Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-31 / 75. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 31 SPORT ETL Bicskei Bertalan magyar szövetségi kapitány szerint a biztatás mindig jól jön egy csapatnak Jozef Adamec: Nyernünk kell! _ Róbert Tomaschek (jobbról), a szlovák labdarúgó-válogatott csapatkapitánya bizakodva várja a ma es­ti Eb-selejtezőt (Somogyi Tibor felvétele) RÖVIDEN Japánban tilos politizálni a pályákon Tokió. A japán profi labdarúgóliga igazgatója felhívást inté­zett a klubokhoz: akadályozzák meg, hogy a játékosok „politi­záljanak" a pályákon. A döntést az váltotta ki, hogy a NATO jugoszláviai bombázásaira adott válaszként a szerb labdarú­gók közül többen is a NATO akcióját elítélő trikójukat muto­gatták a közönségnek. A japán klubok 5 szerb futballistát szerződtettek, köztük Dragan Sztojkovicsot is, aki azzal fenye­getőzött, hogy mindaddig folytatja tiltakozó akcióját, amíg fel nem hagynak a bombázásokkal. (MTI) Vádat emeltek Virenque ellen Lille. Bíróság elé kell állnia a francia Richard Virenque-nek, akit tegnapi levelében azzal vádol Patrick Keil, Lille vizsgálóbí­rója, hogy a profi országúti kerékpáros tudott társai doppingo­lásáról a tavalyi Tour de France körversenyen, és segített is a bizonyítékok eltüntetésében. Virenque annak a Festina csapat­nak volt a tagja, ahol kilenc versenyzőből hétnek a szervezeté­ben ajzószert mutattak ki a Tour idején. A francia kerékpáros állítása szerint nem fogyasztott tiltott szert, sőt azt is tagadta, hogy tudott a doppingolásról. (TA SR) Oxford-Cambridge: külföldiek is London. A Nagy-Britannia egyik legnagyobb hagyományú sporteseményének számító Oxford-Cambridge evezősregat­tán az idén a szokásosnál is több, összesen tíz külföldi szerepel a két város nyolcasaiban. A cambridge-i „világoskékek" egyike például az amerikai Josh West lesz, mellette egy honfitársa, valamint egy-egy kanadai és német tagja lesz a címvédő hajó­nak. Az oxfordiaknál a három amerikai, egy-egy kanadai, né­met és svéd evezős is a legénységhez tartozik. (MTI) A Mizuno is szponzorálja a játékokat Sydney. A Mizuno japán sportszergyártó cég 3,16 millió dollá­ros támogatási szerződést kötött a 2000-es sydneyi nyári olim­piai és paralimpiai játékok szervezőbizottságával. A megegye­zés értelmében a Mizuno a baseball-, a softball- és a cselgáncs­versenyekhez szükséges sportfelszereléseket biztosítja. (MTI) A magyar csapat hagyta ki az első nagy gólhelyzetet Veszélytelen vendégek Pozsony. Elérkezett a nagy futballtörténelmi pillanat: Szlovákia és Magyaror­szág labdarúgó-váloga­tottja ma este 18.00 óra­kor Pozsonyban először méri össze erejét. TOMI VINCE Nem kis esemény, még akkor sem, ha „csak" Európa-bajnoki mérkőzésről van szó. Presztízs­meccs. Nem szabadna azonban, hogy túl nőjön sport keretein. Bízunk benne. És miben bízik a két tábor? Abban, hogy a csapa­tuk nyer. Győztes azonban csak egy lehet, a döntetlen egyik fél­nek sem jó a továbbjutás szem­pontjából. A honi táborból olyan szavak is­métlődnek a válogatott játéká­val kapcsolatban, mint akarás, becsvágy, harcosság, küzdelem, bátorság, elszántság. Az új edző a végtelenségig megköveteli já­tékosaitól ezeket a tulajdonsá­gokat, aki csak egy kicsit is kilóg a sorból, azzal szemben nincs kegyelem. Kár lenne jóslatokba bocsátkozni az esélyeket illető­en, inkább nézzük meg, mit is mondtak az érdekeltek egy nap­pal az összecsapás előtt. BICSKEI BERTALAN, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: „Az