Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám, csütörtök
POLITIKA uJ SZo 1999. MÁRCIUS 810. A régi álom nagy ára Róma. Nem elhanyagolható árat fizetett a pápa annak a régi álmának a megvalósulásáért, hogy végre látogatást tehessen egy ortodox többségű országban: nem keresheti fel a Romániában élő legjelentősebb katolikus közösséget, az erdélyi magyarokat - állapították meg olasz megfigyelők. II. János Pál három napot tölt májusban Romániában, de látogatása csak a fővárósra, Bukarestre korlátozódik. Az Erdély ügyében született kompromisszum ellenére az út jelentős mérföldkő a pápa ökumenikus terveiben - mutatnak rá Rómában. (MTI) NATO-vezetők Budapestre Budapest. Martonyi János külügyminiszter meghívására a NATO főtitkára, Valamint a védelmitámogatási kérdésekért felelős helyettese is ellátogat a következő napokban Budapestre - közölte tegnap Horváth Gábor külügyi szóvivő. Javier Solana a magyar fővárosban részt vesz a fegyveres erők és rendvédelmi szervek vezetőinek értekezletén. Norman Ray helyettes NATO-főtitkár Szabó János honvédelmi miniszter meghívására ma és holnap tartózkodik Magyarországon. (MTI) Magyarország immár a NATO teljes jogú tagjaként fogadhatja a főtitkárt (Archívum) Szkuratov még marad Moszkva. Jurij Szkuratov orosz főügyész felmentési kérelmét tegnap • nem fogadta el az orosz törvényhozás felsőháza. Ezzel szembeszállt Borisz Jelcin elnökkel, aki február elsején elfogadta a főügyész „egészségügyi okok" miatt beadott kérelmét. A főügyész elismerte: „a privatizációban is érdekelt, magas beosztású állami hivatalnokok" és egyes iparmágnások igyekeztek eltávolítani őt posztjáról, s ez vezetett viszonya megromlásához a Kremllel. (MTI) Angolai elutasítás Luanda. Az angolai kormány kedden elutasítottta az Afrikai Egységszervezet (AESZ) felhívását, hogy kezdjen béketárgyalásokat saját országa és a szomszédos Kongó lázadó csoportjaival. Luanda nyilatkozatban szögezte le, hogy az AESZ kezdeményezése „sötét célokat" szolgál, „egyetlen célja, hogy tisztára mossa Jonas Savimbi (angolai lázadó vezér) imázsát". (MTI) A német kancellár tárgyalásai az EU-válságról Csalásellenes hivatal Gyászolnak a Tafej család asszonyai a koszovói albánok lakta Grejkovceban. A szerb katonák négy családtagjukat lőtték le hétfőn a falu határában, amikor tűzifát gyűjtöttek. (ČTK/AP) A hathatalmi csoport semmi esetre sem hajlandó újratárgyalni a megállapodásokat Belgrád hazardíroz Párizs. A belgrádi küldöttség hajthatatlan: elutasítja a tárgyalásokat a koszovói nemzetközi rendezési terv biztonsági részéről, sőt az autonómia-megállapodás számos lényegi részének újratárgyalását követeli. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A hathatalmi csoport külügyminiszterei ilyen körülmények között hamarosan eldöntik, hogy érdemes-e folytatni a párizsi konferenciát. Á francia fővárosban tegnap harmadik napja tartott a rambouillet-i tárgyalásokat követő újabb forduló. Miután a koszovói albán küldöttség biztosítékokat adott arról, hogy elfogadja a nemzetközi átmeneti rendezési javaslatot - így a tartomány feletti jugoszláv fennhatóságot, a NATO-erők jelenlétét és az UCK leszerelését -, a nyomás immár Belgrádra irányul. Milan Milutinovics szerb elnök a belgrádi küldöttség nemhivatalos vezetője, Szlobodan Milosevics elnök bizalmasa - Párizsban tegnap kijelentette: a politikai megállapodás felülvizsgálatát követelik, s javaslataikra írásos választ várnak. Delegációjuk egyik tagja megerősítette: a katonai vonatkozásokat illetően hajthatatlanok, „nem engedhetjük meg egy koszovói állam létrejöttét saját területünkön". Az amerikai Christopher Hill és az osztrák Wolfgang Petritsch, az EU megbízottja leszögezték, hogy szó sem lehet az eddig elértek felülvizsgálatáról. Legfeljebb technikai módosításról készek tárgyalni, de nem akarják veszélyeztetni a koszovói albán fél „igenjét". A tárgyalásokon részt vevő egyik európai diplomata szerint a szerb küldöttség úgy viselkedik, mintha nem lennének tudatában a helyzet komolyságának. Mint mondotta, „senki nem akarja a légicsapásokat, de ha ez marad az egyetlen mód, hogy kikényszerítsük a rendezést, erre is készek vagyunk". Tegnap délután Párizsba érkezett James Rubin amerikai külügyi szóvivő. Amerikai diplomáciai források látogatását azzal magyarázták, hogy a Koszovókonferencia