Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-21 / 91. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 20. Gazdaság és fogyaszTók H Film készül Závada Pál csodálatos regényéből, a Jadviga párnájából. Deák Krisztina rendezésében a magyar színészek mellett pozsonyiak is szerepet vállaltak Fájdalmas szerelem Negyedik kiadásban jelent meg nemrég Závada Pál nagy sikerű regénye, a Jadviga párnája, amelyből Deák Krisztina rendezésében játékfilm készül ezekben a hetekben. SZABÓ G. LÁSZLÓ A budapesti felvételek után DélMagyarország javarészt, szlovákok által lakott területén forgat most a stáb, ahol a történet főszereplői, Jadviga és Ondris házasságot kötnek, és elkezdik kínnal, gyötrelemmel, fájdalommal teli szenvedélyes életüket. Fel is bolydult egy kicsit Tótkomlós amúgy nyugodt élete. Lakodalmi vendég lett a kisváros apraja-nagyja, a templomban „idegen pap" prédikál, a parókia előtt locsolkodó legények kurjongatnak, a városháza udvarán tanyát vertek a filmesek. Magyar szóra szlovák simul, de az is gyakran megesik, hogy a két nyelvből lesz egy. Akkor már „tótkomlósiasan" társalognak az öregek, akiknek rokonaik élnek ideát, s ha tehetik, minden évben buszra ülnek, és kirándulnak egy javítás, átírás, másokkal való konzultálás után végérvényesítettük azt a verziót, amely alapján most a film készül. Ez már sok mindent kizár, de még ezen a pályán, sínen is, amelyet mi magunk jelöltünk ki, rengeteg „utazás" elképzelhető. Most, hogy kívülről figyelek egy folyamatot, sokszor meglepődöm, hiszen nem azt látom, amit elképzeltem. Máskor meg pontosan azt, amit megbeszéltünk. A látvány szinte mindig egybevág azzal, amit a jelenetről elgondoltam, csak azt nem tudtam, milyen nézőszögből látom majd ezt vagy azt a történést. Hogy hol lesz közeli, hol totál, hol széles vagy szűkített a kép. Ezekig a részletekig csak a rendező és az operatőr megy el. Nem beszélve arról, hogy sok minden csak menet közben alakul ki. Nekem nagy újdonság részt venni ezen a forgatáson és végigkísérni a látványt. Vaskos a könyv. Csaknem 450 oldal. Cselekményét tekintve annyira dús, hogy ebből három film vagy egy tízrészes tévésorozat is készülhetne. Egyetlen filmbe mit lehet átemelni belőle? Én a rendező elképzelését akarom beszélni, hanem össze kell hasonlítani más filmekkel. A jelenetek nagy része nem is szerepel így a könyvben. A történet követhetősége miatt és dramaturgiai szempontokat is figyelembe véve meg kellett komponálnom jó néhány olyan mozzanatot, amellyel az olvasó egyáltalán nem találkozott. A forgatókönyv tehát ugyanazt a történetet tálalja, csak éppen máshogy elbeszélve? A forgatókönyv egészen más. Kiderült ugyanis, hogy a regénybeli mondatok nem használhatóak. Még a párbeszédek sem. Az már egyfajta alkotás, mégpedig Ondrisé, aki a Naplót írja. Hazament, leült és megírta, mi volt. És azt írta meg, amit megélt. Ez így hosszabb, terjengősebb, fogalmazottabb, a filmben pedig az a fikció, azt látjuk, ahogy volt. Narráció, áttétel nélkül. A filmben a mondatok is másképpen hangzanak. Egyszerűbbek, tisztábbak, nem rakódik rájuk szövegnarráció, fogalmazási kísérlet, önkifejezési tipródás. Igen, más a film és más a regény. A vásznon csak mondattöredékek lesznek a könyvből, egész mondat A szivarozó Franci, Jadviga nagy szerelme: Roman Luknár Az lett. Az én Jadvigám. Teljesen. Az lett? Tehát nem az volt? Én más figurát képzeltem el annak idején. De amikor megtudtam, hogy övé lesz a címszerep, mégis megörültem. Nagy ráismerés volt ez akkor. Hogy tényleg ő az! Színpadon láttam őt sokszor. Az Üvegcipőben is nagyon tetszett. Korosztályában szerintem ő a legnagyobb magyar színésznő. Aztán megnézkeltő Dzsoko Roszics hasonlít a leginkább arra a figurára, akit írás közben láttam. És Zelenák, az Osztatní-ház szolgája, vagyis Peter Šimún? Őt is egészen másnak képzeltem. Azt hittem, idősebb lesz. Meg hogy ütődöttebb. Peter Šimúnról nem tudok hamarjában mást mondani, csak hogy fantasztikusan szeretetre méltó. Elképesztően gazdag