Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-15 / 86. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 15. KOMMENTÁR Áremelés futószalagon MOLNÁR IVÁN A kormány által kinyilatkoztatott átlátható és nyitott politizálás ellenére a közvélemény csak a gazdasági tanács hétfői ülése után juthatott konkrét információkhoz a gázárak emelését illetően. A tanács a vezetékes háztartási gáz árának nyolcvan százalékos emelését javasolta a kormánynak. Április 29-én kerül a tervezet a háromoldalú érdekegyeztető tanács elé. Ha a szociális partnerek és a kormány is beleegyezését adja, az áremelés június elsején lép hatályba. A gazdasági miniszterek ugyanakkor szükségesnek tartják egy olyan intézkedéscsomag kidolgozását is, amely a jövő­ben az infláció mértékétől függően emelné a gáz árát. Változá­sokra számíthatunk a gáz tarifarendszerében is. Az eddigi három sáv helyett, a jövő évtől öt sáv bevezetését tervezik, különbséget téve a háztartások közt, attól függően, hogy a gázt főzésre, meleg víz előállítására vagy fűtésre használják. A gazdasági tanács döntésére azután került sor, hogy a Szlovák Gázművek áremelési javaslattal fordult a kormányhoz. Szakem­bereik szerint a vállalat számára az is elfogadható lenne, ha az új árak legalább megközelítenék a piaci árakat. Jelenleg a háztartá­sok számára kiszabott gázárak ugyanis mélyen a felvásárlási ár alatt vannak. Emiatt a gázfűtés csaknem a felével olcsóbb, mint a szénnel való fűtés. Ha a gázműveknek sikerül elérnie célját, va­gyis a kisfogyasztóknak szánt gáz árát emelik annyival, amennyi­ből a vállalat képes lesz megtéríteni legalább a költségeit, akkor a drágulás várhatóan egy korona lesz köbméterenként. Tavaly a kisfogyasztóknak szánt gáz ára 1,91 korona volt köbméteren­ként, ugyanakkor a felvásárlási ár elérte a 2,93 koronát. A gáz­művek az így felhalmozódott veszteséget eddig a nyugati orszá­gokba exportált gáz tranzitjáért fizetett pénzből fedezte, ami el­len a választások utáni új vezetés keményen tiltakozott. így az ár­emelés csak idő kérdése volt. A gáz árának emelésével azonban korántsem ér véget a kormány által beharangozott, és a jelek sze­rint következetesen véghezvitt áremelések sorozata. A januári 33 százalékos emelést a következő hónapokban újabb villanyener­gia-áremelésnek kellene követnie. Az április elsejei hatállyal megszüntetett, meleg vízért fizetett állami dotáció után, várható­an még a fűtési szezon előtt, a távfűtés támogatását is eltörlik. A beharangozott áremelések elfogadása esetén így egy-egy család ves kiadásai a jelenlegi 9-10 ezer koronáról akár a duplájára is nőhetnek. Két legyet egy csapásra GAÁL LÁSZLÓ A szlovák hadseregnek legfel­jebb 46 667 katonája lehetne. Ilyen felső határt szabnak a nemzetközi egyezmények. Szlo­vákiában azonban nem kell attól tartni, hogy megsértenék az egyezmény idevágó tételét, a hadseregnek ugyanis alig több, mint 39 ezer katonája van. Ám ennek oka korántsem az, hogy netán kihalóban lennének a szlovákiai férfiak. Ellenkezőleg, több ezren alig várják, hogy be­hívják őket katonának, csakhogy a hadseregnek erre nincs pénze. A bakának ugyanis laknia kell, ennie kell, tisztálkodnia kell és uram bocsá, még a művelődés­hez is feltételeket kell teremtem a számára. Ez mind pénzbe ke­rül - ami pedig nincsen. Elsősor­ban ez az oka, hogy azt tervezik, egy évről kilenc hónapra csök­kentik a tényleges katonai szol­gálat idejét. Nem abból a meg­fontolásból tennék ezt, hogy az anyukáktól rövidebb időre sza­kítsák el fiacskájukat, hanem azért, hogy rövidebb ideig kell­jen őket állami pénzen etetni, tartani. A tényleges szolgálat időtartamával együtt a hadsereg JEGYZET létszámát is csökkenteni akar­ják. A kormány megbízatási ide­jének végére harmincezres