zsákutcába jutott. Az USA párizsi nagykövetsége ugyanakkor cáfolta, hogy Madeleine Albright külügyminiszter a francia fővárosba készülne. Emberiség elleni bűntett Belgrád. A finn igazságügyi orvosszakértő csoport befejezte vizsgálatát annak a 40 koszovói albánnak az ügyében, akik január közepén Racak településnél vesztették életüket. Helena Ranta, a csoport vezetője úgy vélte: „a legvalószínűbbnek az látszik, hogy fegyvertelen polgári személyek" voltak az áldozatok, akik „emberiség elleni bűntett következtében" vesztették életüket. Ezzel közvetve cáfolta azon szerb állításokat, hogy az áldozatok fegyveres albánok lettek volna, akik a szerb rendőrökkel vívott tűzpárbajban estek el. Ranta azonban tartózkodott attól, hogy a vitatott körülmények között történt gyilkosságokat bárkinek a számlájára írja, s kerülte a „tömegmészárlás" sző használatát is. Nem csoportja feladata a gyilkosságok körülményeinek minősítése-mondta. (MTI) HIRHATTÉR Sorsdöntő választás lesz ONDREJCSÁK RÓBERT Meghatározó lehet az ország jövője szempontjából a hétfői algériai elnökválasztás, hiszen tétje nagy: újabb jelentős arab ország válhat a szélsőséges iszlám erők cselekvő karjává. Ha ezt sikerül is megakadályozni, még mindig kérdéses, demokrácia lesz-e Észak-Afrika legnagyobb területű országában, vagy pedig megőrzi hatalmát az eddigi katonai vezetés. Igaz, a mindenható hadsereg hivatalosan kinyilvánította pártatlanságát, de egyértelmű, kinek „drukkol". Favoritja a volt külügyminiszter, Abdul Aziz Bueftita, mert rajta keresztül megőrizhetné befolyását. Legutóbb 1992-ben volt elnökválasztás Algériában. Akkor az iszlám erők sikere szinte biztos volt, de a hadsereg „török módra" közbelépett: eltörölte a választások második fordulóját és betiltotta az iszlám erőket. Ez véres polgárháborút robbantott ki, amely azóta 70 ezer áldozatot szedett. A hivatalos körök az ártatlan lakosok lemészárlásáért a szélsőséges halálkommandókat teszik felelőssé, de a vádakat, melyek szerint sok gyilkosságot maga a hadsereg követett el, hogy befeketítse a szélsőségeseket, senkinek sem sikerült meggyőzően cáfolnia. A mostani választások megrendezését a két fél között 1997-ben megkötött tűzszünet tette lehetővé, mely után az áldozatok száma is csökkent, de még így is csak a főváros, Algír tekinthető biztonságosnak. Összehasonlítva az 1992-es állapotokkal, a mostam helyzet sokkal összetettebb. Akkor a választás kétesélyes volt, míg most hét jelölt verseng a választók kegyeiért, így a második forduló utáni végeredmény, és főleg annak következményei nagyon bizonytalanok. Pedig a változások az egyre mélyülő gazdasági válság miatt is sürgetőek. A polgárháború kirobbanását követő harcok anarchiába sodorták az országot, ráadásul Algéria bevételeinek legnagyobb része az olajexportjából származik, az olaj ára viszont drasztikusan csökkent. Ennek következménye, hogy emberek ezrei, főleg könynyen fanatizálható fiatalok kerültek az utcára, akik végső elkeseredésükben a valláshoz fordultak. És éppen ők az iszlám állam megteremtéséért és az iszlám törvénykezés bevezetéséért harcolók erős bázisa. Külföldi támogatásra is számíthatnak, egyrészt a szomszédos Líbiától, s természetesen az iszlám fundamentalizmus afrikai fellegvárától, Szudántól, melyet valószínűleg Irán Iát el nemcsak ideológiával, hanem pénzzel és fegyverrel is. Algériával kapcsolatban nagyon kényes az ország volt urának (1962-ig), Franciaországnak a helyzete. Párizs alapvető érdeke, hogy Algériában helyreálljon a nyugalom, csituljon a menekülthullám, hiszen már most is 3 millió arab él a volt anyaországban. Franciaország tart a társadalmi béke veszélyeztetésétől, esedeg a terrorcselekmények növekedésétől, de tekintettel a múltra, közvetlen beavatkozása egyszerűen kizárt. Végső soron tehát az algériai elnökválasztás eredménye az európai helyzetre is hatással lesz. HIROSSZEFOGLALONK Bécs/Brüsszel. Gerhard Schroder német kancellár tegnap villámlátogatást tett Bécsben. Viktor Klima kancellárral folytatott megbeszélése után a német politikus a sajtóval közölte: nem akar jóslásokban bocsátkozni az új Európai Bizottság személyi összetételéről, de Jacques Santer egész biztosan nem lesz ismét a testület elnöke. Schroder valamennyire óvatosabban fogalmazott, mint kedd este Londonban. Most már nem mondta biztosra, hogy a jövő heti