Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-22 / 92. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 22. A TÉMA KISEBBSÉGI NYELVEK M Oka van annak, hogy a nacionalisták számára Franciaország a példa Meggyilkolt nyelvek JL Ismereteket szerezni, a tudást megalapozni igazán anyanyelven lehet. (Archívum) A nacionalizmusnak nincs logikája Hiányzó jóakarat Tavaly március elsején életbe lépett a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Megszületése kétségkívül az egyik legfontosabb lépés volt a kisebbségi jogok érvényesítése és a nyelwédelem terén. De ez még mindig csak az út kezdete. EURÓPAI KÖRKÉP Ha szlovákiai magyarként valaki azt gondolná, hogy nyugaton hej, de rózsás a helyzet, akkor alaposan téved. Nem hiába hozakodnak elő a szlovák meg a román nacionalisták egyfolytában Franciaország példájával - oka van ennek. Az ország alkotmányának 2. cikkelye kerek-perec kimondja: „A Köztársaság nyelve a francia". Amivel nagyon sok francia nem ért egyet: tavaly két ízben is - áprilisban és decemberben - sokezres tüntetéseket szerveztek, követelve a több száz éves regionális nyelvek elismerését, megmentését. „A nem oktatott nyelv - meggyilkolt nyelv!" hirdették a transzparensek Marseille-ben, Montpellier-ben, Strasbourgban, Rennes-ben és még számos városban. Mert bár nagy létszámú csoportok vallják magukénak a breton, okszitán, katalán, provanszál, baszk vagy elzászi nyelvet, a francia alkotmány a Bastille lerombolása óta csak a franciát ismeri el egyedüliként és hivatalosan használhatónak. A bírált alkotmányra hivatkozva Párizs nem is csatlakozott a kisebbségi nyelvi chartához, s egyelőre semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy eleget tegyen a történelmi régiók követelésének, s az alkotmány 2. cikkelyét kiegészítsék egy mondtattal: „A Köztársaság szavatolja a franciaországi regionális nyelvek szabad használatát mind a köz-, mind a magánéletben, s támogatja oktatását az iskolarendszerben is". Egészen más a helyzet Spanyolországban, amelynek legerősebb nyelve valójában nem is a spanyol, hanem a kasztíliai, s természetesen hivatalosan elismert, állami iskolákban oktatott az egyes autonóm tartományok nyelve, vagyis a katalán, a galíciai, a baszk, Ez a innen nézve - paradicsomi állapot Franco diktátor 1975-ös halála után jött létre, az 1978-ban elfogadott új, demokratrikus alkotmány Az alkotmány sem mindig garancia a kisebbségek számára. határozta meg az ország hivatalos nyelveként a kasztíliain kívül a másik három nyelvet is. Portugália nyelvi téren legalább ennyire liberális: tavaly szeptemberben hivatalosan kisebbségi nyelvként ismerte el a mirandait, amelyet mintegy 15 ezren beszélnek Miranda do Duoro városban, a spanyol határ mellett. Az állam vállalta a már öt éve választható nyelvként oktatott mirandai népszerűsítését, kutatását, oktatását. Vagy itt van Belgium. Míg egyre erősödnek a holland anyanyelvű flamandok függetlenségi törekvései, ellenséges érzelmei a másik nagy népcsoporttal, a franciaajkú vallonokkal szemben, az első világháború után Belgiumhoz került egykori német terület kb. 70 ezer lakosa a belga egység elszánt támogatója. Most éppen azon vannak, hogy fővárosukban, Eupenban saját egyetemet hozzanak létre. Önálló közigazgatásuk, parlamentjük, kormányuk már van, alap- és középiskoláik is, de egyetemük, az még nincs. A lakosság alig több mint 6 százalékát kitevő finnországi svédek nyelve, mint jól tudjuk, hivatalos nyelv - mégpedig minden vonatkozásban. Helsinki maximálisan liberális nemzetiségi politikájának legmeggyőzőbb bizonyítéka azonban egy kisebbségi magyar számára nyilván az volt, amikor az ország védelmi minisztere egy svéd hölgy lett - majd néhány éwel később hajszál híján köztársasági