Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)

1999-05-20 / 114. szám, csütörtök

,A nacionalistákat nagyon nem szeretem..." élt minden mondata. Závada Páltól is elismerő szavakat kaptam. Amikor lejöttem a szószékről, röviden és tömören csak annyit mondott: „Pontosan ilyennek képzel„Köztünk a helyetek. Ti is szlovákok vagytok, hát nem? Kötelességünk van anyahazánk iránt... Értitek? Országunk lesz minekünk is, ha véget ér a háború. Azon fáradozunk, hogy a szlovák állam megalakulása után mi sem maradjunk tétlenek. Mi, a magyaralföldi »végvárak« szlovákjai... Értitek?" (Bacovszky a parókia kertjében, 1915 húsvéthétfőjén) tem a papot." Érzékeny történet az övé, talán mert ő is érzékeny. Tudja jól: a rendszerek változnak, de az ember marad olyan, amilyen. Prága, Pozsony, Tótkomlós, Nyitra. Rengeteget utazik, nagyon sokat játszik. Mi hajtja enynyire, miért vállal ennyit? Szeretem a hivatásomat. Egy jó szerepért még a kényelmemet is képes vagyok feladni. Lejövök este tízkor a színpadról, kocsiba ülök, és már visznek is egy másik országba. A hátsó ülésen alszom, és tanulni is ott szoktam. Útközben. Vidéki társulatnál játszani új dimenzió a színész számára. A vendég előtt mindenki bizonyítani akar, a legjobb formáját hozza, és valahogy én is jobban érzem magam, mint a már megszokott környezetemben. Nyitrán is ez történik. Mindenki kedves hozzám, én meg senkinek sem akarok csalódást okozni. Ilyen esetben aztán megduplázódnak az erők. Várakozás, feszültség, robbanás, ünnep lesz minden előadás. Ez pedig engem is motivál. Visszaadja a hitem a mindennapi munkában. Vlastimil Morávek, a Macbeth rendezője ugyanolyan újító és bátor alkotó, mint Eszenyi Enikő. Az Übü királyban látott, és akkor döntötte el, hogy rám bízza Macbeth szerepét. Az első felvonásban pizsamában játszom, csak a másodikban veszem fel a királyi jelmezt. Izgalmas, szokatlan stílusú előadás. Minden egyes alkalommal nagyon élvezem. A kertben és az Orbis Pictus után most ismét Martin Sulikkal dolgozik. Tévéfilm lesz, de még nem akarok beszélni róla. A szövege viszont ennek is nagyon szellemes. Amint végzünk a forgatással, már visznek is Brünnbe, ahol egy bűnügyi filmben játszom. Utána pedig jöhet a nyár. Kemény évad van mögöttem. Rengeteget dolgoztam. Megyek anyámhoz, mert ott tudok a legjobban pihenni. ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 19. RÉGIÓ 1585 Marián Labuda: „Bennem van egy késztetés. Ha szószéket, tribünt vagy erkélyt látok, elfog a vágy, és alig lehet megállítani, hogy ne kezdjek el beszélni..." Szép szóval, ne tankokkal Magyar partnere volt már. Cseh filmben. Jirí Menzel rendezésében, Az én kis falumban vele furikázott Bán János. Magyar rendezőkkel is dolgozott már. Szabó István koprodukciós munkájában, a Meeting Venusban egy német operaénekest alakított. Eszenyi Enikő pozsonyi Ahogy tetszikében ő a Herceg. SZABÓ G. LÁSZLÓ Magyar rendezőtől magyar filmben most kapott először szerepet. Bacovszkyt, a papot kelti életre Deák Krisztina alkotásában, a most készülő Jadviga párnájában. Mrožek emigránsát játssza Prágában. Gogol Háztűznézőjében ő az egyik kérő a pozsonyi Hviezdoslav Színházban. Nyitrán Macbethként vendégszerepel. Mindeközben a dél-magyarországi Tótkomlós templomában szlovákul prédikál. Marián Labuda évek óta így él. Színpadi alakításai mellett filmszerepeinek sora is elképesztően hosszú. Nincs még egy szlovák színész, aki annyit forgatna külföldön, mint ő. Nem először játszik papot. De ilyet, mint Bacovszky eddig aligha játszott. fog, lelkesít. Ideája egyszerűen nevetséges. Értelmetlen. Hiteles alakítása láttán a tótkomlósiak fel is kérték, maradjon ott náluk, legyen az ő papjuk. A régitől ugyanis szívesen megválnának, ezt azért tegyük hozzá. S talán azzal is nyertem náluk, hogy jól állt rajtam a reverenda. Ha vasárnaponként én prédikálnék, mondták, biztosan nem ülnének otthon a tévé előtt, hanem engem hallgatnának. Bennem pedig van egy késztetés, ha szószéket, tribünt vagy erkélyt látok. Elfog a vágy, és alig lehet megállítani, hogy ne kezdjek el beszélni. Mennyire megerőltető