Új Szó, 1999. május (52. évfolyxam, 100-123. szám)
1999-05-17 / 111. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1999. MÁJUS 15. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT 13 LABDARÚGÓ MARS SZUPERLIGA, 28. FORDULÓ Az élmezőnyben tanyázó csapatok közül csak a címvédő kelet-szlovákiaiak szereztek három pontot Kiélezett harc a bronzéremért Pozsony. Nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, mivel mind a Slovan, mind az Inter csak döntetlenezett. Elkerült a kieső helyről a rimaszombati csapat, már 14. a táblázaton. Kiélezett harc folyik a bronzéremért: az idegenben 3 pontot szerző kassaiak befogták a nagyszombatiakat. ÖSSZEÁLLÍTÁS Kiegyensúlyozott, harcias mérkőzést hozott az Inter rózsahegyi vendégszereplése. Mindkét csapat főleg a védekezéssel törődött, alig veszélyeztette ellenfele kapuját. Helyzetek sem nagyon adódtak. Kétszer a hazaiak szerezhettek volna vezetést, előbb Hýravý lőtt mellé, majd a mérkőzés hajrájában Laurinec bombája a kapufán csattant. Az Inter legnagyobb helyzete akkor adódott, amikor a hazai Melicherčík közbelépése után a labda a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A tavaszi idény legszínvonalasabb mérkőzését látták a nézők a zsolnai pályán. Hazai helyzetekkel kezdődött a találkozó, ám az első gólszerzési alkalom a nagyszombati Mačák előtt adódott, nem találta el a kaput. A félidő derekán Karhan szintén elpuskázott egy helyzetet, s az ellentámadásból megszületett a zsolnaiAz idény legszínvonalasabb mérkőzését látták a nézők zsolnai pályán. ak vezető gólja. Ezután mezőnyfölénybe került a Trnava, de gólt nem sikerült szereznie. Szünet után is a vendégek kezdeményeztek többet, Karhan fejese a felső lécen kötött ki. EF f W— f w •HMpW Jozef Majoroš (balról a második) a 91. percben megszerezhette volna a kékek bajnoki címet jelentő győztes gólját a Trenčín elleni találkozón (1:1), ám a Slovan válogatott csatára hét méterről fölé durrantott! (Eugen Vojtíšek felv.) Fokozatosan kiegyenlítődött a játék, kevesebbet veszélyeztettek a vendégek. A zsolnaiak második találata egy mintaszerű támadás végén született. Kétszer is vezetett a Dubnica, mégis vesztesen hagyta el a pályát. Ráadásul a 20. perctől a kiállított Hevessy nélkül játszott a máriatölgyesi csapat, de ezt alig lehetett észrevenni. A hazaiak nagy akarással küzdöttek, és jó néhány csemegével szolgáltak nézőiknek. Főként Polách találata ment élményszámba. A mérkőzés sorsáról az döntött, hogy a kassaiak soraiban jobb képességű és tapasztalt játékosok léptek pályára, főként Ljubarszkijnak köszönve egyenlítettek. Ezután újra vezetést szerezhetett volna a Dubnica. Nemečkay lábáról már a háló felé vánszorgott a labda, de az utolsó pillanatban a kapufa állta útját. Ehelyett az ügyes Oravec a hazai védelem megingását kihasználva az utolsó percben belőtte a vendégek 3 pontot érő gólját. Gyenge színvonalú mérkőzést hozott a Petržalka-Bardejov összecsapás első félideje. Enyhe ligeti fölényt látott a közönség, de a szünetben kifütyülte kedvenceit. Végül is két gól döntött a találkozó sorsáról. Három csatárral lépett pályára Eperjesen a kiesés ellen harcoló bányászcsapat. A felázott talajú pályán enyhe hazai fölényben zajlott a mérkőzés. Ám a Prievidza is jó néhányszor veszélyeztetett. Kétszer Petráš, majd Urblík fejese tette próbára Zítka képességeit. A legizgalmasabb jelenetek a mérkőzés hajrájában történtek. Hriňák játékvezető az utolsó 10 percben 5 sárga és 2 piros lapot osztott ki. Ezenkívül két 1 l-est ítélt meg, mindkét oldalon egyet-egyet. Mindkét csapat támadó futballt játszott Nyitrán. A kihagyott