. Jelenleg az SPT Telecom részvényeinek 33,5 százaléka a TelSource tulajdonában van. (SITA) Dél-Korea rendbejött Tokió. Bekövetkezett a fordulat a két évvel ezelőtt válságba került dél-koreai gazdaságban. Az első negyedévben éves összehasonlításban 4,6 százalékos volt a gazdasági növekedés. Tavaly az első negyedévben még 3,6 százalékos volt a visszaesés. A központi bank adatai szerint a legtöbb gazdasági mutató lényegesenjavult, például az ipari termelés 10,7 százalékkal nőtt. A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy a hazai össztermék idei bővülése esetleg eléri a 6 százalékos ütemet. (MTI) A GM megvenné a SAAB-ot Stockholm. Az amerikai General Motors, a világ legnagyobb autógyártója szeretné megvásárolni a svéd SAAB Automobile részvényeinek másik felét is, ezáltal 100 százalékra növelné tulajdonrészét. A General Motors 1989-ben vásárolta meg a SAAB 50 százalékát, mégpedig azzal a feltétellel, hogy idén év végéig megveheti a másik 50 százalékot is. (MTI) Készül a Honda hibridautója Tokió. Ajapán Honda teljes gőzzel készül száz kilométeren 3 litert fogyasztó új kocsijának piaci bevezetésére. A gép hibrid jármű, benzinmotorral és villanymotorral is működik. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényb ;n 1999. május 21-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 46,714 Magyar forint (100) 18,679 Angol font 70,715 Német márka 23,885 Cseh korona 1,231 Olasz líra (1000) 24,126 Francia frank 7,122 Osztrák schilling 3,395 Japán jen (100) 35,271 Spanyol peseta (100) 28,076 Kanadai dollár 29,884 Svájci frank 29,151 Lengyel zloty 11,169 USA-dollár 43,873