a színésznek nacionalista papot játszani, ha magánemberként semmit sem gyűlöl annyira, mint a nemzetek, nemzetiségek közti hatalmi vágyat? Én minden szerepemre úgy tekintek, mint egy újabb kihívásra. A nacionalistákat ezzel együtt nagyon nem szeretem és nem is értem. Tótkomlóson gondolkoztam el egyébként azon is, hogy miért mondták annak idején a szlovákokra, hogy buta tót. Hiszen mondhatták volna azt is, hogy részeg tót vagy lusta tót. Bizonyára nem véletlen, hogy ilyen jelzős szerkezettel illettek bennünket. embernek a földhöz, a kerthez, a természethez is más a viszonya, mint a városinak. Vidéken az a szép, hogy hat munkanap van, a vasárnap pedig valóban ünnepnapnak számít. A városban minden nap vasárnap. Falun a hét utolsó napja fehér ing, vasalt nadrág, nyakkendő, templom. Ott más az élet. A nagyvárosban összekeverednek a napok. Hétfő, szerda, szombat, vasárnap, egyre megy. Falun minden úgy van, ahogy lennie kell. Ott sokkal nyugodtabb az élet. Ott az identitására is jobban vigyáz az ember. Figyeltem a tótkomlósiakat az esküvői jelenetben. Nagyon sokan statisztáltak a filmben. Ültek az asztalnál, s mérhetetlen nagy belső nyugalom áradt belőlük. Órákon át odaadóan figyelték a történéseket. Jó volt köztük, sokat tanultam tőlük. Gyerekként, úgy tudom, ministrált a hontnémeti templomban. Az én kezemben volt a csengő. Nagy napok voltak ezek, tele furcsasággal, titokkal. A pap volt az első „színész" számomra. Kilenctízéves gyerekként csodálattal néztem őt. Mozgékony, rakoncátlan fiú voltam én is, mint a többiek, nem sokáig bírtam egy helyben. Anyám szerint mindig az ördögökkel cimboráltam. A húsvét, a feltámadás, a virágvasárnap, a karácsony nagy esemény volt száAz első találkozás Bodó Viktorral. Pozsony, Hviezdoslav Színház Bacovszky, a forgatókönyv alapján meglehetősen tragikus figura. De komikus is egyben. Nem erre gondoltam. Van egy fixa ideája. Az autonómia". Az elszakadás. Arra buzdítja 1915ben a magyarországi szlovákokat, hogy fogjanak össze és csapódjanak Romániához. Ezért mondom én, hogy tragikomikus figura. A rögeszméje miatt. Tótkomlóson, a forgatás első napján a templomban jöttem rá, hogy az a pap, aki Istenről s földi küldetéséről megfeledkezve a politika megszállottja lesz, hívei szemében fokozatosan hitelét veszíti. Bacovszky is ebbe a csapdába esik. Buzdít és bujtogat, szlovák autonómiát akar. Sokat beszélgettem a tótkomlósiakkal. A forgatás szüneteiben a fél életüket elmesélték. Ők is azt mondták, hogy számukra az az igazi pap, aki lelki életükkel törődik, és nem a parlament napi programjába tartozó ilyen-olyan kérdésekkel. A szlovák történelemnek „nagy" papjai voltak. Hlinka arca már a pénzünkre is felkerült. Ha Slotán múlna, bizonyára Tisóval is fizetnénk. Ez, úgy tűnik, szlovák specialitás. Aki bizonyos körökben tekintélyt szerez, az a politikában is vezető pozícióhozjut. Bacovszky figurája egyszerűen tragikus számomra. Masa ryk, Štefánik, Beneš már a csehszlovák állam létrehozásán dolgoznak, amikor ő titokban szervez, összeAhogy elnézem a mostani politikusainkat, bizony még ma is azt kell, hogy mondjam, nem értem, milyen elvek alapján választunk vezéregyéniségeket. Ez örök rejtély számomra. Hogy X vagy Y miért kerül újra előtérbe, amikor egyszer (vagy többször!) már iszonyatosan leszerepelt. Nem véletlen, hogy a csehek -is azt mondják rólunk, hogy „blbej Slovák". Van benne valami. Én annak örülnék, ha már másnak látna bennünket a világ. Ez ellen azonban tenni kellene, s a lehető leggyorsabban. „A nemzet fiai" viszont valami másra buzdítanak. Üljünk a tankba, és irány Budapest! Nem ez a célravezető megoldás. Inkább arra kellene figyelnünk, hogy az ilyen extrémisták ne jussanak vezető pozícióhoz. Slotára és csapatára abszolút éryényes a „buta tót" megállapítás. Úgy illik rájuk, mint serbli a gyerek seggéhez. Visszatérve a kérdésére: valóban paradox helyzet, hogy éppen én játszom Bacovszky szerepét. Színészileg hálás feladat, de igazából, azt hiszem, csak a Matica slovenská tagjai tudnák értékelni, gyertyával a kezükben. Tótkomlós lakossága szó szerint a