alapfelállás és a stílus, nem változik, hiszen a játékunk ki­alakult, egy éve praktizáljuk. Tudom, ellenfelünk agresszívan focizik, játékosai sokat futnak, van egy kiváló Dubovskýjuk, tá­madni fognak, de mi sem mon­dunk tótor offenzíváról. Három csatárral iCidünk. A védekezés­ben, ahogy eddig, most sem csak középpályások segítik a hátsó alakzatokat, hanem a csa­tárok közül is visszalép legalább kettő, mint ahogy a támadások­ban is részt vesznek a védők. Fi­gyelmesen kell védekeznünk, már a középpályán megszűrni a támadásokat, ott szerezni lab­dát, hogy gyors kontrákat vezet­hessünk. Ehhez vannak játéko­ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Ma a Szlovákia-Ma­gyarország mérkőzésen kívül to­vábbi tizenöt Eb-selejtezőt ját­szanak földrészünk futballpá­lyáin. A MŰSOR -1. CSOPORT: Svájc­Wales (20.15), Olaszország-Fe­héroroszország (20.45); 2. CSO­PORT: Lettország-Görögország (17.30); 3. CSOPORT: Moldo­va-Észak-írország (17.00), Né­metország-Finnorország • Djorgyevics és Risztics, a Stuttgart labdarúgócsapatának jugoszláv légiósai a hazájukban kialakult helyzetre hivatkozva arra kérték a klub vezetőit, hogy a legközelebbi bajnokin ne kell­jen pályára lépniük. • A kosárlabda NBA legutóbbi játéknapján: Indiana-Atlanta 82:83, Dallas-Seattle 101:109, Denver-LA Clippers 100:88, LA Lakers-Vancouver 116:98. • Április 28-án az FC Barcelona labdarúgócsapata barátságos mérkőzésen a brazil válogatot­tat látja vendégül. Ez a találkozó lesz a legfontosabb azok között, amelyekkel a klub 100 éves fennállását ünneplik meg. • Jozef Gönci a következő idényben a német Buyr Bühlse sportlövőcsapatát erősíti majd. • Előkészületi labdarúgó­mérkőzésen: FKM N. Zám­saink. A szombati meccshez ké­pest egy poszton még gondolko­dom, lehet, hogy egy védeke­zőbb középpályást küldök pá­lyára. A döntetlen igazából egyik csapatnak sem jó. Hogy várhatóan sok dél-szlovákiai drukker fog szurkolni nekünk? A biztatás mindig jól jön egy csa­patnak..." ILLÉS BÉLA, a magyarok csapat­kapitánya: „Erős együttese van Szlovákiának, ahogy néztük a videófelvételt, Dubovský mel­(20.30); 4. CSOPORT: Oroszor­szág-Andorra (17.00), Ukraj­na-Izland (18.00), Franciaor­szág-Örményország (20.45); 5. CSOPORT: Luxemburg-Bulgá­ria (20.00), Lengyelország­Svédország (20.00); 6. CSO­PORT: San Marino-Spanyolor­szág (21.30); 7. CSOPORT: Azerbajdzsán-Románia (17.00), Liechtenstein-Portugá­lia (20.30); 9. CSOPORT: Litvá­nia-Észtország (17.00), Skó­cia-Csehország (21.00). (sr) ky-Szoligorszk (fehérorosz) 4:2 (2:0), Bardejov-Tula 4:0 (2:0). • Hilton Headban az első fordu­ló mérkőzéseivel folytatódott az egymillió dollár összdíjazású női nemzetközi tenisztorna: Na­gyová-Zuluaga 6:7, 6:4, 6:4; Zvereva-Hrdličková 7:5, 6.1; Martinez-Fusai 6:0, 6.0. • Hatvankilenc éves korában, Moszkvában elhunyt Igor Nettó, a szovjet futballválogatott egy­kori csillaga. Tagja volt az 1996­ban olimpiát , majd 1960-ban Eb-t nyert nemzeti tizenegynek. • Az Egyesült Államok úszóbaj­nokságán az ott tanuló magyar Szabados Béla 50,27-es ered­ménnyel harmadik lett a 100 méteres gyorsúszásban. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 3, 5, 7, 9, 11, 12, , 22, 23, 24, 32, 49, 51, 53, 54, 57, 59, 64, 68, 70. lett kitűnően játszott Tomas­chek, jól védett König kapus. Mi sem vagyunk kezdők, átálltunk a határozott, gyors, agresszí­vabb labdarúgásra." SEBŐK VILMOS, aki beállós lé­tére három gólt lőtt Liechten­steinnek: „Bizonyára most nem lesz annyi alkalmam előre men­ni, mint szombaton, de azért egy-egy pontrúgásnál az ellenfél kapuja előtt szeretnék lenni. De­rűlátó vagyok, jó csapatunk van, győzni jöttünk Pozsonyba." TA SR-JELENTÉS Pozsony. Az „Ultra Slovan" el­nevezésű csoport szurkolói és a pozsonyi bőrfejűek nagyon ké­szülnek a ma esti Szlová­kia-Magyarország labdarúgó Eb-selejtezőre. „A magyar szur­kolókkal mindig baj van, ahány­szor Pozsonyba jöttek, gyakori­ak voltak az ökölcsaták, leg­többször komoly verekedés lett a dolog vége. Nekünk felhány­ják, hogy agresszívek vagyunk, ÖSSZEÁLLÍTÁS Míg hétfőn szoros, izgalmakban bővelkedő mérkőzéseket látha­tott a közönség, addig tegnap, a jégkorong Extraliga playoff­elődöntőjének második felvoná­sában könnyedén nyertek a teg­napelőtti győztesek, s karnyúj­tásnyira vannak a finálétól, ugyanis összesítésben 2:0 arányban vezetnek a három győztes meccsig tartó sorozat­ban. Minden jel arra mutat, hogy az idén is megismétlődik a tavalyi Slovan-Košice döntő. Az idei elődöntő visszavágóira szombaton és vasárnap kerül sor Kassán, illetve Zólyomban. SKALICA-KOŠICE 1:7 (0:0, 0:1, 1:6) - félbeszakadt az 59. perc­ben. Gólütők: Žúrek, ill. P. Pu­JOZEF ADAMEC, a szlovák válo­gatott trénere: „A magyarok az utóbbi időben nagyot léptek elő­re, korábban azt hittük, csak technikásak, de most saját szemmel láthattam, hogy gyor­sak is. Nehéz mérkőzés vár ránk, a fiúktól még nagyobb harci kedvet, elszántságot várok, mint korábbi meccsen, mert az ellen­fél pontokért jött hozzánk. Ha versenyben akarunk maradni a továbbjutásért, nyernünk kell! Agresszív, határozott játékkal már az elején be kell szorítani ellenfelünket, magunk mellé ál­lítani a közönséget, hogy úgy­mond közösen vívjuk ki a győ­zelmet." PETER DUBOVSKÝ: „Ha úgy fo­gunk futballozni, ha úgy fogunk koncentrálni, mint Buka­restben, nem kell féltenünk az eredményt. Résen kell lennünk a magyarok gyors, technikás el­lentámadásainál." azt viszont nem látják, hogy mi­lyenek a magyar ultrák" ­mondták a TA SR-hírügynökség munkatársának a magukat megnevezni nem akaró „druk­kerek". Szerintük elképzelhető, hogy a meccs előtt és után összecsap a két tábor. A maxi­mális biztonsági intézkedések miatt valószínűleg a téglamezei stadionban nem lesz bunyó, de a városban és a sörözők környé­kén annál inkább előfordulhat­nak rendbontások. cher 4, Babka, Ihnačák, Rybo­vič; 3300 néző.A kassaiak az utolsó játékrészben lerohanták ellenfelüket, tetszés szerint ütötték a gólokat. Az 59. perc­ben egy teljesen jogos kassai büntetőlövést követően, melyet kihagytak a vendégek, a nézőté­ren elszabadult a pokol, az egyik magáról megfeledkezett szurko­ló sörrel leöntette Mihálik játék­vezetőt, aki idő előtt véget vetett a találkozónak. A jégkorong szö­vetség fegyelmi bizottsága szin­te biztos, hogy a 7: l-es kassai győzelmet elismeri. SLOVAN-ZVOLEN 7:1 (1:1, 3:0, 3:0). Gólütők: Lipiansky 3, Iljin, Višňovský, Cíger, Tomik, ill. Kuz­minski; 4500 néző. Csak az első harmadban volt egyenrangú el­lenfél a zólyomi csapat, (t-zsi) ÚJ szó-TUDÓSITÁS Pozsony. Az utánpótlás labda­rúgó Európa-bajnoki selejtező, amely egyben olimpiai kvalifi­káció is, negyedik fordulójában (7. csoport) a százszázalékos él­lovas szlovák válogatott a se­reghajtó magyar együttest fo­gadta a pozsonyhidegkúti ŠKP­stadionban, s a vártnál jóval könnyebben szerezte meg a győzelmet. SZLOVÁKIA „21"-MAGYAROR­SZÁG „21" 4:1 (2:0), góllövők: Greško (25.), Sedlák (41.), Bab­nič (48.), Czinege (63.), illetve Balaskó (84.). Játékvezető: Mee­se (belga); 5 ezer néző. Sárga