Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-22 / 67. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 22. SPORTVILÁG - eredmények 13 LABDARÚGÓ MARS SZUPERLIGA, 19. FORDULÓ Meglepetésre otthon vesztett pontot a trencséni és az eperjesi együttes Hengereltek a privigyeielc Pozsony. Kevesen számítottak arra, hogy a trencséni együttes hazai környezetben csak döntetlenezik a besztercebányai csapattal. A nagyszombati Spartak a félidőben még vesztésre állt a Dubnica ellen, ám a szünet után négy gólt lőttek a vendéglátók. ÖSSZEÁLLÍTÁS A sérült Tittel és Ujlaky nélkül fogadta a Spartak a Dubnicát, meglepetésre a vendégek szereztek vezetést. Mezőnyfölényben futballoztak az esélyes nagyszombatiak, ám az első 45 percben nem sikerült a hálóba találni. Szünet után viszont szinte már csak egy csapat volt a pályán, és a vendégek portása négy ízben tehetetlennek bizonyult. Ha jobban odafigyeltek volna a csatárok, még több gólt is lőhettek volna. A mérkőzés végén a szurkolók vastapsa mellett vonultak az öltözőbe a hazaiak, pedig az első félidőben még füttykoncert is hallatszott a lelátóról. . A kassai FC tavaszi második győzelmét aratta a homonnai gárda ellen, de a jó játékkal ezúttal is adósak maradtak Ján Zachar edző védencei. A mérkőzés egyetlen találatát a hátvéd Novák szerezte, Zvara szöglete után lőtt Bélán kapujába. A hajrában növelhette volna előnyét a bajnok, a csereként beállt Németh Szilárdot Dajkus a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte, azonban Zvara tizenegyesét a homonnaiak kapusa hárította. Végig fölényben Jozef Majoroš (csíkos mezben) 11-esből szerezte a ligetiek első gólját a nyitraiak elleni találkozón (Eugen Vojtíšek felvétele) futballoztak a vendéglátók, ám a kapu előtt elfogyott a tudományuk. Trencsénben közepes színvonalú találkozót látott a közönség, az Ozeta Dukla a megszokottnál lényegesen gyengébb teljesítménnyel rukkolt ki. Az első félóra végén Horvatovič átadása után Kulla talált a besztercebányaiak hálójába, majd nem sokkal a félidő lefújása előtt Fabuš szabadrúgásból növelte az előnyt. Fordulást követően a vendégek diktálták az iramot, és Libič fejesével szépített. Nem sokkal később Faktor 18 m-es bombája a bal felső sarokban kötött ki. A hajrában elkeseredetten támadtak a trencséniek, de nem sikerült megszerezniük a győztes találatot. A játék képe alapján a döntetlen igazságosnak mondható. Két ellentétes félidőt hozott a rózsahegyi együttes eperjesi vendégjátéka. Az első játékrészben a keletiek uralták a középpályát, több formás támadást is vezettek, azonban a vendégek jól védekeztek. Az első félóra végén Valkučákot szabálytalanul szerelték a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Šoltís biztosan értékesítette Szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak a rózsahegyiek, de komoly gólhelyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Két perccel a befejezés előtt a csereként beállt Majoroš egyenlített. Privigyén jól sikerült a 66 esztendős Oldrich Bríza vezetőedző bemutatkozása, a bányászcsapat sima ötössel küldte haza a bártfai gárdát. Főleg Perniš volt elemében, a hazaiak csatára három alkalommal iratkozott föl a góllistára. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, ha a hazaiak jobban odafigyelnek, nagyobb zakót kaphatott volna a sereghajtó. Húsz perccel a mérkőzés vége előtt még a Tauris labdarúgó-csapata vezetett a zsolnai stadionban Mi történt a rimaszombati védelemmel? ZSIGARDI LÁSZLÓ Zsolna. Olyan óvatosan futballoztak a játékosok a mérkőzés elején, mintha a kezdőrúgás előtt megegyeztek volna abban, hogy messziről elkerülik egymást. Szerencsére a továbbiakban is elmaradt az adok-kapok, csak a labdát rúgták a pályán lévők, a játékszer azonban több ízben megtréfálta a szuperligás labdarúgókat. Mentségükre szolgáljon, hogy a kezdés előtti negyedórás havaseső miatt igencsak csúszós volt a talaj. Az első helyzetre (és a szabálytalanságra) a 15. percig kellett várni. Ekkor a feltűnően nehézkes és bizonytalan Kaličiak lyukat rúgott az ötösön, ám Mintái - a hazai szurkolók nagy bánatára - mellé gurított. Hét perc múlva ismét tárcán kínálta fel a gólszerzést a gömöri védelem, ezúttal Žemlík célzott pontatlanul. A 27. percben ismét kimaradt egy nagy hazai helyzet, ezúttal Kakas kapusnak köszönhetik a vendégek, hogy megúszták gól nélkül. A 31. percben előremerészkedtek a rimaszombatiak, és majdnem vezetést szereztek: Sýkora beadását a Tauris legjobbja, Csányi a felső lécre pöckölte. Másodperceitkei a szünet előtt az üresen árválkodó Trhančík kapáslövése szintén a felső lécről pattant ki. Kilenc perccel a fordulás után a közel 2000 néző a kassai Zvolánek játékvezetőt szidta, aid büntetőt ítélt a hazaiak ellen. Történt ugyanis, hogy Holec kapus és Ondráš egymásra várt, Piszár ügyesen kiugrott, majd átesett a vetődő hazai portáson. A vitatható 1 l-est Sýkora a bal alsó sarokba lőtte. Négy perccel később egy formás akcióból növelhették volna előnyöket a fehér mezben játszó zöld-fehérek, de Sýkora jobb oldali beadását Piszár az ötösről mellé perdítette. Gólt érdemlő, látványos akció volt! Ezután váratlanul visszaestek a rimaszombatiak, szinte percenként veszélyben forgott a kapujuk. A 61. percben Barčík 18 m-es szabadrúgása a felső lécen csattant, majd a 70. percben Kakas kiöklözött egy beadást, két játékostársa is elvétette a labdát, a csereként beállt Kurek pedig a hálóba bombázott. Tizenegy perc múlva megint ünnepelhettek a nagy kedvvel futballozó házigazdák. Barčík beadását a tétovázó Kaličiak és Olejník gyűrűjében az ugyancsak csereként beállt Kostolanský értékesítette. A 88. percben újra ő próbálkozott, ám fordulásból centiméterekkel mellé lőtt. A rimaszombatiak durva védelmi hibáknak köszönhetik, hogy pont nélkül távoztak a 70. percig elképzelés nélkül futballozó zsolnaiak otthonából. Érdekességek - szögletarány 7:4; kapura tartó lövések: 5:2, mellé: 8:4; szabálytalanságok 13:15. Állítólag megbüntették volna a zsolnai játékosokat, ha szombaton nem nyernek a rimaszombatiak ellen Daňlco: Egyesek nagyon elkeserítettek! ÖSSZEÁLLÍTÁS Zsolna. Zord, szeles idő, helyenként havaseső fogadta a Žilina—Rirri. Sobota szuperligás labdarúgó-mérkőzés főszereplőit és didergő nézőit. Az egyik szurkoló viccesen megjegyezte: „Örüljünk, hogy nincs bokáig érő hó!" A közeli hegyek bizony még a telet idézték. A helyi lap arról cikkezett, hogy ha nem nyernek a zöld-sárgák, akkor a szakvezetés megbünteti őket. Az MŠK menedzsere ezt cáfolta, s kijelentette: „Ján Slota klubelnök (a közelmúltban tankokkal fenyegette meg Budapestet - a szerk. megj.) ilyet nem mondott, azonban az egyik kolléga, aki az ominózus cikket írta, megerősítette