Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-08 / 55. szám, hétfő

8 KULTÚRA ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 8. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Bajazzókés Parasztbecsület 19 a ha SZÍNHÁZ: Kovbojfilm, mint az ágyú 19 KASSA BORODÁČ SZÍNHÁZ: Dalból mesébe 9,11 MOZI POZSON Y HVIEZDA: Vízhordó (am.) 17, 19, 20.45 OBZOR: Az adóssá­gok ideje (am.) 15.30,18, 20.30 MLADOSŤ: Erzsébet királynő (am.) 15.15 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Pokoli szerencse (cseh) 16 Sekalnak meg kell halnia (cseh-szlov.-lengy.-fr.) 18.30, 20.30 Gyakorlati mágia 17 Lolita (am.) 17.30 Ha eljön Joe Black (am.) 16.30,19.30 Az áldozat (sv.-fr.) 20 Méhek völ­gye 19.30 KASS A DRUŽBA: A vízhordó (am.) 15.30, 20 Mozgalmas óra 17.45 TATRA: Sziki-szökevény (am.) 15.30,17.45, 20 CAPITOL: Po­koli szerencse (cseh) 16 A vízhordó (am.) 18, 20 ÚSMEV: Sze­relmes Shakespeare (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: A szere­lem lángjai (am.) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKI A ROZSNYÓ - PANORÁMA: Blade (am.) 17, 19.15 LÉVA -SLOVAN - A betolakodó (am.) 19 :GÚTA: A remény kikötője (am.) 18.30 GYÖ R CINEMA CITY-GYŐR PLAZA: 6:3, avagy Játsszd újra Tutti (magy.) 14.16, 18 Éjjeliőr a hullaházban (am.) 20 Szükségál­lapot (am.) 14.45, 17.15, 19.45 Penge (am.) 12.15, 14.45, 17.15,19.45 Sikoly 2(am.) 11.30,14.45,17.15,19.45 Egy bo­gár élete (am.) 11.45,13.45,15.45,17.45 A közellenség (am.) 19.45 Godd Will Hunting (am.) 14.45,17.15,19.45 Vámpírok (am.) 14.45, 17.15, 19.45 Apád, anyád idejöjjön (am.) 13.15, 15.30, 17.45 Ha eljön Joe Black (am.) 20 Szerelmes Shakes­peare (am.) 14.45, 17.15, 19.45 Ronda ügy (am.) 13.15, 15.30, 17.45, 20 LLOYD: Apád, anyád idejöjjön (am.) 18, 20 Halloween, 20 éwel később (am.) 22 RÁBA: A katona (am.) 15.30, 17.45, 20 RÁBA EURÓPA: Ámbár tanár úr (magy.): 17.30,19.30 RÁBA PINCEMOZI: Fargo (am.): 17 óra. Hullám­törés (ném.) 19 MISKOL C BÉKE: Rémségek könyve (am.) 15. 30, 20 Jó Will Hunting (am.) 17.45 BÉKE KAMARA: Ronin (am.) 16, 18, 20 KOS­SUTH: Szerelmes Shakespeare 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 HEVESY: Kalózok (magy.) 17 Gengszterfilm (magy.) 19, 20.45 Kissé megkésett kazettabemutató Impressziók a Borostyán koncertről Eugene O'Neill Utazás az éjszakába című színműve a Jókai Színházban Lelki rabtartók egymás között Eltökélt keresés után is csak kevés olyan e századi klasszikus drámát lehetne találni, mint O'Neill 1940­ben írt Utazás az éjszaká­ba című darabja, amely kásőbbi előadásának mon­danivalója napjaink csalá­dokban élő felnőttjeinek lelki és társadalmi tragé­diáira ilyen erővel reflek­tálhat. DUSZÄ ISTVÁN Ennyi pozitívumot illett elmon­dani az íróról annak kapcsán, ami nem rajta múlott a március 4-ei előadáson. Persze, persze... szót kell ejtenem a díszletről, amely az előadást kárpátme­dencei magyar nagyvonalúság­gal (erre még visszatérek) meg­rendező Csiszár Imre ötlete. A színpadon egy átlósan elfordí­tott lakás, amelynek perspektí­vaszögének csúcsát valahová a nézőtér jobb oldalára vetítheti Csiszár rendezésében azonban sokkal többre már nem futotta. ki a némi ábrázoló mértani is­merettel rendelkező néző. így a nézőtér felől az oldalán és elöl, valamint az előszoba felé nyitott tér látványa eleve várakozással teli feszültséggel tölti el az em­bert. Nem kevésbé, hogy a sza­lon egyik fala szinte teljesen üveg, amelyben egy tolóajtó a kertre nyílik, mintegy sejtelmes távlatot nyitva a játéknak és a ködben fuldokló városnak. Csiszár rendezésében azonban sokkal többre már nem futotta. Mary Tyrone, a morfinista