had­sereget akarnak. Pavol Kanis azonban úgy véli, addig még sok mindent meg kell fontolni, pél­dául fel kell mérni, hol van való­ban szükség a katonákra. Mert jelenleg nagyon sok katona épü­leteket, objektumokat őriz, rá­adásul sok olyan objektumot, amelyeknek a fenntartása feles­leges kiadást jelent. Ezért üdvös lenne, ha az ilyen objektumokon mielőbb túladna a hadsereg. Igaz, ez sem volna egyszerű, sok jogi akadályt kellene leküzdeni, talán még törvénymódosítás is szükségeltetnék hozzá, de bizto­san megérné. Mert két legyet üt­nének egy csapásra: az eladás­ból pénz állna a házhoz, ugyan­akkor a feleslegessé vált őrök számával csökkenthető lenne a hadsereg létszáma. S talán az már túl merész gondolat, de a megvásárolt épületekben az új tulajdonos esetleg olyan vállal­kozást indíthatna, ahol akár pol­gári szolgáltatásokat is alkal­mazhatna. Merthogy ilyenből is van több ezer, és mind csak arra vár, hogy valahol megkezdhesse a szolgálatot. Persze ehhez is jogszabály-módosítás kell, hi­szen a polgári szolgálatról szóló törvény tavalyelőtti szigorítása a vállalkozóknál való szolgálatot sem engedélyezi. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság ­(58238311),-kultúra - (58238313), Urbán Gabriella-panoráma- (58238338), Boíemant Lilla - régió - (58238310), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341,58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombal: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél^ valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz dače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk TALLÓZÓ SME A legjobban az fáj, hogy nem tudjuk teljesíteni a lakásépítési programot (Peter Gossányi karikatúrája) A hét végén lesz a Magyar Koalíció Pártja rozsnyói járási közgyűlése Most csakis az MKP lehet a vesztes E hét végén tartja az MKP rozsnyói járási közgyűlését, amit több alapszervezet veze­tője már november vége óta sürget. A konferencia idő­pontja - a járási elnökség in­doklása szerint - először a decemberi helyhatósági vá­lasztások, majd a rozsnyói alapszervezet körüli gondok miatt késett ennyit. KMOTRIK PÉTER Bár olyan vélemények is akadnak, amelyek szerint az állami hivatali posztok betöltéséről folytatott járá­si koalíciós tárgyalások elhúzódása is hozzájárult a késedelemhez - a járási elnökség egyes tagjai csak a posztok szétosztása után akarták, merték vállalni a tisztújításon való megmérettetést. A parlamenti választásokon az MKP által a járásban aratott választási győzelem kamatoztatásának mód­járól már többször is tájékoztat­tunk. Összegzésül annyit: a válasz­tásokat követő osztozkodás során a Magyar Koalíció Pártja erejéből a Rozsnyói járásban jelenleg egy elöl­járó-helyettesi és „másfél" osztály­vezetői tisztségre futotta - a tizenöt A rozsnyói konferencia feszültséglevezető, odamondogató lesz. osztályvezetőből egy az MKP-s, és van még egy, aki nem tagja ugyan a magyar pártnak, de az MKP-sok azt állítják, ők juttatták a hivatalba, „csak az illető még nincs vele telje­sen tisztában". A párt járási közgyűlése a járási szerv legfelsőbb döntéshozó szerve. A küldöttek szavazatai döntik el, hogy ki az a járási vezető, akinek OLVASÓI LEVÉL Magyarázom a bizonyítványom A SZISZ volt igazgatójának, Iván­nak parlamenti védőbeszédét hallgatva, elcsodálkoztam azon, hogy mily ártatlanul kell vezekel­nie az őt igazságtalanul ért, ki­gondolt vádak sokaságáért. Az el­lene felhozott bűnös tevékenység vádpontjait egymás után, lépésről lépésre, tökéletes logikai felépí­téssel döntötte romokba. Maga­biztos, kissé alázatos színezetű érvelését lélegzet-visszafolytva fi­gyelte hallgatósága. Némelyik kö­munkájával elégedett a tagság, és ki az, aki szerintük már túl hosszú ide­je képviseli