gólhelyzetek után, a 33. percben Bédi szerzett vezetést a hazaiaknak. S miután még jó néhány nyitrai helyzet kimaradt, a félidő hajrájában váratlanul egyenlített a besztercebányai katonacsapat. Fordulás után gyorsan összeroppant a Dukla, s a játékrész folyamán háromszor táncolt a labda a hálójában. Miroslav König, a pozsonyi Slovan válogatott kapusa 1129(1) percet követően kapott ismét gólt Elmaradt a bajnokavatás a Téglamezőn ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Pozsony. Már szombaton pár perccel 19 óra előtt bajnok lehetett volna a Slovan. Ehhez „csak" két dolog kellett, hogy az éllovas kékek a téglamezei stadionban legyőzzék az utóbbi időben botladozó trencsénieket, valamint az Inter ne szerezzen három pontot Rózsahegyen. Ennek rendje-móndja szerint hűtötték is a pezsgőt, türelmetlenül készültek a bajnokavatásra. Ez azonban elmaradt, habár a szomszédok, a sárgafeketék teljesítették a „tervet", ám Stanislav Griga edző legénysége 14. hazai mérkőzését már nem tudta megnyerni. Ennek ellenére szinte STANISLAV GRIGA (Slovan): „Mindkét csapat lendületesen, jól futballozott. Sajnos, ezúttal elpártolt tőlünk a szerencse; a játékosok nagyon akartak nyerni, a második félidőben szinte egykapuztunk, de hiába." RÓBERTPALDAN (Trenčín): „Tartottam a meccstől, mert a Slovan győzelem esetén - már szombaton bajnok lehetett volna, mi pedig nem a legjobb formában voltunk a közelmúltban. La a kalappal a játékosok előtt, valamennyien betartották a taktikai utasításokat. Ilyen harcos teljesítmény után akkor is elegedett lennék, ha vereséget szenvedtünk volna." MIROSLAV MENTEL (Ružomberok) : „Főleg a pontrúgásokra figyeltünk oda, ezzel kihúztuk az Inter méregfogát. Nem szerettünk volna kikapni, s ez a célunk teljesült." biztos, hogy könnyedén megszerzi az elsőséget, hiszen a hátralévő két összecsapáson elegendő csupán egy pontot szereznie. Meglepően kevesen, alig hatezren látogattak ki a Slovan-stadionba, mintha érezték volna a szurkolók, az ünneplésből nem lesz semmi. Igencsak lagymatagul, kezdett a bajnokjelölt, az első húsz percben alig jutott el az ellenfél kapujához. Az egyik türelmetlen pozsonyi drukker megjegyezte: „Még a barátságos meccsen is nagyobb erőbedobással játszanak a csapatok." Mennyire igaza volt! A 26. percben Sedlák, majd pedig (a lesen álló?) Mészáros ügyetlenkedett el egy helyzetet. A 44. percben az utóbbi javíthatott volna, de közelről fölé fejelt. A vendégek viszont az első lehetőségüket ügyesen kihasználták: Cifranič beadását még hárította a hazai védelem, ám a kipattanó labdát Kulla a hálóba továbbította. König tehát 1129 percet követően kapott ismét gólt. Fordulás után ugyan fölényben futballozott a nagy esélyes Slovan, azonban körülményesen szövögette akcióit és az irányzékkal is baj volt. Egészen a 65. percig kellett várni az egyenlítő gólra, ekkor Hrnčár beadását az üresen árválkodó Mészáros közelről a hálóba továbbította. Ezt megelőzően Kulla lehetett volna a nap hőse, ám ajtó-ablak helyzetből fölé lőtt. A hajAZ EDZŐK MONDTAK JOZF.F BUBENKO (Inter): „Mindkét oldalon a védekezés felülmúlta a támadójátékot, ezért született igazságos, gól nélküli döntetlen." ANTON DRAGÚN (Dubnica): „Hevessy kiállítása után alárendelt szerepet játszottunk. Vereségünk ellenére örülök annak, hogy végleg megmenekültünk és jó nevű ellenfelünknek két gólt rúgtunk." JÁN ZACHAR (Košice): „Le a kalappal a 10 játékossal harcoló hazaiak előtt. Úgy éreztem, mintha nem játszanánk emberfölényben." MIROSLAV TURIANIK (Žilina): „Ha máskor is ilyen jól játszana a csapat, sokkal több nézőt csalogatna ki a lelátókra." PETER