berlini EUcsúcstalálkozón megszületnek a bizottságról a személyi döntések. Ugyanakkor a pénzügyi szabálytalanságok vádja miatt lemondott EB tegnap azt követelte az Európai Unió tizenöt tagországától, hogy mielőbb válasszák meg utódját. Szokásos szerdai ülésén elfogadott közleményében a bizottság leszögezi, hogy tagjainak - húsz főbiztosról van szó - sem kedve, sem szándéka nincs tovább hivatalban maradni a feltétlenül szükségesnél. Az Európai Bizottság tegnap elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében független csalásellenes hivatal alakul a testületen belül. Az intézetnek a lehető legteljesebb. függetlenséget biztosítják, de munkáját egy - ugyancsak független személyekből álló - felügyelőbizottság ellenőrzi majd. Magyar-szlovák-osztrák együttműködés Gyors eredmények MTI-HIR Pápa. Március végéig megalakítják azt a közös szakértői munkacsoportot, amely három hónap múltán javaslatokat tesz Magyarország, Ausztria és Szlovákia sport- és ifjúsági együttműködésére -jelentette be tegnap Pápán Deutsch Tamás magyar ifjúsági és sportminiszter, miután első alkalommal tartottak e témakörben háromoldalú egyeztető megbeszélést. A zárt ajtók mögötti tanácskozáson részt vett a sport és ifjúsági ügyekkel foglalkozó Peter Wittmann osztrák kancelláriai államtitkár és Milan Ftáčnik szlovák oktatási miniszter. A megbeszélés után a tárgyaló felek egybehangzóan azt emelték ki, hogy már az első megbeszélés eredményeket hozott. Máris elhatározták, hogy a lehetőségekhez mérten összekapcsolják a három ország ifjúsági szolgáltató irodáinak információs rendszerét, ezzel is segítve az ifjúsági turizmust. Arab kormányfőjelölt az izraeli választáson Példátlan próbálkozás MTI-HIR Jeruzsálem. Azmi Bsara, a Balad arab párt elnöke bejelentette, hogy kormányfőjelöltként indulni kíván az izraeli választáson. Ez az első eset Izrael történetében, hogy arab származású jelölt is ringbe száll a miniszterelnöki székért. A döntés az izraeli arab politikai erők taktikájának megváltozását jelzi. Az előzetes közvélemény-kutatások szerint Azmi Bsara - a Bír Zeit egyetem professzora, a filozófia doktora - az arab lakosság szavazatainak 55 százalékára számíthat. Jelöltségét ugyanakkor támadják bizonyos arab szervezetek - például a Demokratikus Arab Párt-, mert úgy vélik, hogy a szavazatok megosztásával gyengíti az arab tábor politikai súlyát. Emberjogi szervezetek Pinochet ügyéről Chilében megúszná MTI-TUDÓSÍTÁS London. A lordok házának bírái szerdán hozzák nyilvánosságra döntésüket Augusto Pinochet mentelmi jogának ügyében közölte tegnap a felsőház szóvivője. A tábornok immár ötödik hónapja van háziőrizetben Nagy-Britanniában. Chilében lehetetlen lesz emberiség ellen elkövetett bűncselekmények vádjával felelősségre vonni Pinochet tábornokot, ha a lordok háza úgy döntene, hogy a chilei szenátor volt államfőként mentességet élvez, nem adható ki Spanyolországnak, és szabadon távozhat hazájába állapította meg az Emberi Jogi Ligák Nemzetközi Szövetsége. Jelentése szerint három fő akadálya van ennek: az 1978-as amnesztiatörvény, a katonai bíróságok túlsúlya az emberi jogi kérdések vizsgálatában és Augusto Pinochet örökös szenátusi tagsága. Beépített ügynökök a láthatáron Szigorodik a Btk. ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Kedden a kormány törvény-előkészítő testülete elfogadta az igazságügyi minisztérium által kidolgozott Btkmódosítás javaslatát, amely a jövő héten kerül a kormány elé, és akár már a májusi ülésen a parlament is foglalkozhat vele - tájékoztatott Ján Čamogurský. Az igazságügyi miniszter elmondta: a módosítás elsődleges célja a korrupció viszszaszorítása - beépített ügynökök intézményének létrehozásával -, a gazdasági bűncselekmények csökkentése, valamint a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekményekre kiszabható büntetések szigorítása. Čamogurský kizárta annak lehetőségét, hogy a beépített ügynökök visszaélnének jogkörükkel, mivel csak a korrupció alapos gyanúja esetén lehetne őket „bevetni", és csak akkor, ha ez lenne az utolsó bizonyítási lehetőség. Ha valaki pedofil témájú képeket birtokol, akkor - a javaslat szerint akár egy évi szabadságvesztéssel is sújtható. Egytől öt évig terjedő börtönbüntetés vár arra, aki ilyen jellegű képet ad át másoknak, mivel ez már terjesztésnek minősül, (levi)