Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-27 / 96. szám, kedd

UJ SZO 1999. ÁPRILIS 27. A TÉMA: LOCKERBIE-ÜGY Több mint tíz év telt el a borzalmas merénylet óta Dióhéjban a történet ÖSSZEFOGLALÓ Hamisítatlan karácsony előtti csúcsforgalom volt a londoni reptéren 1988. december 21-én. Mindenki kapkodott, sietett, vitatkozott, boszszankodott. Feltehetően éppen erre számítottak azok is, akik rádiókészüléknek álcázott robbanószerkezetet helyeztek el egy utas nélküli poggyászban, s feladták az amerikai PanÁm légiforgalmi társaság New Yorkba tartó, 103-as járatára. A pokolgép röviddel a felszállás után a skóciai Lockerbie felett felrobbant. A repülőgép fedélzetén tartózkodó 259 személy - köztük 188 amerikai - életét vesztette, de meghalt Lockerbie 11 lakosa is, mivel a roncsok lakóházakra zuhantak. Csak jóval később terelődött a gyanú két líbiai állampolgárra: a felrobbant poggyász útját követve jutottak el a nyomozók a líbiai légiforgalmi társaság máltai irodájának két munkatársához, akikről rövidesen kiderült, hogy a líbiai titkosszolgálat tisztjei. Abdel Baset elMeghrahit és A1 Amin Kalifa Femah-t azonban Tripoli nem volt hajlandó kiadni sem Nagy-Britanniának, sem az Egyesült Államoknak. A két leginkább érintett ország, a Biztonsági Tanács állandó tagjai elérték, hogy az ENSZ átfogó szankciókkal sújtsa az észak-afrikai államot. Először csak légiforgalmi tilalomról volt szó, később gazdasági és fegyverszállítási embargó egészítette ki a büntetőintézkedéseket. Kadhafi kezdetben nagyon hetyke volt, azt állította, Líbiát nem lehet térdre kényszeríteni. Négy-öt év elteltével változott a helyzet, Tripoli kezdett kísérleti léggömböket felbocsátani: hol egy afrikai, hol egy arab ország vezetőjével, vagy éppen a BT-tag Oroszországgal „üzent" a világszervezetnek, hogy kész tárgyalni. A felajánlott engedmények azonban olyan jelentéktelenek voltak, hogy azokat sem Washington, sem London, de még az ENSZ sem tudta tárgyalási alapnak tekinteni. Tavaly ősszel kezdődött el az a folyamat, amely végül is - több csatornán keresztül folyó titkos és nyilvános egyeztetések után - egy valóban kompromisszumos megoldáshoz vezetett. Megszületése érdekében Kadhafi még arra is vállalkozott, hogy fogadta a lockerbie-i áldozatok hozzátartozóinak küldöttségét, csakhogy bebizonyítsa a világnak: a megoldás nem rajta múlik. Valójában mégis rajta múlott. Februárban vált bizonyossá a megegyezés elérése, amikor Nagy-Britannia nagyon nyomatékosan arról biztosította a líbiai vezetőt, hogy a skót jogrend szigorú, a bíróság valóban csak a merénylettel összefüggésben fogja kikérdezni a két gyanúsítottat, csak ők fognak a vádlottak padján ülni, s nem a líbiai rezsim. Kadhafi arra is biztosítékot kapott, hogy nemcsak az országot, de még a titkosszolgálatot érintő ügyek sem fogják a kihallgatás tárgyát képezni. Ezután kezdte el közvetítését az ENSZ főtitkára, Nelson Mandela dél-afrikai államfő, s a szomszédos Egyiptom elnöke és külügyminisztere. Líbia számára persze legalább enynyire fontos volt, hogy Kofi Annan ígérete: a gyanúsítottak átadásának napján az ENSZ felfüggeszti az 1992-ben elrendelt szankciókat, s 90 nap elteltével vissza is vonja. E egy órával a gyanúsították átadása után a felfüggesztés meg is történt. Ám Washington nyomban bejelentette: a tárgyalás befejezéséig számára ez az intézkedés „csak papíron létezik", (gzs) A két gyanúsított: Al- Amin Kalifa Femah (balra) és Abdel Baset el-Meghrahi. (TA SR/AP) A PanAm-gép roncsai Lockerbie-ben. A felvétel a katasztrófa másnapján készült. A két líbiait 270 rendbeli előre megfontolt gyilkossággal vádolják Víziók és realitások (TA SR/AP) Líbia ősellenségei az amerikaiak, hiszen