elnökké választották őt. Ez nagyon fontos példa, mert a törvények, de még az alkotmány sem mindig garancia a kisebbségek számára. Ugy mint Ausztriában, ahol az alaptör-. vény kimondja: ahol a valamely népcsoporthoz tartozó lakosság aránya meghaladja a 25 százalékot, ott kétnyelvű helységnévtáblákat kell felállítani. S látott valaki Burgenlandban, ahol magyarok és horvátok is élnek szép számban, akár csak egyetlen kétnyelvű táblát is? Persze igazából nem is a tábla számít,- ez csak gesztus. Azt a breton jelszót kell magunkévá tenni, amelyet az alkotmánymódosítást követelő franciaországi mozgalmak emeltek zászlajukra: A nem oktatott nyelv-meggyilkolt nyelv! (gzs) TÉNYEK Még nem volt példa a történelemben arra, hogy egy kisebbség „felfalt" volna egy többséget. Európában mégis annak vagyunk tanúi, hogy nem egy ország többségi nemzete a nacionalizmus lázában ég. Ne beszéljünk Koszovóról, ne emlegessük a délszláv háborúsorozat korábbi epizódjait sem. Ne menjünk vissza Marosvásárhelyig - maradjunk a vértelen (ebb) tényéknél. Március 9-én a román szenátus - a nemzetállamot féltő ellenzéki szenátorok heves tiltakozása ellenére - törvénybe iktatta a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a helyi közigazgatásban. Eszerint a kisebbség nyelvén is közzé kell tenni a helyi tanács ülésének napirendjét ott, ahol az adott kisebbség aránya legalább 20 százalék. A tanácsok ülései természetesen románul folynak, de mód van arra, hogy kérésre a kisebbség nyelvét is használni lehessen. Nagy siker volt ez, hiszen a képviselőház oktatási bizottsága öt nappal korábban nagy többséggel elvetette a kolozsvári magyar egyetem újraalapítására benyújtott törvénytervezeteket. Még a kormánypártiak is csatlakoztak az nacionalista ellenzékhez, azzal érvelve, hogy „az európai szellemnek a multikulturális oktatási forma felel meg". Az oktatási bizottsággal egyidőben ülésezett a külügyi bizottság is, amely éppen arról hallgatott meg beszámolót, hogy Ukrajna megszegi a két ország közti alapszerződést, nem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait, nem biztosítja a román kisebbség számára az anyanyelvű oktatást. Az illetékes államtitkár elpanaszolta, micsoda erőfeszítésekre volt szükség annak megakadályozására, hogy az ukrán kormány kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán! Mielőtt feltennénk azt a kézenfekvő kérdést, miért gondolják a román nacionalisták, hogy a román kisebbséget megilletik olyan jogok, amelyeket ők szemrebbenés nélkül megtagadnak saját kisebbségeiktől, lépjünk tovább. Pédául Szerbiába, ahol még a nevétől is megfosztják az embert. Merthogy csak cirill betűvel íródhat a hivatalos okmány. így aztán, mondjuk, egy Török Győzőre az anyja sem ismer rá. Persze akkor sem jár jobban, ha történetesen Ukrajnában él. Ha pedig Horvátországban született, túlélte a szerb megszállást, azon morfondírozhat, hogy a horvátok most milyen megfontolásból szedik le a magyar iskoláról azt a magyar névtáblát, amely a szerb megszállást is átvészelte? (g) Ha a nagyszülő nem érti az unoka szavát, az nem vétek, hanem főbenjáró bűn. (Archívum) TÁRCA Mint életnek fája az megadatott lcévánság Olasz terv Európa egységéért „A zsidóság részvétele az új Európa építésében segíthet visszájára fordítani a bennünket évszázadok óta átokként kísérő képet: a saját identitását megtalálni nem képes nép segíthet más népeket egy új identitás felépítésében" - mondta az II Messaggero című római lapnak az Olaszországi Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke annak kapcsán, hogy kezdeményezni szeretnék: legyen a héber elismert kisebbségi nyelv Európában. Amos Luzzatto szerint a héber az egyetlen kommunikációs csatorna a kontinensen élő zsidók között, s ez a nyelv