Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-14 / 85. szám, szerda

E L POLITIKA ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 12. Választási bizottság Pozsony. Mikuláš Dzurinda kormányfő ma délután egy órára hívta össze a Központi Választási Bizottság (ÚVK) el­ső ülését. A testület - Szlová­kia történetében először - el­lenőrzi majd az elnökválasz­tás menetét. A kormányhiva­talban sorsolnak is - így dől el, hogy a tagok közül ki lesz a bizottság elnöke. (SITA) Kinevezték až új kanadai követet Pozsony. Megérkezett végre a kanadai agrément, tehát Eduard Kukán külügyminisz­ter tegnap átadhatta Miroslav Mikolášilmak, Szlovákia új ottawai rendkívüli és megha­talmazott nagykövetének megbízólevelét. A helyzet ko­mikuma, hogy az előző nagy­követet egyszerűen nem lehe­tett „visszahívni". (SITA, Ú) Miklós László Nógrádban Losonc, Fülekpüspöki. Holnap Nógrádba látogat a környezetvédelmi minisz­ter. Miklós László megte­kinti a Losoncon ma nyíló építészeti kiállítást, délután pedig Fülekpüspökiben talál­kozik a régió településeinek vezetőivel. (Ú) Miklós László (archívum) Infóvonal a választásról Pozsony. A polgárok a 07­485 92 460-as, illetve a 07­485 92 462-es telefonszá­mon szólhatnak hozzá az el­nökválasztáshoz, illetve eze­ken a számokon tehetik fel ezzel kapcsolatos kérdései­ket. Mindkét vonalat a bel­ügyminisztérium tájékoztatá­si osztálya működteti - a vá­lasztás végéig, naponta reg­gel nyolc és délután négy óra között. (SITA) Támogatás a Maticának Pozsony. Támogatásról szó­ló szerződést írt alá tegnap Milan Kňažko kulturális mi­niszter és a Matica slovenská elnöke. A megállapodás sze­rint a Matica anyagi segítsé­get kap a kulturális miniszté­riumtól - bár a dokumentum teljes szövegét egyelőre nem hozták nyilvánossára. (SITA) Öngyilkosjelölt a pályaudvaron Pozsony. Felgyújtom magam a parlament előtt - fenyegető­zött hétfőn telefonon egy férfi. Nem tudni, miért, de közben valahogy felhívta magára a Nivy buszpályaudvaron cirká­ló őijárat figyelmét, így már nem tudta befejezni a mono­lógot. A negyvenéves férfi be­vallotta: saját problémái miatt akart öngyilkosságot elkövet­ni. A rendőrség természetesen azonnal biztosított neki pszi­chiátriai kezelést. (TA SR) Pozsony. Szlovákiában még nem alakult ki olyan erős kö­zépréteg, amely fizetni tudná a főiskolákon bevezetett tan­díjat - mondta tegnap Brigita Schmögnerová pénzügymi­niszter a Közgazdasági Egye­tem diákjaival folytatott nyil­vános beszélgetésén. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS A tandíj bevezetése ugyan a kor­mány és az oktatásügyi minisztéri­um jogkörébe tartozik, a pénzügy­miniszter szerint azonban nem so­kat nyerne vele az iskolaügy, mivel a kevésbé tehetős diákok tanulmá­nyait így is az államnak kellene tá­mogatnia. A kevésbé tehetős diá­kokat az államnak kelle­ne támogatnia. Brigita Schmögnerová röviden is­mertette az idei évre szóló állami költségvetés alapelveit. Rendkívül fontosnak nevezte a bruttó nem­Szlovákiai és magyarországi szakszervezeti vezetők tanácskozása Szakszervezeti kapcsolatok ÚJ SZÓ-HÍR Komárom. Tegnap az Európa Szállóban folytatott megbeszélést a szlovákiai Szakszervezetek Kon­föderációja elnöke a magyaror­szági Autonóm Szakszervezetek Szövetsége vezetőjével. Ivan Saktor és Főcze Lajos értékelte annak az együttműködési nyilat­kozatnak a teljesítését, amelyet a két szakszervezeti tömörülés 1995 januárjában írt alá. Az Auto­nóm Szakszervezeti Szövetség ­Magyarország második legna­gyobb szakszervezeti szövetsége, tagjai vegy- és gyógyszeripari dol­gozók - azóta az Európai Szak­szervezeti Szövetség és a Szabad Szakszervezetek Szövetségének tagja lett. „Az együttműködési nyilatkozat aláírása után jó kapcsolatok ala­kultak ki a szakszervezetek közt. Például a közlekedésiek és a ve­gyészek között nagyon gyümöl­csöző az együttműködés" - nyilat­kozta lapunknak Főcze Lajos. Szavai szerint az Autonóm Szak­szervezeti Szövetség harmadszor tárgyalt a Szakszervezetek Konfö­derációjával. A tegnapi tanácsko­záson szó esett a két ország gaz­daságáról, az érdekegyeztetés helyzetéről, illetve a szakszerve­zeti szövetségek problémáiról. Ivan Saktor közölte: a