anya és a körülötte élők — James, a férj valamint Jamie és Edmund, a fiai - tragédiái látszatra egyé­niek ugyan, de alapvetően a csa­ládi kapcsolataik álságosságá­ból, a társadalom előli rejtőzkö­désből születve erősödtek fel. így az anya szerepét játsszó Né­meth Icának volt a legösszetet­KISS GYÖRGY Nagyszerű élményben volt ré­szük mindazoknak, akik ott vol­tak a megzenésített verseket ját­szó Borostyán együttes ka­zettabemutató koncertjén feb­ruár 12-én Komáromban. A zord időjárás ellenére megtelt a Tisz­ti Pavilon díszterme, amelybe remek hangulatot varázsolt az együttes. A „Ha itt születtél" című kazetta teljes nagyságát most hallhatta először a közönség, amelynek soraiban minden korosztály képviseltette magát. Egymás után csendültek fel a hazai költők - Csontos Vilmos, Ozsvald Árpád, Dénes György, Mihályi Molnár László -, vala­mint József Attila, Pilinszky Já­nos, Fenyves Mária Annunciáta és az erdélyi Farkas Árpád meg­zenésített versei. Egyedi a ver­sek válogatása, amelyek a szere­lemről, az emberségről, az em­beri létről, az alkotásról, az út­keresésről, a természetről, szü­lőföldhöz való ragaszkodásról szólnak. A megzenésítések híven tükrö­zik a versekben rejlő zenei vilá­got. A lírai számok közül ki­emelkedik József Attila: Várlak, valamint Ozsvald Árpád: Rózsa­dal című költeménye. Sajátos meditatív hangulatot varázsolt az együttes Pilinszky János: A tengerpartra című négysorosá­ra, s ugyanúgy elnyerte a közön­ség tetszését Ozsvald Árpád: Appassionáta című versének dzsesszes hangvitelű megzené­sítése. A koncert érdekes szín­foltja volt a kazettán nem sze­replő Rév-Komárom vára című, 1888-ból való, ismeretlen szer­ző verse, amelynek megzenésí­tése találóan sikerült. A Borostyán együttes erőssége a kamarazenei hangzás, amely nagyszerűen érvényesült az akusztikus hangszerek megszó­lalásában, a gitár (Nagy László), cselló (Rácz Csaba), hegedű (Nagyné Hollósy Zsuzsanna), furulya (Szalay Szilvia) és fuvo­la (Benkőné Stubendek Anna­mária) összjátéka során. Él­ményszámba menő szólókat hallhattunk, amelyek a tagok egyéni hangszertudásáról árul­kodnak. Akik már ismerik az együttes ka­zettáját, meglepődve tapasztal­hatták, hogy több számban még kidolgozottabb, kiforrottabb lett a zenei anyag. A Borostyán ze­néjét erősítette a többszólamú ének, s színesítették a különféle ütőhangszerek. Az utolsó számként előadott Szép Rudolf Évszakok című vers zenéjében a Borostyán mesteri­en ötvözte a rá jellemző stílusje­gyeket, s a lendületesen sok di­namikával előadott számot a kö­zönség szűnni nem akaró taps­saljutalmazta. tebb színészi feladata, amely a második részben - a morfium­függőség újbóli kialakulása után - megoldatlan maradt. Akkor már nem a szenvedély takarga­tását kellett a látható és hallható hazugságokkal, a félbemaradt mozdulatokkal eljátszani, ha­nem a szenvedélybetegséget, a megbomlott lelket, a leépülő tu­datot megmutatni, nem a mí­melt infantilizmussal, gügyö­géssel, hanem a fény, a tiszta ér­zelmi viszonyok után áhítozó nő tragédiájával. Ehhez azonban szinte alig adott segítséget a rendező, ha a menyasszonyi ru­hát, mint az őrület jelmezét, közhelyes ötletként annak nem tekintem. Sorozatosan olyan be­állításokat láthattuk, amelyek­ben a színészek nem kapcsolód­tak egymás játékához. A tüdőbe­teg Edmundot játsszó Benkő Gé­za maga volt a testet öltött fe­szültség, de a tőle szokatlan, olykor mozdulatlanságba mere­vedő színészi játékmodor elfed­te az lelkiállapot árnyalatait. Egyedül Mokos Attila Jamie-je mutatta meg saját mikrovilágát. A gesztusok, az arcjáték, a járás, az akciók és reakciók sorzataiból elénk