Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-09 / 81. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 7. Régió 1049 Április tizenhetedikén a somorjai zsinagógában ad hangversenyt Varnus Xavér, a világ egyik legjelesebb orgonaművésze, akit hangszere Horowitzaként emlegetnek Akit szeret az Isten ba és kották között keresi az újat? Jogos a kérdés. Pesten azonban nincs ilyen jellegű könyvtár. Ehhez el kell menni Torontóba, a Metropolitan könyvtárba. Kottáim több mint felét onnan hoztam, Másodjára? Azt most nem tudom, mert volt harmadjára is. Igen, tévedtem. Háromszor loptam Torontóban. „Fiatal, jóképű és zseni." Ugye, pontosan idézek? Mindjárt kimegyek az emlékeim folyosójára, leolvasom. Fiatal, jóképű... igen! És zseni. Nagy ritkán, egy-egy pillanatra belénk száll a zsenialitás angyala." felcserélném. Életem eddigi szakasza ugyanis mindenféle volt, csak könnyű és nyugodt nem. Miért van akkor itthon? Hiszen lehetne... ... lehetnék. Csak nem enged a kulturális nyüzsgés. Torontó? Nyolc évig éltem ott. Semmi. New York? Beteges világ. New York nekem ma is olyan, mint amilyen a koloniális élet lehetett egykoriban. Mondjuk Dél-Afrikában gyepálják a rabszolgákat az ültetvényeken, miközben a báltermekben az ottani angol felső tízezer éli a világát. Csakhogy annak semmi köze a valós élethez. Ha végigsétál az ember New York utcáin, biztos, hogy nem az a kép tárul elé, mint amire olyan nagyon-nagyon várt. Fantasztikus múzeumok helyett több emeletes, trappoló és üvöltöző néger öregasszonyokat lát. A műkincseket meg kell találni. Itthoni rajongói hatalmas körében már Varnus Xavér is „műkincsnek" számít. Más körökben pedig, ahol a végtelen sznobság uralkodik, azt mondják, hogy popularizálok egy műfajt, amit nem lenne szabad. Szerintük ugyanis ez egy arisztokratikus műfaj, és Bach művészetét nem lehet ripacskodásra használni. Csak azt nem magyarázzák meg soha, hogy mi abban a ripacskodás, ha én ezernégyszáz ember előtt játszom? Nyilván savanyú a szőlő. Erre én azt felelem, hogy miközben a saját koncertkarrieremet építem, elsősorban az orgona, a szerző és nem utolsósorban a közönség érdekeit nézem. Ez pedig sokkal fontosabb számomra, mint bizonyos kollégáim rosszmájú megjegyzése. Itt van például Gabriela Montero Kanadában megjelent CD-je, amelyen Chopin, Rahmanyinov és Liszt műveit játssza. Fantasztikus album, mégsem nagyon fogyott. Aztán a borító belső oldalára ráírták, hogy „Amit Varnus Xavér hallgat...". Tessék, a képem is ott van. Azóta tonnaszámra fogy. Megesett már, hogy egy-egy zeneművel nem tudott mit kezdeni? Hogy hiába küszködött ezzel vagy azzal a darabbal, egyszerűen nem ment? Technikai gondjaim nincsenek soha, a zenei értelmezés okozott már komoly fejtörést. Előfordul, hogy elsőre nem sikerül, ezért minden évben visszatérek hozzá, aztán rájövök, hogy mégis a legelső felfogás volt a legjobb. Ami pedig a technikát illeti: ahhoz például, hogy az ember bizonyos hangnemben megtanul egy darabot, de más hangnemben is képes eljátszani, mesterségbeli tudás kell. De még annál is furább, ha a bal kezem mondjuk g-mollban, a jobb pedig a-mollban játszik. Sokak szerint ez már abnormális. Nekem ez is megy, de nem vagyok rá büszke, mert ezt nem tanultam. Bekötött szemmel, vagy letakart billentyűkön orgonálni nem nagy kunszt. Azt már gyerekfejjel is tudtam. Ezek apró bohóckodások, amelyekkel pillanatok alatt ámulatba lehet ejteni a közönséget. Improvizálni, transzponálni, egyik hangnemből a másikba csúszni sokkal nagyobb dolog. Ehhez kell a zsenialitás? Mi az, hogy zseniális? Ez érdekel engem is. Kistétényi Melinda az volt. Ehhez nem fér kétség. De hol_az a pont, ami fölött már zseniről beszélhetünk? Először is születetten hatalmas ^^ Miközben a saját r r koncertkarrieremet építem, elsősorban az orgona, a