nemcsak mostanság fordultak az ország ellen, hanem kiirtották a tévesen rézbőrűeknek nevezett őslakókat is, akik valójában a Kanári-szigeteken keresztül az Újvilágba vetődött líbiai törzsek leszármazottjai voltak. GÖRFÖL ZSUZSA Ez nem egy akut témahiányban szenvedő hírlapíró elkeseredett próbálkozása az olvasó érdeklődésének felkeltésére, hanem Moamer Kadhafi líbiai vezető számtalan történelmi „felfedezésének" egyike. Ezt például ténykent osztotta meg a világgal, de van úgy, hogy továbbgondolásra méltónak tartott vízióival áll elő. A Hitványak állama című könyvében feltételezi, hogy éveken belül összeomlik az Egyesült Államok, miközben Németország létrehozza a Negyedik Birodalmat, amely revánsot akar venni a második világháborúért. A kutyaszorítóba került, nyomorgó, rettegő amerikaiak Kadhafit kérik meg, hogy bírja jobb belátásra németbarátait... Valahol itt, Kadhafi víziói és a realitás közti összefüggésekben kell keresni az okát annak, miért húzódott hosszú évekig a Lockerbie-ügy. Líbia vezetője nyilván képtelen volt felmérni, milyen következményekkeljár majd országa számára a szinte totális nemzetközi embargó. A BBC televízónak októberben adott nyilatkozatában azonban már elismerte, hogy országa nagy árat fizetett a szankciókért, s kizárólag a gazdaság talpraállítása érdekében döntött a gyanúsítottak kiadatása mellett. Tripoli már abban a levélben, amelyet 1997 júniusában intézett az ENSZ-hez - válaszul az amerikai-brit követelésre az áldozatok hozzátartozóinak megfelelő kártalanítását illetően - 23,5 milliA vádlottak előtt felolvasták az összes áldozat nevét. árd dolláros ellenkeresetet jelentett be. Ez az összeg azóta csak növekedhetett, s talán nem is annyira irreális. Irreális viszont feltételezni, hogy ezt az összeget Líbia meg is kapja, hiszen a követelést - mondhatnánk hivatalból - csak az Arab Liga támogatja. De Kadhafinak még ez is kevés, azt szeretné, ha most, a szankciók feloldása után kapna még kb. 14 milliárd dolláros nemzetközi támogatást országa infrastruktúrájának nagyvonalú fejlesztésére, s további milliárdos összegeket a szankciók miatt összeomlott olajipar rekonstrukciójára. Líbia valóban szorult helyzetben lehetet, hiszen Kadhafi már jóval a kiadatás előtt jelezte: bízik abban, hogy visszatérnek országába az amerikai és a brit cégek is, és segítséget nyújtanak az új olajmezők felkutatásához és feltárásához. Egyelőre azonban az amerikai és a brit vezetők csak arról nyilatkoznak, hogy a szigorú szankciók politikája meghozta gyümölcsét, s ha a két líbiai bűnössége bebizonyosodik, akkor Tripolinak benyújtják a számlát. Zeistben közben beindult a hoszszúnak ígérkező eljárás. A két gyanúsítottat, Abdel Baset el-Meghrahit és Al Amin Kalifa Femah-t már kiadatásuk másnapján, április 6án meghallgatta a bíróság. Ismertették velük a vádat, amely nagyon súlyos: 270 rendbeli előre megfontolt gyilkosság, továbbá a repülésre vonatkozó nemzetközi jogszabályok megsértése. A vádlottak akik előtt felolvasták az összes áldozat nevét - ártatlannak mondták magukat. Ténéré-sivatag Megismételt merénylet Márciusban egy különleges párizsi esküdtszék hat líbiai állampolgárt fogott perbe és ítélt el - távollétében. Ä vádlottak élén Abdallah Szenuszi, Kadhafi sógora, a líbiai titkosszolgálat második számú vezetője állt. 1989 szeptemberében ugyanis gyakorlatilag megismétlődött a lockerbie-i eset: az UTA francia légitársaság Brazzaville és Párizs között közlekedő DC-10-ese Niger felett felrobbant, életét vesztette a 156 utas és a 14 főnyi személyzet. A gép roncsai a Ténérésivatagban 80 kilométeres körzetében szóródtak szét. A francia hatóságok az FBI szakembereivel együttműködve gyűjtötték össze és elemezték a maradványokat, amelyek „vallottak", s minden kétséget kizáróan bebizonyították: Líbia állt a merénylet mögött. Brazzaville-ben egy felbérelt kongói polgár adta fel a Samsonite márkájú bőröndöt a gépre, amelyre aztán ő maga nem szállt fel. A pentrin nevű robbanóanyagot tartalmazó bombát egy időzítő szerkezet hozta működésbe, amelyet egy németországi fedővállalat sezrzett be a líbiai titkosszolgálat számára, (m) ESEMENYNAPTAR Egy évtized huzavonájának állomásai 1991. november 14. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia letartóztatási parancsot adott ki a líbiai titkosszolgálat két tisztje, Abdel Baset el-Meghrahi és Al-Amin Kalifa Fahima ellen a PanAm társaság Boeing 747-es gépének 1988 decemberi felrobbantásában való részvétel miatt. Líbia a vádat elutasította. 1991. devember 4. A líbiai hatóságok közölték, hogy mindkét gyanúsítottat letartóztatták, de kiadásukat az Egyesült Államokba vagy Nagy-Britanniába egyértelműen elutasították. 1992. január 21. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 731. számú határozatában a gyanúsítottak Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába vagy Franciaországba való kiadására szólította fel Líbiát. 1992. március 1. Ibrahim Bisari líbiai külügyminiszter bejelentte, hogy országa kész a két gyanúsítottat kiadni egy semleges államnak. 1992. március 23. Líbia javasolta, hogy az Arab Ligának adja ki a gyanúsítottakat. London és Washington ezt nem fogadta el, ragaszkodott a BT-határozat követeléséhez. 1992. március 26. Moamer Kadhafi líbiai vezető a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, hogy akadályozza meg az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát az országa ellen tervezett szankciók alkalmazásában. Kérését a testület elutasította. 1992. március 31. A Biztonsági Tanács elfogadta a 748. számú határozatot, amely légiforgalmi és katonai együttműködési tilalmat rendelt el Líbiával szemben mindaddig, amíg amerikai vagy skót bíróságnak ki nem adja a két gyanúsítottat. 1992. június 23. A líbiai Általános Népi Kongresszus (parlament) egyetértett egy „igazságos és megvesztegethetetlen bíróség" létrehozásával egy, a világszervezettel vagy az Arab Ligával kötött megállapodás alapján. 1993. szeptember 29. Líbia közölte, egyetért azzal, hogy a két gyanúsítottat Skóciában állítság bíróság elé. Egyben bejelentette, igyekszik elérni, hogy a két gyanúsított is elfogadja ezt a javaslatot. 1993. november 11. 883. számú határozatával a Biztonsági Tanács további szankciókat rendelet el Líbia ellen; befagyasztotta külföldi vagyonát, megtiltotta az olajipari berendezések eladását az északafrikai országba és a líbiai olaj szállítását. 1997. szeptember 25. Washington és London elutasította néhány afrikai vezető és Oroszország kérését, hogy a merénylettel gyanúsított líbiaiakat ne az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában, hanem semleges területen állítsák bíróság elé. 1997. október 13. Az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága Líbia kérésére eljárást indított a Lockerbie feleletti bombamerényletről. A testület nem foglalkozott magával az esettel, hanem azzal a brit és amerikai állásponttal, hogy a hágai bíróság nem illetékes az ügyben, illetve annak lehetőségével, hogy a két ország elfogadja Líbia itteni tárgyalási kérését. 1998. február 27. A hágai nemzetközi Bíróség úgy döntött, hogy a Lockerbie-ügy a hatáskörébe tartozik. 1998. augusztus 26. A líbiai külügyminisztérium közölte, elfogadja az amerikai és a brit kormány véleményének módosulását azt követően, hogy Washington és London javasolta: a skót jogrend szerint Hágában legyen a bírósági tárgyalás. 1998. augusztus 28. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyta a Líbia elleni szankciók felfüggesztését azzal a feltétellel, hogy Kadhafi haladéktalanul kiadja Hollandiába a két gyanúsítottat. 1999. február 13. Líbia elfogadta a javaslatot, hogy ha bebizonyosodik bűnösségük, a merénylet elkövetésével gyanúsított két személy skót börtönben töltse le büntetését. 1999. február 26. Washington és London egyhónapos ultimátumot adott Tripolinak a két gyanúsított kiadatására. Líbia másnap elutasította az ultimátumot. 1999. március 19. Kadhafi beleegyezett abba, hogy Hágában bíróság elé álljon a két gyanúsított azon garanciák mellett, melyeket Nelson Mandela dél-afrikai államfőtől, illetve Fahd szaúd-arábiai uralkodótól kapott. 1999. április 5. Tripoli repülőterén a világszervezet képviselőinek hivatalosan átadták a két gyanúsítottat, akik Hans Corell, az ENSZ jogi hivatala képviselőjének felügyelete alatt Hollandiába repültek. Az átadási ceremónián több arab és afrikai tisztségviselő is megjelent. (Forrás: ČTK) Különleges bírói testület A skóciai felső bíróság három bírájából létrehozott testület dönt a skót törvények szellemében a két líbiai bűnösségéről. Az ügy érzékenysége miatt döntöttek úgy a brit hatóságok, hogy nem polgári személyekből alló esküdtszék fog ítélkezni. A vád nem lesz könnyű helyzetben, mivel a Tripolival kötött, a vádlottak kiadására vonatkozó egyezmény értelmében Líbiából nem idézhet meg további tanúkat. Ugyanakkor feltételezni lehet, hogy a védelem nagy számú tanút fog felsorakoztatni. Az eltérő feltételek ellenére a vádra és a védelemre egyaránt vonatkozik a skót jogrend, melynek értelmében a bíróság csak olyan bizonyítékokat fogad el, amelyek több forrásból származnak. A tárgyalás végén a bírák többségi szavazással hozzák meg ítéletüket. A vád felkészülése a perre akár egy évet is igénybe vehet, maga a per pedig több évig is elhúzódhat. A tárgyalás költségeit a brit kormány állja. Ideiglenes skót terület Kadhafi végül is elfogadta, hogy a skót törvények alapján valósuljon meg az eljárás, azt azonban már nem, hogy a helyszín is Skócia legyen. Bizalmas források szerint azt már súlyos presztízsveszteségnek érezte volna tíz évig tartó makacs elutasítás után. Hágából engedett, de Hollandiából, mint semleges helyszínből nem. így született egy eddig példátlan megoldás: az Utrecht közelében lévő Zeist légitámaszpontját, melyet korábban az amerikaiak használtak, most alaposan átalakították szuperbiztos börtönt, tárgyalótermet hoztak létre - és ideiglenesen skót területté nyilvánították. Mire meghozták a vádlottakat, már több mint száz skót rendőr és börtönőr érkezett a támaszpontra, ENSZmegfigyelőkkel együtt őrzik a líbiai foglyokat. Ha bűnösségük bebizonyosodik, büntetésüket már skót börtönben kell letölteniük - ugyancsak ENSZmegfigyelők felügyelete alatt, az előzetes megegyzés erről is megszületett. Nem lesz egyenes adás A brit és az amerikai tévétársaságok egymást túllicitálva igyekeztek megszerezni a szó szerint „bombasztori" közvetítésijogát. Hoppon maradtak: a skót törvények nem teszik lehetővé a tárgyalás tévéközvetítését. A világméretű érdeklődésre való tekintettel a bíróság mégis tett egy engedményt: a tévéállomások sugározhatják a per kezdetét. Az utolsó vitás kérdés Miután Tripoli elfogadta a skót bíróság illetékességet, megszületett a faramuci döntés a helyszínről is, még nyitva volt az esetleges büntetés letöltésének helyszíne. London Skócia legszigorúbban őrzött börtönét, a glasgow-i Barlinnie börtönt ajánlotta fel. Ennek egyik szárnyát ENSZ-felúgyelet alá helyeznék, és ENSZ alkalmazottakat vonnának be a foglyok felügyeletébe. Az oldalt összeállította Görföl Zsuzsa