Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-31 / 75. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 31. KOMMENTÁR Árulók és barátok GORFOL ZSUZSA Milosevics szegényebb lett egy illúzióval: nem mind barát, aki orosz. Pedig szerte Oroszországban zajlanak a dühödt tüntetések a NATO-csapás ellen, a szláv testvérekért könynyek hullanak, az amerikai nagykövetségre is rálőttek - erre jönnek a demokraták. Nem a Jelcin- és Primakov-féle csillagosok, nem a Zsirinovszkij-féle handabandázók, hanem azok, akik ugyanazt mondják oroszul, amit Milosevics angolul, franciául vagy németül sem volt hajlandó meghallgatni. Nem is állt szóba az árulókkal, rájuk is uszította a sajtót, meg is kapták a magukét az amerikaiak bérencei, Albright és Holbrooke küldöttei. Jegor Gajdar és két társa ugyanis elkövette azt a hibát, hogy Budapesten találkozott Holbrooke amerikai különmegbízottal, és a NATO-tagországgá „sülylyedt" Magyarország külügyminiszterével. Ezek után Belgrádban csak egyetlen szerb politikus, a demokratából miniszterelnök-helyettessé hazafiasodon Vuk Draskovics volt hajlandó tárgyalni velük. Eredmény semmi - mehettek haza. És akkor jött - az orosz kormány „kapitánya", Jevgenyij Primakov. Jelcin személyes utasítására, két miniszterrel, két kémfőnökkel, nagy mellénnyel. Ami a lényeget illeti, teljesen mindegy, hogy mire jutottak Primakovék Belgrádban: ami jó nekik és Milosevicsnek, az nem jó Koszovónak, de a nemzetközi közösségnek sem. Mert a lényeg az, hogy amint feltűnik egy konfliktus a láthatáron, amint elkezd mocorogni egy hőzöngő diktátor, Oroszország rögtön ugrik - és az ellenkező oldalra áll, mint a demokratikus közvélemény, a Nyugat, a NATO vagy bárki, akinek van igazságérzete. Van erre magyarázat: Moszkva így próbálja tudatni a világgal, hogy van, szót követel mint egyszervolt nagyhatalom, bizonyítani akarja, hogy ha kenyérre nem is, katonára még telik. Arra azonban már aligha van ésszerű magyarázat, hogy miközben hitelekért és segélyekért kuncsorog Nyugaton, katonai segítséget ígérget a szerbeknek, s úgy dicsekszik azok állítólagos harctéri sikereivel, mintha csak sajátjai lennének, hiszen orosz fegyverekkel vívták ki őket. Ez a lényeg, amit egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni. JEGYZET Fifti-fifti elnökjelölt MADI GÉZA Akarják is, meg nem is. Mármint köztársasági elnöknek. A Grassalkovich-palota mellett az szól, hogy lakója az állam feje, ellene, hogy bár államfőnek államfő, mégis csak korlátozott a hatásköre. Nincs teljhatalom, melyet olyan nagyon megszokott, mielőtt elment volna remetének. Nagy feladatnak látszik a jelöltetéssel való megbékélés, mert akkor mi lesz a mozgalommal. Azzal a mozgalommal, amelyet építgetett, amelyből kidobatta az izgágákat, amelyben elhallgattatta a hangoskodókat, amellyel elvesztette a szeptemberi parlamenti választásokat, amelyet most, úgy tűnik, el kellene hagynia. Ha mégis engedne a tagság nyomásának, és kilenc nap múlva ő is jelentkeznék a harmincvalahány jelölt közé. Most hagyja el a mozgalmat, amikor párttá akar alakulni, és végre külföldön is talál partnert? Hétfőn állítólag „viharos vita" folyt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom háza táján Vladimír Mečiar jelöléséről. „Fifti-fifti" mondta Tibor Cabaj frakcióvezető, amikor arról kérdezték, hogy döntött-e már a vezér. Meg kell hagyni, az „arány" viszonylag nagy lépést jelent a politikába való visszatérése felé. Főleg ahhoz képest, hogy a múlt év végén még azt mondta: egy neki megfelelő időpontban közli az országgal, mikor vonul vissza. Végleg és visszavonhatatlanul. Úgy tűnik, félúton megállt, hogy „jobban hallja" a tagság kérlelését. Vitathatatlan: a mozgalom még több mint egy hétig gondolkodhat. Ez azt jelenti, hogy még ilyen hosszú ideig tarthatja izgalomban a tagságot. Aztán megnyugodhatnak a kedélyek, mert színt kell vallania a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak. Meg lehet érteni a halogatást, mert így csak az utolsó pillanatban derül ki, melyik személy érdemelte ki, hogy államfőnek jelöljék: Vladimír Mečiar vagy valaki más. Azaz: fifti-fifti. És ezzel sok mindent elárulhat a DSZM. Megbízott főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, 58238341) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238310), - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella -panoráma (58238338), Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. 0. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Szerkesztőségi titkárság: 58238341, 58238342, telefax: 58238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ E-mail: redakcia@voxnova.sk En is biciklitolvajként kezdtem, de nem kifizetődő. Az állami cégekből sokkal többet lehet lopni! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ PRAVDA Ügyes a képviselő úr, avagy hogyan jussunk gyorsan huszonkétmilliós kamatmentes hitelhez címmel közöl cikket Imrich Sládeček PEP-képviselő - és vállalkozó - nemrég felvett állami kölcsönéről a lap. Sládeček a pénzt a túrocszentmártoni Centrogel cégnek szánta, hivatalosan „új munkahelyek teremtésére". A 22 200 000 koronát át is utalta a foglalkoztatási alap, a Centrogel fel is vett több mint ötven új alkalmazottat - aztán egy hónap múlva elbocsátotta őket. „Öt és félezer koronát kaptunk, ez nagy pénz egy munkanélkülinek" - hangsúlyozta egyikük. Legtöbben mégis azt furcsállották, hogy nem kellett dolgozni. Az eset persze nem maradt titokban, még 1998-ban tudomást szerzett róla a szakszervezetek helyi tanácsa. Akkori vezetője szerint a munkahivatal nem látta indokoltnak, hogy foglalkozzék az üggyel, „mivel semmi szörnyűség nem történt". Sládeček egyébként eladta Centrogel-részvényeit - a cég mostani vezetői közül senki nem tudott az ügyről. Képesek vagyunk-e mai folyamatok előzményeit keresni és felfedezni a közös múltban? Búvópatalcos történelmünk „A mi lett volna, ha..." kérdésfeltevés történelmietlen gondolkodásra vall. Mégis gyakran élnek vele mind a történészek, mind a publicisták. Talán azért, mert mégis van valami létjogosultsága, minthogy elősegíti a múltból a mába vezető fejlődésszálak érzékletesebb kitapintását. KISS JÓZSEF Ilyesfajta szakmai „gátlásleküzdésre" csábít az a cikk, amely a közeli napokban a Lidové noviny című csehországi polgári napilap hasábjain jelent meg, Milan Hauner Amerikában oktató cseh történész tollából. A szerző, aki jelenleg Eduard Benesről készülő monográfiáján dolgozik, írásában felidézi a hatvan évvel ezelőtti állapotokat, amikor Csehország német gyarmati protektorátus lett, az önálló állami lét visszaszerzésének kilátástalanságával és a nemzeti fennmaradás végveszélybe kerülésével. Az írás szerint a németek prágai bevonulása paradox módon a chicagói egyetemen - a müncheni döntést követően - menedéket talált Eduard Benešben majd hat hónapos lidércnyomás után cselekvésre sarkalló felélénkülést váltott ki. Beneš későbbi keletű memoárja idevágó sorainak tanúsága szerint kiváló érzékkel felismerte, hogy mit jelent számára a cseh-morva protektorátus létesítéséről szóló okmány. „A protektorátus Hácha általi aláírásával mentesülve éreztem magam mind ama kötelmek alól, amelyeket átmenetileg én magam OLVASÓI LEVÉL Hagyományőrző délután Örömmel tudósítok egy újabb rendezvényről, amely községünkben, Rétén zajlott. Az Új Szóban is beharangozott játszóházról, illetve hagyományőrző délutánról van szó, amelyet 1999. március 20-án tartottunk a magyar alapiskolában. Rendezvényünkön húsz gyerek (5 és 14 év közöttiek) vett részt, többen szüleikkel együtt jöttek a vettem magamra. Ennek most már vége - az ún. első republika ismét létezik!" S az újbóli életrekelés hangján Beneš szólalt meg elsőként. Az út a München előtti köztársaság felújításának a nyugati hatalmak és az antifasiszta koalíció általi elfogadtatásáig persze nem volt Beneš számára oly egyszerű. A szerző ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy amikor Beneš igyekezett teljes erőbedobással üstökön ragadni az alkalmat, az első Csehszlovák Köztársaság utolsó miniszterelnöke, a szlovák Milan Hodža a svájci Lausanne-ban gyógykezeltette magát. S betegségére hivatkozott, amikor később Ladislav Feierabend, (aki 1938-39-ben a protektorátusi kormány minisztere volt, majd Angliába emigrált, és a londoni csehszlovák kormányban is miniszteri posztot töltött be) feltette neki a kérdést: miért nem szólalt meg Benešsel egyidőben. „Ha a halálos ágyán feküdt volna, altkor is Ha a halálos ágyán feküdt volna, akkor is meg kellett volna szólalnia. meg kellett volna szólalnia" mégpedig a szlovákok nevében, jegyezte meg címére Feierabend. S itt, ebben a vonatkozásban merül fel szlovákiai magyar megközelítésből az ugyancsak elgondolkodtatásra késztető kétely, hogy igazából értelmetlen-e a ténylegesen le nem zajlott folyamatok, végbe nem ment fejlemények esélyeinek utólagos latolgatása? Valóban, mi minden alajátszóházba. Két vendég fogadta el meghívásunkat. Dobosi Anikó Naszvadról kukoricaháncsból készült használati és dísztárgyakat mutatott be. A gyerekeket meg is ajándékozta kis kosárkákkal, alátétekkel. Másik vendégünk Pálfi Andrea volt Galántáról. Vele a gyerekek üdvözlőlapokat, ablakdíszeket készítettek, valamint tojást festettek és díszítettek különböző módszerekkel. A legérdekesebbek a viasszal festett tojások voltak. Rövid előadásban felidéztük a régi vásárok hangulatát. Ennek kapcsán megtanítottunk kulhatott volna másképpen, ha Hodža is időben és Benešhez hasonló hatásfokkal színre lép? Hisz Hodža a csehszlovák államegységet vallva a müncheni döntés előtti hónapokban eljutott Szlovákia olyan autonómiájának szorgalmazásáig, mely a magyar kisebbség önigazgatása számára is perspektívát jelentett volna. Beneš viszont a hodžai elképzeléseket valójában nem vette komolyan, a szudétanémeteknek kilátásba helyezett megoldásokat is csupán átmeneti, a nyugati hatalmak irányában megegyezési szándékot bizonyítani igyekvő taktikai lépéskényszerként fogta fel. így az emigrációban kezdettől Hodža háttérbe szorítására törekedett, ami már 1939 őszén sikerrel járt. De ha mégis Hodža ragadta volna meg a kezdeményezést, és sikerül folytatnia - igaz, a München utáni helyzethez igazodva - a megelőző koncepciójával mégiscsak valamiféle folytonosságot valló politikát az emigrációban! Persze, az már feltételezésnek is merész, hogy esetleg a fasizmus leverése a közép-európai országok olyasfajta szövetkezésével járt volna együtt, mint amit Hodža az 1942-ben angolul megjelent Közép-európai föderáció című könyvében vázolt fel. Ámde Németország európai szerepét illetően abban, hogy Németország súlya és hatalma meglesz a fasizmus leverése után is, a fejlődés végül Hodžát igazolta, Benešnek a háború utáni Németország-ellenes egyoldalú Szovjetunió felé orientált külpolitikájával szemben. Igaz, Németország hatalmi terjeszkedését nem egy Hodža által elképzelt közép-európai állama gyerekekkel egy dalt, illetve játékot, az „Én elmentem a vásárba fél-pénzzeľ'-t. A másik játék, amelyet megtanultak, az ötkövezés volt, amelyet csak Rétén neveznek így, másutt kövecselés, kövécsezés a neve. Rendeztünk egy nagy versenyt is, a gyerekeknek finnugor népek találós kérdéseit kellett megfejteniük. Minden résztvevő ötletes kis ajándékot kapott. Frissítőül hagyományos ételeket szolgáltunk fel: diós kalácsot és lekváros kenyeret. A háromórásra tervezett program egy kicsit elhúzódott, mert a szövetség akadályozta meg. Németország a nyugati integráció révén vált demokratikus európai nagyhatalommá. S a várakozásokkal ellentétben bármennyire keserves is Közép-Európának az integrált Nyugathoz való felzárkózása, végső soron csak ettől várható e térség államai közötti együttműködés elmélyülése. S csak ebben a keretben várható a kisebbségek problémáinak megnyugtató kezelése is. Hodža ezt az általa elképzelt föderáción belül is megmaradó államhatárok és kisebbségek meglétével összekapcsolt anyaés szomszéd ország közötti reBeneš viszont a hodžai elképzeléseket nem vette komolyan. cjprocitásban látta, amin, persze, nem dekára és centire kimért viszonosságot, hanem a kisebbségekért viselt kölcsönös felelősséget értett. Az álomnak számító föderációs összefogástól ugyan messze elmaradva, de vajon nem ez tűnik-e a legcélravezetőbb útnak ma is? Csakhogy az első világháború utáni történelemszemléleti illúziók és ábrándok helyett képesek va

L gyunk-e azokat a tendenciákat is felfedezni a múltban, amelyek nem valósultak meg, jó időre eltűntek, s aztán egyszer csak búvópatakszerűen újra előbukkantak a történelem eleve elrendeltnek hitt sodrásából? A szerző történész, a Szlovák Tudományos Akadémia Politológiai Intézetének munkatársa gyerekek nagyon élvezték. Örömmel vitték haza a saját kezűleg készített húsvéti díszeket. A szervezők számára az volt a legnagyobb elismerés, amikor az egyik szülő megjegyezte: „Ilyen minden szombaton lehetne." A gyerekek is azon a véleményen voltak, hogy havonta szervezhetnénk hasonlót. Ez volt Rétén az első játszóház, és mivel van rá igény, hogy hagyományt teremtsünk belőle, már tervezzük is a következőt. Sloboda Mária Csemadok-titkár Réte