keblére ölelte. Eddig ugyanis csak Menzel filmjében láthatták. Én is megszerettem a tótkomlósiakat. Falun nevelkedtem, a Selmecbánya közelében fekvő Hontnémetiben, így tudom, milyen a paraszti észjárás. A falusi (Dömötör Ede felvételei) momra. Olyankor mindig felbolydult az élet. Az egyházi szertartások ilyenkor a legszebbek. Minden mise külön „film", külön „előadás" volt számomra. Voltaképpen ezek az első „színházi" élményeim. A misék. Meg a temetések. Azokon is sokat gondolkoztam. Néztem az embereket, s úgy éreztem, becsapják magukat. Mindenki tudja, hogy meg fog halni, mégis úgy tesz, mintha őt ez egyáltalán nem érintené. Sokáig azt hittem, ez is csak egy játék. Valaki belefekszik a koporsóba, eljátssza, hogy nincs többé, aztán amikor a gyászolók hazamennek, felkel szépen, és éli tovább a megszokott életét. Különös, misztikus játéknak tűnt mindez, annyi sok furcsaságot láttam benne, hogy eszembe sem jutott, hogy senki sem él örökké. Ma már tudom, nem is szeretném, ha örökre itt maradhatnék. Az lenne számomra a legnagyobb büntetés. Azután, hogy mindenki elmegy, akivel játszottam, akit szerettem, akit ismertem, rettentő érzés lenne tovább élni. Deák Krisztina nemegyszer elmondta, mennyire szereti a szlovák színészeket. Nem véletlen, hogy Francit is, Zelenákot is pozsonyi kollégái keltik életre. Ön lát valamiféle különbséget szlovák és magyar színész között? Más a játékstílusuk, vagy csak a vérmérsékletük? Kis nemzet a szlovák, de nagyok az Bacovszky a parókia kertjében Szvetlik Pistával, Rosza Palival és Ondrissal. (Kende Tamás felvétele) ambíciói. A fikció, az álmodozás mindig is közel állt hozzánk. Nekünk nem volt királyunk soha, de hősnek lenni, az igen! Azt nagyon szeretünk. Az illúzió mindig is fontos volt számunkra. Ha egy szlovák behunyja a szemét, rögtön uralkodónak képzeli magát. Innen ered a színészi tehetségünk. Mi a kommunizmus éveiben is úgy játszottunk, hogy minden előadásunkat az igazság működtette. Mindig azzal az érzéssel léptünk színpadra, hogy ott és akkor az életünkről van szó. Cseh kollégáink másként állnak mindehhez. Ők a német színjátszás hagyományait követik. Távolságtartás, kiszámítottság van a játékukban, mi a lelkünkre figyelünk. Arra, hogy mit súgnak az érzelmeink. A mi előadásainkban nincs matematika. Szenvedély annál inkább. Szerintem a magyar színészek is temperamentumosak. És megvan bennük a kellő adag büszkeség, ami ránk nem igazán jellemző. Nagyobb különbségeket azonban nem látok köztünk. Újlaki Dénes úgy jelenik meg a kamera előtt, akár egy király. Csomós Mari igazi királyné. Olyan az arca, mint a szűzföld. A női lélek legszélesebb skáláját képes megmutatni. A hétéves kislányt ugyanúgy ott látom benne, mint a halálára váró idős asszonyt. Egy-egy pillantásában, rezzenésében ott az egész élete. Remek kollégákkal kerültem össze a Jadviga párnájában. Az Ondrist játszó Bodó Viktor előtt szerintem nagyon nagy jövő áll. A lakodalmi jelenetben, amikor bemutatják őt Szilágyi kapitánynak, teli szájjal mondja a nevét. Figyeltem, mit csinál. A legapróbb részleteket is pontosan átgondolta. Hogy hiteles jegyen, mindig annyit tömött az ételből a szájába, hogy legyen miért megtörölnie az ajkát, és hogy beszéd közben, ahogy bemutatkozik, úgy nyeljen, ahogy ilyen helyzetben az ember nyelni szokott. Jó arcú, tehetséges fiú. Úgy akar hitelesnek, eredetinek látszani, hogy meg is tesz érte mindent. Nagyon hálás vagyok Deák Krisztinának, hogy ilyen kollégák táraságában játszhattam. S akkor Závada Pálról még nem is beszéltem. Beszélhet. Láttam, ahogy a forgatás szüneteiben megvitattak egyet s mást. Két nagy íróval találkoztam az elmúlt napokban. Prágában Mrožekkel, Tótkomlóson Závada Pállal. Mindkettő zárkózott, befelé forduló ember. Igaznak látom azt az állítást, hogy aki -nem nagyon kommunikál az életben, az szerzőként annál jelentősebb dolgokat mond kí. Mrožeket meghívtuk annak idején az Emigránsok bemutatójára Pozsonyba. Akkor sajnos, nem tudott eljönni. Most végre látta az előadásunkat Prágában. Azt mondta, nagyon elégedett. És hogy meglepte őt a szöveg. Hogy