őket. Ilyenkor persze az is megesik, hogy elszabadulnak az indulatok, mert vidéken, a minden­napi gondokkal küszködő választók keményebben fogalmaznak, mint ahogy az a fővárosi politikai körök­ben szokás. A jelek szerint a rozs­nyói konferencia is ilyen feszült­séglevezető, odamondogató köz­gyűlés lesz. Erre utal a rozsnyói alapszervezet háza táján kialakult helyzet is. Az alapszervezetnek ugyanis jelenleg két vezetősége és kétféle taglétszáma van, sőt, a szer­vezetet két különböző küldöttség fogja képviselni a járási konferenci­án is. Tavaly novemberben ugyanis - a járási elöljárói tisztségért folyó tárgyalások kellős közepén - az MKP és a Csemadok rozsnyói alap­szervezete közös gyűlést hívott össze, ahol kérdőre vonták a párt ­a járási elnökségben is tisztséget be­töltő - helyi vezetőit a tárgyalások­kal kapcsolatban. Az elhangzott be­számolóból az tűnt ki, hogy a párt járási elnöksége nem nagyon ra­gaszkodik a járási hivatal elöljárói tisztségéhez. Erre néhány elégedet­lenkedő polgár lemondásra szólí­totta fel a párt alapszervezetének vezetőit. Szó szót, szavazás szava­zást követett, végül lemondott és távozott az MKP rozsnyói alapszer­vezeténekvezetősége, s a jelen levő párttagok új vezetőket választot­tak. A régi vezetőség néhány nap­pal később a szervezet pecsétjét és iratait is átadta az újnak, amely ez­után „levezényelte" a helyhatósági választásokat. A leváltott alapszer­vezeti vezetőség tagjai, akik közül többen benne vannak a párt járási elnökségében, januárban a párt or­szágos vezetőségéhez fordultak, hogy nyilvánítsa semmissé leváltá­sukat, mert az ominózus ülésen olyan személyek is jelen voltak, sőt, állításuk szerint szavaztak, akik zelképen látható volt egyik-másik nővérének, fivérének szemében az elismerés csillogása. Ez Ő, a nagy család második, tökéletes férfialakja, nem vádolható, nem utasítható,nem tanítható, mert mindent tud! Jól gondolták, mert egész lényében vibrált nagy taní­tójának, Vladónak minden logikai specialitása. Bátor volt, mert a vé­dőbeszéd előtt nyújtott segítséget - amit a törvénytekergető Cabrcup triumvirátus, a Tobelpodhrad szóvivő három grá­cia, a Vasmag kínált - elfogadta, erőt, biztonságot merítve belőle. Fő az, hogy a védőbeszéd bal­zsamként hatott, és a család'tag­jait ártatlanságáról még is győzte. nem tagjai az MKP-nak, illetve ott a gyűlésen írták alá a belépési nyilat­kozatot. A párt országos etikai bi­zottsága a volt vezetőségnek adott igazat, és azt ajánlotta neki, hogy hívja össze az alapszervezet tagjait, és állítsa helyre a régi rendet. Csak­hogy a múlt heti „pozsonyi ámen­nel" összehívott gyűlésen a tagok­nak még a fele sem jelent meg, így az nem volt határozatképes, a régi vezetés mégis úgy döntött, hogy küldötteket jelöl a járási konferen­ciára. Az új vezetés viszont már feb­ruárban - állításuk szerint határo­zatképes taglétszámú gyűlésen - ki­jelölte a maga három küldöttjét, és nem hajlandó elfogadni az orszá­Az új vezetés nem fogad­ja el az országos etikai bizottság döntését. gos etikai bizottság döntését, mivel - állítják ők - az országos bizottság még a kérdéses gyűlés jegyző­könyvét sem kérte el tőlük a döntés meghozatalához, s ráadásul, sze­rintük az ügyet először a járási eti­kai bizottságnak kellett volna meg­tárgyalnia. Ez a bizottság azonban csak most fog megalakulni a hétvé­gi járási konferencián. A dolgot még az is cifrázza, hogy a régi veze­tés nem hajlandó elismerni azok­nak a polgároknak a párttagságát, akik a „hatalomátvétel" óta léptek be az alapszervezetbe. Hogy kinek van igaza, talán eldönti a közgyűlés. Bár az is megtörténhet, hogy a két fél közül a vesztes utólag majd kétségbe vonja a közgyűlés összes határozatát. Meglehet, hogy a néhány évvel ezelőtti magyaror­szági