értéket jelent egész Európa számára, mivel nagy mértékben hozzájárulhat a valós európai egység megteremtéséhez. Az Európai Unió tagországain kívül élő zsidók számára az első kötelék Európához a zsidósághoz való tartozás - indokolta a tervet Luzzatto. „Ez azt jelenti, hogy a zsidó identitást az új Európa egyik kulturális alkotóelemeként kell elismerni." Amit az elképzeléshez feltétlenül hozzá kell tenni: olasz politikai körök, több parlamenti képviselő támogatásra méltónak nevezte az elképzelést. GÖRFÖL ZSUZSA Sokszor, sokan elmondták: a Bibliában mindent megírtak már, azóta a szépirók csak variálják, színezik a történeteket, eredetit kitalálni szinte lehetetlen. Éppen ezért lehet lelki támasznak, útmutatónak tekinteni, amolyan mindenes tanácsadónak. Nekiülni és végigolvasni viszont képtelenség, olyan „tömény". Csak olvasgatni, fel-felütni lehet, s minden egyes alkalommal felfedezni benne a csodát - vélem én. Legújabb „felfedezésem" itt és most rendkívül aktuális, mivel nem más, mint egy kisebbségi nyelvhasználati gyakorlat, amelyet Perzsiában alkalmaztak a Krisztus előtti 5. században. Elolvasható pedig az Ótestamentum egyik legszebb történetében, Eszter könyvében. Assvérusnak nevezi a Vizsolyi Biblia azt a perzsa uralkodót, akit más források Ahasvérusként említenek, a történészek pedig az időszámításunk előtt 485 és 465 között uralkodó Xerxésszel, Dárius fiával és utódával azonosítanak. Miután a király elűzte az engedetlen Vástit, Esztert, a Súsán városában élő zsidó Márdokeus nevelt lányát választotta feleségül. Hámán, akit a király a legmagasabb hivatalba emelt, rávette az uralkodót, hogy pusztítsa el az országában élő zsidókat, mivel „különböznek törvénnyel minden nemzetségtől". Eszter őszinte szerelme végül arra készteti a királyt, hogy - Hámán példás megbüntetése mellett - az addig megmászhatatlannak tartott törvényt is módosítva megmentse a zsidókat a pusztulástól. Ennyi dióhéjban a történet, de legfőbb tanulságát számomra az a pár sor jelenti, amely arról szól, hogyan íratá meg a király az új rendeletet: „Hívattatának azért a király íródeáld azonnal ... és megírák szintén úgy, mint Márdokeus parancsolta vala az zsidóknak, és az fejedelmeknek és hadnagyoknak, és tartományoknak fejedelminek, valamelyek vágynák Indiától fogva Szerecsenországig, száz és huszonhét tartományoknak, minden tartományoknak az ő szokott írásoknak betűje szerint, és minden nemzetségnek az ő nyelvén, és az zsidóknak is az ő írások és nyelvek szerint." Hát nem csodálatos? Assvérus, azaz Xerxés hamisítatlan despota volt. Miután Szalamisznál elvesztette az ókori hadtörténet által jegyzett egyik legnagyobb tengeri csatát, véget vetett a hódításoknak, visszavonult Ázsiába, ahol „tétlen dőzsöléssel" töltötte éveit. Erőszakosságával viszályt szított a királyi családban, aminek meg is lett a következménye: i. e. 465-ben legidősebb fiával együtt merénylet áldozata lett. De még ez az önkényúr is tisztában volt vele, hogy birodalmát csak úgy tarthatja fenn, csak úgy tudja kormányozni, ha elismeri az egyes népek „szokott írásoknak betűjét és nyelvét". Mi pedig itt élünk a művelt és demokratikus Európa kellős közepén, s nemhogy az állam vezetői, nemhogy a „tartományoknak fejedelmi", de még az íródeákok sem hajlandóak tudomásul venni, hogy más a nyelvünk, mint a többségnek, s jogunk van élni ezzel a nyelvvel, ígérik, mire megjön a nyár, törvény is lesz erről, igazi, tisztességes. Hát nem tudom. Mintha lenne egy-két Hámán a kormányban is, hát még ott fenn a vár hegyén, abban a puccos palotában! Ott ülnek most is azok, akik egy másik, kisebb palota ajtajának betörésében segédkeztek, szították a gyűlölködést, s el is érték, hogy megalázzák nyelvünket. „Szereti az gonoszt, azki