arA Jadviga párnáját sem folyamatosan írtam. Az új regény... ... még nem regény. Még csak remélem, hogy az lesz. Nem akarok beszélni róla. Méhészeti szakkönyveket olvasgatok hozzá, mert a méznek is szerepe lesz benne. „Édes" történet lesz? Nem. Épp ellenkezőleg. Keserű. talán egy sem. Ezért kellene saját magában nézni a filmet. Bizonyára nem véletlenül említette Bovarynét és Anna Kareninát. Ez is, az is nagy érzelmekkel és nagy szenvedélyekkel teli életív. Mint Tess, a tiszta nő vagy Natasa Rosztova sorsa. Ok Jadviga „rokonai". Már írás közben is sejtette, hogy párhuzamos pályán futnak ezek a sorsok, vagy csak később, a visszajelzések alapján döbbent rá, hogy mit írt? Sejtettem, hogy Jadviga az említett nőalakok rokona lesz, mégsem hasonlítanám a könyvet ezekhez a remekművekhez. Meg is bénított volna, ha írás közben egyfolytában ezek a nagy klasszikusok járnak a fejemben. Szerénysége, látom, nem engedi, hogy párhuzamba hozzam Flaubert-rel, Thomas Hardyval, netán Tolsztojjal. Kamera elé állni dr. Földes szerepében mennyi energiájába került? Túl nagy gondot nem jelentett, mert exhibicionista vagyok. Csak más módon, mint ahogy az megszokott. Tudniillik az írás is exhibíció. De az író az eMiibicionizmus legforróbb pillanatait magányban tölti el. Ez nagy szerencséje. Az írás kitárulkozás. Tőlem nem idegen az sem, hogy ott állok a kamera előtt. Ha ezt fontosnak tartja valaki, történetesen Deák Krisztina, akkor azt mondom: szívesen. Más kérdés, hogy nem mindent csinálnék egyforma lelkesedéssel. Amire nem érzem magam alkalmasnak, vagy nevetséges volna, arra nem vállalkozom. (Kende Tamás felvételei) ca van. Tulajdonképpen kihúzta a sémából a figurát. Égy félkegyelmű embert mutat, egy mély érzésű figurát, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Ildikó ezt nagyon jól lereagálja a filmben, és ugyanezt teszi Mari is. Francit is szlovák színész játszsza. A Madridban élő Roman Luknár. Láttam a próbafelvételét. Nagyon tetszett. Jó svádájú, határozott fiú. Érti a mesterségét. Bacovszky, a pap: Marián Labuda. A legnagyobb profi. A világ legképzettebb színészeinek egyike. Első jelenete a templomban volt. Felment a szószékre, és elsőre megcsinálta - zseniálisan. Ilyet ritkán lát az ember. Kérhet tőle bármilyen variációt a rendező, mindegyiket azonnal megcsinálja. Abban, aki most olvassa a könyvet, vagy majd megnézi a filmet, biztosan felmerül a kérdés: Jadviga valós személy volt? Az én életemben igen. De nem a tótkomlósi létben. Következő munkájáról kérdezhetem? Kérdezhet, de nem mondok sokat. Egyrészt, mert babonás vagyok, másrészt pedig még nagyon az elején tartok. Szövegeket írok. Van, amit már több mint egy éve leírtam, de az sem olyan sok. Kell még két-három év, hogy a végére érjek. napra Pozsonyba, Trencsénbe, kolbásszal és pogácsával, vagy a még ennél is finomabb poszuhhal a táskájukban. Závada Pál, a regény írója Tótkomlóson született 1954-ben. Kulákprés címmel 1986-ban szociográfiát írt, prózája, a Mielőtt elsötétül 1996-ban jelent meg. Naplóformában írt családregényét, amely egyben szerelmi történet is, most fordítják németre és szlovákra. A német kiadást idén ősszel, a frankfurti könyvvásáron vehetik majd kezükbe az olvasók, a szlovák fordítás a film pozsonyi bemutatója alkalmából várhatóan a jövő év elején jut el könyvesboltjainkba. Ez a film, amely most készül, mennyire fedi azt a „filmet", amely a regény írása közben forgott le a szeme előtt? Több filmről is beszélhetnénk - állílja Závada Pál. - Már akkor is sok filmet lát az ember, amikor ír. Szöveggel dolgozik, mondatokat, fejezeteket komponál, amelyek filmszerűen is megjelennek előtte. A fantáziája szüntelenül dolgozik. Aztán külön film az is, amit az ember először elgondol, amikor hallja, hogy egy rendező az ő regényét választotta legújabb alkotása alapjául. Elképzel néhány variációt, ami csak fiktíven létezik, legyen kerettörténet vagy ne legyen, töpreng, kronologikus sorrendben kövessék egymást az események vagy nem. Ez mind