Új Szó, 1999. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

1999-04-12 / 83. szám, hétfő

10 Tévé és RádIó ÚJ SZÓ 1999. ÁPRILIS 12. Tavaly Jozef Štiimpel volt a Los Angeles Kings legeredményesebb játékosa; idén elég rosszul áll a klub szénája, valószínűleg elúszik a hőn áhított továbbjutás Koronázatlan Királyok az NHL-ben Idén megint kibillent az egyensúlyából a Los Angeles Kings (TA SR) Kent Cooke amerikai milliomos, egy rádióállomás, egy könyvkiadó és az LA Lakers kosárlabdacsapatának tulajdonosa több mint 30 évvel ezelőtt állt elő az ödettel, hogy bővítsék ki az NHL mezőnyét. Ekkor vásárolta meg a Los Angeles Kings („Királyok") klubját. MAREK SVÁTEK A Királyok azonban a mai napig nem foglalták el a bajnokság trónját. Először és utoljára 1993-ban jutottak a Stanley Kupa-döntőbe, amelyben öt mérkőzésig tartó csatát vívtak a Montreal Canadiens ellen. Győzött a Montreal, és megszerezte 24. bajnoki címét. 1967 fordulópont volt az NHL történetében. A bajnokság Nyugati és Az utolsó találkozó tényleg csak formaság kérdése volt. Keleti Divízióra oszlott, miután a csapatok száma hatról egy tucatra nőtt. A Los Angeles Kings is az újoncok közé tartozott. Öten vadásztak a klub elnöki székére. Kent Cookenak már volt egy kosárlabdacsapata, most kétmillió dollárt tett le az asztalra, hogy terjeszkedni tudjon a piacon. A csapat kezdetben a Long Beach Arénában fogadta ellenfeleit. Közülük az első a bajnokság másik zöldfülűje, a Philadelphia Flyers volt. A Királyok nem kegyelmeztek ellenfelüknek, a találkozót 4:2-re megnyerték. Két hónappal később a klub áthelyezte székhelyét a 16 000 férőhelyes Great Western Forumba. A stadionavatón a Kings megint a Flyerst fogadta, ezúttal a vendégegyüttes bizonyult jobbnak 2:0 arányban. Cooke két tapasztalt, öreg rókára bízta a csapat sorsát. Leonard Patrick „Red" Kellyt nevezte ki edzőnek, aki 20 évig játszott az NHL-ben, 4 bajnoki címet nyert és öt egyéni kitüntetést kapott. Lawrence Ewett „Larry" Regan lett a klub főmenedzsere. Nehéz feladat várt mindkettőjükre: olyan társaságot kellett összekovácsolniuk, amely a legmagasabb babérokra törhet. A kapuba Terry Sawchuk került, fölötte azonban már eljárt az idő, 38 évesen érkezett Los Angelesbe. Nem csoda, hogy a Királyoknál pályafutása második legrosszabb évét könyvelhette el. Ennek ellenére a csapat a Philadelphia mögött második lett a divízióban, a rájátszásban azonban a Minnesota North Stars diadalmaskodott fölötte. Egy évre rá már az elődöntőig jutott, ott aztán a St. Louis Blues mutatta meg, ki a legény a jégen. Ekkor Kelly távozott, a csapatra nehéz idők vártak. A Kings lett a Nyugati Főcsoport egyik szégyene, a királyi jelző teljesen értékét vesztette. Változás csak az 1972/73-as idényben állt be, amikor Robert Jesse „Bob" Pulford vette kézbe a csapat irányítását. Korábban a Kings egyik legfényesebb csillagai közé tartozott és szinte természetes volt, hogy viszszavonulása után őt nevezték ki edzőnek. Öt évre vállalta ezt a feladatot, ezalatt a Los Angeses Kings egyszer sem hiányzott a rájátszásból. 1975-ben joggal kapta meg Pulford az év edzőjének járó Adams Trophyt. Ez az év sorsdöntő volt a klub életében: sikerült leigazolni a Detroit Red Wings csodacsatárát, Marcel Dionne-t. A Királyok királya Dave Taylorral és Charíie Simmerrel félelmetes támadósort alkotott. Ők voltak a Triple crown (három királyok). Simmer elsősorban fizikai adottságaival tudott érvényesülni, feladata abból állt, hogy eltakarja a kapus kilátását, és Dionne lövéseit a hálóba pöckölje. A 70-es és 80-as években mindenki rettegett a triótól. 