ZELENSKÝ (Trnava): „Csapatomnak egyáltalán nem ment a játék, nincs benne annyi tartás, hogy idegenben fordítson a mérkőzés állásán. Hazai pályán még képes erre. A bajnokság hajrájára elfogyott a játékosok ereje." ANDREJ DAŇKO (Rimavská Sobota): „Győzni akartunk. Nem állíthatom, hogy a fiúk nem harcoltak, mert valóban güriztek a pályán. De nem akadt köztük gólszerző. Ellenfelünk okosan védekezett. Kár, hogy Piszár az utolsó percekben kihagyta ordító gólhelyzetét. A döntetlen számunkra vereséget jelent." VLADIMÍR GOMBÁR (Humenné): „A hazaiak többet birtokolták a labdát, ám játékosaik nyugodtan hárították a támadásokat. Piszár helyzeténél a szerencse mellénk szegődött." SZIKORA GYÖRGY (Nitra): Végre már otthon is nyertünk, hozzáteszem, teljesen megérdemelten. Már az első félidőben eldőlhetett volna a találkozó." rában egykapuzott a hazai gárda, amely sorra hagyta ki a ziccereket: Timko az ötös sarkáról mellé perdített; Fabula a kapu torkából mellé fejelt; Timko nyolc méterről a nehezebb megoldást választotta, a felső lécet találta telibe; majd az utolsó másodpercekben Majoroš pár lépésről a jobb sarok mellé lőtt. Alacsony színvonalú, csapkodó mérkőzésen a bajnokjelölt az idény leggyengébb teljesítményét nyújtotta a téglamezei stadionban. A szervezetten védekező trencséniek rászolgáltak az egyik pontra. Igencsak fején találta a szöget az egyik csalódott Slovanszurkoló: „Mit akarunk ilyen játékkal a Bajnokok Ligájában?" STANISLAV BALÁŽ (B. Bystrica): „Csapatom csalódást okozott." VLADIMÍR WEISS (Petržalka): „Gyenge futball gyér érdeklődés mellett. A bajnokság után kénytelenek leszünk megválni néhány játékosunktól, felelőtlen hozzáállásuk nem méltó a profi játékosokhoz." IGOR NOVÁK (Bardejov): „A másodikjátékrész elején az idegesség lett úrrá csapatomon, ekkor kaptuk a két gólt." JOZEF ADAMEC (Prešov): „Teljes gőzzel játszottunk, felborítva minden találgatást. Mindkét együttes jobb volt, mint a játékvezető." OLDŔICH BŔÍZA (Prievidza): „Nyertek, ahogy nyertek a hazaiak, a bírók elrontották az egész mérkőzést. Úgy érzem, döntetlent érdemeltünk volna." (zsi.jh, SITA) MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKŐZÉSRE Slovan Bratislava-Trenčín 1:1 (0:1) Góllövők: Ľ. Mészáros (65.), ill. Kulla (45.). Játékvezető: Jekkel, 5600 néző. SLOVAN: König-Pecko, S. Varga, Milan Timko, Hornyák-N. Hrnčár, Tomaschek, Sedlák (81. Kriss), Fabuľa-Ľ. Mészáros, Majoroš. TRENČÍN: Lipčák-Cifranič, Valachovič, R. Hrnčár, Šmelko-Konečný, Hanko, Horvatovič (76. Rybnikár), Kulla (90. Rožník)-Fabuš, Dimbach (51. Mati). Ružomberok-lnter Bratislava 0:0 Játékvezető: Stredák, 4500 néző. Sárga lap: Majoroš, ill. P. Németh, Kusalík. RUŽOMBEROK: Trabalík-Prúčny-Rataj (90. Bezák), Mikuláš-Melicherčík, Huťka (8. Vítek), Majoroš (84. Hazucha), Laurinc-Vyskoč, Hýravý, Šafranko. INTER: Hýll-Ovad, Čmilanský, Šuchančok, Kratochvíl-Czinege, Ševela (56. Kusalík, 84. Chrenko), P. Németh, Daňko (68. Pinte), Greško-Babnič. ZŤS Dubnica-FC Košice 2:3 (1:1) Góllövők: Bari (11.), Polách (49.), ill. Ljubarszkij (40., 55.), Oravec (89.). Játékvezető: Szekeres, 3600 néző. Sárga lap: A. Suchý, Švikruha, ill. Slicho. Piros lap: Hevessy (20., Dubnica). DUBNICA: OkruckýŠupka, Homér, Nosický (72. Varga), Hevessy-Polách, Nemečkay (76. Švikruha), A. Suchý, Bochnovič-Bari, P. Suchý (85. Bagin). FC KOŠICE: M. Seman-Kráľ, Dzúrik, R. Novák, Tóth-Slicho (87. Piroško), Zvara, T. Zátek (74. Jambor), R. Urban-Oravec, Ljubarszkij. MŠK Žilina-Spartak Trnava 2:0 (1:0) Gólövők: M. Mintái (27.), Pikus (88.). Játékvezető: Zvolánek, 2600 néző. Sárga lap: Jurík, Trhančík, ill. Timko, Gomes, Hrabal, Tittel, Mačák. ŽILINA: Holec-Drahno, Trnovec, Jurík, Drozd-Kopecký, M. Mintái, T. Ďurica (62. Pikus), Trhančík-Reiter (69. Kurek), M. Barčík. TRNAVA: Susko-Tittel-Hrabal, Karhan, Leitner, Mačák, Ujlaky (51. Horký), Bugár, Formanko (79. Jakirovics)-J. Timko, Gomes. Artmedia Petržalka-Bardejov 2:0 (0:0) Gólövők: Tomáš (51.), Medveď (54.). Játékvezető: Pastorek, 750 néző. Sárga lap: Majoroš, Medveď, ill. Jurčišin, Bilčík. PETRŽALKA: Čobej (72. Filipko)-Debnár, Tomáš, Juriga, Végh, Orabinec, I. Žiga (19. Baliak), Zárecký, Majoroš (86. Chvíla) M. Strelec, Medveď. BARDEJOV: Heredoš-Durkač, Horochonič, Jurčisin, Spišák- Kaščák, Desiatnik, Š. Jacko (81. Kmecík), Stoják-Vrhovac (90. Babčák), Bilčík. Tauris Rim. Sobota-Humenné 0:0 Játékvezető: Jakubec, 4000 néző. Sárga lap: M. Timko, Stehlo, Olejník, Sýkora, ill. Sninský. Piros lap: Koščo (78.). TAURIS: Kakas-M. Timko-Olejník, Koščo-Csányi (76. Wallner), Džubara, Stehlo, Paľo, Sýkora-Adamčík (68. Rák), Piszár. HUMENNÉ: Pilip-Sukovský, Kasana, Hane, Sečen-Čišovský, Murinčák, Sninský (62. Knapík), Micák-Obšitník, Černega (76. N. Lukáč). FC Nitra-Dukla B. Bystrica 4:1 (1:1) Góllövők: Bédi (34.), Klago (53., 71.), Vojvoda (65. 11-esből), ill. Libič (45.). Játékvezető: Gádoši, 1000 néző. Sárga lap: Bédi, Kotula, ill. Poljovka. NITRA: Mucha-Haša, Vojvoda, Sevčík-Ďatko, Ondrovič, Súkeník (84. Hók), Bédi, Kotula-Klago (80. Lőrinc), I. Hodúr (73. Benčík). B. BYSTRICA: Packo-Karásek, Poljovka, Kentoš, Praženica (66. Bažík), Libič (82. Jelenčík), Faktor, Helbich, Malatinský-Rusnák, Boháčik. Tatran Prešov-Baník Prievidza 2:1 (0:0) Góllövők: Kianek (73.), Urban (89., 11-esből), ill. Perniš (83., 11esből). Játékvezető: Hriňák, 1700 néző. Sárga lap: Valkučák, Hlinka, Kožuch, ill. Štofan, Krško, Oršula. Piros lap: Hornák (89.), Krško (90.). PREŠOV: Zítka-Urban-Ďorď, Hadviger-Filip, Valkučák, Fllinka (90. Trutz), Kianek, M. Seman (76. Martaus)Kožuch, Šoltýs (59. Piatka). PRIEVIDZA: Benko-Krško-Petráš, Hornák-Hajdučko, Štofan, Móder (78. Oršula), Bílik (46. Holmík)Perniš, Papranec, Urblík (78. Bárka). Gömörben édeskevés jó futballt látott a közönség Már nem kieső helyen JURAJ HRIVNÁK Rimaszombat. Meglepő módon a homonnaiak kezdtek jobban, és az első percekben kétszer is veszélyeztették Kakas kapuját. Rimaszombatban mindenki egyértelmű hazai győzelmet várt, ám ez elmaradt. Mintha megbabonázták volna mindkét kaput. A hazaiak idegesen és bonyolultan játszottak, nem akadt egyetlen játékos sem köztük, aki képes lett volna átjátszani a jól szervezett vendégvédelmet. Az első félidőben a rimaszombatiak uralták a mezőnyt. A 6. percben Džubara lövését hárította Pilip, majd később Piszár és Adamčík lövése szállt a kapu mellé. A 30. percben Paľo ideális átadását Sýkora elszórakozta. Egy további Piszár-Sýkora összjáték után újra a vendégek védelme mentett. Szünet után bátrabban játszott a homonnai csapat. Helyzetek azonban Olejník és Adamčík előtt adódtak. Egymást érték a rimaszombati támadások, Sýkora fejese a kapufán csattant. A vendégcsapatból Sukovský előtt kínálkozott gólszerzési lehetőség. A 78. percben M. Lukáč egyedül tört a hazai kapura, Koščo lerántotta, amiért kiállították. Emberhátrányban is győzelemre játszott a gömöri csapat: Rák lövése alig szállt mellé, majd a hajrában Piszár előtt adódtak nehezen kihagyható ziccerek. A sok pontatlansággal és csapnivaló eredményességgel végződött találkozó végül is egy pontot hozott a rimaszombatiaknak, mivel a privigyeiek kikaptak, így ezzel a ponttal a gömöriek megelőzték őket a táblázaton, és elkerültek a kiesést jelentő 15. helyről.