attól függ, ki a rendező és mit akar. Deák Krisztina elmesélte és vázlatosan leírta, mit hogyan képzelt el; ezzel indult a mi közös munkánk. Az ő vízióját kellett lehetővé tennie a forgatókönyvnek, amelyen közösen dolgoztunk. Sok szolgálni végig. Minden ötletemmel azon vagyok, hogy az ő víziója váljon valóra. Maximális odaadással több mint egy évig írtuk a forgatókönyvet. De a filmet a rendező csinálja, ez már az ő munkája, beleszólni pedig nem akarok. Az alapszerkezetet, a jelenetek sorrendjét teljes mértékben ráhagytam, mivel a forgatókönyv írása közben meghallgatott engem. Én felvázoltam a lehetőségeket, és a döntést rábíztam. A jelenetek, a párbeszédek kidolgozásában kérés nélkül, természetesen vettem részt, de hogy mikor mit lát majd a néző, azt együtt dolgoztuk ki. Noha két külön műfajról van szó, az egybevetést, a hasonlítgatást sem ön, sem a rendező nem fogja megúszni. A néző, az olvasó már csak ilyen. A moziban is ugyanazt várja, amit a regénytől kapott. Ugyanazt a képi és érzelmi világot, ugyanazokat a rezdüléseket. Két éve jelent meg a könyv, és most jön a film. Időben közel van a kettő egymáshoz. Ilyen értelemben valóban nehéz a dolga Deák Krisztinának. Minden olvasónak friss az élménye. De gondoljunk bele: a Bovaryné, az Anna Karenina, a Háború és béke, az Egy tiszta nő filmváltozatánál is felmerült ugyanez a kérdés. Csak Flaubert 1857-ben írta meg a művet, és most csináltak belőle, ki tudja hányadszor, filmet. Azt pedig már nem az egykori olvasmányélményünkkel vetjük egybe, hanem önmagában értékeljük. Szerintem ebben az esetben is ezt kellene tenni. Amikor majd a filmet nézi az ember, akkor nem a könyvről kell A díszletben: Závada Pál Hrabal is beült az írásai alapján készült Menzel-filmekbe. Csakhogy ezek olyan megkomponált dolgok. Én olyan szerepet vállaltam a filmben, hogy azt bárki eljátszhatná. Jadviga barátnőjének, Irmusnak vagyok a férje. Kipróbáltam, milyen érzés beöltözve lenni. És milyen? Kényelmetlen egy kicsit. Szorított a gallér. Tartást kívánt. Úgy gondoltam, ha már olyan sokat néztem a forgatást a kamera mögül, akkor előtte is belekóstolok. Bevallom, én nem is emlékszem, hol szerepel a könyvben. Ott sem szerepel. Inkább csak beszélnek róla. Ott ül Irmával Jadvigáék esküvőjén. Férj és feleség a lakodalomban. Nem jó házasság az övéké, de ez sem fog kiderülni róluk. Én nem tudtam ezt egy gesztussal, egy pillantással vagy egy mozdulattal érzékeltetni. Nem ment. Nem is erőltettem. Ülünk az asztalnál, és odajön Jadviga, hogy csevegjen egy kicsit a barátnőjével, s akkor én átadom a helyemet. Ennyi. Egyetlen másodperccel sem több. Jadvigát Tóth Ildikó formálja meg, aki lelkének minden rezzenését képes megmutatni. Számomra eszményi Jadviga. Önnek? Bodó Viktor és Tóth Ildikó, azaz Ondris és Jadviga tem őt másodszor is a Molnár Ferenc-darabban. Akkor már tudtam, hogy ő játssza a szerepet. Utána ismerkedtünk meg személyesen. Testet öltött egy képzeletbeli figurám. Bécsben voltam a múltkor egy felolvasó esten. Meghívtak a magyar tanszékre. És ahogy olvastam, olvastam, egyszer csak azon kaptam magam, hogy Tóth Ildikót látom a szöveg mögött. Ezek szerint bennem is eggyé vált Jadvigával. Ondrist Bodó Viktorra bízta a rendező. Erős tehetség ő is. Viktor nagyon jó színész. Én soha semmiben nem láttam, de ahogy most játszik...! Óriási meglepetés számomra. Először egy próbafelvételen találkoztunk. Ugy nézett, talán sírt is, hogy azonnal arra gondoltam, ez a fiú mindenre képes lesz. És képes is. De most mindenkit dicsérjek? Elég, ha elmondja, mit érez. Mamovkát Csomós Mari játssza. Nem úgy néz ki, mint ahogyan én Mamovkát elképzeltem. Mentségére legyen mondva: neki is más képe volt róla. Ezt velem is közölte. Persze, nem az a fontos, hogy milyen alkat, milyen magas és hány kiló. Az a fontos, hogy nagyszerű színésznő. Tegnap, a lakodalmi jelenetben úgy táncolt Ildikóval, hogy azóta is a hatása alatt vagyok. Mindenkit megszerettem, az az igazság. Külsőleg egyébként a Gregort életre