Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-31 / 75. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 31. POLITIKA 5 Incidensek és felhajtás nélkül kísérték utolsó útjára a csütörtökön kivégzett öt dunaszerdahelyi maffiózót Elhantolt(?) alvilág Dunaszerdahely. Az „Akácos út" és rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kísérték tegnap utolsó útjára a tíz áldozatból ötöt, aldk a március 25-ei, minden idők legvéresebb szlovákiai leszámolásában hunytak el. ÚJ SZÓ-HIR Dunaszerdahelyen nemcsak a temető, hanem az egész város egy felbolydult méhkas képét mutatta már a kora délutáni órákban. A lakók arra számítottak, hogy megismétlődik az az 1995-ös emlékezetes felvonulás, amikor a most meggyilkolt dunaszerdahelyi vezér, Pápay Tibor öccsének, Zoltánnak koporsóját mintegy 30-40 luxusautóból álló konvoj kísérte végig a város utcáin. Ezért már 14 órától tömeg gyüleNem ismétlődött meg az emlékezetes 1995ös felvonulás. kezett a városi művelődési központot és a városházát összekötő út mentén. Három óra után a csalódott kíváncsiskodók csoportja lassan szétoszlott, a várva várt látványosság ezúttal elmaradt. A gyászoló, mintegy 1500 . . t JM i ^ Ä, . i ŕy A dunaszerdahelyi temetőben összegyűltek a hozzátartozók, a barátok, a kollégák (Somogyi Tibor felvétele) főnyi tömegben akadtak maffiózó-imitátorok, de hisztérikusan zokogó fiatal lányok is. A több mint kétszáz - általában civil ruhás - rendőrt pedig az a 30 személy foglalkoztatta leginkább, akik fekete egyenöltönyben, kopaszra nyírt fejjel, sötét napszemüvegben, hegynyi termetükkel ugyancsak kimagaslottak a tömegből. Egyes szemtanúk szerint a fekete csuklyás kommandósok a közeli tűzoltóság épületében várakoztak, de bevetésüket - szemben az 1995-ös nagy temetéssel - nem tartották indokoltnak a biztonsági szervek. A szemtanúk felismerték É. Bélát és K. Norbertet, akik a tragikus napon pár perccel a mészárlás előtt hagyták el a Fontána éttermet. Tucatnyi gorilla védte a nyitrai csoport főnökét, Ľuboš F.-t. A temetést - amelynek „hangulatát" cigányzenekar emelte nem zavarta meg semmilyen incidens. A BA, GA, SA, MR, DS rendszámú csodakocsik rendőrautókkal kísérve hagyták el a dunaszerdahelyi temető parkolóját. A helybéliek közül sokan rossz néven vették azt, hogy a szerintük túlzó biztonsági intézkedések és a rengeteg rendőr ideiglenesen szinte megbénította a belváros életét. (Sz. M.) Eduard Kukán szlovák külügyminiszter tegnap Brüsszelben tárgyalt a belga miniszterelnökkel Benelux-Visegrád találkozó MTI-HIR Brüsszel. Eduard Kukán szlovák külügyminiszter tegnapi belgiumi látogatásán javaslatot tett a Benelux-államok és a visegrádi négyek képviselőinek találkozójára. A miniszter útja során Jean-Luc Dehaene miniszterelnökkel, Erik Derycke külügyminiszterrel és Frank Swaelen szenátusi elnökkel is találkozott. Megbeszélései után elmondta, Deryckével egyetértettek abban, hogy a Benelux államok és a visegrádi négyek elsősorban a regionális politikáról folytathatnának megbeszéléseket. A belga politikusok jelezték, a Mečiar-kormány idejéhez képest teljesen más, új Szlovákiát látnak. Kukán beszámolt tárgyalópartnereinek Pozsony következő lépéseiről, mindenekelőtt a május 15-én tartandó elnökválasztásról, illetve a szerinte legkésőbb júniusban elfogadandó kisebbségi nyelvtörvényről. A külügyminiszter rámutatott, e két utóbbival Szlovákia teljesíti a vele szemben megfogalmazott követeléseket. Belgium támogatásáról biztosította Szlovákiát euroatlanti csatlakozási törekvéseiben. Kukán jelezte, az EU-nak a decemberi helsinki csúcsértekezletén meg kellene hívnia Pozsonyt a csatlakozási tárgyalásokra. A koszovói válsággal kapcsolatban a két fél egyetértett abban, hogy fel kellene újítani a politikai párbeszédet. Azt is hangsúlyozták, hogy a katonai erő alkalmazása nem a nép ellen irányul, hanem a szerb vezetést kívánja a nemzetközi béketerv aláírására bírni. Kukán ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy országa megnyitotta légterét a NATO-repülőgépek számára. RÖVIDEN Ismét Pro Probitate - a helytállásért Pozsony. Idén is kiosztják az immár hagyományossá vált Pro Probitate - Helytállásért díjat. Az állampolgárok és a társadalmi szervezetek 1999. április 16-ig jelölhetnek a díjra arra érdemes személyiségeket, illetve közösségeket. A jelölést - részletes indoklással - az MKP képviselőihez, vagy az MKP központi