lap: Stark, Kvasz (mindkettő magyar); piros lap: Stark (39.). A magyarok hagyták ki az első nagy helyzetet: a tizedik percben Vayer ugrott ki, egyedül tört ka­pura, ám az ötösnél hosszan szöktette magát. A másik oldalon Czinege a felső lécre bombázott. A 25. percben Greško ügyesen ki­használta az elmélázó Posza ka­pus hibáját. A 39. percben tíz főre fogyatkozott a magyar váloga­tott, mert Stark másodszor is „be­sárgult". Két perccel ezután Sed­lák jóvoltából növelte előnyét a hazai csapat. Nem sokkal a szü­net után egy látványos akciót kö­vetően Babnič volt eredményes, a 63. percben pedig Czinege fe­ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Nemrég jegyezték be a fővárosban a Danub Adria pol­gári társulást, amelynek égisze alatt tevékenykedik majd ná­lunk az első profi kerékpá­roscsapat, a De Nardi-Pasta Montegrappa. Az olasz De Nardi csoportosulás és a Dukla Tren­čín együttműködéséből szüle­tett. Kamil Haťapka tiszteletbeli elnök nyilatkozta elképzeléseik­ről: „Arra törekszünk, hogy ver­senyzőink annyi pontot szerez­zenek a viadalokon, amennyire szükségük lesz az olimpiai rész­jelt a hálóba. Az enerváltan és na­gyon gyengén futballozó magyar váltogatott hat perccel a befeje­zés előtt távoli lövésből szerezte meg a becsületgólt. A látottak alapján a szlovák együttes telje­sen megérdemelten nyert egy ve­szélytelen szétesően futballozó ellenfél ellen. EDZŐI VÉLEMÉNYEK - Dušan Radolský (Szlovákia): „Kicsit tartottam a mérkőzéstől, ép­pen ezért nagyon örülök a fölé­nyes győzelemnek. Kár, hogy a hajrában gólt kaptunk. Boldog vagyok, hogy négy nap alatt hat pontot szereztünk!" Tornyi Barnabás (Magyarország): „Saj­nos, sosem tudjuk előre a mér­kőzés forgatókönyvét. Ha ez másként lenne, akkor egészen biztos, hogy kihasználjuk a zic­cerünket s nem játszunk a mér­kőzés nagy részében ember­hátrányban. A kiállítás után nagy fölénybe kerültek a házi­gazdák; végül örülök, hogy nem roppantunk össze, s a vé­gén még egy gólra is tellett az erőnkből."(zsi) A csoport másik találkozóján: Azerbajdzsán-Románia 0:2 (0:2). Az állás: 1. Szlovákia 4 4 0 0 8:2 12 2. Románia 4 2 11 5:3 7 3. Portugália 3 1 1 1 4:2 4 4. Azerbajdzsán 3 1 0 2 3:5 3 5. Magyarország 4 0 0 4 3:11 0 vétel kiharcolásához. Azért mentem bele ebbe a vállalkozás­ba, hogy segítsek a szlovákiai te­hetségeknek a profi világba ke­rüléshez. Mindenkivel mindösz­sze három hónapra kötünk szer­ződést, ezalatt kell bizonyítania. Ha nem mutat megfelelő telje­sítményt, megválunk tőle." Már összeállt all tagú, nemzetközi összetételű csapat. Kik alkotják? Valach, Dvorščík, Riška (szlová­kok), Mugerlj (szlovén), Brat­kowski (német), Szed un (orosz), Fedenko, Scsipak (uk­ránok), Bedin, Zatti, Dante (ola­szok). (jmk) A várható összeállítások ­N. Játékvezető. Colombo SZLOVÁKIA: König-Kratoch­(francia) víl, Zeman, Varga, Kar­A 7. csoport állása: han-Bališ, Tomaschek, Zá­1. Portugália 4 3 0 1 13:2 9 tek, Dobovský- Fabuš, Majo­2. Románia 4 2 2 0 9:1 8 roš. MAGYARORSZÁG: Ki­3. Magyarország 4 2 1 1 11:4 7 rály- Korsós, Sebők V., Hrut­4. Szlovákia 4 2 1 1 7:3 7 ka, Mátyus-Pisont, Halmai, 5. Liechtenstein 4 1 0 3 2:17 3 Illés-Sebők J., Fehér M., Tóth 6. Azerbajdzsán 4 0 0 4 1:16 0 LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZÖK „A magyar szurkolókkal mindig baj van" Készülnek az ultrák SPORTHÍRADÓ Jégkorong Extraliga, elődöntő: botrány Szakolcán Slovan-VSŽ fináléi?) Mit takar a De Nardi-Pasta Montegrappa? Az első profi csapat

Next

/
Thumbnails
Contents