1980-ban Dionne megkapta az Art Ross Trophyt (az alapszakasz legeredményesebb játékosának díját), miután 137 pontot szerzett, csakúgy, mint az újonc Wayne Gretzky. Mivel Dionne több gólt ütött, őt illette a kitüntetés. A támadósor szempontjából a következő esztendő volt az igazán mesteri. Dionne 135 (ebből 58 gól), Taylor 112 (47), Simmer pedig 105 (56) pontot gyűjtött. Ekor már nem a Los Angeles-i „bonaparte" tulajdonában volt a klub. Dr. Jerry Bus 67 millió dollárért megvette a Kingst és a Lakerst. A sportvilág történetének ez volt a legdrágább üzlete. A Dionne-korszak 1987-ben zárult le, amikor Marcel a New York Rangershez igazolt. Röviddel később egy új megasztár jött a helyére. Augusztus 9-én az NHL legjobb játékosának tartott Wayne Gretzky kötött szerződést a klubbal. „Great One" (ez volt Wayne beceneve) a filmsztárok városában felkeltette az emberek érdeklődését a világ leggyorsabb csapatjátéka iránt. A bemutatkozó idényében 168 pontot gyűjtött (54 gól+114 gólpassz). A Kings három éven keresztül valamennyiszer bejutott a divízió döntőjébe, csak a Stanley Kupa-finálé úszott el rendszeresen. Mígnem 1993-ban megtört a jég. A Calgary, a Vancouver és a Toronto legyőzése után tsak a Montreal Canadiens maradt hátra. Az első találkozón a Kings 4:1 arányban győzött, többek közt Luc Robitaile két találatának köszönhetően. Minden jel arra mutatott, hogy a következő meccset is az LAK nyeri; két nappal később került sor a viszszavágóra. Két perccel a találkozó vége előtt 2: l-re a kaliforniai csapat vezetett, ám a montreali Carbonneannek feltűnt, hogy McSorley, a Királyok hátvéde szabálytalan hokibottal játszik. Kiállítás következett, s a túlerőt 18 ezer szurkoló támogatásával nem volt művészet kihasználni. Eric Desjardens góljával az állás 2:2-re módosult, 51 másodperc hosszabbítás után pedig újra betalált. A Királyok nem estek pánikba, mondván, most jön két meccs odahaza, az utolsó pont már csak formaság kérdése lesz. Patrick Roy, a Montreal kapusa nem így gondolta. Szinte a kétségbeesés szélére kergette az ellenfél csatárait, mire a Canadiens-szurkolók St. Patrick Katedrálisra keresztelték hazai stadionjukat. Mindkét Los Angeles-i összecsapás kiegyenlített volt, mindkét esetben hosszabbítani kellett, és mindkétszer John LeClair vitte dűlőre a dolgot. Az utolsó találkozó - ahogy a Királyok várták - tényleg csak formaság kérdése volt, de a Montreal részéről (4:1). Az összesített meccsgyőzelem 4:1 lett a Montreal javára. Hiába vezette Wayne Gretzky az NHL statisztikáit, nem akadt senki, aki elöl kiegészítette volna. így történt meg, hogy a Kings a következő két évben az alapszakaszban befejezte szerepléA Los Angeles Kings is az újoncok közé tartozott. sét. 1995-ben Larry Robinson lett a csapat trénere. Vezetése alatt csaknem kicserélődött a keret. Az új arcok közül Fisét, Murrayt, Ciplakovot, Zmoleket, Jan és Roman Votavát, valamint Jozef Stümpelt érdemes megemlíteni. A szlovák játékos a bostoni Medvéktől érkezett a Királyokhoz. Többek közt az ő érdeme, hogy tavaly a Kings a Nyugati Főcsoport ötödik helyéről bejutott a playoffba. Larry Robinsonnal a negyeddöntőig menetelt a csapat, Rob Blake a bajnokság után megkapta a legjobb hátvédnek járó Norris Trophyt. Jozef Stümpel előtt már szerepelt egy szlovák a Királyok között: Igor Liba 27 mérkőzésen 5 gólt és 13 gólpasszt adott. Stümpel ennél jóval többre vitte. Tavaly 79 ponttal a legeredményesebb Király volt. Idén azonban rosszul áll a klub szénája. Alighanem elúszik a playoff. Szlovákia tavaly Pozsonyban vereséget szenvedett Svédországtól, a Davis Kupa címvédőjétől és későbbi győztesétől; ezúttal a sors Miloš Mečíŕ védenceihez volt kegyesebb Jelesre sikerült történelemlecke JÁN HUDOK Hogy is kezdődött az egész? A századfordulón állt elő az amerikai Dwight Davis az ötíettel, hogy Britannia és az USA teniszezői mérjék össze erejüket. A Davis Kupa története 1900-ban kezdődött. A torna a Harvard Egyetem diákjáról kapta a nevét, sőt, Dwight még egy salátástálra emlékeztető kupát is felajánlott a győztes csapatnak. Az első két évben a tornát az Egyesült Államok nyerte. Miután 1902ben Davis megvédte „saját" kupáját (1901-ben nem rendeztek versenyt), hátat fordított a sportnak. A torna létét ez nem befolyásolta. 