irodájába kell eljuttatni. Cím: Magyar Koalíció Pártja, Zabotova 2., 811 04 Bratislava. Fax: 07/395 264. (ú) Júliustól autópályán Ausztriába Bécs. Hosszú „előjáték" után július elsejétől végre megnyílhat a Kittsee-Horvátjárfalu (Jarovce) közúti határátkelőhely - nyilatkozták ausztriai illetékesek. Eredetileg már januárban üzemelnie kellett volna, de a szlovák fél pénzügyi nehézségekre hivatkozva nem fejezte be az Ausztriába vezető, mindössze néhány méteres aszfaltsávot. (ČTK) Előnyben részesített egyetemek Pozsony. A Mečiar-korszakban alapított három új egyetem 450 milliót kapott költségvetésből az utóbbi két évben - kétszer anynyit, mint az összes többi felsőoktatási intézmény együttvéve közölte Milan Ftáčnik oktatási miniszter. Több visszaélésre is fény derült: a nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetemen magasabb bérosztályba sorolták a friss diplomás tanárokat, és 40 milliót fizettek ki egy 25 millióra becsült épületért. (SITA) Mjartan talán bizalmatlan? Pozsony. A fővárosban is megkezdődött az Ivan Mjartan elnökjelöléséhez szükséges aláírások gyűjtése - egy aláírásért tizenöt koronát kapnak az aktivisták. „Nem nagyon gyűlnek az aláírások" - nyilatkozták az elnöki palota előtti „illetékesek". Mjartan egyébként a SME hasábjain cáfolta a hírt. (SITA) Kivételez az alkotmánybíróság? Kassa. Ha az alkotmánybíróság jóváhagyja a DSZM képviselői által benyújtott indítványt az amnesztia eltörlésével kapcsolatban, én visszavonom a sajátomat - nyilatkozta Gustáv Krajči (DSZM). A volt belügyminiszter szerint az új kormány túllépte hatáskörét, megsértve ezzel Krajči amnesztiával kapcsolatos jogait. „Az alkotmánybíróság az összes ellenjavaslatot visszaadta" - sérelmezte Krajči. (TA SR) Emelkedjen az adókulcs Pozsony. A kormány négy, gazdasági ügyekkel foglalkozó minisztere a hozzáadottérték-adó alsó, 6 százalékos kulcsának emelését fogja javasolni - tehát, amint jelezték, hatról tíz százalékra emelkedhet az adókulcs. Ez látható az egyetlen járható útnak, nem a vámpótlék emelése - vélekedtek a miniszterek, (ú) Harmincan a NATO ellen Pozsony. Nemzeti párti képviselők, köztük Anna Malíková alelnökjelenlétében körülbelül harmincan tüntettek a parlament előtt a NATO jugoszláviai hadműveletei ellen. „A NATO gyilkol - a kormány szolgál neki" és „A szerbek a testvéreink" feliratú transzparensekkel vonult fel a csoport, háromszor több rendőr felügyelete mellett, (korp) Szócsata a szlovák-magyar meccs előtt Fenyegető üzenetek Göncz Árpád magyar köztársasági elnök is támogatja Szlovákia mihamarabbi NATO-csatlakozását Kanis: Nem akarunk öngólokat lőni KIKÜLDÖTT TUDÓSÍTÓNKTÓL Budapest. „Amerre járok, mindenütt azt hangoztatom, hogy Szlovákiát vegyék fel a NATOba. Aki tud térképet olvasni, annak világos, hogy Szlovákiának a NATO-ban a helye" - mondta tegnap Göncz Árpád, amikor Pavol Kanis védelmi miniszter tiszteletét tette Magyarország köztársasági elnökénél. Az államfő örömét fejezte ki az okból, hogy javul a szlovákiai magyar kisebbség és a Szlovák állam viszonya. „Örülök, hogy kezet nyújtanak nekik, hagyják, hogy megőrizzék, ami a sajátjuk, és nem igyekeznek asszimilálni őket" - mondta Göncz. Pavol Kanis kifejtette, hogy Szlovákia nem elszigetelt, hanem nyílt ország kíván lenni. „Nyílt és jól olvasható politikát kívánunk folytatni, nem pedig öngólokat lőni, ahogyan az az előző években történt." A szlovák védelmi miniszter ezután Lányi Zsolttal, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnökével tárgyalt. A kisgazdapárti politikus kijelentette, hogy bár a magyar liberálisok a tényleges katonai szolgálat hat hónapra rövidítését szorgalmazzák, szerinte még jó néhány évig megmarad a jelenlegi kilenc hónap. A Martonyi János külügyminiszterrel tervezett találkozó a koszovói helyzetről folytatott magyar kormánymegbeszélések miatt elmaradt. Pavol Kanis látogatást tett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem nyelvképző központjában, majd a budapesti szlovák nagykövetségen találkozott Keleti György egykori honvédelmi miniszterrel, a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökével. A szlovák védelmi miniszter tegnap délután visegrádi városlátogatással fejezte be kétnapos, hivatalos magyarországi látogatását. (gaál) Moscovici a kisebbségi nyelvtörvényről is érdeklődött A parlament elfogadta a jövedelemadót A francia kapcsolat Enyhe mentesítés