Szakszer­vezetek Szövetségének program­jában szerepel a kétoldalú kap­csolatok kialakítása. Mint mond­ta, a szlovákiai szakszervezeti szövetség hagyományosan jó kap­csolatban van magyarországi partnereivel. Déli szomszédunk­nál hat szakszervezeti szövetség működik, közülük hárommal van hivatalos kapcsolata a Szakszer­vezetek Konföderációjának, (km) Valószínűleg csak 2002-től lesz kilenc hónapos a tényleges katonai szolgálat Lakhelyén is szolgálhat az újonc GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. Ezentúl nem érvényes az a szabály, mely szerint a tényleges katonai szolgálatra bevonuló újonc nem kerülhet az állandó lakhelye szerinti járásba, de még a szomszé­dos járásban állomásozó katonai alakulathoz sem - jelentette be teg­nap Pavol Kanis védelmi miniszter annak kapcsán, hogy április 8-án 7533 újonc vonult be a szlovák had­seregbe. Még idén, a júliusi és az ok­tóberi terminusban további 14 668 fiatalembert várnak a hadseregbe, de így is 8316-an maradnak otthon azok közül, akiket besoroztak és ka­tonakötelesek. Mégsem hívják be őket, mert a hadseregnek nincs pén­ze ellátásukra. Először 1997-ben történt meg, hogy a vezérkar 6500, a sorozáson megfelelt, katonaköteles fiút nem tudott behívni pénzhiány miatt, és ez a szám azóta csak növekszik. Ezért a minisztérium elrendelte, hogy a jövőben a várakozási listán levők közül következetesen az idő­sebb korosztály tagjait hívják be. Készül már a sorozási feltételeket szigorító rendelet is, amire azért van szükség, mert manapság sok olyan sorkatona szolgál a seregben, aki egészségi állapota alapján nem való oda. Készül az a törvényterve­zet is, amely a tényleges katonai szolgálatot 12 hónapról 9 hónapra, a kiegészítő katonai szolgálatot 5 hónapról 3 hónapra csökkentené, és olyan feltételeket teremtene, hogy többen teljesíthessenek kiegé­szítő katonai szolgálatot. Készen áll az a törvénymódosító tervezet is, amely a katonai szolgá­latot helyettesítő polgári szolgálat idejét a tényleges vagy a kiegészítő katonai szolgálat másfélszeresére csökkentené a jelenlegi kétszeres időtartam helyett. 1999. március l-jén 13 027 volt a polgári szolgá­latra kötelezettek száma, ebből 4797-en már megkezdték a szolgá­lat letöltését, 8236-an várnak rá. Különböző okok - főleg tanulmá­nyok miatt - 4548 fiatalember kér­te a katonai szolgálat elhalasztását. A polgári szolgálatosok elhelyezé­sét elsősorban a nagyarányú mun­kanélküliség akadályozza, s az ál­lami és községi vállalatoknak sincs pénzük arra, hogy alkalmazásuk törvényes feltételeit teljesítsék. Sok esetben az is akadály, hogy nem megfelelő a járási katonai pa­rancsnokságok és a munkaügyi hi­vatalok közötti együttműködés. Egyes felmérések szerint a fent em­lített változásokra esetleg 2000 jú­liusától kerülhetne sor. Kanis azon­ban jelezte, hogy már a közeli hó­napokban is sikerülhet kieszközöl­ni a változásokat, s a kormány arra vállalt felelősséget, hogy e válasz­tási időszak végéig teljesíti az erre vonatkozó ígéretét. Menekülttárborokat építenének Szlovák utászok készülnek Albániába ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Lehetséges, hogy a szlovák hadsereg negyventagú utászalakulatot küld Albániába, amely menekülttáborok építésé­ben segédkezne. Pavol Kanis vé­delmi miniszter közölte, a kor­mány mai ülésén valószínűleg megvitatja a javaslatot. A NATO az iránt érdeklődött, milyen fel­adatokat lenne képes a szlovák alakulat teljesíteni. A tervek szerint a szlovák utászok a menekülttáborok infrastruktú­rájának kiépítésében vennének részt. Attól is függ a terv meg­valósítása, hogy az alakulat az ENSZ, vagy a NATO szolgálatá­ban dolgozna-e. Az előbbi eset­ben a költségeket az ENSZ állná, a NATO-szolgálatban azonban min­den állam maga térítené a költsé­geket. Pavol Kanis emlékeztetett arra, hogy a szlovák kormány még a koszovói háborús konflik­tus előtt jóváhagyta egy szlovák alakulat részvételét a bosznia­hercegovinai SFOR kontingens­ben, tehát valószínű, hogy anyagi kerettel is rendelkeztek egy ilyen alakulat kiküldésére. A miniszter elmondta, hogy amint arról már szó volt, a hadsereg egy tábori pékséget is felajánl huma­nitárius segélyként. Jelenleg tár­gyalások folynak arról, hogy ezt esetleg valamelyik nemzetközi humanitárius szervezet finanszí­rozná. (gl) Parlamenti fogadás: a tét egy láda pezsgő. Bugár Béla szerint Mečiar 30 százalékot szerez az elnökválasztáson, Roman Kováč szerint nem éri el a 28-at. (TA SR) Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter a Közgazdasági Egyetemen Egyelőre nem lesz tandíj Mindent felforgattak, elvitték a páncélszekrényt Betörtek a Duray-házba zeti össztermék (GDP) 3 százalé­kos növekedését, és-az infláció 10 százalék körül tartását, mivel csak így érhető el, hogy a költségvetés hiánya idén ne haladja meg a GDP 2 százalékát. Ehhez feltétlenül szükség volt a már elfogadott megszorító intézkedésekre, a hoz­záadottérték-adó és a fogyasztói adó behajtásának hatékonyabbá tételére. Szerinte idén további adóemelés várható. Ez azért is szükséges, mivel a mértékadó eu­rópai pénzügyi intézetek egyelőre ideálisnak tartják a költségvetés fő alapelveit, (mi) UJ SZO-HIR Losonc. Tegnap reggelre virradó­ra betörtek Duray Miklós édesany­jának losonci házába. Mária asz­szony a húsvéti ünnepek óta fiánál tartózkodik Pozsonyban. A betö­rést a szomszédok vették észre, és értesítették a lányát, Hahné Duray Évát. Reggel hétkor kaptuk a tele­font - tájékoztatott Hahn József -, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva, az ajtó melletti ablakot betörték. A la­kásban szörnyű látvány fogadta a családot, mindent feldúltak, elvit­ték a hatalmas páncélszekrényt. Hahn szerint a betörők valószínű­leg a páncélszekrény kulcsát keres­ték, mert minden fiókot kiürítet­tek, minden bútordarabot meg­mozdítottak. Feltehetően többen lehettek, mert a súlyos szekrényt csak így vihették el. Elképzelhető, hogy ugyanazok jártak a Duray­házban, akik két évvel ezelőtt már próbálkoztak. Akkor Mária asz­szony otthon volt, és meghiúsítot­ta a betörést, (fo) Nincs lehetőség különlegesen bánásmódra Karol M. ellen egyelőre nem emeltek vádat SITA-HIR Pozsony. A nyomozó hatóságok­tól egyelőre nem érkezett meg a Karol M. ügyében tett vádemelés, ezért nem tudunk „speciális intéz­kedéseket" foganatosítani - nyi­latkozta a belügyminisztériumi nyomozóhivatal igazgatója, Ja­roslav Ivor. A törvény őrá is vonat­kozik: csak akkor rendelhet el kü­lönleges bánásmódot - például őrizetbe vehetné a gyanúsítottat -, ha már kezében a vádemelés, is­merte el, majd hozzátette: a jelen­legi helyzetben a „különleges in­tézkedésekhez" legalább egy hét­re van szükség. Mellesleg köztudott, hogy Karol M. nem tartózkodik Szlovákia te­rületén. Egy hétig várhatunk te­hát, amíg Szlovákia megkéri az Interpolt: adjon ki körözést a pri­vatizációs csalással gyanúsított pöstyéni fürdőtulajdonos ellen. Mint ismeretes, a rendőrség a kö­zelmúltban az osztrák határon vette őrizetbe M. néhány társát, akik fontos dokumentumokat akartak külföldre csempészni a fürdő privatizálásának egyes mo­mentumairól. Karol M. egyébként Blažena Mar­tinkovának, Vladimír Mečiar egykori mindenes tanácsadójá­nak a férje. A magyar kisebbség támogatja a csatlakozást Kell-e nekünk a NATO? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A Názory közvélemény­kutató ügynökség felmérése arra kereste a választ, milyen mérték­ben támogatja a lakosság Szlová­kia NATO-csatlakozását. Az igen­nel válaszolók 63%-a szlovákiai magyar volt - a szlovák anyanyel­vűeknek mindössze harminchat százaléka vélekedett így. Kor szerint főleg a 25-29 éves fia­talok (48%), műveltség szerint az egyetemi végzettséggel rendelke­zők (51%) látnák szívesen Szlová­kiát a NATO-n belül. Területi fel­osztás szempontjából a Pozsonyi kerületben élők több mint 55%-a támogatja, míg a Trencséni kerü­letben 63% nem kívánja. Talán nem meglepő, hogy a felmérés sze­rint a kis településeken élő, idő­sebb, csak elemit végzett polgárok ellenzik legnagyobb mértékben a csatlakozást. A megkérdezettek fe­le úgy érzi, hogy a NATO a stabili­tást és a biztonságot jelenti Euró­pában, 69% szerint a csatlakozás jelentősen javítaná Szlovákia nem­zetközi megítélését. Gazdasági hasznot mindössze 25% vár a belé­péstől. nem tudja .a 21 inkább támogatja ellenzi ' /o 18 15 támogatja inkább nem támogatja TASK

Next

/
Thumbnails
Contents