szerző és nem utolsó sorban a közönség érdekeit nézem. V képességek kellenek hozzá. Aztán nemcsak az agyunkat, a kezünket, hareem a szívünket, az érzelmeinket is ki kell művelnünk. Ha mindez adott, már esélyünk van arra, hogy nagy ritkán, egyegy pillanatra belénk szálljon a zsenialitás angyala. De mint ahogy permanens boldogság, vagy permanens szerelem, úgy permanens zseni sem létezik. Bachnak is vannak, főleg a fiatalkori alkotásai között, gyengébb művei. Más kérdés, hogy az ő legkevésbé zseniális műve is százszor zseniálisabb, mint másé. S vannak olyan remekművei is, amelyek előadásra egyszerűen nem alkalmasak, teoretikusan ugyanis annyira szépek, ahogy végigvisz egy zenei fonalat, hogy a fül már fel sem tudja fogni. Torontó, Moszkva, Párizs, Philadelphia után mekkora tét most az életében Somorja? Nagyon nagy tét. Egyvalami teszi érdekessé és széppé számomra ezt a koncertet. Tizenéves koromban gyakran jártam kirándulni Csehszlovákiába. Nekem már akkor is tetszett a Felvidék. Először a késmárki templomban játszottam, majd a kassai Dómban. És ami nagyon furcsa volt: értettem, amit mondtak, holott az már ugye, mégsem Magyarország. És most ott fogok játszani, ahol ismernek is jól. Ennek különös varázsa van. Valahogy úgy érzem, kezd tágulni a hazám. Ezzel kellett volna kezdenem. Na, mindegy! Legyen ez a befejezés! Nem volt még ilyen fiatal pápája az orgonamuzsikának. Varnus Xavér április 29-én lesz harmincöt éves. Természetesen koncerttel ünnepel. Ezúttal a Szépművészeti Múzeum reneszánsz csarnokában ad hangversenyt. SZABÓ G. LÁS?LÓ Fellépett már Bach fellegvárában, a lipcsei Tamás-templomban, a párizsi Notre Dame-ban, Moszkvában a Csajkovszkij Konzervatóriumban és a philadelphiai Wanamaker áruházban, ahol a világ legnagyobb orgonáján játszott. Április 17-én a somorjai zsinagógában hallhatja a közönség, ahol saját hangszerén szólaltatja meg legkedvesebb szerzőit. „A virtuozitás csúcsklasszikusa" - írta róla a Bayreuth Neue Tag. Lélegzetelállító virtuozitás" - lelkendezik a La Presse de Montreal. „A srác, aki a szépség őrületébe kerget bennünket" - állítja a The Washington Post. Nem fogja vissza magát a The New York Times kritikusa sem. „A Bach-Varnus páros - a ChopinRubinsteinhez hasonlóan - egyike századunk legendás csodáinak." A csoda, vagy ha úgy tetszik, a legenda nemrég a városligeti Olof Palme-házban koncertezett. De . . Pályám első tíz éve r r arra ment rá, hogy állandó helyzetgyakorlatokba ke- . . rültem. \\ nem a délutáni és nem is az esti órákban, hanem hajnali ötkor. Pirkadatkor, félhomályban gyorsabban hat a zene? Vagy csak azért tűzte ki ezt az időpontot, mert „még ilyen sem volt"? Hogy jutott eszébe ilyesmi? Bachnak hogy jutott eszébe hajnali ötkor születni? Akkor legyen teljesen korhű a dolog, gondoltam. Ráadásul a tavasz első napján. A természet újjászületése és a zene, avagy a zenei tavasz. Szép, szimbolikus nap. fénymásolva. Tudomásom szerint ott van a világ legnagyobb kottaállománya. Vagy talán azért tartom ennyire jónak, mert rendszerbe van foglalva. Nem úgy, mint Pesten, ahol ugyan hihetetlen bázis van, de a megtalálhatatlanság szintjén. Ha találsz valamit, fénymásolni nem engedik, ki pedig nem hozhatod. Torontóban még lopni is lehet. Két alkalommal meg is tettem. Tudniillik megtaláltam a kapitalizmus egyetlen vészkapuját. A rést, amelyen legálisan kihozhatom a kottát - örökre. Remek módszer, nem árulom el. Elsőre Poulence Szarvasünők című balettzenéjét hoztam el. „Technikai gondjaim nincsenek soha..." (Dömötör Ede felvételei) „Kell ennél több?" Ez még mindig a Playboy-idézet. Kell. Az lenne jó, ha úgy folytatódna, „és nyugodt körülmények között élhet". A nyugalomért sokat adnék. Még a „zseni"-vel is emberek. Aznap az Isten nagyon szeretett. Máskor is, de aznap különösen - üzenem a püspökeimnek. Amikor én tíz óra felé eljöttem, a közönség nagyobbik része ott napozott a ligetben. D vitaminnal egészítette ki Bach művészetét. Nem furcsa, hogy már azt csinál a közönséggel, amit akar? Expanderezem őket, hogy még mennyit bírnak elviselni? így is fogalmazhatunk. Szerintem nincs ebben semmiféle veszély. A közönség kitart mellettem. Éz most már bebizonyosodott. Mintha aláírtak volna egyfajta szándéknyilatkozatot. Az elveim egy részével egyetértenek, megégetni legalább ők nem akarnak. Ez kellemes érzés. Mi ennél sokkal kevésbé nemes célokra is felkeltünk annak idején. Úttörő akadályverseny, a Tanácsköztársaság napja... nem tudom, ez miért nagyobb ünnep, mint Bach születésnapja vagy születésének őrája? Bach a csúcs? Számomra igen. Legalábbis zenei téren. A világ egyik legnagyobb zsenije volt. Emberileg más a helyzet. Gondolatmenetét ismerve borzalmasan furcsa világ volt az övé. Igazán magasztos gondolatai nem nagyon akadtak. Ezért is hihetetlen, hogy ebbe a megveszekedett kispolgárba beköltözött az Isten hangja. Ez egyszerűen döbbenetes. A levelekből és sok egyébből úgy vettem észre, mintha ezt nem is vette volna tudomásul, vagy a világ legtermészetesebb dolgának tartaná, hogy egyszer csak megjelent abban a poros kis lipcsei vásárvárosban. Szerintem nem is igazán értékelte saját nagyságát. A bachi eredményhirdetés még jó száz évet váratott magára a halála után. Azt bizonyára tudta magáról, hogy munka szempontjából mennyire megbízható, hiszen megrendelésre szolgáltatta a nagyon jó minőségű zenét, de azzal, hogy mekkora komponista, valószínűleg nem volt tisztában. A huszadik századnak megvan a maga Bachja? Nem tudok róla. Ha igen, akkor erre is bizonyára száz évet kell várni. a legrosszabbul sikerült dallamot is fel tudta dolgozni. Egy-egy fejedelemtől számtalanszor kapott megrendelést, és egy pocsék kis dalból mit csinált? Remekművet. Nem igazán stílszerűen: jó f...al könnyű b...ni. A kérdés persze az, hogy a rosszal meg lehet-e ugyanezt tenni? Erről jut eszembe: pályám első tíz éve arra ment rá, hogy állandó helyzetgyakorlatokba kerültem. Részben azért, mert nagyon rossz orgonákon kellett játszanom, részben pedig azért, mert a közönséget egy új műfajjal kellett megfogni. Mást sem csináltam akkor, mint folyamatosan az életemért küzdöttem. Somorján a hely szellemének megfelelő műsort kap a közönség? Biztosan. Nem mindegy, hol játszik az ember. Szentgotthárdi apátság, Mátyás-templom, zsinagóga - mindenütt más az atmoszféra. Ami Somorján is elhangzik az a d-moll toccata és fúga. Az, hála a jó Istennek, olyan mű, amelyik mindenütt jól szól. De az is lehet, hogy csak beképzelem. Emellett persze mindig vannak éppen aktuális szerelmeim, s ezeket az önmagamra való hatás kedvéért is el foTudjuk azt is, hogy hol és mikor, hány órakor húnyta le a szemét? Bach? Csak annyit tudunk, hogy délután halt meg. Az órát nem jegyezték fel. Születésének időpontját is a bátyjától tudjuk, aki még azt is megírta, hogy a Mutti már éjjel egykor elkezdett vajúdni. De nem kell félni, ezt az időpontot nem fogom meglovagolni. A hajnali koncert egyébként, még ha terrorizálásnak tűnik is, nagyszerűen sikerült. Olyan hangulat volt, hogy alig akartak hazamenni az Mégis, van valaki a kortárs zeneszerzők közül, akit ugyanolyan élvezettel játszik, mint Bachot? Nincs. Kistétényi Melindában viszont volt egyfajta bachi reinkarnáció. Amikor a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt játssza ki tudja, hányféle variációban, mindig arra gondolok, Bach vajon szokott-e improvizálni? Bach minden téren zseni volt. Még „A nyugalomért sokat adnék." gom játszani, természetesen abban a reményben, hogy a közönség is zokogni fog. Két koncert között általában „bányamunkát" végez? Befészkeli magát valamelyik könyvtár-