a hírt, s mosolyogva hozzátette: „Az SZNSZ-vezér nemigen tudja, mit mond, amikor felönt a garatra!" Különben a hazai szurkolók meglepően barátságosak voltak, csak a vitatható tizenegyes után „vették elő" a magyar kártyát. Ám a győzelem után már csak a hazai kedvenceket ünnepelték. Miroslav Turianik, a zsolnaiak másodedzője kiemelte védencei küzdeni akarását: „A jogtalan tizenegyes után felpörgettük az iramot, és képesek voltunk fordítani. Ez is azt bizonyítja, hogy van tartása az együttesnek. Ha nem nyerünk, akkor - egészen biztos - Zvolánek játékvezető számlájára írjuk a vereséget. Ilyen tizenegyest csak az ítélhet meg, aki az ellenféllel szimpatizál. Holec ugyanis kipöckölte a labdát Piszár elől, aki látványosan átesett a kapusunkon. A bíró először szögletet ítélt, majd óriási meglepetésre a büntető pontra mutatott. Mindent összevetve: az igazságtalan tizenegyes után sokkal jobbak voltunk és megérdemelten nyertünk. Alaptalanok azok az állítások, hogy játékosainkat megbüntették volna, ha nem nyernek!" Andrej Daňko, a rimaszombatiak mestere igencsak bosszús volt a zsolnai 90 perc után: „Egyesek nagyon elkeserítettek! A kiesés ellen küzdünk, megszerezzük a vezetést, és a hajrában gyermeteg védelmi hibáknak köszönhetően elszórakozzuk az előnyt. Nem hittem volna, hogy pont nélkül zárjuk a találkozót. Mindkét gólt hihetetlen védelmi hibából kaptuk, csak azt szeretném tudni, hol voltak a közel kétméteres hátvédeink." A szomorú rimaszombatiak nagyon siettek, hiszen alig 40 perccel a meccs után buszba ültek, s gyorsan hazautaztak. Szinte biztos, hogy ma, a játékosértekezleten ismét téma lesz a zsolnai 1:2. (zsi) MÉRKŐZÉSRŐL MERKOZESRE Spartak Trnava-ZŤS Dubnica 4:1 (0:1) Góllövők: Gomes (47., 82.), Formanko (66.), Timko (88.), ill. Bari (8.). Játékvezető: Weiss, 7500 néző. Sárga lap: Kostka, Kováč, Nosický. TRNAVA: Susko-Hrabal, Jakirovics, Karhan, Leitner (46. Kostka)-Bališ (83. Bugár), Horký, Krištofík (28. Tomovčík), Formanko-Timko, Gomes. DUBNICA: Kováč-Šupka, Hevessy, Nosický, Homér-Bari (81. Straka), Turza, Polách, Bochnovič (61. P. Suchý), A. Suchý-Nemečkay (81. Jenes). ODu Trenčín-B. Bystrica 2:2 (2:0) Góllövők: Kulla (32.), Fabuš (45.), ill. Libič (58.), Faktor (67.). Játékvezető: Gádoši, 6400 néző. Sárga lap: Horvatovič, Poljovka. TRENČÍN: Lipčák-Konečný, Valachovič, Schulz, Šmelko (75. Cifranič)-Kisel, Horvatovič, Hanko, Kulla (69. Hudek)-Fabuš, Mati (62. Rožník). B. BYSTRICA: Juračka-Poljovka, Karásek, Helbich-Strelec (69. Karasy), Faktor, Libič, Malatinský (46. Boháčik), Klimpl (46. Bažík)-Kostúr, Rusnák. Tatran Prešov-Ružomberok 1:1 (1:0) Góllövők: Šoltís (31. - 11-esből), ill. Majoroš (88.). Játékvezető: Barczi, 3800 néző. Sárga lap: Hadviger, Huťka, Šafranko, Mydliar. PREŠOV: Zítka-Trutz, Urban, Hadviger (62._ Ďorď)-Filip, Kianek, Valkučák, Hlinka, Seman-Kožuch, Šoltís (85. Piatka). RUŽOMBEROK: Trabalík-Mintál, Rataj, Melicherčík, Laurinc-Hazucha (46. G. Majoroš), Huťka (32. Bakos), Šafranko, Vítek (61. Macko)-Vyskoč, Mydliar. 