Új Szó, 1999. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1999-03-17 / 63. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. MÁRCIUS 797. Sport/TÉvé és rádIÓ - szombat Sok községben úgy érzik a polgárok: saját magukon kívül senkire sem számíthatnak igazán Csökkenő belvíz, apadó folyók Az utóbbi napokban bekö­vetkezett enyhe időjárás hatására a bel- és árvízzel fenyegetett keleti régiók­ban tegnapra jelentősen normalizálódott a helyzet, de sok településen még mindig gondot okoz a ta­lajból feltörő víz. TŐKETEREBES, NAGYMIHÁLY Mint azt a regionális vízügyi igazgatóságok illetékeseitől megtudtuk, a folyók szintje csökken, a legmagasabb a vízál­lást a Bodrogon mérték, ahol tegnap 892 cm volt a vízállás, ami több mint 30 cm-rel maga­sabb a többéves átlagnál. A töb­bi keleti folyó szintje csökken, apadás állt be a Tiszán, a Lator­cán és az Ungon is. Viszont sok helyen nehezíti a helyzetet, hogy a településeken és azok környékén nagy területeket ural a belvíz, annak ellenére, hogy az utóbbi napokban" lényegesen csökkent a vízzel borított terüle­tek nagysága a délkeleti térsé­gekben. Mind a Nagymihályi já­rás déli részén, mind a Bodrog­közben csökken a vízmennyi­ség, ám a folyók és a holtágak A nagymihályi Nafta Východ Rt. vesztesége a viznek „köszönhetően" napi egymillió korona (TA SR-felvétel) mentén nem sokat változott a helyzet. Sok településen a kutak és pincék víz alatt állnak, és az önkormányzatok anyagi helyze­te nem mindenütt teszi lehetővé a víz elszivattyúzását, illetve el­vezető csatornák létesítését vagy a meglévők rendbe hozás­át. Sok helyen úgy érzik, magu­kon kívül senkire sem számít­hatnak. Mint mondták, így volt ez a hóval, s most ezt tapasztal­ják az ár- és belvízveszély idején is. Mint azt az egyik település polgára is megjegyezte: „a Bod­rogköz senkit sem érdekel, a vi­lág végén vagyunk". Az ár és a belvíz ugyan levonulóban van, de a víz még továbbra is sok gondot okoz a délkeleti térség­ben. (kat) A HTMH helyettes titkára mondott beszédet A szabadságharcra emlékeztek Eredményt hirdetett a Palóc Társaság Két első díj vándorolt Felsőpatonyba NAGYKAPOS Színes kulturális műsorral emlé­keztek meg március idusának 151. évfordulójáról hétfőn Nagykaposon. A műsorban a helyi magyar taní­tási nyelvű alapiskola tanulói és az Erdélyi János Vegyeskórus lé­pett fel. A Csemadok városi szer­vezete által szervezett emlékün­nepségen König Helmut, a Hatá­ron Túli Magyarok Hivatalának helyettes titkára mondott ünne­pi beszédet, melyben hangsú­lyozta: a magyar szabadságharc és forradalom örök hagyatéka a demokratizálódás folyamatá­ban a nemzetek és nemzetisé­gek összefogása, egymás jogai­nak tiszteletben tartása és a nemzeti konszenzus megterem­tése. A résztvevők megkoszo­rúzták Erdélyi János emléktáb­láját, majd a millecentenáriumi emlékműnél helyezték el a ke­gyelet és megemlékezés koszo­rúját. (kat) IPOLYVARBÓ Idén is a járási március 15-i ün­nepség keretében került sor a Pa­lóc Társaság által a Magyar Kul­túra Napja alkalmából meghirde­tett pályázat eredményhirdetésé­re és a díjkiosztásra. Mint azt Ur­bán Aladár, a Társaság elnöke el­mondta, 52 alkotás érkezett a pá­lyázatra. A zsűri az alapiskolások kategóriájában megosztott 1-3. díjat adott ki. Pollák Szabolcs és Mezei Péter (a felsőpatonyi alap­iskola tanulói) vitték el a pálmát Dúló Angelika (Ipolyság) és Récsey József (Párkány), ill. Régi Tamás és Cseri Zsuzsanna (I­polybalog) elől. A középiskolá­sok kategóriájában Bodonyi Betti (Balassagyarmat) és Lengyel Me­linda (pozsonyi gimnázium) osz­tozott az 1. díjon, két ipolysági gimnazista, Vanek Annamária és Mihály József a 2., Ham Ildikó (komáromi gimnázium) és Pin­des Krisztina (udvardi szakkö­zépiskola) a 3. díjat kapta, (bgy) A kereszténydemokraták és a demokrata párt képviselői szerint más forrásokat kellene keresni Áprilistól lcétkoronás emelés várható KASSA A vártnál talán kevésbé parázs vitát követően a kassai városi képviselő-testület kompromisz­szumos megoldást hozott a me­netjegyek ügyében. Ha az illeté­kesjárási hivatal is aláírja a dön­tést, április elsejétől a városi tö­megközlekedésben az eddigi hat helyett nyolc koronába kerül majd egy jegy, a havi bérlet ára pedig 240-ről 280 koronára emelkedik. Ugyancsak április elsejétől Saca városrész a második árzónába kerül, a központból odautazok tizenhárom koronát lesznek kénytelenek fizetni egy jegyért. Ezt a javaslatot egyébként a