kisgazdás pártszékház körüli színjátékhoz hasonló események szemtanúi lesznek szombaton a rozsnyóiak. Bárki nyer majd, a vesz­tes mindenképpen az MKP lesz. Mindezek után feleségem csak annyit mondott: Iván nagyszerű­en beszélt, s ha feladata lett vol­na, hogy bebizonyítsa rólam, én egy földigiliszta vagyok, az is tö­kéletesen sikerült volna neki. Rózsa Béla Komárom A tisztuló főváros A napokban Pozsonyban járva kellemes meglepetés ért. Az ed­dig papírszeméttel, csikkekkel tarkított főváros az általam járt területen tiszta volt. Arra gon­doltam, hogy a választások után Valószínű, hogy az államfőválasz­tás első fordulója eredménytelen lesz, azaz egyik jelölt sem szerzi meg első nekifutásra a szükséges szavazatokat. A SME kommentá­tora ezzel kapcsolatban dicséri a közvetlen államfőválasztásról szóló törvény előterjesztőinek előrelátását, akik keresztülvitték; csak az a jelölt győzhet az első fordulóban, aki megszerzi a vá­lasztásrajogosult polgárok szava­zatainak több mint ötven százalé­kát. Ez alaposan csökkenti Vladi­mír Mečiar esélyeit arra, hogy el­foglalja az államfői palotát. A lap emlékeztet: Vladimír Mečiar visz­szatérése a nagypolitikába egy­ben azt is jelenti, hogy az államfő­választás voltaképpen népszava­zás lesz - Mečiar ellen, vagy mel­lett. Tudatosítják ezt ellenfelei is - Michal Kováč exelnök és Rudolf Schuster egyaránt. A második for­dulóba Mečiar mellett csak egyi­kük kerülhet be. Az az elképzelés, hogy a volt kormányfő nem lesz a második fordulóba jutók között, teljes mértékben irreális - szögezi le a lap. NOVÝ ČAS Vajon mi késztette a DSZM-et ar­ra, hogy meggyőzze Vladimír Mečiart, mégis induljon a válasz­tásokon? - boncolgatja a kérdést a lap. Arra a következtetésre jut, hogy a DSZM elnökének jelölése jól átgondolt taktikai húzás része. A mozgalom stratégái bizonyára azzal számolnak, hogy amennyi­ben az exkormányfő elfoglalná az államfői posztot, úgy amnesztiá­val leállíthatná az előző kormány idején elkövetett bűncselekmé­nyek kivizsgálását. A cikkíró való­színűsíti, hogy a második forduló­ban Rudolf Schuster és Vladimír Mečiar mérkőzik meg egymással. Ha Mečiar győzne, úgy ismét min­dennapossá válnának a kormány és az államfő közti súrlódások. Visszaállna az 1998 szeptembere előtti állapot. Azzal a változással, hogy amíg Mečiar korábban az ál­lamfővel hadakozott, támadásai­nak új célpontja a kormány lenne. PRAVDA Rossz fényt vet az államfőjelölt Vladimír Mečiarra, hogy élénk kapcsolatot tartott fenn a pös­tyéni gyógyfürdő magánosítása kapcsán a napokban súlyos bűn­cselekmény elkövetésével megvá­dolt Karol Martinkával. A lap cikkírója emlékeztet arra, hogy Mečiarék és Martinkáék 1990-óta szomszédok voltak, s az orosz adósság deblokációja még köze­lebb hozta őket. A Mečiar­kormány bízta meg ugyanis a Devín Bankot az orosz adósság deblokációjával. A pénzintézet élére Karol Martinkát nevezték ki, aki apja korábbi moszkvai műkö­désének köszönhetően (a KGST csehszlovákiai képviselője volt) kitűnő oroszországi kapcsolatok­kal rendelkezett. Karol Martin­káról ismerősei úgy nyilatkoznak: ő volt az első újgazdag, aki új Rolls-Royce gépkocsit tudott vá­sárolni magának. nemcsak belső változás történt a pozsonyiak lelkében, hanem kül­sőleg is tisztul a város. Főpolgár­mesterük, Moravčík úr is kiállta a próbát, demokratikus gondolko­dása sokat nyomott a latban (a választások idején). Bízom ab­ban, hogy a fővárosban lerakó­dott salak nem szennyezi tovább a pozsonyiak lelkét, és tudni fogják, hogy a közvetlen közelük­ben levő köztársasági elnök ki le­gyen. Pozsony fénye világítsa be azt az utat, amelyet választot­tunk, hogy ez az esemény, az el­nökválasztás, áldást hozzon mindnyájunkra. Hajtman Kornélia Nána

Next

/
Thumbnails
Contents