1. FC Košice-HFC Humenné 1:0 (1:0) Góllövő: Novák (28.). Játéltvezető: Bezák, 2000 néző. Sárga lap: Čišovský, Sečeň. Kiállítva: Fajkus (80.). FC KOŠICE: Seman-Špilár (46. Piroško), Dzúrik, Novák, Gerich-Janočko, Zvara, Zátek, Ljubarszkij-Slicho, Nemec (75. Németh). HUMENNÉ: Belán-Sečeň, Fajkus, Hane, Kasana-Čišovský (46. Murinčák), Sninský (46. Obšitník), Jantek, Micák-Sovič (72. Černega). Žilina-Tauris Rim. Sobota 2:1 (0:0) Góllövők: Kurek (69.), Kostolanský (81.), ill. Sýkora (55. - 11esből). Játékvezető: Zvolánek, 1800 néző. Sárga lap: Trhančík, Hluško, Ungvölgyi. ŽILINA: Holec-Drahno, Hluško, Ondráš, Kopecký-Mikula (63. Reiter), Mintái (19. Kurek), Ďurica, Trhančík-Barčík, Žemlík (46. Kostolanský). RIM. SOBOTA: Kakas-Olejník, Pavics, Kaličiak-Paľo, Grendel (84. Mészáros), Džubara, Csányi, Ungvölgyi-Piszár, Sýkora (79. Wallner, 90. Adamčík). Baník Prievidza-BSC Bardejov 5:0 (3:0) Góllövők: Perniš (8., 39., 80.), Rimanovský (20. - 11-esből), Holmik (65.). Játékvezető: Kopča, 2000 néző. Sárga lap: Heredoš. PRIEVIDZA: Hrdina-Halaška, Urblík, Hornák-Oršula, Holmik, Hoksa (69. Móder), Štofan, Rimanovský-Perniš (83. Goga), Papranec (74. Bilík). BARDEJOV: Heredoš-Kmecík, Horochonič, Friga-Jacko, Varga, Desiatnik (90. Babčák), Spišák (86. Juriščin), Stoják-Kočiš, Bilčík (70. Kaščák). Artmedia Petržalka-FC Nitra 2:1 (1:0) Góllövők: Majoroš (23. - 11-esből), Vašík (80.), ill. E. Hrnčár (69.). Játékvezető: Benedik, 3900 néző. Sárga lap: Zárecký, Vašík, Mucha, Haša, Lőrinc, Benčík, Kotula. Kiállítva: Lúrinc (51.) . PETRŽALKA: Čobej-Orabinec, Kuna, Baliak, Karnas-Žiga (82. Mores), Majoroš (90. Erős), Zárecký, Vašík-Maixner (72. Strelec), Medveď. NITRA: Mucha-Dojčan, Haša, Vojvoda (46. Lőrinc), Ďatko-Ševčík, Súkenník, Óndrovič (26. Kotula), E. FIrnčár-Benčík (64. Klago), Hodúr. A korábban bírált Vašík volt a mezőny legjobbja Már tavasszal is nyertek SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Zuhogó esőben, mélytalajú pályán került sor a találkozóra. A mérkőzés előtt nagyon fogadkoztak a tartalékos hazaialt Filipko és Juriga sérülés, Debnár és Tomáš eltiltás miatt hiányzott, hogy végre megszerzik első tavaszi győzelmüket. Magabiztosak voltak a nyitraiak is, hiszen az utóbbi három összecsapáson öt pontot szereztek és még gólt sem kaptak. Jobban kezdtek a ligetiek, de mindkét együttes idegesen futballozott, rengeteg volt a pontatlan átadás. A 23. percben Vašík mintaszerű átadását követően Medveďet Mucha kapus csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Majoroš biztosan értékesítette. Negyed órával később Kamas Kotulával ütközött, Benedik játékvezető ezúttal a nyitraiak javára ítélt tizenegyest. Hrnčár középre lőtt büntetőjét Čobej kapus hárította. Fordulást követően valamelyest javult a játék színvonala, Maixner próbálkozását Mucha lábbal mentette. Az 52. percben emberhátrányba kerültek a vendégek, a csereként beállt Lőrinc felrúgta Vašíkot, mivel már korábban begyűjtött egy sárga lapot, mehetett zuhanyozni. Mindössze hét percet töltött a pályán... Nem sokkal később Vašík lövésénél is kitett magáért a nyitraiak kapuvédője. Majd formás támadás végén a kiugró Medveď nemcsak Muchát, hanem a kaput is átemelte. A jól játszó Vašík közeli fejesét Mucha ujjheggyel tornázta kapu fölé. Húsz perccel a befejezés előtt váratlanul egyenlítettek Jozef Prochotský védencei: gyors támadás végén Kl'ago Hrnčárt szöktette, aki nem teketóriázott, a jobb alsó sarokba lőtt. Ezt követően elkeseredetten támadtak a ligetiek, Medveď és Vašík puskázott el egy-egy lehetőséget. A hajrában a korábban sokat kritizált Radovan Vašík hét méterről megszerezte az Artmedia győztes találatát.