állította azt a figurát, akire leginkább rávetül a ldöregedett színészapa árnyé­ka. Az alkoholista, tehetségte­lensége ellenére színészként dolgozó Jamie és az apja közötti viszony - Boráros Imre érdeme­ként is - a dialógusokon túl, időnként egy-egy plasztikus metakomunikációs akcióban rajzolódott elénk. Gyakran az volt az érzésem, hogy Boráros Imre James Tyrone-ja nem a figurában, ha­nem a család tagjaiban ob­jektiválódik. Ő az, aki önmagán kívül senkit sem szeret, hiszen a feléje megnyilvánuló érzések is három hamis, alakoskodásból fakadó kapcsolatot mutatnak. Legkevésbé James Tyron figurá­ja volt jelen a színpadon. Meg­győződésem, hogy ez nem Boráros hibája, hiszen a rendező megkomponálta, illetve éppen­séggel meg nem komponáíta já­ték egészében a karakterek egy­Benkő Géza (Edmund) és Mokos Attila (Jamie) az előadás egyik fe­szült pillantában. (Ladislav Valach felvétele) mástól függetlenül, kapcsolatok nélkül jelentek meg a térben. Szándékosan írtam teret, és nem játékot, mivel az anya ben­sőséges, a család férfi tagjaival folytatott beszélgetéseiben az utóbbiak sorozatban szinte ru­hafogasként voltak beállítva egyetlen helyre. Csiszár Imre komáromi rende­zése bizonyára csupán felejthe­tő epizódja marad a neves ma­Egy-egy plasztikus me­takomunikációs akció­ban rajzolódott elénk. gyarországi művész pályájának. A felvethető paradoxon ellenére is, elismerésem jele, hogy az ő it­teni rendezése kapcsán vetem papírra az alábbiakat. Nem az első volt a rendezőhiánnyal küszködő határontúli magyar színházakban, aki a bevezetőm­ben emlegetett „kárpátme­dencei magyar nagyvonalúság­gal" rendezett meg valamely da­rabot. Bizonyítható, hogy ő és társai a magyar állam pénzéből honoráriumként ugyanolyan összeget kapnak, mintha bár­mely magyarországi társulatban rendeznének, elvárható a ren­dezői nevükhöz, pályájuk telje­sítményátlagához mérhető munka Komáromban, Szatmár­németiban vagy Szabadkán is. Elvárható, de a valóság gyakran egészen más. A színigazgatók örülnek, ha a Csiszárhoz mérhe­tő rendezők időt tudnak szakíta­ni egy-egy vendégrendezésre. Ha mégis, akkor a többségük színpadra másol egy valahol, va­lamikor általuk már megrende­zett előadást, vagy sztáros ujj­gyakorlatként, olykor telefonon keresztül csicskásokkal rendez­tetik meg a darabot. Ennél sok­kal több kellene. Annál is több, mint amit a szakmai korrektség minimuma diktál, ami kétségte­lenüljelen van a mostani komá­romi Csiszár-rendezésben. Csakhát ez nem elég, legkevés­bé Csiszár Imrétől. Ennél sokkal több kell még a komáromi szín­ház közönségének is. Ráadásul itt is színészek vannak a színpa­don, akik vágynak a sikerre. Most mindegy, hogy szakmaira, vagy közönségsikerre, de vágy­nak rá, de az sem mellékes szá­mukra, hogy a sikerig ki instru­álja őket. Gondolatok Radnóti Miklós 90. születésnapja kapcsán a miért?-ekről, a párhuzamokról Miért kellett tömegsírban végeznie? L. JUHÁSZ ILONA A huszadik század folyamán sok­szor feltették már a címben sze­replő kérdést a különböző hábo­rúk, katasztrófák, értelmetlen öl­döklések, gyilkosságok, igazság­talanságok kapcsán. Csodálkoz­va, értetlenül, megdöbbenve, vagy halálra rémülve, de pima­szul, ironikusan is. Attól függően tehát, minek kapcsán és ki volt, aki feltette. Másképpen tette fel Mussolini, Sztálin vagy Hitler, és másképpen az éppen halálba in­duló zsidó foglyok a koncentráci­ós táborokban, vagy a harcokban elesett sok millió katona és azok szerettei, esetleg a deportált szlovákiai magyarok, a földönfu­tóvá tett szudétanémetek... írásom címéül én az utóbbiak miért?