1904-ben csatlakozott Belgium és Franciaország, egy évre rá Ausztrália és Ausztria. Csehszlovákia nem sokkal megalakulása után, 1921ben mutatkozott be. Rövidesen a Davis Kupa az egyik legfontosabb országok közötti viadallá vált. A maradi, kihívásos rendszer 1972ben szűnt meg, valódi forradalomra pedig 1981-ben került sor: a jelenlevő csapatok két csoportra oszlottak, attól függően, ki milyen szinten űzte a sportot (a 16 legjobb csapat alkotta a Világcsoportot). A legsikeresebb válogatottnak 30 győzelemmel az USA számít, a további sorrend: Ausztrália (26), NagyBritannia (9), az angolok azonban utoljára 1936-ban arattak győzelmet. A franciák 8, a svédek 7, a németek 3 alkalommal ünnepelhettek. Három ország csapata egyszeregyszer hódította el a „salátatálat": Dél-afrikai Köztársaság (1974), Olaszország (1976) és Csehszlovákia. Utóbbi 1980-ban hámozta át magát Franciaországon, Románián és Argentínán,, majd a decemberi fináléban, a prágai sportcsarnokban 4:l-re győzte le az Ádriano Panatta vezette olaszokat. Csehszlovákia vezéregyénisége Ivan Lendl volt, Tomáš Smíd pedig jól kiegészítette. Párosban a Pavel Složil-Ján Kodeš duó lépett pályára. Kodeš Csehszlovákiában rekordembernek számít, Három ország csapata egyszer-egyszer hódította el a „salátatálat". 1966 és 1980 között 95 mérkőzésen szerepelt, ebből 60 alkalommal ő került ki győztesen. Tagja volt az 1975-ben döntőbe jutott csapamak, amely Stockholmban l:4arányú vereséget szenvedett a svédektől. Épp a svédekkel hozta össze a sors Szlovákiát tavaly is, amikor Kučeráék először szerepeltek Csehszlovákia szétválása óta a Davis Kupa élcsoportjában. Mečíŕ védencei Kučera, Hrbatý és Krošlák - remekül mutatkoztak be azzal, hogy idegenben legyőzték Kanadát. A következő fordulóban Svédországot látták vendégül Pozsonyban. Az első két találkozó után 2:0 volt az állás Szlovákia javára, ám a tapasztalatlanság megpecsételte a házigazdák sorsát. A harmincegy éves Magnus Gustaffson az utolsó összecsapáson Johanssont helyettesítette, s meg is szerezte a svédek győztes pontját: az északiaknak Pozsony jelentette a legkomolyabb akadályt, mert a döntőbenaz úgymond zsebre dugott kézzel verték meg az olaszokat. Szlovákiának, miután győzött Argentína ellen, sikerült bentmaradnia. így természetesen nem hiányozhatott az idei sorsolásnál sem. Megint Svédország következett, ezúttal a vendéglátó szerepében. Időközben a 25 esztendős Karol Kučera világklasszissá nőtte ki magát és hosszas stagnálás után Dominik Hrbatý és Ján Krošlák is hozta a formáját. A Davis Kupa előtt Hrbatý és Krošlák élete eddigi legjobb helyezését érte el az ATP-ranglistán. Dominik, miután Key Biscayne-ben legyőzte Riost és Agassit, feljutott a 31. helyre, Krošlák a 71. pozíciót érdemelte ki. Az összecsapásra kb. 100 kilométerre Stockholmtól, Trollhátenben került sor. ATaraflex borítású kemény pálya egyértelműen a svédek legjobbjának, Thomas Enqvist malmára kellett volna hajtania a vizet. A 25 éves játékos az idén Adelaide-ben győzött, az Australian Openen csak a döntőben kapott ki Kafelnyikovtól, a Key Biscayne-i torna elődöntőjében a későbbi győztes, Krajicek ütötte ki. Calle Hageskog edző méltán számított rá, hogy Enqvistnek nem lesz gondja megszerezni a két pontot. Paradox módon egyet sem szerzett. Pénteken Dominik Hrbatý öt játszmában bizonyult jobbnak, pedig eddigi mérlegük alapján (0:3) egyértelműen a svéd volt az esélyesebb. Kučera is jelesre vizsgázott Johansson ellen, a történelem tehát megismétíődött: 2:0 volt az állás Szlovákia javára. Már a párosban eldőlhetett a továbbjutás sorsa, de a világranglistahelyezés alapján egyértelmű svéd győzelemnek kellett volna születnie. A párosok rangsorában Kučera a 339., Hrbatý a 219. helyen áll. Kulti (11.) és Björkman (25.) pedig az élmezőnybe tartozik. Ehhez képest öt játszmába tellett a svédeknek, amíg megszerezték első pontjukat. A lényeg tehát ezután következett. Kučerának volt mit visszaadnia, tavaly Key Biscayne-ben pont Enqvist ütötte ki. Ezúttal Kučera négy játszmában nyert, és mint mondta, élete legjobbját nyújtotta. Megszületett a szenzáció, a címvédő Svédország, az utóbbi két évtized legsikeresebb Davis Kupa-csapata már az első körben búcsúzni kényszerült. 1993 óta ez volt a szlovák csapat eddigi legnagyszerűbb eredménye. Talán még nincs vége. Az oroszok is legyőzhetők. Mindekit földobott a siker. Kučera két pontot szerzett a svédek ellen Dominik Hrbatý a Davis Kupa előtt Riost és Agassit is legyőzte (TA SR)