szereti az háborgást, mint azki magason építi házát, romlást keres." Ez is a Bibliában olvasható, bölcs Salamonnak példabeszédei között. Ezért jogosak aggodalmaink mindaddig, amíg meg nem születik a másodrendűségünknek véget vető törvény, s nem válik megszokott gyakorlattá minden betűje. Félő viszont, hogy lesz még itt addig áskálódás, ellenségeskedés, gyűlölködés, mocskolódás. S talán még azután is. Mert a demokráciát, a tisztességet, az emberséget, a toleranciát nem lehet elrendelni még törvénnyel sem. Azt ki kell szenvedni, ki kell mívelni. Ezt a hosszas folyamatot persze meg lehet gyorsítani. Ez lenne a feladata azoknak, akik ott ülnek abban a magason épített házban. Talán ha néha felütnék a Bibliát, ha itt-ott beleolvasnának... Amíg rászánják magukat, ajánlom figyelmükbe Salamon példabeszédeinek egy másik gyöngyszemét: „Az halogató reménség beteggé tészi az elmét, és mint az életnek fája az megadatott kévánság". Elfogadhatatlan észt szigor Tallinn. Észtország kb. másfél millió lakosának egyharmada orosz ajkú, többségük az ötvenéves szovjet fennhatóság idején települt a balti köztársaságba. Az 1991-ben kivívott függedenség nyomán ezek az emberek egyszerűen hontalanokká váltak, nyelvük törvényen kívüli lett. A példátlanul szigorú észt állampolgársági törvény ugyanis nemcsak egy hivatalos honosítási procedúrára kényszeríti őket, hanem át kellett esniük egy nagyon szigorú nyelvvizsgán is. Tallinn - annak ellenére, hogy az említett állampolgársági törvény a legfőbb akadálya az Európai Unióhoz való csatlakozásának - tavaly decemberben csak egyetlen enyhítésre volt hajlandó: állampolgárságot adott a hontalan szülők Észtországban született gyermekeinek. De csalatkozniuk, kellett azoknak, akik további enyhítésekre számítottak: januárban például elbocsátottak a rendőrségtől háromszáz tisztet azzal, hogy rosszul beszélik az észt nyelvet, ráadásul nincs is észt állampolgárságuk. Az állampolgárságot pedig azért nem kapták meg, mert - roszszul beszélik az észt nyelvet... A macedón nyelv kálváriája Már a nevével is baja volt a Jugoszláviából kivált köztársaságnak: Görögország minden követ megmozgatott, csakhogy megakadályozza az új állam nevének elfogadását, arra hivatkozva, hogy Macedónia Görögország része. Bulgária viszont nagyvonalú volt, elsőként ismerte el az új államot - de nem a nyelvét. Szófia azt állította, macedón nyelv nincs, egy bolgár nyelvjárásról van szó. A két ország barátkozott, együttműködött (volna), erről vagy húsz megállapodás is született egy, illetve két nyelven, s éppen ezért egyiket sem írták alá. Az áttörésre idén februárban került sor: a két kormányfő két nyelven egyezményt írt alá arról, hogy a bolgár és a macedón két különböző nyelv. Konzervatív bajorok Köztudott, hogy a német irodalmi nyelvnek óriási a szerepe, amolyan „nemzetegyesítő", hiszen az egyes nyelvjárások alaposan különböznek egymástól. Egy okkal több, hogy megőrizzék őket. A legharcosabbak ezen a téren a bajorok: létrehozták az „AntiTschüss" népi mozgalmat, amely nemcsak az észak-német, hanem az idegen szavaknak is hadat üzen, s követeli a bajor nyelvjárás iskolai oktatásának bevezetését, minimum heti egy órában. A mozgalom azzal indult, hogy egy augsburgi vendéglős elkövette a súlyos hibát: nem a szokásos bajor „Servus"-szal köszönt el vendégétől, hanem „Tchüss"szel. Hansi Kröger, a megbántott vendég dühbe jött és kijelentette: „ha valaki bajorul szitkozódik, bőrnadrágban sertéssültet szolgál fel knédlivel, és ezután nem tud tisztességesen köszönni, annak ki kell verni a fogát". Minden fog a helyén maradt, viszont megalapította az Anti-Tschüss mozgalmat. És a konzervatív, önérzetes bajorok nyomban ráharaptak az ötletre. Az oldalt összeállította: Görföl Zsuzsa