ÚJ SZÓ-I N FORMÁCIÓ Pozsony/Budapest. „Szlovákiában magyarul!" „Halált az öszszes magyarra!" - ilyen és ehhez hasonló üzenetek keringenek a világhálón a mai Szlovákia-Magyarország labdarúgó mérkőzés előzeteseként. A magyar és a szlovák „ultrák" a mérkőzést megelőző napokban erőfelmérő szócsatát tartottak a cenzúrázhatatlan interneten. Az Slovan Ultrák leszámolásról beszélnek, de a magyar kemény mag sem riadt meg. A szigorú biztonsági intézkedések ellenére az EB-selejtező előtt és azt követően a hatóságok incidensektől tartanak. Egyesek azt is tudni vélik, hogy a „balhék" három belvárosi kocsmában lesznek, melyeket a szlovák és a magyar huligánok egyaránt ismernek. A Slovan hooligans csoportja még azt az áldozatot is vállalta, hogy tűzszünetet köt az örök rivális nagyszombati keménymaggal, csak hogy „leszámoljanak a magyarokkal". A szlovákiai magyar szurkolók is veszélyben lehetnek, mivel a rendezőség csupán a magyar útlevéllel rendelkezőket engedi a magyar szektorba, és várhatóan - ahogy az interneten is üzenték - sok dunaszerdahelyi és somorjai szurkoló érkezik a szlovák fővárosba. (horv, levi) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szlovákia sokat tanulhat a francia regionális és önkormányzati politikától - vélekedett Csáky Pál miniszterelnök-helyettes azon a megbeszélésen, melyet Pierre Moscovicival, Franciaország európai ügyekért felelős miniszterével folytatott. Mint Miklósi Pétertől, az alelnök szóvivőjétől megtudtuk, a francia politikus behatóan érdeklődött az emberjogi problémák megoldása, elsősorban a kisebbségi nyelvtörvény sorsa iránt. Moscovici jelezte, reméli, hogy Szlovákia teljesíti a vállalt kötelezettségeket, s elhárul minden akadály az ország euroatlanti integrációjának útjából. A kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvényt illetően Csáky Pál elmondta, a kormány áprilisban várhatóan elfogadja azt. Pierre Moscovici a nap folyamán több jelentős szlovák politikussal, többek között Mikuláš Dzurinda kormányfővel és Jozef Migaš parlamenti elnökkel is találkozott. A megbeszélések folyamán elmondta, pozitívan értékeli az eddig tapasztalt változásokat, s reméli, hogy Szlovákiát már idén átsorolhatják az EU-csatlakozásra váró országok első csoportjába, (st) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tegnap a parlament az előírt létszámra bővítette az Általános Egészségbiztosító igazgató tanácsát. A munkáltatókat négy, az államot egy új tag képviseli; utóbbi Jozef Murgaš, Losonc polgármestere. A jövedelemadóról szóló törvény vitájában az előterjesztő, Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter a javaslat kompenzációs hatásaira mutatott rá. A törvényhozás elfogadta a tervezetet, így a természetes személyek bruttó 7000 korona alatti jövedelméből, a biztosítókba elvezetett összegeken kívül, további 500 koronát adómentesítenek, utazási költség címén 700 helyett 800 koronát számíthatnak le. A 7000 korona feletti jövedelmeknél a plusz 500 koronás adómentesség nem jár, az útiköltség levonható kerete 300-ról 380-ra nő. Marián Mesiarik (PEP) szerint 2000-ig szükség van a teljes adóreformra, mert a legalacsonyabb bérkategóriáknál az adómentesítésnek alig lesz érezhető hatása. Hasonlóan érvelt az ellenzék is, eredménytelenül. A külföldi befektetőknek nyújtandó adóhitelek Sergej Kozlík (DSZM) szerint hátrányosan érintik a hazai vállalkozókat, (ká) Presperín: a Demokrata Párt jelöltje Vášáryová Schuster is gyűjtöget ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Megalapozatlannak tartom azokat az állításokat, hogy a polgári jelöltek - a pártjelöltekkel szemben - hátrányos helyzetben vannak az elnökválasztáson" - mondta Igor Presperín. A PEP alelnöke közölte, Rudolf Schuster is összegyűjti a törvény által előírt 15 ezer aláírást, és azt a parlamenti képviselők aláírásával együtt adja át a házelnöknek. Az aláírások gyűjtésénél a PEP nem kényszerít egyetlen koalíciós képviselőt sem a támogatásra. Presperín -sérelmezte, hogy az SZDK egyes képviselői - a koalíciós szerződést felrúgva - más elnökjelölteket támogatnak. Példaként a Demokrata Pártot hozta fel, hiszen képviselői nyilvánosan is kijelentették, Magda Vášáryovát támogatják, s a petíciós ívét is aláírták. Presperín szerint Vášáryová nem polgári jelölt, hanem a DP jelöltje, hiszen az egyik fegfőbb támogatója a párthoz közel álló Polgári Demokratikus Ifjúság, (levi)