-jét választottam. wf „Oly korban éltem én..." Kérdezem tehát: Miért?! Miért kellett Radnóti Miklósnak tö­megsírban végeznie? Ha még tudjuk is a választ, pontosan meg tudjuk magyarázni, a tény, e szo­morú halál ténye akkor is érthe­tetlen marad számunkra, s már szüli is a következő kérdést: mi­ért olyan nagy baj az, ha valaki más; ha más színű a bőre, ha más nyelvet beszél, ha zsidó? Pedig Radnóti katolikus vallású volt, Mit szólna vajon ma a délszláv tömegsírok­hoz... mégis azért kellett így végeznie, mert zsidó ősei voltak, pedig ő magyarul írt és gondolkodott, a huszadik század magyar költé­szetét halhatatlan alkotásokkal tette gazdagabbá. Vajon miképpen válaszolna ma Radnóti a címben feltett kérdés­re? Mit szólna vajon ma a dél­szláv tömegsírokhoz, a nemzeti­ségek elleni uszításokhoz* az öl­döklésekhez? „Nem tudhatom..." - mondaná bizonyára nagyon szomorúan; mint ahogyan ezt mondta egyik halhatatlan, és leg­szebb versében is, amelyben oly csodálatosan ír szülőhazájáról. Igen, ma sem tudhatjuk, honnan van az emberekben ekkora gyű­lölet a másik iránt, hogy ölni ké­pesek. Mint ahogy azt sem, miért bántja ebben az országban az „ál­lamalkotó nép" néhány tagjának fülét egy másik nyelv - Radnóti nyelve -, miért nevezik (és ne­vezhetik!) élősködőknek azokat, akik ugyanúgy dolgoznak és vi­selik a közterheket, mint ők... Mi­ért? Nem, nem tudhatjuk... A hungaristák 1944. november 9-én a Győr melletti Abdán tar­kólövéssel végeztek Radnóti Miklóssal és a többi, hasonló sorsra jutott társával együtt, holt­teste egy tömegsírba került. Tes­te tehát - ahogyan versében is ír­ta: „e földben süpped eľ'. A tö­megsírból, 21 hónappal halála után kabátja zsebéből került elő az a vérrel áztatott kis kockás fü­zet, melyet Bori noteszként tart számon az irodalomtörténet, s e tragikus sorsú költő utolsó verse­it tartalmazza. Amikor 1978-ban a Magyar Helikon gondozásában megjeíent a Bori notesz facsimile kiadása, Ortutay Gyula, az egy­kori barát írt hozzá előszót. Rad­nóti Miklósnéval és másokkal ő maga is ott volt, amikor előkerült a tömegsír gyaluladan fakopor­sójából. Ortutay 1978-ban leírt gondolatai máig nem veszítettek aktualitásukból, és szívhez­szólóan jellemzik Radnóti költői és emberi nagyságát: „Mire tanít ez a Ids füzet? A haza szemérmes szeretetére. Mikor már szinte mindenből kitagadta a hivatalos haza, mikor prédának dobta oda, akkor is megához ölelte a haza, az otthon elérhetet­lennek tűnő képeit éberen s álomban is - hiszen a fogolytá­borral együtt hazaindult ő is az éjben; kísérteti repülésben... Az első megdöbbenés elfog a versek külső tagolásán, írásmódján. Szinte nyomdakész «tükörbe» fogja verseit, mindegyikét gon­dosan írja, szépen olvasható gyöngybetűivel, s nem hagy el -egyetlen írásjelet sem... Pontos és tiszta, mint mindenben - ezek­ben a lerongyolt, vérző napok­ban is... Hibáüan költői vallo­más, zenéjét egyetlen téves hang sem zavarja. Ritmusa, dallama, erkölcse egy. Megtettem-e érte mindent! - ezt kérdeztem s kérdezem azóta is magamtól. S minél tisztábban tesszük fel magunknak a kérdést, s minél könyörtelenebb igaz­mondással válaszolunk - meg­győződésem, annál kevésbé fo­gunk még egyszer engedni a tár­sadalmi méretű gyávaságnak, hazugságnak... Bármiféle fasiz­musnak, bármiféle társadalmi bűnnek, fenyegessen az bennün­ket akár személyes létünkben. Ezzel a tanítással is ő ajándéko­zott meg bennünket, kemény, alig elviselhető ajándék, de gyá­va s méltatlan, aki lemond róla." Ha Radnóti Miklós ma élne, má­jus 5-én lenne 90 éves. Ezt a kort nagyon kevesen érik meg. De ne­ki csupán 35 év adatott meg be­lőle!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents