Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)
1999-04-24 / 94. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 24. RÉGIÓ 3 NYITRA Ölcosátrat állítottak fel Végre állandó irodával rendelkeznek, ahol fogadni tudják a peres feleket, még mielőtt a bírósághoz fordulnak Évente húsz kg szemét A Föld napja alkalmából csütörtökön Nyitrán, a város főterén ökosátrat állítottak fel a nyitrai Konstatin Egyetem Enviromentalisztika Tanszékének diákjai. A sátorban a természetvédelemről és a környék természeti kincseiről szóló publikációkat vásárolhatták meg az érdeklődők. A tanszék lelkes diákjai az ismeretterjesztő munkán kívül elvállalták a Nyitra folyó belvárosi partszakaszának kitakarítását is. Továbbá a sétálóutcákon jelképes szemétdombokkal figyelmeztették a járókelőket arra, hogy évente valamennyien több mint húsz kiló eldobált hulladékkal szenynyezik a környezetüket. Az akciónak folytatása is lesz, az egyetem enviromentalisztikai tanszéke ezentúl rendszeresen helyez majd el a városban környezetkímélő tanácsokkal szolgáló plakátokat. (vra) A Szlovák Köztársaság elnöki irodája tegnap ellenőrizte a Grassalkovich-palota felújítási munkálatait (TA SR-felvétel) Etnikai békéltető iroda nyílt Léva. Etnikai békéltető iroda nyílt ezen a héten a városban, a Junior Szabadidőközpontban. VRABEC MÁRIA Bár a konfliktusok megoldásával már tavaly január óta foglalkozott egy önkéntesekből álló csoport, eddig még nem rendelkeztek állandó irodával, ahol fogadni tudták volna a peres feleket, még mielőtt azok a bírósághoz fordulnak. Amint a békéltető iroda munkatársától, Zuzana Tordovától megtudtuk, a konfliktusmegelőzési program amerikai eredetű, és az adott régióban közismert személyiségek tekintélyéből indul ki, akik rá tudják venni a szembenálló feleket a kompromisszumos megoldás keresésére. Szlovákiában eddig kizárólag Léván indult be a program, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek elég bizalmatlanok a közvetítőkkel szemben, inkább a hatóságok egyértelmű ítéleteire támaszkodnak. Gondok vannak az önkéntes békéltetőkkel is - bár az eredeti elképzelés szerint a bizottságokban minden a régióban megtalálható etnikai csoportnak és jelentős szerveződésnek képviseltetnie kellene magát, sokan az első kudarcok után elveszítették a kedvüket. Mások, mint például a Matica slovenská képviselői nem is hajlandóak az együttműködésre, pontosabban azok a tagjaik, akik a békéltető bizottságban dolgoztak, később kiléptek a szervezetből. A lévai békéltető bizottság eddig javarészt családi perpatvarok és a szomszédok közötti viszályok elsimításában vállalt szerepet az érdekelt felek felkérésére. Már-már úgy tűnt, sikerült összebékíteniük Kozárovce község önkormányzatát és az ott élő romákat is, akik azt nehezményezték, hogy az általuk lakott utcákból nem szállítják el a szemetet, és a községi hivatal nem ismeri el, hogy állandó lakhelyük a faluban van. A tárgyalások az önkormányzat érdektelensége miatt holtpontra jutottak és végül minden maradt a régiben. Zuzana Tordová szerint rengeteg szlovákiai községben léteznek hasonló problémák, ezért a békéltető irodának bőven akadna dolga, de sajnos az érintett önkormányzatok nem hajlandóak engedni az elképzeléseikből, még akkor sem, ha ezzel törvényt sértenek. Akik mégis úgy gondolják, hogy hosszadalmas bírósági eljárás és drága ügyvédi tanácsadás helyett inkább a békés megoldást választják, de szükségük van egy elfogulatlan közvetítőre, azok a 0813/631-6951 telefonszámon kaphatnak bővebb tájékoztatást a lévai békéltető iroda tevékenységéről. KASSA Rendőröket akart lefizetni Ajárási rendőrparancsnokság két rendőrének a 27 éves R. L., aki a kassai adóhivatal alkalmazottja, 750 000 koronát ajánlott fel azért, hogy az adóellenőrzést ne folytassák és az erre vonatkozó iratot semmisítsék meg. A fiatal rendőrök ellenálltak a csábító ajánlatnak, és az esetet jelentették feljebbvalójuknak, (ú) ÉRSEKÚJVÁR A fiatalok szórakozóhelye lesz Érsekújvárott ma tartja első rendezvényét a KLIKK PUB. A klubnyitó alkalmából a pozsonyi BLUESWEISER zenekar ad koncertet 22 órai kezdettel. Az exkluzív zenei klub egész éjszaka zenével és gazdag éttermi szolgáltatásokkal igyekszik elnyerni a fiatalok tetszését, (zzs) Családi délután az óvodában Az érsekújvári Pavol Blaho Utcai Óvodában működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége családi délutánt szervez, amelyre vasárnap délután tizennégy órakor kerül sor az óvodában. A családias rendezvényen szülők és gyermekek együtt agyagozhatnak, gyöngyöt fűzhetnek, de lesz üvegfestés, szalmafonás és nemezelés is! A szokatlan foglalkozásokat magyarországi népművészek ismertetik meg a jelenlévőkkel, (zal) PÁRKÁNY Amatőr színjátszók a Város Napján A párkányi Csemadok amatőr színjátszó társulata április 26-27-én, hétfőn és kedden az ,Alacarte" című zenés kabarét mutatja be. Az előadásra a párkányi szabadidő központban este hét órai kezdettel kerül sor. (jzs) I2SA Közösen lépnek majd fel Csütörtökön a községi hivatalban tanácskozott a Rákóczi Szövetség Hídverő Szervezete 13 községének polgármestere. Izsa, Path, Virt, Dunaradvány, Dunamocs, Karva, Búcs, Bátorkeszi, Madar, Hetény, Vágfüzes, Csallóközaranyos és Marcelháza polgármestere havonta találkozik, hogy egyeztesse álláspontját, és tolmácsolja az illetékeseknek. Kérik majd az illetékes hivatalokat, hogy rendszeresen küldjék el a községi hivatalokba a szociális segélyben részesülők, a munkanélküliekés a vállalkozók listáját, (cza) RÉTE Öregfiúk az újságírók ellen Ma délután 16 órakor a rétéi öregfiúk csapata barátságos futballmérkőzést játszik a szlovákiai magyar újságíró-válogatott ellen. Idén a tollforgatók még csak egyszer kaptak ki, egy magyarországi teremtorna döntőjében, (ú) Idén egyedül a komáromi Selye János gimnáziumban nyílik két első osztály A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának nemzetközi szakmai tanácskozása A kerület középiskolai leltára A reformok meggyorsítása NYITRA Míg tavaly ilyenkor a nyolcadikosok izgultak, sikerül-e bejutniuk a kiválasztott iskolába vagy maradhatnak kilencedikben, az idén a tanárok félnek attól, hogy csökkentik az óraszámokat, netán feleslegessé is válhatnak. Az aggodalom érthető, hiszen csak a Nyitrai kerületben például feleannyian felvételiznek középiskolába - 5200-an -, mint egy éve, amikor több mint 11 ezren. A jelentkezések alapján a kerületi hivatal oktatásügyi osztálya kidolgozta az útmutatást, melyik iskola hány első osztályt nyithat és hány diákot vehet fel. íme a kerület magyar tanítási nyelvű középiskoláinak áttekintése. Az ógyallai építészeti szakközépiskolában egy első osztály nyílik 26 diákkal, a komáromi mezőgazdasági szakközépiskolában két osztály 48 diákkal. A komáromi ipari szakközépiskolában 3 első osztály indul - összesen 60 diákkal. Az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolába 40 diákot vehetnek fel két osztályba, a nagysurányi kereskedelmi akadémián egy magyar osztály nyílik, húsz diák számára. Ugyancsak egy első nyílik az udvardi vállalkozói szakközépiskolában 22 diákkal és a karvai kertészeti szakközépiskolában 24 diák számára. Mindössze 17 elsőssel számolnak a vágsellyei vegyipari szakközépiskolában, a párkányi kereskedelmi magánakadémián pedig az idén érdeklődés híján egyáltalán nem nyílik osztály. A gimnáziumok közül egyedül a komáromi Selye János Gimnáziumban nyílik két első osztály 48 diákkal. Ipolyságon 22, Zselízen 24, Érsekújvárott pedig 20 elsőst vehetnek fel az idén, a párkányi gimnáziumban, valamint a komáromi egyházi gimnáziumban pedig nem nyílik első osztály. Az oktatásügyi osztály vezetője, Štefan Prónay szerint jelentős mértékű elbocsátásokra nem kerül sor, de a nyugdíjba vonuló pedagógusok helyett már nem vesznek fel újakat, és a jövőt tekintve számolni kell a tantestületek karcsúsításával, hiszen a gyerekek száma is évről évre csökken, (bee) ÉRSEKÚJVÁR Április huszadikán, kedden a Nyitra-parti városban a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása a kanadai Urbanisztikai Intézettel közösen nemzetközi részvétellel szakmai tanácskozást szervezett. Az összejövetel célja volt a közigazgatás helyzetének elemzése Európában és a tengerentúlon a Szlovákiában megkezdett közigazgatási reform szemszögéből. A résztvevők megvitatták a közpénzek újraelosztására kidolgozott kanadai FDI-CEE tervezetet. A projektet a kanadai Urbanisztikai Intézet igazgatója, John Farow mutatta be. A tanácskozáson részt vett Ladislav Marenčák járási elöljáró és helyettese, Nagy Imre, valamint Ivan Budiak belügyminisztériumi államtitkár. A résztvevők egyebek mellett a megkezdett közigazgatási reformról, az ezzel kapcsolatos tervezett legiszlatív módosításokról beszéltek. Csanda Endre, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása elnökségének tagja, a pénzügyi szekció elnöke elsősorban az önkormányzatok működésének gazdasági feltételeit elemezte; illetve bizonyos hatáskörök helyi közigazgatásra való átruházásának lehetőségeiről szólt. Ivan Budiak államtitkár véleménye szerint Szlovákiában az államigazgatásnak tizenkilencezer hatszáz alkalmazottja van, ezenkívül körülbelül tizennyolcezer, választott képviselő tevékenykedik a helyi közigazgatásban. Az összejövetelen szakemberek és az érsekújvári városi testület tagjai vettek részt. A fórum mintegy negyven résztvevője délután a vitában egyebek mellett közösen megfogalmazta: a reform megvalósításának egyik formája az állami közigazgatásban dolgozók létszámának csökkentése lehetne. Ez akkor valósulhatna meg, ha az állami közigazgatásban dolgozók jogkörét átruháznák a helyi közigazgatásra. Kisebb lenne az állami apparátus, és helyi szinten tudnák ellenőrizni, irányítani saját ügyeiket, (-cza-) Továbbra is kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Nem javul a mozgásszervi betegségekkel küszködők egészségi állapota; erősek maradhatnak a reumások fájdalmai. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, s rosszabbodik az összpontosító készség. Depresszióra szintén számítani kell, és előfordulhatnak asztmás rohamok is. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. Az előrejelzések szerint holnap nem várható lényeges változás a fronthatásban. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS VAGY BORULT ÉGBOLT, SOKFELÉ ESŐ, 16-20 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Duna vízállása: Pozsony: 410, árad; Medve: 320, árad; Komárom: 360, árad; Párkány: 280, árad. ges. A kora délutáni hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. A gyenge, változó irányú szél zivatarok környezetében megerősödik. Vasárnap és hétfőn reggelente jobbára derült időre számíthatunk, később azonban mindkét napon beborul az égbolt, és sokfelé lehetséges eső. Helyenként zivatar is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 10, a legmagasabb nappali 16 és 20 fok között várható. A Nap kel 05.48 - nyugszik 19.53 órakor. A Hold kel 13.28 - nyugszik 03.20 órakor. Ma is felhős vagy borult lesz az égbolt, és mindenütt előfordulhat csapadék. Néhol zivatar is lehetsé-