vá­rosatyák egyszer már elvetették, mondván, hogy a sacaiak egy ilyen intézkedéssel meg lenné­nek károsítva. A kereszténydemokraták és a demokrata párt képviselői egy­értelműen elítélik az emelést, szerintük más forrásokat kelle­ne keresni a városi tömegközle­kedési vállalat anyagi helyzeté­nek javítására. A drágábbjegyek miatt valószínűleg a feketén utazók száma is növekedni fog. Jelenleg az utasok mintegy 10 százaléka száll fel jegy nélkül a járművekre, (juk) CICE Emléktáblát avattak A szabadságharc költőjének avattak emléktáblát vasárnap Gicén. Az ünnepség keretében felléptek az alapiskola tanulói, il­letve a Csemadok tornaijai alapszervezetének az énekkara. Balajthy Lajos mondott ünnepi beszédet. A Petőfi-emléktáblát egyébként a magyarországi Brockó család ajándékozta a falu­nak annak apropóján, hogy Brockó tanár úr Gicén született, (tt) SZENC Kitüntetett Csemadok-alapszervezet Országszerte folytatódnak a Csemadok megalapítása 50. év­fordulója alkalmából rendezett ünnepségek, megemlékezések. Az OT kitüntette a szenei alapszervezetet is. A legjobbaknak kijáró emlékérmet Rajcsányi Béla alapszervezeti elnök vette át Kolár Pétertől, az OT elnökétől. A szövetségben végzett sok­éves munkája elismeréseként Füzesiné Dömény Józseínének és Ásványi László mérnöknek elismerő oklevelet, illetve em­lékplakettet nyújtott át az OT elnöke, (bal) CS1FÁR Szerencse a szerencsétlenségben Valójában szerencséje volt annak az 57 éves férfinak, akire egy csifári hétvégi házban akadtak rá a rendőrök. Az idős betörő hiába készített ki 25 kg őzhúst, nem bírt ellenállni a hűtőben talált alkoholnak, és nem lépett le, amíg mindent meg nem ivott. A járőröző rendőrök a kivilágított hétvégi házban a föl­dön fekve találtak rá, és nem a rendőrőrsre vitték, mert nem volt kihallgatható állapotban, hanem a kórházba. Ott kiderült, hogy a férfi súlyos alkoholmérgezést szenvedett, és a rendőrök valójában az életét mentették meg. (vr) LÉVA Akárcsak a gengszterfilmekben Bizonyára gengszterfilmek inspirálták azt a két lévai kamaszt, akik a lévai Rybníky lakótelepen, I. emeleti lakásuk balkonjáról lövöldöztek egy Mercedesre. A kocsiban négy személy ült, de szerencsére senki sem sérült meg, mert a 15 és 17 éves fiúk csak egyszer találták el a motorháztetőt. A környéken lakók azonnal riasztották a rendőröket, akik további fegyvereket és tölténye­ket is találtak a lakásban. A kamaszok ellen tiltott fegyvertartás és garázdaság miatt indul eljárás, (bee) Megjelent a SwaSOsfiaSíi A tartalomból: • El-elzúgnak forradalmaink - Barak László írása • „Aki ideköltözik, másképp kezd gondolkodni" - Beszélge­tés Süli Jánossal, Kassa-Óváros polgármesterével • Igazolódott a törvénysértés gyanúja -A választások után, 1998-ban sok dokumentumot megsemmisítettek • Félelem, káosz, világvége? - Önjelölt próféták a régmúlt idők látnokait„szólítják" tanúként • A templomdombi nagy csődület - Tánczos Tibor nagymegyeri riportja • Éjjel a parkolóban - Martin Scorsese forgatásán New York­ban • Három esztendő alatt jutott a csúcsra -A Lazio 50 millió márkát fizetett Christian Vieriért VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: AAARAD A HŰVÖS, FELHŐS ÍDÖ, 4-5 FOK A Nap kel 06.04 - nyugszik 17.58 órakor. A Hold kel 06.07 - nyugszik 17.39 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 475, apad; Medve: 410, árad; Komá­rom: 445, árad; Párkány: 375, apad. ELOREJELZES Éjszaka fagy­pont alá csök­ken a hőmér­séklet, -2 és -6 fok közöttire süllyed, a fel­hőzet továbbra is megmarad. Megélénkül az északi, északke­leti szél. Holnap lassan csökkenni kezd az Európa északi részén uralko­dó légnyomás, ezért felszakado­zik a felhőzet, de a hőmérséklet nagyjából azonos szinten ma­rad: 4-5, de legfeljebb 8 fok, dé­len esetleg megközelítheti a 10 fokot. Péntekre sem várható lényeges változás. ORVOSMETEOROLOGIA Alapjában véve kedvező lesz az időjárás ha­tása. Sem fizi­kai, sem szelle­mi megterhe­lésre nem kell számítani: az eny­he feszültség is inkább pozitívan hat a koncentrációképességre. A szív- és érrendszeri megbetege­désekben szenvedők azért vi­gyázzanak magukra. Fejfájás, migrénes tünetek léphetnek fel az alacsony vérnyomásúaknái ­a már említett kisebb feszültség hatására. Holnap sem várható lényeges változás: a kellemetlen tünetek megmaradnak. Csütörtökön H lie r) G I RK AZ UJ SZÖ MELLÉKLETE • Kész kincsesbánya • Sok a probléma Füleken • Hírmondó

Next

/
Thumbnails
Contents